lzoltán  P 821



Kedvenc könyvek 44

A gyönyörűség dalainak kezdete
Agrippa Von Nettesheim: Titkos bölcselet
Akutagava Rjúnoszuke: A vihar kapujában
Goldziher Ignác: Az iszlám története
H. P. Lovecraft: Zarándokút Kadathba
Grazia Deledda: A repkény
Italo Calvino: Kozmikomédia
Kunt Ernő: Az utolsó átváltozás
Ladislav Fuks: Utazás az ígéret földjére / Hang a sötétből
Le Renard: Eleven Cthulhu
Mészáros Urbán Szabó Gábor: Bábelgép
Mircea Eliade: Kovácsok és alkimisták

Kedvenc sorozatok: Howard Phillips Lovecraft összes művei, Thomas Bernhard önéletrajzi regényei

Kedvenc alkotók: Akutagava Rjúnoszuke, Albrecht Dürer, Alfred Kubin, Arthur Schopenhauer, August Derleth, Babits Mihály, Caius Plinius Secundus, Caspar David Friedrich, Clark Ashton Smith, Dimitrij Biszti, Diószegi Vilmos, E. T. A. Hoffmann, Erich Maria Remarque, Francisco Goya, Grazia Deledda, Gustav Meyrink, Gustave Doré, H. P. Lovecraft, Hanns Heinz Ewers, Hans Holbein, Hieronymus Bosch, Karinthy Frigyes, Kertész István, Kunt Ernő, Kurt Cobain, Ladislav Fuks, Láma Anagarika Govinda, Lewis Carroll, Lynd Ward, M. C. Escher, M. R. James, Magyar László András, Mednyánszky László, Mészáros Urbán Szabó Gábor, Michael Ende, Misima Jukio, Morus Tamás, Oskar Panizza, Paracelsus, Paul Klee, Paul Scheerbart, Philip K. Dick, Robert E. Howard, Salvador Dalí, Sławomir Mrożek, Szentmihályi Szabó Péter, Thea von Harbou, Thomas Bernhard, Titus Burckhardt, Tótfalusi Kis Miklós, Vaszilij Kandinszkij


Aktuális olvasmányok

Farhad Daftary: Aszaszin legendák Az iszmáʿiliták mítoszai

>!
2014. augusztus 15., 12:35

Földényi F. László: A festészet éjszakai oldala Caspar David Friedrich, Francisco Goya, William Blake

>!
2015. január 22., 21:55
1 hozzászólás

Bodor Ádám: Sinistra körzet Egy regény fejezetei

>!
2015. február 27., 12:16

Utolsó karc

+
>!
lzoltán P
Túrák és kirándulások, természetkedvelés

2015. február 28. – Székesfehérvár – Kisfalud – Pákozd – Sukoró

A legutóbbi túrámat kisebb előkészület előzte meg, ugyanis teljesen ismeretlen területre szándékoztam menni. A Velencei-hegység eddig kimaradt a felkeresett túraútvonalak közül, éppen ideje volt pótolni ezt a mulasztást.
     A székesfehérvári vasútállomásról indultam végig a Mártírok útján, és a kereszteződésen átkelve a közeli Rácbánya (http://goo.gl/S6ZKCk) felé tettem egy rögtönzött kitérőt. A nagyon szép zölden virító parkban egy tavacskára (http://goo.gl/wm2Pcg) bukkantam, ami különösen hangulatos volt a tetején úszó káosszal. Innen tovább a Budai útra térve Kisfalud felé haladtam. Jó hosszú menet volt a főút mellett, de letérve, a kisfaludi vasúti átkelőnél megtaláltam a zöld sávot.
     Innentől kényelembe helyeztem magam és nyitottá váltam a vidékre, örvendeztem a tág térnek, amibe annyi minden szépség belefér. Láttam ahogy óriások kelnek birokra, húzzák vonják egymást de nem jutnak gyilokra (http://goo.gl/Jt9lvR). Nem messze tőlük romot tart domború hátán a táj, 'mibe elmúló idők éles foga váj (http://goo.gl/gDFcVL).
     Milyen az idő? Borús (http://goo.gl/jwYAqD) vagy derült (http://goo.gl/GXedWr)? Egyszer ilyennek egyszer olyannak látom. Kicsit fújt a szél, és teljesen olyan érzésem volt, mintha ő fújta volna össze a léceket egy ilyen rendíthetetlen paripává (http://goo.gl/7012ma).
     Pákozd előtt az út balra veszi az irányt és elhalad a Jampi tanya mellett, ahol is egy békésen legelésző, és nehezen lerázható lóval találkoztam (http://goo.gl/DT3msE).
     A barna árnyalataiban vöröslő gránithegy, a Földanya egykoron kiontott vére; cserjékkel, bokrokkal tűzdelt, kopár felszínén (http://goo.gl/WZbHwY) a korábban látott rom képe villant folyamatosan elő. Minden amit a természet vagy az ember alkotott a maga szabadságát járja, megteremtetett és onnantól a szabad akarat mutatja az utat. Fúrnék egy kutat a hegybe, kézzel kaparnám morzsolnám porszemről porszemre anyagát, és tudom előbb kopnék el mint ő, és a kút a bensőben szülne mélységet. Mélységbe tekint a hegy és a völgy, minden fa, legyen akác vagy tölgy. Így kószáltam keresztül házak sora között, mikor elém tárult a látvány: (http://goo.gl/jnr7dX). Álltam, s testemre a márvány keménysége vont öltözetet, egy nagyon kettős érzés uralkodott el rajtam, ahogy az út lefelé halad, miközben a hegy előttem emelkedik. Először alá kell merülni, talán a Pokolig lemászni, hogy felérhessek a csúcsra. Amikor leértem nem a Poklot találtam, hanem ezt a kedves vízcsobogást: (http://goo.gl/lFPtDN). Vagy ez maga a Pokol? Bizton állítható kép nem létezik róla, csak rémképek festettek, de az megszűnik szembenézve a félelmekkel és mindazzal, ami lehúzza a lelket. A Pokol egyben a Paradicsom és fordítva; az ember sohasem lett kitaszítva onnan, és ami addig tompán, látása elől bújva hevert körötte, a tudás által vált láthatóvá.
     Félórás gyaloglást követően érkeztem az Ingókövekhez. A Pogány-kő (http://goo.gl/ebTrpz) arcok (http://goo.gl/ILZMES) mögé zárt kemény szigorral tekintett végig a belátható tájon, és tőle nem messze a Kocka-kő (http://goo.gl/YlDqAj) áll élére hangolva. Dobókockák egymásra állításakor próbálkoztam nem egyszer sikeresen, ahogy az egyik sarkát a másik pettyezésébe helyeztem. Valaki lenyúlt és örök ingásba helyezte ezt a követ, talán csak játékból, talán csak azért, hogy két arra járó ember átkarolja és átvegye megnyugtató ringását.
     Piros kereszt. Körülöttem rend, hagyom eluralkodni bent, de az éhség csak nem hagy békén. Találok egy nyugodtan álldogáló fát és valahol a távoli tűző Napon járnak gondolataim, milyen lehet lombkoronája árnyékában eltűnni alatta (http://goo.gl/79WDJJ).
     Újra nekiindulva a tér csak egyre tágul, és hagyja hogy átjárjam, ahogy ő is átjár engem, közben egymásba tekintünk, meghallgatjuk és odafigyelünk a levegő utáni pihegésre, a szél borzongató simogatására is ugyanúgy megrázkódunk, majd belekap a fűbe és a hajba. Illatok szálnak, állatok, növények üzennek közelebb távolibb helyekről, kapaszkodnak felém itatják szomjazó tüdőm.
     Piros kör. Az erdő egyre sűrűsödik a fák egyenesebben nyúlnak, és az erdei ösvény zöld mohától virító alig völgybe vezet (http://goo.gl/VTOsvL). Az ámulatból magamhoz térve rátérek a piros háromszögre és ahol az út a szőlőkhöz ér, letérek róla, nem nézem meg a Sukoró fölötti ingóköveket. Most nem. Egy következő alkalommal.

Képek: http://goo.gl/ZGDFLw

3 hozzászólás