Lara ♥P polcai

Philip Roth Zuckerman trilógiája, és a többi regénye, melyben Zuckerman (http://en.wikipedia.org/wiki/Nathan_Zuckerman) szerepel.

(meg ilyenek)
olvasásaim

:)

Gion Nándor (Szenttamás, 1941. február 1. – Szeged, 2002. augusztus 27.) vajdasági magyar író, újságíró, forgatókönyvíró, tanár; az újvidéki rádió magyar főszerkesztője.

"Budapesten születtem 1958. május 19-én. Édesanyám: dr. Marek Márta. Édesapám: Száraz György Kossuth-díjas író. Gyerekkoromban Törökbálinton éltem, az egykori Majláth-kastélyban működő nagy kórház egyik szolgálati lakásában laktunk: édesanyám a tüdőkórház orvosa volt. Kórházban lakni? Kedélytelenül hangozhat, pedig az a kórház jó hely volt. Tágas, szellős, világos. Napsütött, izgalmas hely. Egy városka a faluban, pontosabban a falu szélén. A két kastély közül a nagyobbik, a valóban ódon, sárga, két emeletes épület volt maga a kórház, a kisebbik, az egy emeletes, pirosra festett pedig az igazgatóság. Ezt a két épületet nekünk, gyerekeknek, elvben nem szabadott megközelítenünk. Jó hely volt a kórház, gyerekparadicsom. Hatalmas parkok gesztenyefasorokkal, virágágyásokkal, a sétányok közt kutakkal, díszlépcsőkkel, medencékkel, római kövekkel. Külön világ volt a több emelet magas, irdatlan kazánház: gigászi kemencékkel, szénhegyekkel, csillékkel, emelődarukkal, földalatti alagutak labirintusával. Aztán az öreg, üvegtetejű kertészház, a mosodák és a garázsok, a teniszpályák, a raktárak és a szemétégetők. A nővérszállás lapos tetejű, földszintes épülete, melynek zárt kertjébe azért másztunk át esténként a kerítésen, hogy meglessük az öltöző és vetkőző, zuhanyozó nővérkéket. És persze az erdő. A körülkerített, hatalmas, gondozatlan erdő. Jó volt ott kölyöknek lenni, meg is kéne írni.

Általános iskoláimat Törökbálinton végeztem, a gimnáziumot Budán. 1978-ban, harmadik nekifutásra, fölvettek az ELTE Bölcsészkarára, majd elvittek katonának. Tanulmányaimat a következő évben kezdtem történelem-levéltár szakon, belekóstoltam a régészetbe is. Hogy végül mégsem jelentkeztem át régészetre, diplomám megszerzése után pedig gyorsan szakítottam a történelemmel is, talán azért különös, mert három-négy éves koromban már tudtam, hogy régész vagy történész leszek. Kölyökkoromban római őrtornyok maradványait, avar kurgánokat sejtettem minden dombocskában, térképeket készítettem arról, hol süllyedtek el a világtengereken – és a Dunán, Tiszán, Maroson – kincses gályák, arannyal-ezüsttel terhelt nagy hajók. Biztosan tudtam, hogy meglelem Attila vagy Árpád sírját, s hogy könnyűbúvár régész leszek. Aztán mégis a filmezés, fotózás felé fordultam, majd azt is faképnél hagytam. Festeni, rajzolni kamaszkorom óta nem próbáltam, de mindig is szerettem volna. Régebben soha senkit nem irigyeltem, mostanában – úgy veszem észre – irigylem a festőket, a zenészeket, a hegymászókat és a könnyűbúvárokat (és mindenkit, aki állatokkal foglalkozik).

Elszórtan, álneveken megjelent néhány írásom korábban is, valójában 1991-től írok, tagja vagyok a Magyar Írószövetségnek és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. 2003-ban József Attila-díjat, ugyanabban az évben – a Magyarország csodái című könyvért – Fitz József könyvdíjat kaptam, Az Ezüst Macska című regényemet 2005-ben jelölték a mantovai Castell Goffredo városka Giuseppe Acerbi díjára."

(Az író önmagáról. Forrás: www.szarazmiklosgyorgy.hu )