„A hit abban gyökeredzik, hogy az élet gyönyörű.”
Ma délben Pestre menvén Mogyoródon hajtottam át. A súlyos beteg nagybátyámhoz igyekeztem, látogatni és segíteni.
Évzáró volt az iskolákban, itt is ott is lehetett látni ezt. Ahogy áthajtok a főtéren a patak hídján, jobbról néhány házzal arrébb egy egyszerűbb, régebbi tornácos ház előtt egy fiatal fiú és egy lány áll egymással szemben, egymás kezeit fogva. Leginkább nyolcadikosoknak néztem őket. A fiú vékony és magas, a lány alacsonyabb és világos hajú.
Fogták egymás kezét mindkét kezükkel és kicsit le-föl ingatták, talán inkább a fiú a lányét. És kedvesen, érdeklődve néztek egymásra.
Csak néhány másodpercre láttam őket, de szinte isteni ajándékként éltem meg, hogy láthattam őket.
Hiába is próbálom meg szavakkal leírni, valahogy úgy kerültek elém, mintha élő példái lennének az élet, a szerelem kozmikus csodájának. Pedig mondhatni semmi különös nem történt. Egymásra néztek, fogták egymás kezét, egymásnak léteztek ott és akkor.
Én mindenesetre megköszöntem az Úrnak, hogy ilyen ajándékot adott nékem a mai napon, s úgy vezettem tovább, hosszú ideig eltelve az élménnyel.
* * *
A nagybátyámtól hazafelé – néhány dolgot még útközben elintézve – ismét Mogyoród felé tartottam. Bevallom, akkorra már kissé elhalványult bennem az isteni érintettség érzése.
De ahogy ismét elhaladtam a ház előtt, azt hittem kiesek a kocsiból meglepetésemben.
Késő délután – vagy kora este – volt már (6-7 óra között), és a két fiatal még mindig – vagy ismét? – ott állt a kapuban, fogva egymás kezét, és elmerülve egymás nézésében.
Mit mondjak? Hogy a szerelem örök? Hogy nem csak egy-egy futó pillanat? Hogy ha szerelmes vagy, akkor megáll az idő?
Nincs mit mondani. Ez az erő elpusztíthatatlan. Ez az élet. Én ebben hiszek.
* * *
A képen Aphrodité temploma látható Aphrodisias városában.