Katamano kedvenc
Elgondolkodtam, ahogy leraktam a könyvet, hogy én most tulajdonképpen szerettem-e ezt a sorozatot, vagy csak jó kislány révén végigolvastam, egy megkezdett sorozatot, ami ekkora nagy népszerűségnek örvend.
Aztán arra jutottam, hogy végül is elég kellemes volt, bár azt a sok hálát, amiket itt olvastam, én egyáltalán nem érzem. Nem tökéletes, sőt elég sok hibája volt és maradt a végére is. Konkrétan két dolog jutott eszembe (buszon értem a végére így volt időm gondolkodni rajta), amik minden könyv viszonylag lényeges részét képezik és ebből teljesen hiányoztak. Az egyik, hogy igazán mély beszélgetések nem hangzottak el benne. Minden kicsit is érzelmes jelenet végül egy nagy röhögésbe torkollott, mintha az írónő maga is zavarba jött volna a komoly dolgoktól, és csak valami poénnal tudta volna enyhíteni a saját zavarát…
A másik, ami eszembe jutott, hogy itt volt egy jó hétszáz oldalas utolsó rész, amiben az egyedüli komoly konfliktusnak számító dolog az első könyv 65-dik oldalán megoldódik, így a történet maradék 600 oldala a semmiről szól. Persze vicces a fiúk ökörködéséről olvasni, és Cortez tökéletességéről (szerintem egyébként tuti nő, vagy földönkívüli, mert ennyire együtt érző, mindenben támogató és segítő pasi nem létezik), meg Kinga ordítozásairól, de ezekről az előző 6 kötetben is bőven kaptunk…
És kifejezetten nem tetszett, ami Arnolddal lett. Ez a srác, akit itt láttunk rohadtul nem az a srác volt, akit az első két évben megismertünk. Egy ellenszenves dög lett belőle, legalábbis az akart volna lenni, de én egy percig nem tudtam komolyan elhinni, hogy ez a két karakter ugyanaz lenne….
Egy dolog tetszett benne, hogy Reni magabiztosabb lett. Persze, mindig fog izgulni és mindig lesznek kis hiszti rohamai, de öröm volt végre arról olvasni, hogy nem azon jár a kis agyacskája, hogy Cortez, a nagy tökély, mit akar tőle… végre rájött, hogy ő miért különleges, és miért is van jó helyen Cortez mellett.
Nem tudok olyan gyönyörű szavakat mondani/írni, amiket az előttem értékelők írtak. Jó volt ez a két hónap a Szent Johanna Gimiben, jó volt egy kicsit naivan tekinteni a világra, és elhinni, hogy létezhetnek ilyen gyerekek, ilyen barátok, ilyen bulik, ilyen tinédzser szerelmek. Nem bántam meg, hogy végül elolvastam, és szívesen megnézném filmben is, de nagy valószínűséggel a mi kapcsolatunk, mint ahogy sok gimis barátság is az érettségi után, a külön utak miatt, megszakad ezzel, és már csak nosztalgikus érzésekkel fog néha-néha eszembe jutni, hogy milyen is volt, amikor Szent Johanna Gimibe jártam Renivel.
Hát… Van egyáltalán értelme, hogy én azt mondjam: „Ez még mindig nem annyira jó.”, ha itt van több ezer sikító rajongó? Mindegy, szerintem ez nem annyira jó, mint amennyire látszik az értékelések alapján. De rájöttem, hogy miért fontos annyira a tiniknek, úgyhogy ezzel a tudattal elfogadtam.
Amúgy, szerintem a szereplők nem haladtak sehova ahhoz képest, hogy 4 év eltelt a sorozat alatt, bár az írás maga érezhetően fejlődött. Ugyanakkor, Laura annyira belelendült, nehogy ez a rész rövidebb legyen mint az előző, hogy totál fölösleges részekkel szórta tele, ráadásul nem éreztem a kreativitást. Oké, hogy legyen hétköznapi, de attól még lehet csöppet kreatív. Aki nem érti, csak nézze meg Cortez miért Cortez…
Persze aki eddig imádta, az ezt is fogja, és nem érti miért bántom, úgyhogy abba is hagyom.
Blogos vélemény: http://amikerdekelnek.blogspot.hu/2013/03/leiner-laura-szent-johanna-gimi-orokke.html
Sylvia Day: Hozzád kötve 77% ↑ 8%
Fogalmam sincs, hogy hogyan lett ez a könyv bestseller. Egyszerűen nem értem. Az első 300 oldal egyszerre volt idegesítő, totálisan irreális, olyan szex jelenetekkel, amik még csak tűzbe sem hoztak. Aztán volt egy jelenet, ami végre valahára megérintett, de ennyi. A vége pedig egyáltalán nem ösztönöz rá, hogy elolvassam a következő részt. Ez egyedüli ötletes karakter Cary volt az szexuális ellentmondásaival, és értelmetlennek látszó, de azért értelmet hordozó cselekedeteivel, de a főszereplők… legszívesebben mindegyik beszélgetés után hozzájuk vágtam volna egy téglát, amire rohadt nagy, piros betűkkel a MIÉRT? szó van írva. Kellesz nekem… (de hát még csak nem ismered), Szeretlek… (pár nyamvadt orgazmus után?), Kívánlak… (miután már az ötödik menet után vagytok?? Kötve hiszem!) Ebben a könyvben az érzelmeknek csak a látszata van meg. Ha kényszeresen és iszonyatos erőkkel nem rágnák a szánkba a karakterek, szerintem egyik olvasónak sem esne le, hogy ezek most egymásba habarodtak. Csak azoknak ajánlom, akik hisznek a mesékben…
Sylvia Day: Hozzád kötve 77% ↑ 8%
Az elején egy ideig úgy voltam vele, hogy ez ezerszer jobb, mint A szürke ötven árnyalata, már csak az igényesebb írásmód miatt is. Bár Mr. Grey sokkal ígéretesebb karakter, mint Gideon, viszont Eva sokkal erősebb és életképesebb főhősnőnek tűnt, de ez csak az első benyomás, a látszat, ugyanolyan hülye, mint Ana, ha nem rosszabb.
Ahogy haladt előre a sztori, a tetszési indexem úgy kezdett meredek zuhanásba. Cselekmény nem sok van, a hangsúly a karaktereken van, és ez elég nagy probléma, mert Gideon és Eva teljesen elcseszett. Mármint nem a jellemükre gondolok (mert amúgy az is), hanem a kidolgozásuk. Nem tudom, hogy vegyek bármit is komolyan, mikor Eva olyan, mint a napraforgó:
1. nap: Gideon tök szexi, már attól elélvez, ha rágondol.
2. nap: Gideon le akarja fektetni, de ő aztán bele nem megy személytelen testiségbe.
3. nap: Oké, szexeljenek, mert ő amúgy sem akar komoly párkapcsolatot.
4. nap: Kiborul, elrohan, mert rájön, hogy Gideonnak korábban voltak más női (?), értenem kéne, hogy ez miért probléma egy kötetlen szexuális kapcsolatban?
5. nap: Kiborul, mert látott az újságban egy képet Gideonról és egy másik nőről, ahogy egymás mellett állnak. Mert ugye amit a bulvárújságokban cikkeznek, az úgy van. :D
6. nap: Eva halálosan szerelmes Gideonba. (hogy ez mikor és hogy történt, az számomra homály.)
(Természetesen kicsit túloztam a történési időt tekintve, mert lehet vagy két hét is, míg az egész könyv játszódik.)
A rém idegesítő karakterek mellé azt a tanulságot vonhatjuk le ebből a könyvből, hogy ha valami probléma támad egy párkapcsolatban, véletlenül se beszéljük meg, hanem dugjunk, mint az állatok orrba-szájba. A végére már nagyon szenvedtem, erre sikerült rákontrázni azzal a Cary jelenettel, áááááááá. Nem, nem tudom, hogy minek olvasom ezeket…
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Ennyiszer elrebegni, hogy Michael! Ezt legfeljebb a Knight Rider sorozat tudná felülmúlni.
Francesca karaktere nem volt kidolgozott, személyiségéről szinte semmi nem derült ki, ami kiderült, az sem túlságosan rokonszenves. Pedig lett volna rá lehetőség a rengeteg felesleges beszélgetés helyett (például arról, hogy milyen ízű a kinin). A legtöbb beszélgetés (nagyon kevés kivétellel) értelmetlenül hosszú volt, és egyáltalán nem olyan szórakoztató, ahogy azt Julia Quinn-től megszokhattuk.
Francesca hihetetlenül ostobán viselkedett, irritált ez a rengeteg szenvelgés, bizonytalankodás. Ellentmondásosnak, képmutatónak éreztem a viselkedését. Végül is elhatározta, hogy újra férjhez megy, akkor meg minek ez a hiszti? Itt van Michael, aki vonzó, intelligens, vicces, vonzódik hozzá, és ez – teljesen nyilvánvalóan – viszonzott, mi kell még? Értelmetlen volt ez a konfliktus, lehetett volna valami más nehézség a kapcsolatukban, valami más legyőzendő akadály.
Kb. a könyv felénél megfogadtam, hogy ha Frannie még egyszer azt mondja, hogy nem tudom, vagy azt, hogy Michael, nem olvasom tovább. Aztán mégis folytattam, de csak Michael kedvéért.
Michael nagyon tetszett: a dévajkodása, az, hogy tisztában van a saját érzelmeivel: tudja, hogy szerelmes Francescába, és úgy érzi, ha tesz valamit azért, hogy megnyerje magának, azzal elárulja Johnt, olyan, mintha ellopná a feleségét. Aztán lassan rájön (Colinnak köszönhetően… :), hogy ennek semmi értelme. Az viszont nem tetszett benne, hogy ennyit dühöngött, és nem volt őszinte Frannie-vel, hanem a szexszel próbálta magához kötni. Az pedig rejtély, hogy miért volt belé szerelmes: mert csak ő tudja így kimondani a nevét? Mert a szeme semmihez sem hasonlítható kék?
Nem tetszett ez a rész. Maga a sztori, az alapkonfliktus nem tetszett, továbbá nem tudtam Francescával együtt érezni, nem szórakoztam jól, nem hatódtam meg. Bosszankodtam, elégedetlenkedtem és unatkoztam.
