karel 0




Kedvenc könyvek 7

Vaszilij Akszjonov: Moszkvai történet
Gárdonyi Géza: Egri csillagok
Brian Greene: The Elegant Universe
Csíkszentmihályi Mihály: Flow – Az áramlat
Herman Melville: Moby Dick
Daniel C. Dennett: Darwin veszélyes ideája
Vu Cseng-en: Nyugati utazás, avagy a majomkirály története I-II.

Utolsó karc

karel>!

„Az Urbis könyvkiadó gondozásában megjelent Moldova György – Keserű pohár című munkájának második kötete. Mint azt az „Aszú és parlag – Tokaj” alcím is jelzi, itt, a Tokaji borvidéken szerzett benyomásai adja közre a szerző. A megnyilatkozók mondataiból és a hozzájuk kapcsolt megjegyzésekből a borvidék közelmúltjának első sorban társadalmi „kór-rajza” sejlik elő.

A bor sokszor inkább csak összefogó szál, melyre az emlékezés gyöngyei felfűződnek. De ez így korrekt, hiszen a szerző saját bevallása szerint is irodalmi tevékenységéért kapott Kossuth Díjat és nem borszakértőként. Nem esik bele abba a kínálkozó csapdába mint mások, akik két pohár bor elfogyasztása, vagy egy pince megvásárlása után már borszakértőnek érzik magukat. Ez egy riportkötet és nem is kíván a borászati tankönyv mellékletévé válni.

A szerző kívülállóként mutat tükröt nemzeti büszkeségünkről, bár önként vállat ideológiai elkötelezettsége mindvégig érződik. A megszokott és elvárt olvasmányos stílusból fakadóan az olvasáskor gyorsan peregnek az oldalak, a szellemes beszúrások folyamatosan fenntartják az olvasó érdeklődését.”

Müller István
Borászati Füzetek (2011/6. szám)
http://boraszatifuzetek.hu/hu/irasok/moldova-gyorgy-kes…

Kapcsolódó könyvek: Moldova György: Keserű pohár II.

Moldova György: Keserű pohár II.