JamiC P értékelései 263
Ez tényleg azt nyújtja, amit a címlapon ígér: igazi, békebeli családregény.
Azt hiszem, Fábián Janka rajongója lettem. Amit Az angyalos háznál is írtam, az erre a kötetre is igaz: valami hihetetlen derű és nyugalom, valamiféle fény árad a könyvből, a szavakból – még akkor is, amikor épp a világháború szörnyűségeiről ír.
Kíváncsian várom a történet folytatását.
Imádtam. Jókor talált meg.
Végre egy könyv, ahol nem halnak halomra az emberek, amiben nincsenek vámpírok-zombik-vérfarkasok, amiben hús-vér emberek élnek-éreznek, ami valahogy hihetetlen derűt, nyugalmat, és valahogy fényt áraszt magából.
Több ilyet kellene olvasnia mindenkinek, talán nyugodtabb lenne tőle a világ.
Visszatérés… Lansquenet-be… egy korábbi életbe… a régi barátokhoz…
De lehet-e igazán visszatérni ugyanoda? Vagy minden mozgásban van, és már sohasem lesz semmi ugyanolyan? Csak a változás az állandó?
Amíg ezen gondolkodtam, olvasás közben az orromban éreztem az érett barack és a csokoládé varázslatos illatát. Mert Joanne Harris ismét varázslatosat alkotott.
Nem tudtam, mit vàrjak ettôl a könyvtôl, mert mindig is szerettem Frei mûsorait, èrdekes nèzôpontjait, de el sem tudtam kèpzelni, hogyan lesz ebbôl regèny.
Hàt lett, de mèg milyen! Minden van benne: hatalom, (ex)maffia, megoldòemberek, idegenlègiò, robbantàs, gyilkossàg, Monaco, ès persze szerelem. Frei Tamàs mindebbõl olyan fikciòt ìrt, amit nem is lenne olyan nagyon nehèz akàr elhinni is, mindezt ùgy, hogy közben vègig fenntartotta a figyelmet, ès nèhàny nap alatt felfaltam a 600 oldalt. Kìvàncsi leszek A bankàrra is.
A könyvet egy kedves TMK-s baràtnômtôl, @Galambdùc-tòl kaptam mèg tavaly, de eddig valahogy mindig eltolòdott az elolvasàsa.
A törtènet egy szeleburdi, szeretetremèltò csitrirôl szòl, a napi ès kissè hosszabb tàvù problèmàiròl, az elvàlt szülôk gyerekeként megèlt hànyattatott sorsàròl, a mèg fel sem ismert szerelemrôl, ès a mindent felforgatò forradalomròl.
Nagyon lázas, nagyon erőteljes.
Az első novella meglepett, tetszett. Annyira plasztikusan, kézzel foghatóan írta le a szinte elviselhetetlen hőséget, és a napszúrásos ember félig éber lázálmait, hogy a kinti hideg ellenére én is éreztem a lapokból áradó hőséget. Ha csak ez az egy novella lett volna a kötetben, akkor másféllel biztosan több csillagot adok.
De volt több is. Azok nekem már túlságosan elvontak voltak – túlságosan „lázasak”. Ezért most csak három csillag jár összesítve.
Régen olvastam már József Attilától. Talán még érettségire. Az pedig már nagyon régen volt. Mégis… ahogy hallgattam a monológba összefűzött verseket, mindegyik ismerősnek tűnt. Egy-egy versszak a felolvasással egyidőben eszembe villant, majd szinte egyből a magyartanárnőm egy-egy mondata, vagy egy-egy órai vázlatpont… ismét 18 voltam, és ismét megérintett az a hatalmas fájdalom és kétségbeesés, ami József Attila gyönyörű verseiből árad.
Érdekes, számomra eddig ismeretlen oldaláról mutatkozott be Jókai.
Bosszú a túlvilágon : érdekes utópia… a stílus Jókai, de mintha egy egészen korai sci-fit hallgattam volna
A láthatatlan seb : ez a novella nekem annyira ismerős! Lehet, hogy olvastam már valahol-valamikor? Ha nem tudnám, hogy Jókai írta, akkor akár még Poe-ra is gyanakodnék…
A magyar thea : rövid kis írás, szintén az első novella utópisztikus hangulatában.
Ezek a versek a Macskák musical dalai. Érdekes volt most dallam nélkül hallgatni őket Mácsai Pál előadásában. Érdekes, hogy a verssorok hallgatása közben a fejemben azért persze felcsendültek az ismerős harmóniák, és bár a hangoskönyvön teljesen más fordításban szerepelnek a versek, mint a musicalben (és a macskanevek is teljesen mások), azért rá lehet ismerni a kedvenc cicákra :)
Emlékszel még, milyen volt, amikor kisgyerekként játék közben megelevenedett a mackód, és el tudtál beszélgetni vele? amikor a homokozóban „sarazás” közben magad előtt láttad az éppen elkészült várkastélyban a hercegnőt és a vár körül gyülekező seregeket?
Azt írják, hogy ez a könyv egy igazán élénk képzelettel megáldott kisfiúról szól. Szerintem minden gyerekben benne van ez a hatalmas képzelőerő, és ha kicsit visszaemlékezel az akkori önmagadra, akár magadra is ismerhetsz benne!
Ezek a norvég drámák…
A Nórát nagyjából egy éve láttam színházban – így utólag is rájöttem, hogy milyen fantasztikus előadás volt az, mert olvasás közben magam előtt láttam a színészeket, az ő hangjukon szólaltak meg szereplők.
A vadkacsa – bár tudom, hogy sokaknak tetszik – nekem nem tetszett. Egy tehetetlen, önmagát is csak ámító férfit(?) láttam, akit odaadó rajongással szeret a lánya és a felesége is, és aki egy kívülálló (régi barát) hatására eldob magától mindent, nem törődve azokkal, akik szeretik.
A Solness építőmester szintén furcsa egy történet volt egy olyan építőmesterről, aki fél az idő elmúlásáról, aki nem képes továbblépni, vagy legalább másokat engedni továbblépni.
Most egy darabig nem fogok Ibsentől olvasni.
India mocska és képmutató fényűzése, egy régvolt barát keresése ürügyén indult utazás, valami megfoghatatlan álomszerűség.
Fekete-fehér, kézikamerával felvett filmként pergett előttem a történet: a főhős mindvégig rejtve marad, elhitetné, hogy nem is ő a főhős, hanem az a régmúltból odavágyott barát, akit keres – de lehet, hogy nem is igazán keresi őt.
Tetszett a könyv hullámzása: mint a tenger, ami magával ragad. A történet néha lelassult, aztán pont jókor gyorsult fel annyira, hogy fenntartsa a ritmust, és könnyen, gyorsan olvashatóvá tegye a könyvet.
Tetszettek a leírások: érdekesek voltak, kellően részletesek, de unalomba hajlóan, csak annyira, amennyi még éppen megragadja a fantáziát.
Tetszett, ahogy a mesélő bár E3-ban írt a szereplőkről, néha mégis mintha Akitada szemszögéből mutatta volna a történteket.
Tetszett maga a történet is – bár a fő vonulat sejthető volt –, szinte Agatha Christie-féle rejtélyt old meg a főhős, amely szerteágazó, és igen magasra is felér.
Az utolsó oldalak alapján gondolom lesz még folytatása – de önállóan is jó kis könyv volt!
Ez. a második rész nem „ütött” akkorát, mint az első, a Halállista, de azért ez is egy jó könyv.
Még mindig megvan az a furcsa érzésem olvasása közben, hogy valami nem stimmel… aztán egyszercsak leesik: hát persze! hiszen ezek plüssök!! :)
Plüssök, akik most Mollisanváros sötétebb oldalát mutatták meg: szerencsejáték, festményhamisítás, behajtók, fenyegetések… és persze gyilkosság.
Örülök, hogy még nem fulladt ki az ötlet, remélem, hogy a következő kötet is hasonlóan szellemes lesz!
Ez a könyv az, aminek látszik: spagettis limonádé :)
A végkifejlet persze már kb. a harmadától sejthető, de azért van benne családi étterem, spagetti, húsgombóc, zajos nagycsalád, szexi beszállító, gonosz, gyerekkorában elnyomott ügyvéd…
De ennek ellenére, vagy épp ezért az egész annyira de annyira szerethető volt!
Azt hiszem az volt a baj, hogy túl sokat vártam ettől a könyvtől… annyi jót olvastam már róla itt a molyon… és annyian ajánlották, hogy milyen szuper és elevenbe talál…
Hát, elevenembe talált, az már biztos… olyannyira, hogy ha nem lennék úrilány, azt mondanám, hogy Mihályt legszívesebben lecsapnám egy szívlapáttal… egyáltalán nem volt nekem szimpatikus Mihály. Hogy útkeresés? Dehogyis: csak egy helyben toporog, várja, hogy történjenek vele a dolgok, és ha mégsem úgy történnek, ahogy ő azt a lelke mélyén szerette volna (és amiről természetesen senkinek egy kukkot se szól), akkor letargiába esik…
Azt hiszem az a bajom a könyvvel, hogy túlságosan életszagú volt nekem: elég közeli kapcsolatban voltam egy hasonló mentalitású emberrel, és közelről-belülről egyáltalán nem olyan „romantikusan álmodozó” a pasi…
Az útleírások tetszettek, de Mihály annyira lenyomta a könyv hangulatát, hogy háromésfél csillagnál nem tudok rá többet adni, pedig nagyon szerettem volna…
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Régebben olvastam már mindkét történetet, még gyerekként, de most a címük alapján nem tudtam beazonosítani őket.
A csalogány és a rózsa gyönyörű történet a reménytelen szerelemről, az önfeláldozásról, és a keserves csalódásról. Emlékszem, amikor először olvastam ezt a „mesét” – ha jól emlékszem, akkor A boldog herceg c. könyvben volt meg nekem –, nem akartam elhinni, hogy ilyen vége lehet egy szépen és kedvesen induló mesének. Most már néhány oldal elolvasása után tudtam, hogy mi lesz a vége, mégis a végére érve olyan mély szomorúság tölt el a csalogány hiábavaló áldozata miatt, amit kevés történet tud előidézni.
Az önző óriás , a címadó történet szintén nem a gyerekmese kategória a szememben… bár ennek a vége legalább majdnem jó…
Ezt a könyvet az tudja igazán értékelni, aki már látta (egynél többször) a filmet, mert csak akkor szólal meg azon a hangon a szereplő a fejedben… akkor látod magad előtt a grimaszokat.
Az öt csillag a filmmel együtt értendő! :)
(gondolkodtam azon, hogy megbosszuljam-e a rekettyés és a tökös-töketlen fecske újbóli lefordítását csillaglevonással, de aztán győzött a „józan ész” LOL, és megadtam a maximumot :))
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Már a borítón szereplő szöveg olvasásakor elszégyelltem magam, mert ez azt mondja: "Zilahy Lajos minden idők talán legnépszerűbb magyar írója" Én pedig ezeddig nem is olvastam tőle! Így kötött ki nálam a könyv, és hamar el is kezdtem olvasni.
Tetszett a stílusa, könnyed, csevegős, leköti a figyelmet.
A történet? Nem is értem, úgy tűnik, hogy újabban bevonzom a reménytelen szerelmes – nagyon-nagyon szenvedős történeteket. Néha kissé túlzásnak éreztem a főhős szenvedését – főleg úgy, hogy mindeközben meg sem próbált tenni ellene semmit…
Mindenesetre érdekes világ lehetett az, amikor egy bíztató nézéstől halálosan szerelembe esett bármely férfiú… teljesen olyan, mintha egy ifjúsági regényt olvasnánk.
Összességében tetszett. Később még talán fogok Zilahy-tól olvasni.
Ez a könyv egy igazi meglepetés volt! A könyvet nem magamnak szereztem be, ajándéknak szánom, de amikor elolvastam a fülszöveget, felkeltette a kíváncsiságomat, így elkezdtem olvasni – és nem bántam meg!
Ez a könyv egyszerűen magába szippant és nem ereszt.
Van benne minden: naiv fiú, eszelős szerelem, szex, boszorkány, zűrzavar, sárkány, katedrális, erőteljes álmok, rendőrök, papok, inkvizíció… és mégis kerek a történet.
Hasonló kérdések merülnek fel az olvasóban, mint már több más, talán komolyabb könyv / film kapcsán is: ki, miért, hogyan és milyen titkos tudást rejteget? Boszorkányok? A Szent Inkvizíció? Egy ősi könyv? Mindegyik és egyik sem…
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Jó kis könyv volt!
Maupassant-tól egy kissé tartottam, de kellemesen csalódtam!
A történet maga hihetetlenül aktuális ma is: iskolapéldája annak, hogyan emelkedjünk minél gyorsabban minél magasabbra anélkül, hogy tulajdonképpen bármi érdemi dolgot tettünk volna a cél elérése érdekében. (így belegondolva – lehet, hogy bizonyos körökben ez a könyv igencsak kötelező olvasmány…)
Fura, de Georges a szememben nem volt negatív figura – ő csak érvényesülni akart, és a kisebb ellenállás irányába indult. Többször szerencséje volt talán, mint kellett volna, de végülis a Szépfiú elnyerte végső jutalmát – bár ez a végső szerintem még nem a legvégső :)
Érdekes volt annak a leírása, hogy a házasságtörést a rendőrség milyen módon állapíthatja meg – este 9-ig…
Egy tragédia, két árvaságra jutott kislány, két különc nagynéni, egy titokzatos család, amelyről évszázadok óta suttognak, egy csipetnyi boszorkányság…
A könyv alapján készült filmet évekkel ezelőtt láttam, akkor nagyon tetszett. (a film igazából csak az alapszálat dolgozza fel, és még kissé át is írja a történetet…)
A könyv pedig egyszerűen elvarázsolt, nagyon tetszett! Ajánlom mindenkinek!
Kedves kis könyv volt ez is – bár engem az első rész valahogy jobban elvarázsolt az újdonságával.
Ez a kötet inkább az érzelmekről, érzésekről szól, míg az elsőben inkább a cselekvéseket volt a hangsúly. Nem volt rossz könyv, bár fenntartom, hogy ez nem az én korosztályomnak való (azt hiszem már kinőttem belőle)
Köszönöm @Algernon-nak a lehetőséget, hogy utazókönyvként elolvashattam!
Velence! Casanova!
Érdekes volt bepillantást nyerni abba a világba, ami a Sóhajok hídja másik oldalán volt… mert milyen romantikus is ott pózolni a Ponte dei Sospiri előtt, és hiába tudjuk a réges-régi történetet, hogy a híd neve a rabok (vagy épp a szabadulók) sóhajairól híres, ha nincs mögötte egy történet, ami belülről mutatja be az akkori börtönéletet.
Néha volt egy olyan érzésem a mesélővel kapcsolatban, hogy itt-ott kissé kiszínezte a történetet, szinte úgy írta le a szökését, mintha élőszóban mesélné el már sokadszor, de épp ettől volt szerethető.
