Joyce Carol Oates hatásvadászat nélkül ír a félelmeinkről. Erőszakról, gyilkosságról, depresszióról, neurotikus tévelygésekről. Történetei magával ragadóak, megrendítőek és provokatívak.
Homoerotikus szar. És nem azért szar, mert homoerotikus.
Ha érdekel, bővebben itt: http://ildy-blogger.blogspot.com/2010/06/stephen-fry-hazudozo.html
Teljesen jó, hogy van fülszöveg, amire lehet mutogatni, mert ha nekem kéne leírni, hogy miről szól, hát tuti dobnék egy hátast. Nos, lehet, hogy plagizál meg összeollóz (nem tudom), de azt meglehetősen jól csinálja. És milyen remek humora van néki! A végén revideálnom kell a véleményem Esterházyról? Hohó, azért mielőtt elhamarkodnám, majd elolvasok tőle még ezt-azt.
Lassú mesélő ez a Márai. Borongós, akkurátus, de nem unalmas. Francia emigrációban élő fiatalember üldögél az utcán egy padon, vagy éppen egy hotelszobában, mereng, figyeli az embereket, számolja a pénzét és az idejét, vajon mire lesz elég. Átél, túlél. Egy városban, ahol párizsiul beszélnek, nem franciául. Csapongó gondolatait, ambivalens érzéseit, impresszióit ismerjük meg a csöndes, mégis feszült, kínzó honvággyal teli hétköznapok tükrében. A történet lassúsága időnként már-már ácsorgásnak tetszik. De tetszik.
Rasszizmus meg tolerancia, szerelem meg háború, gyilkosság meg bosszú, Ford és az ő T-modellje meg Houdini szerencsétlenkedő szemfényvesztései, Roosevelt meg egy anarchista feminista stb. Teljes a káosz. Doctorow három-négy könyvre való témát zsúfol itt össze nekünk, több-kevesebb sikerrel. Kétségtelenül pezseg, mint a szódavíz, de a könyv utolsó harmadára elszállnak a buborékok, dacára Göncz Árpád remek transzlációjának. A csillagozáson gondolkoznom kellett, és nem, nem kap négyet.
Nicholson és Lange zseniális kettőse felejthetetlen a filmben, és bár kissé kiszínezték (gondolok itt arra a bizonyos merész konyhaasztali jelenetre például), sokkal drámaibb, mint ez a könyv.
A szerzőpáros fel-felbukkanó, ironikus-cinikus humora, filozofikus látásmódja élvezhetővé teszi a tömény politikát. E tanulmány a forradalom utáni időszakot tárgyalja, annak hatásait a környező országokra, miként befolyásolta a szomszédos országokban történt későbbi eseményeket. A könyv második része az országunkban kialakult helyzetet vázolja, a megfélemlítést, a zűrzavart, a „törvényes gyilkosságokat”, Nagy Imre szerepét, a „mini-Sztálinok” megjelenését, a sztálini/hruscsovi politika extenzióját.
Így kell írni. Remek dialógusok és karakterek, könnyed történetvezetés, egyszerű, hétköznapi szavak egymásutánja, melyekből komoly, elgondolkodtató, nem ritkán komikus és szívmelengető mondatok születnek, azokból pedig egy nagyszerű kor-és jellemábrázolás. Szinte érzem a félig nyers hamburger ízét, Sonny érintését a bőrömön, ahogy a melltartómmal babrál, és ahogy a koszos-poros utcákon a hideg szél homokot fúj a számba. Azt hiszem még sokáig fog recsegni a fogam alatt ez a történet.
Egészen mást vártam. Nem kell, hogy az olvasó gyomorgörcsöt kapjon a sokktól, de súlyosabbra számítottam, egy kőkemény lágersztorira. Ütős, de nem feltétlenül a leírtak miatt, hanem mert oda tudtam képzelni, mert már láttam jó pár dokumentumfilmet e témában. Nagyon női regény, érdekes és színes írói stílussal, gyönyörű képi megfogalmazásokkal, metaforákkal, néhányszor bizony felszaladt a szemöldököm a fejem búbjáig, mégis hiányérzettel tettem le a könyvet. Talán a gyakran előforduló üresjáratok miatt, amik nem kötötték le a figyelmem.
Nem tudom, mennyire volt jogos a Nobel-díj, ez volt az első Müller-élményem, ami alapján nem lehet egy írót megítélni. Németországban is nagyon vegyes fogadtatásban részesült ez a mű, lehet, hogy nektek egyáltalán nem fog tetszeni, vagy csillagos ötöst kap. Olvassátok el! Én kíváncsian várom a többi regényét.
Már a könyv első lapjaitól kezdve felpakoltam egy vigyort pirospozsgás pofimra, és a könyv végéig le sem vettem. Semmiféle értelmet ne keressünk itt kérem szépen (mondanivalót elvétve, az utolsó két fejezet a legjobb), csak vegyük elő a humorérzékünket, ami lehetőleg sokat próbált legyen, és hagyjuk, hogy Mr. Allen szokásához híven kimerítsen minket a morbid vicceivel. Fél csillagot azért vontam le, mert szerintem tud ő még ennél jobbat is.
Néhol próbára tette a türelmem, de összességében tetszett. Tűréshatáron belüli életbölcsességek cikornyás mondatokba csomagolva. Ha a kedves olvasó kellőképpen le tud menni alfába, akkor egy kellemes vasárnapi olvasmány. Ha nem, akkor bizony áthúzódhat hétfőre vagy akár keddre is.
Ha azt hiszed, hogy téged már nem érhet meglepetés, akkor hirtelen a naiv képedbe vágnak még egy púpozott lapáttal. Laza, mint a rigalánc, groteszk, meglehetősen obszcén, és nagyon mulatságos.
Kettő elfogadható, kilenc unalmas történet. A kiadás pocsék, tele hibával. A borítón éjszaka, belső lapon éjszakák, enynyire, aszszony, kávét helyett kévát, itt egy betűvel kevesebb, amott eggyel több, stb.
Meglepően jó krimi, végig fenntartja a feszültséget, de csak erős idegzetűeknek és gyomrúaknak ajánlom, a részletesen leírt trancsírozás és egyebek (pfúj) miatt. Azért vontam le egy fél csillagot, mert a végén nem lepődtem meg a gyilkos személyén, elég hamar rá lehet jönni, de ezzel együtt jól szórakoztam és izgultam az első oldaltól az utolsóig.
Túl egyenes a sztori, már-már unalmas, de mégsem. Egyes szám első személyben interpretált szöveg, kevés ponttal, sok vesszővel. NDK a 70-es évek végén, egyszobás kiutalt lakás, két, egymást bántva szerető fiatal, szalonnás tojásrántotta sok sörrel, a zene és a kocsma, mint egyedüli menekülési útvonal a mindennapok poklából, egyszerű, kihívást már nem hozó munka, testvéreket, családokat szétválasztó nyugat és kelet, fiaiért aggódó anya, csalódott gyerekek, és egy szenvedélyes, kínokkal teli szerelem története ez.
Ötletes és hangulatos magyar krimi a monarchia idejéből. Szórakoztató, és izgalmas történetvezetés kitűnően megválasztott nevekkel, vicces ügyetlenkedésekkel, jól kidolgozott karakterekkel, remek párbeszédekkel.
A könyv szerkesztése hagy némi kívánni valót maga után, van benne jónéhány nyomtatási hiba, de annyi baj legyen.
