„Lényekre vágytam, akik nem én vagyok, hogy szerethessem és taníthassam őket, s hogy ők is megértsék, milyen szépséges Ea, amelyet te teremtettél. Mert úgy láttam, sok hely van Ardán számosaknak, akik örvendezhetnének a szépségén, mégis jobbára üres és néma. S türelmetlenségemben ostobaságot tettem. Ám a dolgok teremtésének vágya teremtésem óta a szívemben él; s a gyermek, aki oktalanságában játéknak veszi atyja cselekedeteit, nem gúnyból teszi ezt, hanem azért, mert az apja fia. De mit tegyek most, hogy ne ébresszem föl örök haragodat? Akár a gyermek atyjának, fölajánlom neked ezeket a lényeket, az általad alkotott kéz teremtményeit. Tégy velük, amit akarsz. Avagy pusztítsam el elbizakodottságom műveit?”
S Aule hatalmas kalapácsot ragadott, hogy szétzúzza a törpöket, és sírt. Ám Ilúvatar megértette Aulét és vágyát, megértette Aule alázatát; és a törpök menekültek a kalapács elől, és rettegtek, és lehajtották fejüket, és kegyelemért könyörögtek.
(Quenta Silmarillion / A Szilmarilok Története – Aule és Yavanna)
Kép: Ted Nasmith – Aule the Destroyer
