irodaiku
fölkeverem a
nescafét
süt a nap
zzz
excel
zzz
bimm
bamm
Minden az ördög hibája volt. Rossz idő? Ördög. Gáz pasik? Ördög.
A csillagos végtelen közöl valami teljesen megnyugtatót, amit nem ért az ember, de tudja, hogy nagyon jól van így. Így, ahogy van, rosszul is. Nagyon jól.

hű, bajban vagyok az eheti összesítéssel, mert semmit nem olvastam, ami olyan igazán hatással lett volna rám. de lássunk hozzá.
versnek ezt választanám, mert ezen legalább dilemmáztam:
Ismeretlen hellén költő (VI. vagy VII. század): Ezt jelentsd a királynak…
Ezt jelentsd a királynak: a csarnok összedőlt –
Apollón ajka néma – a szökőkút nem árad –
a forrásvíz kiszáradt – ezt jelentsd a királynak.
a novellák közül meg kell említenem Bárdos Marton József Hazatérés c. írását, mert emlékszem, hogy amikor annak idején először olvastam, milyen mélyen felháborított.
az agyamat pedig leginkább talán ez az írás mozgatta meg: http://ezredveg.vasaros.com/html/2004_08_09/0408-94.html#hj – az elöregedő japán társadalomról. elképzelhető, hogy valami csekély érdeklődést mégis tanúsítok a szociológia iránt.
és a kép szintén ide kapcsolódik, nem emlékszem már, ki mutatta ezt a fotóriportot(?), egy idős japán hölgyről és a macskájáról: http://www.dailymail.co.uk/news/article-2232894/Misa-Fukumaru-Friendship-pensioner-cat.html – de köszönet érte.
Bár még nem végeztem a mai esszével, de ami késik, az jön. Addig is itt a heti összesítés.
Megállapítottam a következőket:
– ez a kihívás tetszik. Kifejezetten. Élvezem, hogy naponta háromféle dolgot is olvasok a negyedik aktuálison meg az ötödik estimeséskönyvön kívül, meg azt is, hogy végre megtanulok lassan olvasni novelláskötetet, szépen beosztva napokra. Ebben sose voltam jó. (Igaz, hogy néha így is véletlenül kettőt vagy hármat sikerül valamiből, de majd csak belejövök. A vers nem baj, azt kivételnek tekintem, abból több is jöhet.)
– ehhez nekem három darab külön könyvjelzőre volt szükségem, meg is csináltam őket. Azokra szépen feljegyzem a heti legjobb dolgokat, most még elég üresek szegények, de a végére betelik.
– írni vsz. sose fogok, arra már rájöttem, hogy azt nem nekem találták ki. De olvasni jó.
– és ha ez tényleg működik és nem unom meg szeptember végéig, akkor kiterjesztem hosszútávra is ezt a projektet. :-)
A héten ezek voltak a kedvenceim:
– novella: Kosztolányi Dezső: Vissza a gyermekekhez (http://mek.oszk.hu/00700/00743/00743.htm#10)
– vers: Nadányi Zoltán: Első hó (http://moly.hu/idezetek/243178), szorosan mögötte végzett szintén Nadányitól a Bocsáss meg (http://moly.hu/idezetek/243473)
– publicisztika: Lázár Ervin: Labdamúzeum (http://esolap.hu/archive/entryView/233)

"Reggeltől estig tartó gyakorlatozás következett, természetesen mind tágabb karikákban, a lakótelepen és körüle. Gondolom, ötödnapra már bemerészkedtem Budapestre. Egyelőre csak a Gellért-kávéházba és onnan vissza. Majd tovább, át a hídon, nagyobb, teljes forgalmú helyekre, ugyancsak környékbeli körutakra a telepről.
Elhajtottam Visegrádig a Duna mellett fölfelé. Elhajtottam a Velencei-tóig lefelé. A Velencei-tóig Gárdony alá, számtalanszor. Azt az oda-vissza kilencven-száz kilométert úgy tettem meg, hogy pihenésem az úszás volt a tóban. […] Hogy Pestre naponta többször is behajtottam? Ne is említsem.
A kerékpár nekem igazán kifogástalan megszolgálta árát. De végül is úgy járt, mint a szerelemben történik az első odaadó szerényebb társsal vagy társnővel. Csappan a hév, a rajongás, és növekszik a különbre való igény.
Fölfedeztem, amit eleve tudtomra adtak, hogy gépem otromba, súlyos jószág. Lépcsőn föl, vállra venni, elég feladat. A kerék-áttétele, emelkedőn föl, kimerítő munkát igényel stb…Szóval ki kell cserélnem egy könnyebb, csinosabb gépre!" (9. fejezet)
A képen Tersánszky a változatosság kedvéért nem kajakot (http://moly.hu/karcok/214328) hanem biciklit tart félkézzel. A csinosabb gép egy Csepel Fecske volt.
Kép: www.pim.hu
Kapcsolódó könyvek: Tersánszky Józsi Jenő: Egy biciklifék története