Olajbogyós-paradicsomos tésztaszósz – Mit szósz?
Amit én használtam hozzá:
– spagettitészta (amennyit csak akarsz)
– paradicsomlé (helyette lehet paradicsomkonzerv, brrr, vagy friss paradicsom), ízlés szerint, ugyanis nem mértem a belelöttyintett deciket :)
– 3 gerezd fokhagyma
– provanszál trubadúrköltészet fűszerkeverék (kakukkfű, Major Anna, Major Tamás, stb.)
– 10-12 db magozott olívabogyó
– só, bors
– olívaolaj
– vaj :)
Amit ezekkel csináltam:
Először is megfőztem a tésztát, amit nem részletezek, szerintem tudjátok, hogy kell. Utána jöhetetett a lényeg, fölkarikáztam a fokhagymát, és olívaolaj+vaj keverékére kíméletlenül ráhajítottam, és amikor elhaltak a halálsikolyaik, és elfonnyadtak, mint ahogy jó esetben mindanyian el fogunk, ráöntöttem a paradicsomlevet, és elkezdtem kavargatni (használható erre fakanál, esetleg ha fakírok vagyunk, a saját kezünk is, de vigyázzunk, mert akkor már vegetáriánusoknak nem adhatjuk az ételt), megsóztam, megküzdöttem a borsőrlővel is, a fűszerkeveréket is belezuttyintottam, ezután leültem, hogy a fent említett olívabogyókat földaraboltam, ahogy annak idején szegény Koppánnyal és Dózsa Györggyel is tették, és mikor a szósz már sűrűsödni kezdett, őket is belepotyogtattam, hogy még finomabb legyen az egész, és csak kavartam és kavartam és kavartam, s végül elkészült a szósz, amit azon melegében ráöntöttem az épphogy kihűlt tészta nyakába, és kanálkeresés, valamint intenzív fújogatás után elkezdtem jó étvággyal enni, és kisült, hogy finom lett. Jó étvágyat nekem, és annak, aki utánam meri csinálni.
Frank
















































































