Fanniii értékelései 182
Pont elég is volt az a 2-300 oldal, amit sikerült elolvasnom. Még azt a maradék pozitív hozzáállást is sikerült kiölnie belőlem, ami még megmaradt bennem… úgyhogy tiltólistára is tettem. De, ha öngyilkos hangulatomban leszek, akkor majd előveszem. (SOHA!)
Szerintem ez az egész történet és mondanivaló és minden istentelenül szétesett. Pont a könyv felénél tartottam, mikor elkezdtem azon gondolkodni, hogy miért is olyan nagy írónk Mikszáth? Hát, mert ugyan ezt a tematikát azzal az anekdotikus, ízes, humoros stílusával fel tudja oldani -amelyik ízes, anekdotikus stílus itt hihetetlenül gyenge és primitív; és nem a szókészlet miatt-. Vagy miért vált ki annyira intenzív érzéseket Móra? Mert minden történetében benne van az együttérzés, és az emberi érzelmek mélysége, a Móra-féle személyiség legjava.
És miért középszerű ez a regény? Mert szerintem az író sem tudta igazán, hogy miről akart írni vagy mi ez az egész, mi a lénye?! Alapvetően utálom, hogy rengeteg mű (vagy művének jelentős része) arról szól, hogy milyen végtelenül kiszolgáltatott és tehetetlen a magyar ember. Csak nem értem, hogyha ezt az égvilágon mindenki tudja -és igazán tudja- akkor miért kell ilyen primitív módon leírni (amit mi nevezhetünk realizmusnak is, csak szerintem ez nem az – ha mondjuk az oroszokat kicsit figyelemmel kísérjük) ezt egy 240 oldalas regényben, ami körülbelül semmit nem tudott számomra adni és egy merő kín volt a végigolvasása. Az élettől is elvette a kedvem.
Szerintem ebből a könyvből súlyosan hiányzik valami.. és az az egyéniség.
Tanulsag1: ha kotelezot olvasol, akkor ne 5 oraval keles elott fejezd be, ugy, hogy le sem fekudtel.
Tanulsag2: soha ne mondj velemenyt konyvrol masok (elfogult) velemenye alapjan, ugy, hogy NEM olvastad a konyvet.
Tanulsag3: attol, hogy polgari kozegben jatszodik egy drama es a szereplok kisszeruek, meg lehet melysege a dramanak, a szereploknek- cselekedeteiknek es a mondanivalonak.
Kevésszer vagyok olyan dühös egy könyvre, hogy elégetném. DE EZT ELÉGETNÉM! Pedig szeretem a könyveket!
Nagyon jó volt, hogy sokszor elkezdtem kiírni az elemzést, majd ezt követte a cselekmény, majd kiderült, hogy az elemzés tovább folytatódik (totál rendszertelenül), szóval dobhattam ki, amit kiírtam (ami egyes esetekben 4-5 kézzel írt oldal volt). Sokszor totálisan lényegtelen dolgok vannak benne, még a lényegesek nincsenek sehol.
Egyébként jó, mert nagyjából képet ad a kötelezőkről, illetve nem kell 124 könyvet újraolvasni, hogy winchestert frissítsek. A G-portálnál mindenképp jobb… mert azt aztán…
Szóval.. nem akarom túlmagyarázni Csehovot. Szerintem mindent leírtam már róla a tőle olvasott könyvet értékeléseihez.
Kicsit most úgy éreztem magam, mint mikor sok Karinthyt olvasok össze és túlcsordul. Csehov is olyan szerintem, hogy az ember nagyon szereti olvasni, aztán egy ponton elég lesz, és majd 2-3 hónap múlva újra előveszi, elolvassa és aztán megint leteszi.
Hát.. most kicsit más gondolataim vannak vele kapcsolatban, mint előtte. Lehet, hogy a fordítás miatt (most a Kosztolányit olvastam), és szerintem az előző kicsit felületesebben adta át az egész történetet. Ettől függetlenül még ez az egyik kedvenc Csehovom, csak kicsit átértékeltem.
A másik fordításban, szerintem a feszültség sokkal inkább központi szerepű volt (biztos azért, mert az a Nemzeti Színház nyersanyaga). Így azt jobban is élveztem, ez viszont mélyebb volt.
Hajh, de jó volna Moszkvába eljutni és megtanulni oroszul. Akkor aztán a régi Baszmannaja utcában csak az eredetit olvasgatnám!
[Nagyon megértem, hogy a színházi darabot a paródia után nem játszották egy darabig. Nekem az első 30 oldal mindig könnyes röhögéssel telik.]
Ennek az olvasasarol mindig a szivacs jut eszembe. Mert mikor olvastam, olyan voltam, mint a szivacs es felszivtam belole amennyit csak tudtam. Nagyon szeretem Gardonyi hangjat, ahogy ir, ahogy a szereploit magam elott latom, ahogy a csatanak minden mozdulata megelevenedik es olyan, mintha en is reszt vennek abban a sok borzalomban. A szerelmi szalakrol nem is beszelve. Kulon szorakoztat, ahogy mindig a nok szaja ize szerint formalja ezeket a reszeket. Mintha tenyleg a noknek irna, vagy csak nem is igazan tudja, hogy az erzelmek, amiket megelevenit, mennyire hozzank szolnak.
Imadtam ezt a regenyt. Talan jobban is, mint az Ida regenyet.
Hatalmas sókincs, rengeteg feladat. Ráadásul könyvtári volt és CD-t is kaptam hozzá. Mivel a közép és emelt szint között szerintem egy hatalmas szakadék van (már a szókincsben főleg), így simán ajánlom azoknak, akik a szókincsbővítéssel szenvednek. Nekem sokat segített.
(Az apnea szó volt a kedvencem, ami átmeneti légzéskimaradást jelent.. egy életre megjegyeztem! :D)
Az alapok nagyon jól benne vannak. Az már más kérdés, hogy sem az access-re, sem az excel gyakorlatra nem készít fel még középszinten sem! Nincsenek több oldalról megközelítve a példák.. pl. nincs benne leírva, hogy, hogy tudok az access-ben normálisan, nem kézi kódolással megoldani egy feladatot.. innentől az SQL kódolásról inkább ne is beszéljünk. Szóval nem ez a könyv lesz, ami felkészít a középszintre…
Az orosz irodalomnak valoszinuleg ez a fejezete az, amelyik a legkristalytisztabban ertelmezheto es vetitheto ki a mai korra, tarsadalomra, emberekre. Csak, amig itt megbano es felismeresre kepes emberekrol olvasunk, addig a valosagban ilyen nincs, vagy csak nagyon ritkan.
Tolsztoj nekem az, aki egyszerre 'az iro' es 'az orosz realizmus' egyszerre. Csodalatos, hogy milyen aprolekosan, a lelek minden mozzanatat, milyen kidolgozottan irja le es jeleniti meg. Az Anna Karenina volt talan az egyik olyan komoly irodalmi mu, ami beinditotta bennem a megismeres es a tudas akarasanak folyamatat. Az a kepi vilag es tudasanyag (habar nagyos reg olvastam) megis megmaradt bennem. [Vannak reszek, amikre 2 ev tavlatabol meg mindig teljesen tisztan emlekszem.]
Borzongato, hogy milyen pontossag es nyersseg vegyul e melle a hihetetlen reszletgazdag es a vegletekig analizalo leirashoz.
Nekem kicsit egysiku volt a tortenet es a mondanivalo.. bar teny, hogy nagyon rovid volt.. Hemingwaynek hasonlo jellegel mas erkolcsi es emberi peldazat megis jobban sikerult ez Az öreg halaszban..
Nekem a 'kallodo ember' nem egeszen ezt a targykort jelenti.. de valoban erdekes volt es valoban errol szolt, arrol a korrol es azokrol az emberekrol, akik akkor probaltak elni.
-Es Monroe is ott van a sorok kozott.. csak keresni kell.-
Nem tudom eldönteni, hogy inkább érdekes vagy inkább fanyar volt-e. De úgy érzem, hogy az egyik mindenképp túlsúlyban van.
Nekem nagyon kevert volt az egész történet, mű.. mintha bizonyos részeken nem is ugyan az az ember írt volna. A vége, pedig kicsit ijesztő volt.. vagyis nem teljesen a vége.. kb. a 3. felvonás közepétől tudni lehetett, hogy mi fog történni, de nem kívánta se testem, se lelkem, hogy pont az egyetlen igaz és emberi szereplő vesszen oda a sok szemfedővel járkáló álomkóros között.
Akárhogy nézem.. még mindig valótlannak és életszerűtlennek tűnik a cselekmény és az emberi személyiségek sokszínűsége -ez a sok pszichológiai probléma, védekező mechanizmusok, menekülések-(még így, a XXI. században is).
Borzasztó, hogy száz év elteltével ugyan ott tart ez az ország.. a nagyvilág dolgairól nem is beszélve. Kiterjedtebb a szavazójog, a nők és a szegények is szavazhatnak. Ugyan, mire megy vele a szegény és tudatlan ember??? Ugyan az a mély posvány van még mindig. Azt mondják nőtt az életminőség?! Mégis hova? És akkor ezzel egyenes arányosan csökken az erkölcsi tartás és emberi etika. A férfiakban már annyi tartás sincs, hogy főbelőjék magukat, mert féltik a szaros életüket. (Valóban, nem, mintha célra vezetne.) De ez a fogyasztói társadalom.. mindenki azt hiszi, hogy valaki, egyéniség ebben a világban, pedig, pontosan, csak mindenki egy-egy újabb eszköz arra, hogy a kapitalizmus tovább működjön és, hogy az illető beleéljen a világba.. mert, ugye demokrácia van – közben, pedig úgy befolyásol minket a világ és a trend, a nagy emberi stíl, ahogy akar. Az emberek kint fekszenek az utcán és isznak, mert nem tudnak mást tenni.. az utolsó mentsvár az ital és a felejtés. Mások másban találják a menedéket, mert könnyebb, mint küzdeni. Mert, amíg az életminőség nőtt, a küzdelem is nőtt -csak másként..
Egyszer hallottam valami hasonlót: „Aki értelmes és felvilágosult ember, annak nehezebb élnie ebben a világban, nehezebb boldognak éreznie magát..” -Nagy igazság.. Nehéz elfogadni, ami ma van és nehéz élni, küszködve nézni, hogy mi lesz emberi életekből és, hogy nőnek fel generációk emberi roncsként. Ez lett a nagy ideákból.. ez lett a nagy gazdasági törekvésekből és milliók halálából… kapitalizmus és az ideális, nyugati minta..
Szerintem ez egy mely duhbol irt regeny. Nem ertem miert kell ezt 10-14 eves gyerekeknek olvasni, miutan azonkivul, hogy borzalmas es pszichesen megerolteto -agyvelok loccsannak- a mondanivalo egy ilyen koru gyermek szamara meg ertelmezhetetlen. Egyebkent azt gondolom, hogy temajaban egyedulallo, sokan meritettek belole, nem csak irodalmarok es mondanivaloja is van. Az eleje nekem kicsit vontatott volt.. Ezen kivul nagyon tetszett, nagyon konnyen olvashato, olvasmanyos volt. (Nyelvezeteben valoban kisdiakoknak valo.)
Nagyon jó Kosztolányi után olvastam ezt a nagyon jó Csehovot. Nem akarom, hogy az értékeléseimből mindenki azt higgye, hogy nekem Csehov általános igazságokat jelent és tematikusságát tekintve színtelen, unalmas; mert nem igaz. A napokban beszélgettem egyik ismerősömmel és ő írta jól: „Csehov az, aki mindenről tud írni, de mindenkinek ír.” Egy tanulatlan és felszínesen gondolkodó ember is ugyanannyi örömöt talál benne, mint egy végtelenségig kiművelt tudós, -csak máshogy vizsgálják a műveit-.
Rengeteg Csehovot olvastam és imádom.
Most éreztem először azt Kosztolányin, hogy nem erőltette túl, amit írt. Teljesen természetes volt minden, a dolgok egymásból következtek. Engem nem csak a stílus, de a történet, a szereplők, azoknak rendszere, az elbeszélés módja, a cselekmények egymásutánisága, egyszerűen minden elragadott, csodálatos volt és természetesnek hatott. Nem tudom már hova dicsérni.
Eleje, közepe: hót Karinthy -ha szabad így kifejeznem-. A vége, pedig gyönyörű In Memoriam. Átfogó képet kaptam az első feleségéről. Sajnos ez a spanyol nátha a kor nőin rendesen kifogott.. Kaffka és a kisgyermeke is ebbe halt bele, meg sokan mások. Nekem tetszett ez a novelláskötet is, talán a legbelsőségesebb volt eddig, pedig olvastam már párat..
Az tény és való, hogy rendkívül összetett és mégis az ember fejében egészként összeálló képet alkot a regény. Problémám az a szereplőkkel volt, mert túl sokról olvastam, egy kicsit masszás lett a végére a kép. Az értelmezéssel kapcsolatban még mindig nem tudom eldönteni, hogy most melyik történetsík vagy cselekményszál az, amelyik az értelmezés középpontjában áll, vagy van-e egyáltalán ilyen célzata a műnek. Nekem ez kissé homályossá és még bonyolultabbá tette az értelmezési lehetőségek sorát, amelyet, mint autonóm személy rájöttem, hogy képtelen vagyok megtenni, mert nem elég hozzá a tudásom, így megint kénytelen vagyok a szakirodalmat bújni.
A rémisztgetős, sötét -szürke árnyalatos jelenetek egyszerűen nem csak művészi értékükben, de, mint önálló történeti síkok is lehengerlőek, engem teljesen megfogott és magával ragadott ez a „sötét tónuskezelés” -mintha egy festményről beszélnék. Elméletileg nem vizuális típus vagyok, de itt kénytelen voltam felfogni az egész művet ilyen úton (is). Hihetetlen, hogy ezek a részek milyen benyomásokat tesznek az emberre. Először, mikor ilyen részekkel találkoztam rögtön Poe-ra asszociáltam, de ez más és talány kicsit fejlettebb (összetettebb, bonyolultabb) és ezáltal jobb is.
Remélem még forgatok majd Bulgakovot..
Én ennél borzalmasabb könyvet még soha életemben nem olvastam. A narráció minden pillanatban szétesik, a történet darabos, az összevisszaságában az olvasó elvész. Maga az író is elvész a sorok között, mert nem tudja igazából mit akar. A negyedét kiolvastam, de mindennemű olvasástól elvette a kedvem, úgyhogy belekezdtem egy "Madách-terápiába"… talán, talán. Köszönöm Virginia Woolf, de ha rajtad múlik, akkor inkább soha többet nem olvasok semmit.
A címből kiindulva valami teljesen hasonlót vártam. Abból kiindulva, hogy Nobel-díjas sokkal többet vártam. Szóval kap 4 csillagot.
A fogalmazásmód rendkívül élvezetes volt, az obszcenitása humoros és odaillő. Ez is olvastatta magát, bár szerintem a vége kicsit el volt húzva. Tetszett a „kolera”, ahogy megadta a keretét a történetnek.
Ami nem tetszett, vagy nem illett szerintem a történetbe az pl. a doktor halálának módja, aztán ez a rengeteg teljesen követhetetlen szerelmi szál… Engem ez egy ponton túl már nagyon idegesített. Plusz sok szereplő egyszer csak megszűnt és soha nem kaptunk rólunk több információt (pedig, ha már így belement.. érdekelt volna 1-2 történet vége).
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Az egyik kedvenc filmem és az egyik kedvenc könyvem most már (300 oldal volt, angolul és nagyon megérte, bár voltak nehezen érthető részek a számomra). A filmet vagy ezerszer láttam, sőt még annál is többször és mindig is imádtam. A könyv, pedig (nem mondom, hogy jobb, csak talán pont annyira jó, amennyire egy ilyen könyvnek annak kell lennie). Én imádom Austen-t, nem a könyveit imádom, ne essen félreértés, én Austen-t imádom. Austen egy független, humoros, zseniális írónő, akinek a stílusa teljességgel utánozhatatlan. Én ebbe a stílusba szerettem bele és ezt most is, ha adaptálva is, de visszakaptam. A történet szerintem nagyon eredeti, alapjában véve Austen könyveit, történeteit ilyen módon feléleszteni és a nagyközönség elé vágni, majd még filmet is forgatni róla, kissé drasztikus, de mégis mesteri; közben pedig beleaprikálunk egy olyan történetet, amire biztosan vevő lesz a célközönség, hiszen semmi másról nem szól, mint eltévedt emberekről, összetört szívekről és a végén a hatalmas happy endről, amihez végül is Austenon keresztül jutunk el (csodás marketing fogás – főleg, hogy még az eredetileg nem-Austen-kompatibiliseket is rávesszük az olvasásra). A szereplők is mind austenizálva voltak valamilyen szinten. Belemagyarázhatok még ezer dolgot, de nem akarok, mert akárhogy nézem ez csak szórakoztató irodalom, de attól függetlenül nagyon jó és eredeti.
(A záró részben kissé meglepett, hogy Allegra visszament Corinne-hoz – de szerintem ők tényleg egymásnak voltak teremtve.)
Engem rettentő módon felzaklatott és felidegesített. Felzaklatott, mert hihetetlenül jól megszerkesztett történetek vannak benne, amik mellett nem lehet, csak úgy elmenni, hogy jól van, kiolvastam és kész. Felidegesített, mert 10 éve nem olvastam Mórát és lenne mit tanulni tőle. 18 éves vagyok és szeretem az irodalmat, mondhatni imádom; bármit megtanulok, amit órán lead a tanár,minden szavát iszom. Tanultam Petrarcát, Dantet, Pannoniust, Balassit, Kölcseyt, Jókait… és most 1évvel az érettségi előtt, nincs idő végigvenni az igazán fontos irodalmi műveket, amiket az osztálytársaim valóban megérthetnének, nem úgy, mint mondjuk egy Dantet, akihez nemhogy 2-3 hét, de jobb esetben, hónap sem elég, olyan nehéz (és elég kemény háttérismeret szükséges hozzá). Nincs semmi a fejükben, rosszul van felépítve az alaptanterv és azokat nem tanulják meg az emberek, amikre valóban szükségük lenne. Tanulhatok én Kölcseytől vagy Petőfitől nemzeti öntudatot, de egy olyan országban, ahol a fiatalok nagy százaléka külföldön képzeli el az életét, mi értelme van? Tanulhatok én a nagy forradalmakról és okukról, de ki lesz, aki nekem megmondja mi az az önzetlenség, ki lesz, aki ezeket a nemzeti vagy emberi érzéseket,értékeket transzformálja és valami egészen elképesztően lebutított formában képes átadni, darabjaira szedve? Valóban tanulnunk kéne, nekem is azt kéne, mindenkinek azt kéne. Emberséget, empátiát, azt kéne tanulni, önzetlenséget, alázatot. Felháborít, hogy még csak a lehetőségét sem kapjuk meg, hogy ezekről tanuljunk, ha már megtanítani senki sem képes rá minket, a jövő nemzedékét.
Akkor is 5-öst adnék rá, ha nem tetszett volna ennyire, már csak a tartalomért is. Eleinte azt gondoltam, hogy a fülszövegből a Móra idézet nem illik majd a könyv elejére, nem méltó bevezetése annak, de most újra átolvasva rájöttem, hogy igenis odavaló; csak kissé másképp gondolom. Szerintem odavaló, mert elgondolkodtat, de nem feltétlenül értek vele egyet. Ami ott áll, az egy teljesen más rendszerre és más társadalmi struktúrára igaz, más emberekre. Én nem hiszek az emberek jóságában, bizonyos emberek jóságában hiszek. És abban sem hiszek, hogy ez a társadalom és a mostani történelem és a jelenben élő emberek a zűrzavar céltalanságéból rendet teremtenek; el vagyunk butulva, akkor sem tudnánk ebből rendet teremteni, ha akarnánk…
Mai, kis vonatozásom közben fejeztem be sikeresen. Engem alapvetően érdekel ez a téma, tanultam is róla sokat, előadást is tartottam már belőle, de azt hiszem olyat soha nem tudok majd mondani, hogy „eleget tanultam róla”. Borzalom az egész és nem Kertész Imre miatt, hanem azért, mert megtörtént, /mert megtörténhetett/. Apukámmal elég sokat beszéltünk a témától. Szerintem ez egy jó könyv, jó tényleírás, jó lélekrajt, bár ilyen szempontból lehetne jobb is. Szerintem Kertész Imre jó író, de ettől még nem biztos, hogy jó ember. Amikor 75-ben megírta a könyvet állítólag még magyarnak vallotta magát, ezért ezzel nem is vádolhatom, de mikor később a Nobel-díj átvétele után kijelentette, hogy ő nem tartja magát magyarnak, mert kozmopolita; azt, hiszem ez után valami elszakadt bennem. Nem azért mert nacionalista vagyok, hanem, mert egyszerűen ez a hazám és ugyan nem tudom elképzelni őt mik érhették, nekem attól még akkor is ez marad a hazám és, ha kimegyek külföldre élni (tervezem), akkor is magyarnak fogom magam vallani, akármekkora szégyen is, vagy nem az.
Ezen kívül, nekem tetszett a könyv, de nem fogom Kertész Imrét nagy magyar íróként hirdetni és szeretni, mivel ő sem tartja magát annak, innentől az a fajta büszkeség is kivész belőlem, amiért ezt az egész könyvet elkezdtem olvasni, az alapvető, témáért való érdeklődésem mellett.
Nem mondom, hogy ez életem könyve, de tetszett és még angolul is volt.
Azért akadtak problémáim vele. Egyrészt, elég rosszul voltak felépítve a karakterek.. hogy lehet valaki úgy érzékeny és alapjában lelkileg mély alkat, hogy közben van egy elmebeteg barátja, akivel drogoznak, plusz állandóan úgy beszélnek, mint a kocsisok? -Ettől eltekintve, borzasztó átlagos volt a sztori, de a feszültség mégis nagyon jól volt kezelve. Nagyon gyorsan tudtam olvasni, mintha magyar nyelven olvasnék, emiatt a két dolog miatt 4 csillag. Segített átvészelni a vizsgaidősuckot angolból.
Érdekes és izgalmas volt. Érdemes lenne elolvasni a teljes könyvet, magyarul; de egyenlőre úgy érzem ez most épp elég volt. Egyszer biztos, hogy elolvasom a teljes változatot is.
