Eta IP kedvenc

+
>!
eme MP

Az ábrázolás tilalma

A Második Templom lerombolása után a közösségek nagyfokú önállóágra tesznek szert, gyakorlatilag ekkortól autonóm joguk van számos fontos kérdés eldöntésére, és ily módon az ábrázolás tilalmát is más-más módon értelmezik az egyes közöségekben. Egyesek kategorikus tilalomnak tekintik, és meggyőződésükkel összhangabn betű szerint betartják; ezekben az esetekben a rituális tárgyak (mind a zsinagógaiak, mind az otthoniak) díszítésére csak ornamenseket használnak. Mások viszont – nem annyira betű szerint – a kép előtti hódolásra vonatkozó tilalomként értelmezik. A gyönyörködés tehát nem tilos. Éppen ezért láthatunk állatképeket és emberi alakokat a Dura Europos-i zsinagóga freskóin a mai Szíriában, a Bét Alfa-i zsinagóga mozaikpadlóin a Jezreél-völgyében, a hárfázó Dávid király gyönyörű képét a VI. Századi zsinagógában? Gázában.
A háláhá egyértelműen kizárja a valamit ábrázoló tárgy létrehozását, ha annak hódolni szándékoznak, és teljességgel engedélyezi, sőt ösztönzi a művészettel való foglalatosságot, amennyiben az a díszítést célozza. Egyébként a bármilyen anyagi természetű dolog előtti hódolás tilalma nem csak a művészetre vonatkozik. Egy modern rabbi így fogalmazott: ”Bálványnak azt nevezzük, amit az ember annak tekint, tehát, ha valaki letesz egy téglát és hódol neki – az a tégla bálvány lesz, és semmilyen célra nem használható. Ha viszont egy szép szobor a város díszévé válik, az szívesen látott vendég lesz.” Értelmes gondolat. A hasonlatosság kérdése a zsidó képzőművészeket nem foglalkoztatta, a hasonlatosság mint olyan nem vált öncéllá. Sőt, bevett dolog volt, hogy az emberi alakot némiképp módosítsák, bizonyos deformálással, torzítással adják vissza, úgy, hogy szinte ne tűnjék teljességgel embernek. A torzítás lehetett alig észrevehető – például egy szabályalan formájú fül esetében, de lehetett föltűnő is, mint a híres Madárfejes Haggádában, amely a XIV. században keletkezett Németországban, és amely onnan kapta a nevét, hogy az embereknek a képeken madárfejük van.
A zsidó művészet másik alapvonása a szimbólumok rendszere, amely gyakorlatilag kétezer éven át változatlan maradt, anélkül hogy bármilyen ikonográfiai és szemantikai kánon létezett volna. Az ősi szimbolika fejlődik, ezt a műalkotásokon követhetjük nyomon. A zsidó freskókon, a mozaikokon, a könyvminiatúrákon ó, a rituális tárgyak díszítésében minden ábrázolás, akár madárról, akár emberről vagy növénytől van szó, nem közvetlen ábrázolás, hanem szimbólum, vagyis egyáltalán nem kell megfelelnie a valóságnak.

Itt lehet olvasgatni a zsidó művészetről, többek közt a képi ábrázoláshoz való viszonyról:
http://gepeskonyv.btk.elte.hu/adatok/Okor-kelet/Okori.es.keleti.muveszet/index.asp_id=549.html

Kapcsolódó könyvek: Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács

Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács
+
>!
eme MP

A gravitáció kötelékeinek lehullása (…) kétes értékű szabadság (…). A szórakozott űrhajós olyan űrhajós, aki tetőtől talpig tele van kék foltokkal, fején púpok nőnek, pecsétes ruházatáról leolvasható, mit ivott aznap, fel-alá röpköd a kajütjében az orra elől elszálló papírokra vadászva, ha pedig valami nagy csarnokba kerül, és nincs nála semmi elhajítható nehezék, olyan tehetetlen, mint a csecsemő, mert hiába kapálózik, lógva marad a levegőben. Feledékeny űrhajósok ilyen szorult helyzetben a karórájukat hajítják el, és ha az nem elég, az övüket, pulóverüket, mert a newtoni mechanika törvényei kíméletlenek: ha egy mozdulatlan testre semmiféle erő nem hat, akkor el sem mozdul a helyéről, hacsak az akció és reakció elvét nem sikerül kihasználnia. Régebben, amikor még volt kedvük tréfálkozni, Harrach egyszer azt mondta, súlytalanságban könnyen el lehet követni a tökéletes gyilkosságot, és nincs az a bíróság, amely elítélhetné a gyilkost: a kiszemelt áldozatot valamilyen ürüggyel el kell kísérni a fürdőszobába, és amikor már levetkőzött, egy könnyed fricskával fellökni a levegőbe, de úgy, hogy se a mennyezetet, se a falat ne érhesse el – ott fog tekeregni a nyomorult, míg éhen nem hal, a bíróságnak pedig lehet azt mondani, hogy az áldozat azt kérte, vigyünk neki törülközőt, de sajnos elfeledkeztünk róla. Törülköző nélkül hagyni valakit nem bűntény, és mint ismeretes, nullum crimen sine lege: a büntetőtörvénykönyv valahogy elfelejtett intézkedni a súlytalanság bűnügyi következményeiről.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Mikrogravit%C3%A1ci%C3%B3

Kapcsolódó könyvek: Stanisław Lem: A kudarc

Stanisław Lem: A kudarc
+
>!
Röfipingvin MP

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Héberül belefaragva az „itt nyugszik”-felirat volt olvasható, melyet Simon neve követett. A tábla alján az öt betű állt, ezt rövidítendő: „Lelke legyen egybefűzve az örökké élők kötelékével.”

269. oldal

+
>!
sztimi53 P

Sok-sok év elteltével, 5353. látás után még mindig ez a kedvenc Dodóm. Sírva röhögős.
(Kép innen: http://bowl.hu/forum/egyeb_temak/viccek/693783)

Kapcsolódó könyvek: Marabu: Hé, Dodó!

Marabu: Hé, Dodó!
11 hozzászólás
Hirdetés
+
>!
Annie04
Viccek

A feleség:
– Szívem, úgy döntöttem hadat üzenek a kilóknak!
A férj:
– Hmm..Látom eredményes harcot vívsz, néhányat már fogságba is ejtettél.

+
>!
Annie04
Viccek

Két szobor áll a parkban. Egyszer csak leszáll hozzájuk a jó tündér és azt mondja nekik:
– Itt álltok már 100 éve, fél órára mozoghattok egy kicsit.
A két szobor megmozdul és kézen fogva berohannak a legközelebbi bokorba, ahol aztán hatalmas nyögdécselés hallatszik, hullanak a levelek. Kis idő múlva kijönnek a bokorból. A férfiszobor ránéz az órájára és azt mondja:
– Még van negyed óránk mit csináljunk addig?
Erre a nőszobor:
– Csináljuk ugyanazt mint eddig, csak most te kapod el a galambokat és én sz@rom le őket!

+
>!
Annie04
Viccek

Egy egyetemi kreatív író osztályt megkértek, hogy írjanak egy rövid értekezést, ami az alábbi elemeket tartalmazza:
1. Vallás
2. Királyság
3. Szex
4. Rejtély.

A díjnyertes esszé ez volt:
„Úristen! – mondta a királynő – Terhes vagyok! De vajon kitől?”

1 hozzászólás
+

Rafał Kosik: Félix, Net, Nika és az elméletileg lehetséges katasztrófa

Rafał Kosik: Félix, Net, Nika és az elméletileg lehetséges katasztrófa

Tedd a kívánságlistádra, hogy megnyerhesd a Pongrác Kiadó által kisorsolt 5 példány egyikét!