eme MP
Akkoriban nem volt könnyű dolguk az általános iskolai tanítóknak, már ha egyáltalán valaha is volt ilyen. Az állam oldaláról magasabb színvonalért, a szülők oldaláról magasabb osztályzatokért szorongattatott, a mindenfajta etnikai érzékenységet vagy szexuálisan illetlen magatartást láthatóvá tévő nagyítóüveg alatt dolgozó, az egyre inkább szaporodó, fűnyíró elven működő tesztek gépies követelményei és a diákok kreatív önkifejezésre irányuló követelései között őrlődő tanárokat vádolták a gyerekekkel kapcsolatos minden rosszért, de tőlük várták minden egyes gyerek megváltását is. A bűnbaknak és a megmentőnek ez a kettős szerepe színtiszta messianizmus volt, csakhogy náluk talán még Jézust is jobban megfizették.
368-369. oldal
Van valami önfelmagasztalás ezekben a kéjelgő mea culpákban, valami hiúság. A vétkesség félelmetes hatalmat ad. És leegyszerűsíti a dolgokat, nem csupán a kívülállók és az áldozatok, hanem legelsősorban is az elkövetők számára. Rendet erőszakol a kuplerájra. A vétkesség világos tanulságokat hordoz, amelyben mások vigaszt lelhetnek: bárcsak ne tette volna, és hallgatólagosan elkerülhetővé teszi a tragédiát. Akár még valamiféle törékeny békére is lelhetünk abban, ha magunkra vállaljuk a teljes felelősséget (…)
79-80. oldal
