Caroline ♥ értékelései 83

Emberi sorsok, mély érzelmek, transzcendencia, talán picit közhelyes bölcsességek, filozófia…Coelho stílusára ezek a szavak jellemzőek leginkább. Az alkimista c. novellájában is ezeket a motívumokat vonultatja fel, keveredve az Ezeregy éjszaka meseszerű hangulatával.
A könyvet olvasva kicsit az zavart meg, hogy nem tudtam eldönteni: a realitás vagy a mese felé billen inkább a mérleg. De azt hiszem, nem is kell egyértelmű választ adni erre, hiszen, ahogy Kádár Annamária is megfogalmazta a Mesepszichológiában: „Ha el merem képzelni azt, ahova el szeretnék jutni – akár fizikai, akár lelki értelemben –, az fél siker, mert csupán az valósulhat meg kívül, amit belül már képes voltam megteremteni.”

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Egy unalmas, közhelyes tündérmese trilógia végére értem. Kedves E. L. James, szerintem ne írj több könyvet, ha csak ennyi rejlik benned.
Az egész semmitmondó történet lényegét a harmadik rész előszavában rögtön fel is fedi a szerző, a maradék 630 oldal minden mozzanata előre kitalálható, semmi izgalom, meglepetés nincs benne. Amikor valamilyen kellemetlen szituációba keverednek a szereplők, akkor sem kezdek el vadul olvasni és tépni a lapokat, mert érzem, hogy semmi váratlan nem fog történni.
Attól, hogy egy milliárdos pasasnak vannak innen-onnan összeszedett múltbéli ellenségei, szerintem senkinek nem esik le az álla. De hogy az ellene indított bosszúban az egyetlen harmatgyenge csavar annyi, hogy az egész mögött egy gyerekkori árvaházi cimborája infantilis megtorlása áll… szépen fogalmazva nevetséges.
Nálam semmilyen szempontból nem ütötte meg a mércét ez az iromány, egyetlen örömöm, hogy végeztem vele, és minél gyorsabban próbálom elfelejteni. Egy ötven árnyalatnyi szürke köd borulhatna a memóriámra most. :)

Átfogó ismertető csak néhol kicsit vontatott és szájbarágós.

Elsőre azt éreztem, hogy ismerős történet. Lehet hasonlítani az orwelli 1984-hez, vagy a Sinistra körzethez, vagy mégsem. Elsőre azt gondoltam, hogy a mondanivalója, az eszme, amit oly sok helyen, és formában, kimondva, vagy kimondatlanul, olvastunk, vagy hallottunk már, lehet hasonló, de mégis más. Itt 12-16 éves gyerekek harcolnak, nem láthatatlan ideákért, vagy mártíromságból, csak mert muszáj. Tudják a történetüket, hogy miért ez a büntetés, tisztában vannak a szabályokkal, és mert a szüleik megpróbálták felvenni a harcot, de elbuktak. A következő generációknak mindig nehezebb.
Most fejeztem be az első részt, és sejtésem van, hogy milyen lesz a folytatás, de ha mégsem úgy alakul a történet, akkor sem leszek csalódott. Ettől a könyvtől én már most is annyit kaptam, hogy biztosan nem fogom bosszúsan letenni a harmadik kötetet sem.

Szomorú történet, szinte azt kívánom, hogy bárcsak ne értettem volna minden szót belőle.

Egyszer olvasható, de jó kis történet volt.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„Irulva-pirulva” írom le, de nekem ez volt az első erotikus regényem. Egyáltalán nem zárkózom el a témától, csak eddig nem került a kezeim közé egy sem. A szürke ötven árnyalatáról pedig lassan nincs olyan ember, aki ne hallott volna, ezért esett erre a könyvre a választásom.
Talán a tapasztalatlanságom miatt, de a könyv első része meglepően jól indult számomra. Rendesen fogytak az oldalak olvasás közben, bár sem a stílusa, sem a karakterek nem varázsoltak el. A cselekmény alapja is egészen átlagos, kis túlzással szinte modernizált Hamupipőke történet (álmodozó, önbizalom hiányos lány, pompás pasi) csak a meséből hiányzó 18+s jeleneteket megkapjuk… tömegével. Aztán miután kezdtek elolvadni naivságom hópihéi és megláttam magam előtt a kiábrándulás hatalmas jéghegyét, vettem észre, hogy ha nem lenne benne a szado-mazo szál, az egész csak úszna egy folytogató rózsaszín vattacukortömegben. Egy idő után már untam az egészet, a sok sablonos flörtölést, és semmitmondó párbeszédeket. Alig bírtam már lenyomni a torkomon azt a tényt, hogy az egész történet pár hét alatt játszódik, ennyi idő alatt agyhalott módjára egymásba zúgnak, és ennek az „elcseszett Ötvennek” sikerül ilyen kevés idő alatt elkezdeni leküzdeni a több éves alávetett szokásait. Csalódást éreztem a könyv végére.
DE és ez a leghihetetlenebb, hogy belekezdtem a második részbe is. Sőt már azóta el is olvastam, csak azt majd egy következő értékelésben írom meg.

I'm a hero…… hogy végig bírtam olvasni, ezt a borzalmat, amit regénynek neveznek. Komolyan sajnálom, a fát, amit felhasználtak ennek a papírkupacnak a terjesztéséhez. Nyers vagyok, de nem tehetek róla, egyszerűen ezt hozta ki belőlem A sötét ötven árnyalata.
Az első rész végére csalódottságot éreztem, már az sem tetszett, a történet baromi felszínessége, és a balul sikerült karakterek miatt.
Ana karaktere a második könyvben maximálisan elillan. Önállóan nem létezik, csakis Christiané, holott bármennyi pénze legyen is ennek a pompás pasinak, egy embert birtokolni nem lehet. Ana elmehet dolgozni, de csakis azért, hogy lapos netszexbe kavarodjon Christiannal. Ana találkozhat a barátaival, de csak, hogy megvigasztalják a kis buksiját, amíg a pasija a flúgos exét ápolgatja. Ana szagolgatja Christiant és egyből beindul, nem bír ki egy percet sem a pasi simije nélkül. Olyan ez a lány, mint egy kölyökkutya, a gazdájának él, pitizik, hogy megsimogassák, de ha valami rosszat tesz meg kell büntetni, hogy megtanulja mi volt a hiba (a kis botor Ana nem a Blackberry-jét használta, ezért meg kell büntetni, de aztán gyorsan kap egy kis jutalomszexet is). Képes lennék még oldalakon keresztül elemezni ezt a nőszemélyt, de mindenképp szót kell ejteni a másik oldalról is.
Nem ismerek olyan pasit, aki a szado-mazo szexet kedveli, de olyat igen, aki nem tud beszélni az érzéseiről (=nem mer, nem akar). Én előbb tudok elképzelni egy ilyen pasit Christian szerepében, mint azt, akit beletett az író a regényébe. Az a problémám vele, hogy sehol sincs az a kemény, igazán férfias pasi, akiről tényleg el tudnám hinni, hogy ennyire sérült. Helyette kapunk egy tökéletes nyálgépet, aki milliószor mondja el, hogy Ana, csak az enyém vagy, nem tudok nélküled élni, könyörgöm soha ne hagyj el… és ó, Ana annyira szeretlek, szeretlek, szeretlek.
Amikor levettem a polcról ezt a kötetet, nem tündérmesét szerette volna olvasni. Jelenleg a Hamupipőkében több realitást érzek, mint A sötét ötven árnyalatában.
Giga hiro leszek és egy ötven árnyalatig elcseszett szürke napon befejezem ezt a horrort…. a harmadik résszel.

Kezdő szintű szókészletet használó könyvecske. Nem rossz sztori, nekem az első Holmes történetem volt, de fordulatosabbra számítottam.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A Csáth-i jellegzetes feketeségen és borzongás érzésén túl – habár már sokszor olvastam a novelláit – most először éreztem azt, hogy valami szépre is tanított ez a könyv. Lehet, hogy sok személyes, éppen nálam aktuális jelentést láttam bennük, de örültem, hogy végre pozitív lett az összkép. A varázsló halála a női küzdés és erő példáját mutatta meg nekem. A Délutáni álom rávilágított arra, hogy nem csak nekem kell adnom, de kapnom is kell valamit cserében, hogy a szerelemi „átok” feloldódjon. A kis Józsika pedig elmagyarázta, hogy kell a felhők között keresni a boldogságot. :)

Miután megnéztem a moziban a filmet, azután határoztam el, hogy elolvasom a könyvet. Tetszett a film, és nem bírtam kivárni a következő részig, hogy ne tudjam meg, mi lesz a folytatásban. Plusz már rég óta tervben volt egy Tolkien könyv, és így A hobbitra esett a választásom.
Egyszerű hasonlattal élve, a film lekötött, de a könyv teljesen magával ragadott. Minden tetszett benne, a narrátori kiszólásoktól kezdve a leírásokon át, a történet egész vonulata. Olvastam, és közben egyszerre éreztem újra gyereknek magam és képzeltem el, hogy én hogyan mesélném ezt a történetet a leendő gyerekeimnek.
Biztos vagyok benne, hogy egy szép „barátság” kezdete volt ez Tolkien bácsival. :)

Érdekes és hasznos könyv. A német juhászkutya tartóknak sok segítséget adhat a világ 3. legokosabb kutyafajtájának megértéséhez.

Csodálatos könyv, engem teljesen magával ragadott. Minden betűjéből árad a harmónia és a nyugalom. Együtt ízleltem Lizzel az olasz konyha élvezetes fogásait, miközben lélekmelegítő utazásokat éltem át Indiában és mosolyogva kalandoztam az Indonéz Paradicsomban. Ez a könyv számomra belső lelki útravaló is, és érdekes leírásaival az olasz, indiai, és balinéz kultúráról „külső” útikönyv is. Öt csillagos helyet kapott a kedvenc könyveim között.

Számomra sok általánosság volt benne. Talán kicsit túl sokat is vártam ettől a témától, és kaptam ugyan válaszokat, de azt is csak itt-ott elrejtve. És még ránk, nőkre mondják, hogy bonyolultak vagyunk? Viszont voltak olyan részek is, amik kifejezetten tetszettek. Például a félelemről szóló rész nagyon érzékletes volt, és mindkét nemre érvényes igazságokat tartalmaz.

Idillnek álcázott antiidill. Kosztolányi nagyot alkotott, nemcsak lírájában tudta alkalmazni ezt az ironikus-tragikus álarcot, hanem a prózájában is. Egyszerre bájologtam és szorongtam a hősökkel.

Nekem ez egy elborzasztó, és borzasztóan elgondolkodtató utópia volt…