bürök
Nem sok derűs pillanat szorult a regénybe, és új tagot avattam minden idők legkiállhatatlanabb szereplői között. Saara már-már hiteltelen volt, egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy a való életben létezhet ennyire gerinctelen, rosszindulatú, önző és aljas anya. A fordítás mellett sem mehetek el szó nélkül: van abban valami megmosolyogtató, hogyan avulhatnak el az egyes menőnek számító kifejezések néhány évtized alatt. Kíváncsi lennék, a fordítás elkészültekor is idejétmúltnak számítottak-e már, mindenesetre a fiatalok nagyon lazák…
"- Szia! Csini vagy ma – mondta.
– Na, ne fűzz!
– […] Elmegyünk ma csörögni egyet, jó? […]
– Na, egye fene, menjünk […] Veled tuti, hogy frankó lesz"
No de az a lényeg, hogy „értem én a csíziót”, nem?
(A lyukasagyú bürök utólagos kiegészítése: Nagyon szépen köszönöm a könyvet @amnaen-nek! : ))
Kb. 30 oldal után lehetett tudni, hogy alakul majd tovább a cselekmény, és mi lesz a végkifejlet, ráadásul a stílus is egyértelműen a fiatalabb korosztályt célozza, így felnőtt fejjel kissé unalmas, és helyenként zavaróan logikátlan. Ezzel együtt mint mesekönyv, nem rossz.
'Who would I marry?' he muttered miserably.
But of course he knew. All of them knew. There is only one kind of person a wizard can marry and that is a witch.
'It wouldn't be so bad, maybe?' said the Left-Hand Head encouragingly.
'Wouldn't be so bad!' yelled Arriman. 'Are you out of your mind? A great black crone with warts and blisters in unmentionable places from crashing about on her broom! You want me to sit opposite one of those every morning eating my cornflakes?'
10. oldal (Macmillan 2001)
Hmm, hmm. Azt hiszem, nem a hangoskönyvet kellett volna választanom. Az egy dolog, hogy az első hosszabb ismétlésnél rohanhattam a vasalódeszkától a számítógéphez ellenőrizni, valami gond van-e a fájlsorrenddel, de maga a felolvasás sem mindig tetszett igazán, márpedig ha néhány percenként hümmögnöm kell, hogy nahát, én ezt biztos nem így hangsúlyoztam volna, kicsit kizökkentő tud lenni. (Azóta belenéztem az értékelésekbe, és azok alapján a furcsa központozás is állhatott a háttérben, nem tudom.) A rövid zenei betétek mindenesetre jól voltak összeválogatva (szerintem).
A könyv hangulata és a lassú hömpölygés tetszett (főleg az elején, utána már túlságosan idegesített az erkölcsi Csomolungma főhős), de összességében véve mégiscsak hiányérzetem volt. A rengeteg ötcsillagos értékelés után többet vártam – tudom, hogy nem lenne fair pont egy selymen számon kérni a tömörséget és a súlyt, de az sem fair, hogy a légies könnyedséget a terjedelem mellett a tartalom minimálisra redukálásával éri el az író, és ezt a minimálisat még duzzasztja is az ismétlésekkel. Nem azt éreztem, hogy sejtet és elhallgat, hanem hogy nem is nagyon van több a háttérben a leírtaknál. (Erre a levél csak ráerősített.) Elismerem, hogy van funkciója az ismétléseknek is, de speciel kevesebb „lánykaarcú nővel” is el tudtam volna képzelni az életem.
Fogok adni még egy esélyt az írónak, de egész biztos nem hangosan. Aztán majd meglátjuk, hogyan tovább…
