Brigi007 ♥ értékelései 716
A Holmes sztorik valahogy sosem vonzottak igazán (kivéve, ha Robert Downey Jr. vonzóvá tette őket…), de már régóta éreztem késztetést, hogy valamit olvassak közülük, aztán szembejött ez a képregény és gondoltam, miért ne? Nem mondanám, hogy le vagyok nyűgözve, de most már látom pl a párhuzamot House és Holmes között. Érdemes volt erre időt szánni azért :)
A végére kicsit megfáradt, ezért vontam le fél csillagot, de összességében az egész könyv valami zseniális volt. Nem, nem képes megoldani a párkapcsolati problémákat, a pasim valszeg körberöhögne, ha a kezébe adnám, hogy ugyan, olvasd már el… de a jó, hogy én egy csomót tudtam rajta röhögni. És végül is ez a lényeg, nem? Itt azt hiszem igen.
Váó! Komolyan nem értem, hogy tini koromban, amikor iszonyatosan nagy vámpír-fan voltam, miért nem találkoztam ezzel a sorozattal, mert imádtam volna. Most is imádom mondjuk, nagyon bejön a humora és ebben a részben különösen tetszett a terv, amit kitaláltak. Megvett magának, hamarosan folyt.köv. :)
Emberi sorsok, emberi tragédiák, egyszerű történetek, nagy megrázkódtatások, a szereplőknek is, meg nekem is.
Ez volt az első könyvem Palotai Boristól és valószínűleg fogok még tőle olvasni, de ha a többi könyvének is ilyen a hangulata, akkor még bőven kell nekem idő hozzá.
A könyvben 15 történet olvasható, amelyeknek mind kicsit befejezetlennek tűnnek, így valami furcsa tátongó, szomorú űrt hagynak az emberben.
Hát, nehezen mondok véleményt erről a képregényről, mert tetszett is meg nem is. A poénok nagyon jók voltak benne, tetszett a humora, kedvet is kaptam tőle a film megnézéséhez, meg lehet, hogy olvasnám tovább is a képregényt. De ez így kezdetnek nagyon kevés volt. Konkrétan nem tartom értelmét pénzt adni ezért a kötetért, még megtartani se, mert az egynek jó kategória és semmi több…
Nem igazán aktuális még, hogy a jó házasság kérdéséről elmélkedjek, de Rukkolán összeakadtam ezzel a könyvvel és mivel a szerzőről sokat hallottam már, így gondoltam, kap tőlem egy esélyt. Meggyőző volt. A szerző szerintem nagyon jól és élvezhetően ír, még nagyon komoly dolgokról is, ebben a könyvben pedig sokkal több van, mint az ember első ránézésre gondolná. Sok dolgot pedig nem csak a házasságban érdemes megfogadni szerintem, hanem akármilyen emberi kapcsolatban is. Fontos, hogy odafigyeljünk más emberekre, mert a szeretet valóban csak döntés kérdése.
Hű, hát meglepett ez a könyv, mert igazából nem tudom, hova sorolni. A rajzolása nagyon egyedi, ugyanakkor nagyon ijesztő, így nem igazán ajánlanám gyerekeknek. Viszont a történet pedig nagyon érdekes, izgalmas, tanulságos, azt mindenképpen ajánlanám a gyerekeknek. Így felnőtt fejjel is élveztem a könyvet, egyszer lehet, hogy majd a gyerekeim kezébe is odaadom, hogy megtanuljanak kiállni a dolgaikért.
Mikor megvettem ezt a könyvet, valami nagyon jóra számítottam, aztán elolvastam az értékeléseket, és már megbántam, hogy megvettem. Végül továbbadtam Rukkolán, de gondoltam, előtte azért csak elolvasom… Hát jól tettem. Nagyon pozitív csalódás volt, nagyon sok vers tetszett belőle, amik megérintettek. Egyszer mindenképpen megéri elolvasni!
Hű.
Hát meglepődtem ezen a könyvön, mert nagyon más volt, mint amire számítottam.
Nem tudom, hogy ezek a dolgok mennyire vannak így a valóságban (bár már kezdem beképzelni magamnak, hogy meghasadt a személyiségem), de valamiért egész reálisnak tűnik ez most nekem. Voltak benne brutális részek, de összességében sokkal kevésbé volt felkavaró, mint amire számítottam a témától.
Nagyon sok tanulság van ebben a könyvben. Pl. hogy a mentális betegségek mennyire megrémíthetik a kívülállókat, ami mennyire rossz az érintettnek. Meg az, hogy mindenkinek van rossz oldala, akármennyire is elnyomja ezt magában. Meg ott van az is, hogy minden rossznak az emberben, megvan a maga oka, amiért el lehet ítélni, de nem biztos, hogy az olyan célravezető. És ami nagyonnagyonnagyonnagyon szörnyű, hogy a felnőttek mennyi rossz dolgot tudnak tenni a gyerekekkel, hogy egy életre megnyomorítják őket… :( Bad things ever…
Daniel Keyes meggyőzött.
Hm. Én és ez a könyv, az konkrétan egy másfél éves történet. Néha nagyon jóban voltunk, néha viszont iszonyatosan untuk egymást. Az elején elképesztően lelkesen indultam neki, az érdekesebb dolgokat még ki is irkáltam magamnak, főleg ha valami inspirálót találtam. Aztán egyszer csak történt valami, vagy az én lendületem fogyott el, vagy a könyv ért egy olyan fázisba, ami rám semmi hatással nincs, de egyszerűen nem voltam képes haladni vele… Végül azért sikerült befejeznem, mert eltökéltem, hogy a héten, amíg itthon fekszem betegen, igenis át fogom rajta verekedni magam…
Na, de kicsit konkrétabban! A Wyrd Nővérekkel, az élettel, a sorssal és a halállal kapcsolatos dolgok mind nagyon érdekeltek. Mondjuk a párkák egyébként is a kedvenceim voltak a mitológiában, szóval örömmel fedeztem fel őket itt is újra. Az pedig nagyon érdekes volt, ahogy a régiek elképzelték a sors hálóját, hogy tulajdonképpen nem külön fonalak vannak, hanem egy szőnyeg… és a könyv végén a temetkezési szokások ugyancsak felkeltették az érdeklődésemet, a hajókkal és kincsekkel.
Viszont rengeteg olyan rész volt a könyvben, ami egyszerűen nem tudott érdekelni, pedig a tartalomjegyzék alapján azt gondoltam, hogy hű, ez majd tényleg jó lesz. Nem érdekeltek sem az ékszerek, sem a növényi mágia, a kutak meg pláne nem. Egy csomószor azt vettem észre, hogy olvasom, de az oldal végén nem tudom, mi volt az oldal elején…
És a kapcsolat a Gyűrűk Urával? Volt egy-két hely, ahol a könyv megteremtette a párhuzamot Tolkien világa és a mondavilág között, de összességében azt kell mondanom, hogy én ennek a könyvnek a hatására nem olvasnám el a Gyűrűk Urát, sőt olyan érzést sem kellett bennem, hogy ennek az időszaknak a történelmébe jobban bele kellene ásnom magam. Közepes könyv volt, én meg közepes érdeklődő…
Jáj! Elképesztő, hogy mekkora pozitív csalódás nekem ez a sorozat! Egyszerűen imádom! :D Morelli valami elképesztő, akárcsak a Plum család, na és a kettő kombinációja… Néha hangosan, vidáman és megkönnyebbülten nevettem ezen az egész sztorin! :D Mert igenis képes arra, hogy kikapcsolja az embert a sok rosszból. Az a kocsi pedig valami elképesztő… Hát humorra max pontot kell adnom, az nem vitás és a sztori is elég jó volt. Kíváncsian várom a folytatást!
Ez a képregény valami elképesztően jó volt! Először is teljesen meghozta a kedvem G.R.R. Martin világához, másrészt pedig önmagában is megállta a helyét. Nagyon érdekes volt, nem kiszámítható, nem irreális véggel, sokszor kacagtam rajta, néha pedig ámuldoztam az elképesztően szép kidolgozáson! Páratlan!
Nem nagyon hittem, hogy majd 5 csillagot fogok adni erre a könyvre, aztán valahogy mégis így alakult. Pedig továbbra sem vagyok Coelho rajongó és most sem hiszem el, hogy a pasi egy zseni lenne. De most, amikor olvastam ezt a könyvet, a jelenlegi lelkiállapotomban tudott nekem adni valamit. Akkor is ha sablonos volt, meg nagy szavakat írtak benne… Mert olyan ember vagyok, akinek néha szüksége van ilyen szövegekre, hogy a nagyon zajos időszakban elcsendesítse a lelkét. Ugyanakkor persze, ahogy a végén az elbeszélő is kimondja, a könyv tele van ellentmondásokkal és egy olyan nemlétező ideálról beszél, aminek senki sem tud lenni… és mégis, valahol azt gondolom az életben kicsit mind harcosok vagyunk és mindenkinek kellenek saját szabályok és néha mélyebb gondolatok, hogy ezt el is higgye magáról.
Nagyon nagy lelkesedéssel, lendülettel és elvárásokkal indultam neki ennek a könyvnek és sajnos csalódnom kellett. A vége sokkoló (bár lehet, ez erős szó) volt, de valahogy az egész könyv nem volt igazi hatással rám. Valahol a 4/5 részénél ébredtem rá, hogy úristen, ebben a könyvben még nem történt semmi lényeges! Kíváncsi vagyok a filmre, mert anyukám nagyon dicsérte, szóval azt le is töltöm hamarosan. Egyébként lehet, hogy valami van a baj, most minden könyvet semmilyennek érzek?
Viszont a kedvemet nem vette el Steinbecktől, fogok még próbálkozni valamelyik hosszabb művével, mert itt talán a rövidség volt az, ami sok mindenben visszafogta az írót, ami nekem tetszett volna…
Langyos víz. Inkább lenne hideg vagy meleg, de ez borzalmasan langyos.
Nem tetszett a könyv és nem azért, mert rossz volt, hanem azért, mert semmilyen volt. Ma megkérdezte az egyik barátom, hogy miről szól, de össze se tudtam foglalni a fontos dolgokat benne, mert annyira érdektelennek éreztem mindent, ami benne történt.
Talán egyetlen olyan pillanatot tudnék kiemelni, amikor fel tudta kelteni az érdeklődésemet, az pedig a végén a kapitány levele volt. Nyilvánvalóan kiszámítható volt, hogy mi van benne és hogy aztán mi lesz a végkifejlet, mégis izgatottan olvastam el egymás után kétszer is.
Sajnos a könyv többi része helyett akár szakácskönyvet is olvashattam volna, az is pontosan annyira hozott volna tűzbe-lázba… Még csak kedvenc szereplőm is, de sajnos olyan se, akit különösen nem kedveltem volna. Abszolút semmi benyomást nem gyakorolt rám.
Nagyon pozitív csalódás a kakikönyvhöz képest, lehet, hogy ezzel kellett volna kezdenem, mert így bizony voltak előítéleteim. Ugyanakkor nem hiszem, hogy a gyerekemet ezen keresztül ismertetném meg a halál gondolatával, mert annak ellenére, hogy elég jól kezel egy kényes témát, elég mesterségesnek érzem.
Annyira nem tudtam ezt poénra felfogni, mert folyamatosan az kattogott bennem, hogy ezt tényleg gyereknek szánta? És mi ez a végén, hogy a gyerekek meztelenül tartanak pukielőadást anyának, apának és Imre bácsinak?! Úristen…
Drága HB!
Szeretném ha tudnád, hogy te örök vagy számomra! Majdnem annyira, mint egyeseknek Pete Wentz vagy éppen Pósa Richárd. Ezt a kötetet is imádtam, ahogy a korábbiakat, két nagy kedvencet is találtam benne. Az első az alternatív eredet történet volt, ami ugyan kicsit más, mint a filmbeli, nem biztosan jobb, de mindenképpen érdekes. A másik pedig az utolsó történet volt, ami Liz életének megmentéséért zajlott. Liz és Abe nálam top szereplők a filmek óta, szóval szívesen venném a gyakoribb szereplésüket. Talán majd egy másik kötetben, amit később olvasok. Talán angolul.
Na, de hogy ne csak komoly dolgokról írjak: Én is szeretném látni a Molyembert. Írj, ha megtaláltad!
Csók,
JB
Azt hiszem, a legsokkolóbb ebben a regényben az, hogy tudjuk, azok a dolgok, amik itt le vannak írva nagyon igazak. Borzalmas belegondolni, hogy hány fiatal lány mehet keresztül ilyesmin és közülük hányan nem mondják el egész életükben soha senkinek. Hogy az ilyen dolgokon mennyire nem lehet segíteni. Hogy azt, ami megtörtént, nem lehet meg nem történté tenni… Szegény-szegény Melinda és szegény-szegény mindenki, akivel hasonló dolog történt. Borzalmas.
A regény pedig elég jó. Nagyon hitelesen mutatja azt be, min megy keresztül egy sérült lélek, hogyan fordul fokozatosan magába és a rossz dolgok hatására hogyan zárja magát fokozatosan ki a külvilágból, hogyan lesz fokról-fokra minden egyre rosszabb… és a végén csak azért lesz jobb minden, mert ő eldönti, hogy jobb lesz, hogy jobban kell lennie. Azt hiszem, minden lelki sérülés így működik, hogy egészen addig semmi sem változik, amíg el nem döntjük véglegesen és megváltoztathatatlanul, hogy vége kell lennie a szenvedésnek.
Egy leárazáson nagyon jó áron jutottam hozzá ehhez a könyvhöz, azt kell mondanom: szerencsés voltam, megérte. Bár hozzá kell tenni, hogy ez a könyv eléggé más, mint gondoltam, sokkal komolyabb. Hozta azt a színvonalat, amit a képektől elvártam, de nem gondoltam, hogy mellette ilyen sok komoly dolgot fogok megtudni Kínáról. Sokkoló, hogy milyen helyzet uralkodik ott, hogy a gazdasági növekedés hatalmas üteme mellett sokak személyes élete mégis milyen borzalmas, a kínaiak mégis az egyik legoptimistább nemzet. Jó volt, mert végre egy könyv, ami úgy beszél a történetelemről, hogy tudatosítja, hogy a múltnak komoly kihatásai vannak a jelenre, nem pedig csak úgy, hogy megtörtént valami és kész. Jó volt, mert komolyan kritikus volt az ország jelenével és múltjával szemben is, és nem csak elvarázsolni akar. Bár ezt a képekkel azért megtette. Fizikailag viszont jó nehéz könyv, azt be kell látni :DDD
Hát, hm. Nagyon sokan mondták már nekem, hogy ez egy iszonyatosan jó sorozat, de én így első kötet után ezt most annyira nem érzem át. Majd szeretném valamikor később tovább olvasni, mert látok benne némi fantáziát, de azt semmiképpen sem, hogy kiemelkedő lenne a többi jó közül. A rajzolását szokták még sokan dicsérni, de én attól sem voltam különösebben elájulva. Mondjuk tény, hogy szép meg minden, de nem kimondottan az én stílusom. Se a rajzolása, se a története.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Hm. Hát, azt kell mondanom, hogy a második kötet sokkal jobban tetszett, mint ez. Bár talán ebben volt a legtöbb poén, azon a fejezeten, amikor Kristóf Spanglinak magyarázza, hogy képzelje el, hogy ő az utolsó kopasz ember a világon, hát azon szakadtam :D
Ugyanakkor bevallom, volt bennem annyi romantikus hajlam, hogy végig abban reménykedtem, Anett és Spangli össze fognak jönni, mert Anett számára egy ilyen szintű pofon lett volna igazán hatásos szerintem, hogy végre leszálljon a földre. :D Ugyanakkor a csavar, ami Spangli sorsával volt kapcsolatos engem nem lepett meg picit sem, pontosan valami ilyesmire számítottam már az elején. Gyanús volt, hogy csak annyit tudunk, hogy konfliktusa van a szüleivel, de azt nem, hogy pontosan mi, pedig még Hanne esetében is világosabban lehetett tudni a dolgokat. Meg azért voltak olyan elejtett megjegyzések, amiből én erre gondoltam. Szóval Anettel még az előtt kellett volna összejönnie, hogy ez kiderül :( Na, de túldimenzionáltam Spanglit asszem. Bódogot :DDDDDDDD
Ugyanakkor azt is be kell vallanom, hogy nekem a végkifejlet nem tetszett. Vagyis az, hogy ez ilyen vallási irányba ment el és a végén kiderül, hogy itt valahol mindenki jó. Mondjuk persze, az élet olyan, hogy ott nincs fekete-fehér, hanem mindenki kicsit szürke. Sőt, mindenki a szürke 50 árnyalatában pompázik.
De ha összességében kell értékelnem a sorozatot, azt kell mondanom, hogy mindenképpen megérte elolvasni, akkor is, ha a fent leírt dolgokkal nem voltam elégedett és talán már nem is vagyok a kötetek célközönségének tagja. Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki valahol még mindig nem érzi magát felnőttnek :) Fogok még olvasni a szerzőktől, remélem, hogy lesz alkalmam mindkettőtől ;)
Hát sajnos nem nagyon voltam kibékülve ezzel a könyvvel. Őszintén szólva a kiadó most nagyon bevitt a susnyásba, mert azt gondoltam, hogy a Nyitott könyvműhely adta ki, akkor biztosan a közembereknek szóló történelmi könyv lesz ez. Laza, érthető, érdekes. Ezzel szemben most inkább úgy gondolom, hogy ez sokkal inkább a szakmának való darab, az elejét nagyon nehéz szövegezésűnek találtam és a könyv 2/3-da túl elméleti az én érdeklődésemnek. De a végén, az utolsó nagyobb részben érdekes dolgok voltak, nem is érzem egyébként így összetartozónak ennek a kötetnek az elemeit.
Na most vagy ez a kötet sikerült jobban, mint az előző vagy csak a lehető legjobb időben talált rám. Valami elképesztően sokat röhögtem és a történet is jobban megfogott, mint korábban. Jó, mondjuk lassan megfogadhatnám magamnak, hogy lefekvés előtt még ilyen szinten ijesztőt se olvasok, mert azért tegnap kicsit para volt éjjel egyedül mászkálni a lakásban, hogy na most bukkan fel az Árny… :DDDD
Kedvenc továbbra is Spangli, és most már szeretnék többet tudni a szüleiről, szóval várom a folytatást! :D
Ebben a kötetben több mint 50 írás található különböző témákban. Vannak benne nyúlfarknyi könyvajánlók és 20 oldalas, áttekintő tanulmányok is. Ennek köszönhető, hogy bizonyára nem minden olvasót ragad meg minden iromány belőle. Ugyanakkor, ha egészében nézem az egész kötetet, szakmailag nagyon inspirálónak tartom. Nem egy olyan témafelvetéssel találkoztam, amire azt kell mondanom: igen, ezt hasznos és érdemes lenne a gyakorlatban nekem is csinálnom. Gondolok itt például akár egy író hagyatékának feldolgozására, vagy egy cikk megírására, akár egy nyomdászcsalád történetének kutatására. És persze még sorolhatnám, hány meg hány ötletem támadt azzal kapcsolatban, mit is kezdhetnék magammal ez a könyvtáros képzés alatt. A baj csak az, hogy az ötlet nagyon sok, az időm meg egyre fogy.
Hát, mindent egybevetve végül csak azt kell mondanom, hogy megérte elolvasni.
De!
Igazából nem ajánlanám egyetlen olyan Potter rajongónak sem, akiket nem érdekel a filozófia komolyabban, mert nekik nem fog igazi élményt nyújtani. Én már elég sok ilyen jellegű kurzuson vettem részt az egyetemen, ahol valamennyire felkeltették az érdeklődésemet, de igazi kíváncsiság nem alakult ki bennem, ezt viszont ilyen szempontból tudtam élvezni. Igazából valahogy úgy gondolom, hogy a filozófiának így van igazi értelme, amikor életközeli dolgokat vizsgál és olyan példákon keresztül beszél, amit bárki érthet, nem pedig amikor száraz tömény elméletről van szó.
Számomra Potter rajongóként is érdekes volt, mert egy csomó szép emléket eszembe juttatott és egy csomó apróság is felötlött bennem, amit már rég elfelejtettem. Ugyanakkor meg csomó mindent nézett más szemmel a könyv, így érdekes volt elgondolkodni rajtuk.
Egy csillagot azért le kellett vonnom, mert sokszor éreztem erőltetettnek a dolgot, pontosan olyannak, mint amikor az iskolai irodalomórán azzal kezdjük a mondatot, hogy: „A költő azt gondolta, hogy…” Folyamatosan belerondított az olvasmány élménybe az, hogy mindig mindig mindig eszembe jutott, hogy ebbe ezek a könyvben benne sincsenek, csak unatkozó filozófusok költik hozzá… A feminizmussal kapcsolatos pl nagyon kiverte nálam a biztosítékot ilyen szempontból.
Kedvencem nem volt, de írta ki pár idézetet, ami megfogott. Kíváncsi lennék a House-os verzióra is.
Életem első hangoskönyve és talán az utolsó is. Egyébként meg az 5. Szabó Magda regényem. Hát mit is mondjak… Nem mindennapi élmény.
Először magáról a regényről: Tetszett, bár nem életem könyvei közé sorolható és nem a kedvencem SzMtól, de jó volt, nagyon jó. A történet is érdekes, nem kimondottan fordulatos, de itt sokkal inkább a lelki folyamatok voltak lényegesek. Szóval tetszett. Ami most így olvasás után a leginkább foglalkoztat, hogy vajon mennyi igaz ebből a történetből? Vajon ez is olyan-e, mint a Für Elise, hogy csak elhiteti, hogy igaz, aztán mégsem? Vagy nem is számít ez igazán, csak most hiszem azt, hogy számíthat? Mint a regényben, amikor Emerenc elkeveredik a forgatásra, én is hazugságnak érezném az egész regény mondanivalóját, ha rájönnék, hogy nincs valós alapja? Nem, igazából ezt nem hiszem.
Nehéz ám beszélni erről a regényről, mert csak ilyen foszlányok jutnak eszembe, hogy el akartam mondani, hogy a „Józsi öcsém fia” kifejezés mennyire tetszett, meg hogy a macskás dolog mennyire érdekes, de ugyanakkor taszító számomra, meg hogy a regény végén az örökség sorsa mennyire ironikus. Meg még biztos ezer dolog van, amit nem mondok most, csak akartam, de ilyenek vagyunk mi emberek, néha nem a lényegre koncentrálunk, csak magunkkal foglalkozunk és elmegyünk igazán fontos dolgok mellett is, ahogy az írónő.
A filmről: A regény még sokkal korábban kezdtem olvasni/hallgatni, aztán kb a felénél járhattam, amikor elmentem megnézni a moziba a filmet, majd sokkal később (most) befejeztem végre a regényt. A film már akkor sem tetszett és most így a teljes történet ismerete alapján még kevésbé tetszik. Miért is van ez így vajon? Nyilvánvaló, hogy egy filmben sosem lehet benne annyi minden, mint egy könyvben, így egy könyv sokkal kidolgozottabb, sokkal többet tud adni, egy igazi könyvmoly csak nagyon kivételes esetben tartja jobbnak a filmet a könyvnél. Itt viszont nekem semmi sem tetszett. A férfi színészek játéka borzalmasan modoros volt és természetellenes, magát a filmet is nagyon műnek éreztem, főleg a zárójelenetet. És egyébként pedig úgy éreztem, az átdolgozás legpocsékabb formáját választották jelen esetben, nem hagytak ki nagyobb részeket, hanem mindenbe belekaptak egy kicsit. Így viszont szerintem pont a lényeg veszett el, a két ember közötti szeretet kialakulásának szép íve. Különösen nehezen filmre vihető dolog, most nem is sikerült. Az egyedüli rész, ami miatt megérte megnézni, az az ikrek halálának megrázó megjelenítése volt.
A hangoskönyvekről úgy általában: Szép próbálkozás volt, de nekem nincs hangoskönyves jövőm, ezt be kell látni. Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni magammal. Egyrészt nem tudtam magammal vinni semerre, ezért is haladtam ilyen lassan. Másrészt én olvasás közben mindig zenét hallgatok, de itt nem tudtam zenézni, nem tudtam semmi egyebet sem csinálni, szóval elfeküdtem, de akkor meg elaludtam. Próbáltam házi munka közben hallgatni, de akkor mindig bejött valaki valamit gyors megbeszélni, extra macera visszatekergetni, mert nagy részeket nem hallottam a csevegés miatt. Nem nekem való ez, lássuk be… Nem tudom, mások hogy bírják :D
Ez egy nagyon érdekes és furcsa könyv, egy nagyon különös egyveleg. Vannak benne elég jó írások és elég gyengék is, van ami nagyon tetszett és olyan, ami nagyon nem. A kedvencem talán a Hófehérke feldolgozás volt, de összességében nem mondanám, hogy olyan nagyon megragadott ez a kötet, hogy kedvencé vált. Ami kifejezetten idegesített, az az volt, hogy a történetekhez tartozó kis leírások a bevezetőben voltak, szóval két könyvjelzőt használva haladtam a sztorik során, hogy minden infó eljusson hozzám…
Gaiman egy fura fickó, fura elmével.
A vizsgaidőszak tökéletes olvasmánya, hangosan röhögve kapcsolódik ki vele az ember. Klikk :DD
Úristen, hát ez, öhm. A legfurább nekem a következő volt:
Madárkám odamegy a tehénhez, azt mondja neki: Te vagy az anyukám?
Tehén azt mondja neki: Hogy lehetnék az anyukád? Én tehén vagyok.
Hát persze, így már pofonegyszerű, mert ugye egy kismadár csak addig tudja elképzelni egy tehénről, hogy az anyja, amíg nem tudja, hogy az valójában egy tehén. Hagyjuk.
Hm. Érdekes és hangulatos volt ez a könyv, ugyanakkor most csak egyszer olvasós. Nem kötött le igazán és nem ragadott meg érzelmileg. Viszont a nagymama múltját nagyon szépen bontotta ki, az utolsó csavarnál meg extrán azt éreztem, hogy oké, minden elismerésem. De ezt leszámítva nincs kedvenc szereplőm, kedven pillanatom, semmi igazi érzés hozzákapcsolva. Kicsit kevés.
Hát őszinte leszek, komoly és pozitív meglepetés lett nekem ez a könyv. Egy borzalmas és elviselhetetlen ponyvát vártam tőle, ellenben kaptam egy igencsak szórakoztató csajos könyvet, ami könnyed kikapcsolódást nyújtott, amikor leginkább szükség volt arra, hogy elterelje a figyelmem. (Holnap TDK)
Ami az egészben megfogott az a humora, néha komolyan hangosan röhögtem. :D A sztori sem volt rossz, bár nem mondanám rá, hogy irodalmi Nobelt érdemlő, de azért kifejezetten tetszett, fordulatos volt, de persze a vége kiszámítható, de ez ezzel a műfajjal jár.
Morelliért meg hát meghaltam, ezen most mit szépítsek? ♥
