Bogas

minden tartalma blogbejegyzései (388) borítói (28) értékelései (469) eseményei (6) észlelései (287) fülszövegei (57) idézetei (855) karcai (374) kiadásai (18) kihívásai (4) könyvei (84) olvasásai (1027) polcai (33)

Az a gondom a katonás Cigányokkal, hogy az előadás egészen jó, ahhoz képest, hogyan lett megírva. Elvileg Tersánszky-Grecsó közös munka, nyilván Tersánszky részéről némileg passzívan, ennek ellenére Grecsó nem garázdálkodta ki magát eléggé. Nem nagyon nyúlt a szövegbe, egészen pontosan fogta, és a végére hozzáillesztette a sajátját – ezt a váltást, ha amúgy nem venné észre a közönség, gyakorlatilag alá is húzzák az előadásban. Meg egyébként is úgy néz ki az egész, hogy elindul egy történet egy központi konfliktussal, amit aztán tulajdonképpen nem folytatnak, hanem behoznak egy új, teljesen más konfliktust. Ráadásul Grecsóval a dramaturgiával is több baja volt, mint Tersánszkynak; túl sok szereplőt vonultat fel, túl sok mindent akar egyszerre megfogalmazni, amitől az egész szétesik, mozaikszerű lesz. Aztán végül is egyik problémát sem oldják meg.
De közben meg a színészek jók (Fekete Ernő haja lassan önálló estet is tarthatna), szóval egyszer érdemes megnézni, de azért másodszorra nem biztos, hogy elmennék. Érdekes témafelvetés meg jó színészi játék ide vagy oda.

Azért jó, ha a színházban minden hely ugyanannyiba kerül, mert akkor nyugodtan lehet az első sor közepére ülni, és ujjongva tűrni, ahogy megdobálnak tollkupakkal, Chio hasábkrumplival, majdnem egy asztallal, lefröcskölnek szódával (@Strange mesélhetne), majd meghajlásnál majdnem egy Alföldi Róbert is az ember ölébe pottyan. Abszolút 3D színházélmény.