bmgrapes I értékelései 477
Ezzel a könyvvel két „problémám” volt:
Hol a vége?
Amikor az utolsó oldalra értem, hevesen lapozgattam. Sikertelenül. Nem találtam a befejezést.
Miért a Sötét örvény sorozatba került?
Kétségtelenül nem habos-babos lányregény, inkább a fiatalabb korosztálynak (14 éven felüli fiúknak) való, mint izgalmas krimire, vagy vérfagyasztó thrillere, horrora vágyóknak.
Egy kis mese, egy kis humor, egy kis mitológia megfűszerezve némi romantikával.
Minden, ami egy jó könyvhöz kell.
Sellők és tündérek minden mennyiségben, nemcsak fiataloknak.
Na ugye, hogy van vámpírok, vérfarkasok, angyalok és egyebek nélkül is élet!
Apró hibáitól (miért nem felejti el a főhős az osztálytársait, az eddig megtanult tananyagot…, ha egyébként minden mást igen) nagyon tetszett ez a könyv.
A magyar cím meg egyszerűen fantasztikus! (Na de az Alien sorozat óta közismert tény, hogy mi magyarok nagyon találékonyak vagyunk címadásban és nem ragadunk meg egy egyszerű Participle alaknál)
Lehet a köveket és a baltákat dobálni, elő a kaszákkal és késekkel, de nekem ez tetszett!
Tudom, tudom: más „felelőtlenül”, következmények nélkül olvasgatni, mint vizsgázni, de mégis, vagy éppen ezért.
Amikor én a jogi egyetemre jártam, nem volt közigjog könyv, szakfolyóiratokban megjelent cikkekből kellett (volna) tanulni. Ha akkor lett volna ilyen könyvem…óóóóó
Másrészt az utóbbi időben több hasonló témájú könyvvel kerültem közelebbi kapcsolatba, így bátran állítom, hogy ez egy tartalmas, értelmes, jó könyv, szemben egy-két társával, melyek közül néhány mellőzi a szakmaiság legkisebb morzsáját is.
Tavaly olvastam Safier Pocsék karma című remekét, és azóta várom, hogy másik magyarul megjelent könyvét is elolvashassam.
Különleges humorú – bár egyesek biztos, gyerekesnek neveznék – regény ez. Nagyon tetszik, hogy ebben is vallási-filozófia köntösbe burkolta, és így elgondolkodtatóvá tette a mondanivalóját. Ahogy a Pocsék karmában Casanova emlékiratai, itt is volt hab tortán a történetet kiegészítő képregények formájában.
Aprócska negatívum, talán csak fordítói hiba, Mátyás evangéliuma (????) a 187 oldalon.
Csak egy kérdésem maradt: mikor jelenik meg új könyve?
Igaz, hogy olvasás közben számtalan másik történet, könyv és film egyaránt- eszembe jutott (1984, Az emlékek őre, Brazil), mégis nagyon tetszett ez a regény két ok miatt.
Egyrészt hátborzongatóan tökéletes a világbemutatása, másrészt szívmelengető a romantikus szál.
Nem utolsó sorban, izgatottan várom, hogy a kezembe vehessem a következő részt.
Azon gondolkozok, milyen különbség lehet külsőleg egy 80 és egy 150 éves nő között. Azt hiszem,semmilyen.
Azon töprengek, hol olvastam ezt a történetet. Azt hiszem, sok helyen.
Azon filózok, milyen értékekkel, újdonságokkal bír ez a sztori. Azt hiszem, semilyennel.
Azon morgolódok, minek olvastam el.
Mert az elején reménykedtem, hogy tetszeni fog, aztán egy ideig érdekes volt, aztán leült, végül lefeküdt, és már csak azért olvastam végig, mert több kihíváshoz is szükségem van rá
hát jaj :((((
majdnem minden Ahern könyvet olvastam, ami megjelent magyarul, de ez nem üti meg a többi színvonalát. Nem is igazán értem, mi akar lenni, kinek akar szólni. Két rövid elbeszélését tartalmaz, illusztrációkkal tarkítva. Amikor az elsőt olvastam, a rövid mondatok miatt azt hittem, hogy mesekönyv, de nem az.
Egy jó volt benne: @Csenga -tól vettük szemérmelenül olcsón.
Ami tetszett:
– A maga fura módján kiszámítható mégis fordulatos történet számomra letehetetlen volt.
– Két név: Nelli és Lili, mert a három lányomból kettőt így hívnak.
– Flóra hiteles karaktere. A sógornőm kiköpött mása ez az összetett személyiség, aki mindig tisztában van azzal, hogy kivel kell nyájaskodni, és kit kell szemrebbenés, de főleg lelkiismeret-furdalás nélkül a sárba tiporni, sőt…Hányinger határára juttatott ez a „mindent csak a saját érdekemben” gondolkodás mód, de mint írtam, sajnos van ilyen ember, tehát jó, ha van, aki ír róla.
Ami nem tetszett:
– Én másként fejeztem volna be a könyvet, megbüntettem volna Flórát. Legalább a könyvben igazságot szolgáltattam volna a kicsorbult világon, ha már egy írónak van ilyen hatalma, nem szabad elszalasztani a lehetőséget.
– A 197. oldalon ezt olvastam: „Ekkoriban az egész ország mély gyászba zuhant a tragikus trianoni békeszerződés miatt.”
Az nem szerződés volt, mert ahhoz két fél egybehangzó akarata kellett volna, hanem békediktátum. A mondatnak pedig így lenne helyes: Ekkoriban az egész ország mély gyászba zuhant a tragikus Trianon miatt. (és így nincs politikai zöngéje, nem foglal állást)
Ó, jaj…
gondoltam úgy a századik oldalig, amikor azt vettem észre, hogy valamilyen teljesen valószínűtlen, megmagyarázhatatlan okból fájón hiányzik valami, vagy valaki az életemből.
És innen már nem volt menekvés, legalább a betűk pótolták azt, amin az élet már túllépett.
Én még értékelésen ennyit nem gondolkoztam.
Szeretem Zafón stílusát, nagyon tetszett, ahogy frappánsan sorozattá bővítette ezt a történetet úgy, hogy egymástól függetlenül is meg lehessen érteni az egyes könyveket. Az írásról, vallásról szóló gondolatai különösen megfogtak, de…
Tavaly két mágikus realista könyvet is olvastam, és megállapítottam, hogy ez az irányzat nem nekem való. Zfaón könyvének 300.-ig oldaláig abban a hitben voltam, hogy talán tévedtem, de a fennmaradó oldalak bebizonyították, hogy nem illünk össze, én és a magreál.
Hullámzó volt a kapcsolatom a könyvvel, volt, hogy tetszett, és faltam a sorokat, máshol pedig- talán saját lelkiállapotom miatt- nem kötött le.
Érdekes ötlet volt ugyanazt az egy napot figyelni majdnem 30 éven keresztül két ember kapcsolatában, el is gondolkoztatott, hogyha a saját életemet így végignézném,mit látnék,
A fülszöveg, és talán egy kicsit a történet is előre elárulta a regény végét, legalábbis részben, ennek ellenére jó kis történet.
Ez a rész messze nem tetszett annyira, mint az első, pedig nem volt benne annyi csata, mint a másikban, de mégis…
Talán az a 15 éves időintervallum, amit átívelt túl nagy volt, túl sok dologról kellett írni, és Follett mindenütt ott akart lenni. Az első részben ezt sikerült kikerülnie például azzal, hogy a szarajevói merényletről egy angol bálon a nemesek beszélgettek, és így két legyet ütött egy csapásra, így nem csak az eseményről értesült az olvasó, de megismerheti az angolok gondolataikat is ezzel kapcsolatban. Ezt az elegáns megoldást most mellőzte Follett. Iszonyatosan sok szereplőt vonultatott fel, de így egyikhez se tudtam kötődni, nem tudtam szívvel-lélekkel izgulni értük, arról már ne is beszélve, hogy elfeledkezett az egyik erősségéről, nevezetesen arról, hogy milyen finoman fel tudja rajzolni a szerelmi szálakat. Ebben a regényben annyi emberi testnedv van, és annyi orális szex, amennyi egy pornóregénybe is elég lenne.
Viszont nagyon tetszettek a politikai részek, különösen a Népszövetségről és az ENSZ megalakulásáról szólók.
Ez amolyan mindent bele könyv, mely nem ragadott annyira magával,mint az első rész. Ettől függetlenül kíváncsi vagyok a többi részre, talán egyszer el is olvasom őket.
Ezt a könyvet már olvastam gyerekkoromban, bérmálkozás előtt. Mit olvastam? Meg kellett tanulnom a fejezetek végén levő összefoglalást, de amilyen furán működik az emberi agy, már sok dolgot elfelejtettem.
Nagyon jók a vallással kapcsolatos alapgondolatai, bár ezek már nekem nem sok újat mondtak, de nyilván nem én vagyok a célközönség.
Viszont fedeztem fel benne olyan értékeket, amiket megpróbálok jó mélyen bevésni, és ha legközelebb ateistákkal találkozok, vitatkozok, akkor ezekre is hivatkozhatva megvédhetem hitemet. Mert csak azt kell megvédeni, a Jóisten nem szorul védelemre.
http://moly.hu/idezetek/179457
Érdekes találkozás volt, ahogy a sors összehozott Lukjanyenkóval: sokat olvastam róla itt molyon, de nem hozott lázba, viszont az egyik alkalommal ez a kötet szinte a képembe ugrott a könyvtárban, ahogy ki volt készítve az új könyvek asztalára.
Bevallom, nem bántam meg, hogy befogadtam néhány hétre. és életem része lett, annak ellenére se, hogy úgy csöppentem Kirill-világába, mint Pilátus a Credóba, hisz ez a sorozat második része.
Kicsit Sliders-ös a történet, de ennek ellenére rendkívüli módon olvastatja magát, főleg Lukjanyenko gondolatvilága miatt. Ha valaki nem szereti a sci-fiket, akkor is érdemes elolvasni a fejezetek első oldalát,mert a szerző nagyon jó dolgokat vet fel.
Ami tetszett:
Stílusában és tartalmában a Mennyország várhat című könyvre emlékeztetett azzal, hogy annak bugyuta főhőse volt, ennek meg önző.
Pont jókor jött az kis mosoly, meg az sok nagy röhögés, amit kihozott belőlem ez a könyv.
Imádtam Casanova emlékiratait.
Ami nem tetszett:
Hogy stílusos legyek: pocsék a borító.
Jó tudom, hogy ez a német eredeti ( http://moly.hu/konyvek/david-safier-mieses-karma)
de érdemes lett volna váltani, mert ez nem hívja fel a célközönség figyelmét.
Itt van pl az angol nyelvű borító :http://moly.hu/konyvek/david-safier-bad-karma
(itt meg a kutya nem stimmel teljesen, de mégis…. ez jobb)
Az E/3-as Hole helyett egy E/1-es Rogert kaptam, ami először meglepett, ugyanakkor üdítő színfolt volt. Bár utáltam ezt a karaktert, el kell ismernem, hogy Nesbo nagyon jól elém tárta (talán ezért is sikerült megutáltatnia velem) ezt az enyhén szólva öntelt,a célért mindent pasit. A történet szokatlanul rövid, helyenként gyomorfordítóan büdös, ugyanakkor Nesbohöz méltóan fordulatos volt.
Tartozom egy vallomással: érdekből olvastam el ezt a könyvet, egy kedves ismerősömnek ugyanis ebből kell egyetemen tanulnia. Ez ugyanis egy tankönyv, legalábbis a könyv ezt állítja magáról.
Lehet, hogy az, de szerintem a tanárnak is nagy felelőssége van, mert nem szabad olyan hallgató kezébe adni, aki épp csak elkezdte az egyetemet, és egyáltalán nem tanult jogi alaptant, így az alapvető szavakkal, fogalmakkal nincs tisztában.
Ráadásul iszonyú nehéz nyelvezete van, ami már-már megközelíti Pokol Béla műveinek szintjét, így az olvasó könnyedén Pokológiában érezheti magát, ami azonban nem egy kellemes hely vagy állapot.
Szal szerintem tudományos írásnak készült, csak valahogy – talán hiánypótlásként-, tankönyv lett belőle.
És lőn:
Ezzel a könyvvel felkerült az i-re a pont…akarom mondani, a csillagra az egér, vagyis kedvenc szerzőnek jelöltem Harlan Cobent.
Bírom a pasit, pontosabban a könyveit:
– a gördülékeny, ugyanakkor csavaros történetvezetését, mely oldalról oldalra meglepetést okoz,
– a pörgős, élő párbeszédeket,
– a nem terjengős, de szemléletes leírásokat, jellemzéseket,
– a humorát és
– azt a férfiromantikát, amit én még soha nem olvastam, de most megdobogtatta a szívemet, és ami talán másoknak is tetszhet, olyanoknak, akik nem szeretik a csöpögős, szirupos sztorikat.
Megkönnyebbültem a szó mindenféle értelmében: elterveztem, hogy egy darabig nem veszek a kezembe ilyen vastag könyvet, mert sajnos – vagy inkább szerencsére- mostanában kevés időm van olvasni.
Ennek ellenére tetszett a könyv, főleg azok a részek, amikor Ayla egyedül volt a két állattal. Számomra nagyon szimpatikus karakter a lány, apám jó tulajdonságait véltem felfedezni benne, mert minden technikai problémára talál vagy legalábbis is kitartóan keres megoldást.
A jondalaros részek viszont nem tudom, miért, de nem kötöttek le.
A harmadik résszel még várok. Sok volt egymás után a két több mint ezer oldalas könyv.
Mostanában nézem a Gyilkos sorokat, így az én fejemben Hannah Swensen Jessica Fletcher hangján szólalt meg, vagyis egy morzsát öregebb volt,mint a könyvben, ettől függetlenül tetszett a történet.
A hátsó borítón találtam egy értékelést a regényről, mely 3 szempontot vett figyelembe, melyek nálam így alakulnak:
humor : **
hangulat *****
izgalom: ****
És a saját értékelési szempontjaim:
nyomozás: ****
sütemények: ****
Igaz, hogy én ezt a történetet már láttam filmben, de nem hagyott mély nyomokat.
A könyv viszont biztos, hogy maradandó élmény lesz, mert annyira érdekfeszítően és részletesen írta le az őskori emberek hitvilágát,mindennapjait, gondolkozásmódját, ahogy egyetlen történelem könyv se.
„Ráadásul” izgalmas lett a vége. Bár nem hiszem, hogy Auel a könyv megírásakor betervezte volna a folytatást, én most mégis örülök, hogy már az is itt van a kezemben.
A négy elbeszélés közül az első és a harmadik tetszett, a másik kettő nem fogott meg,bár értékelem Martell újszerű próbálkozását mind a négy történetnél.
Két dolog különösen tetszett:
-a borító eszméletlen, persze csak akkor, ha még megvan az eredeti védőborító (itt a képen). Vedd le, és nézd meg, mi van alatta!
– Martell magyarokhoz vonzódása. Kétszer is megemlít minket a könyvben, bár azt nem igazán értem, hogy miért hagyott ki minket az első világháborúból. Nem hiszem, hogy tájékozatlan. Nem akarok politizálni, tehát erről ennyit.
Mit mondjak?
Nehéz elhinni, hogy valaki ilyen okok miatt öngyilkos legyen.
Na de tudjuk, milyen sérülékeny korosztály a tinédzsereké, és azt is , milyen kegyetlenek tudnak lenni egymással (meg magukkal).
Nagyon tetszett viszont a kazettás alapötlet, és a narráció ilyen újfajta megoldása.
A Sub rosa után meglepetés volt ez a könyv, de kellemes meglepetés.
Bár én – ahogy írtam is- azt nyomozós, thrilleres, történelmi kutakodást is kedvelem, de ez a történelmi regény is nagyon tetszett. Kicsit gárdonyis, kicsit Ken Follettos, kicsit Bíró Szabolcsos.
Nagyon jók lettek a karakterek, a cselekményszál szépen kidolgozott,még romantika is van, ami valódi unisex könyvvé teszi a regényt.
Történelmi regények rajongóinak kötelező olvasmány.
Hogy stílusos legyek, már száz éve szeretném elolvasni ezt a könyvet, de őszinte leszek, ha nem jelentkeztem volna az Egy év a mágikus realizmus bűvöletében című kihívásra,már a 20 oldal után letettem volna.
Kétségtelenül szép a nyelvezete, de nekem az kevés az élvezetekhez.
Ez nem hagyományos regény, hanem egy falu, Macondo memoárja. Nincs cselekmény, se párbeszédek, az író elmeséli, hogy mi történt a faluban, minden szereplő kap néhány oldalt, ha érdemlegesek, akkor később még néhány sor vagy oldal erejéig újra szóba kerülnek, de kész, ennyi. Jobban örültem volna, ha a szerző jobban kidolgozza a jeleneteket akkor is, ha így hosszabb lett volna a könyv.
Meglehetősen langyosan indult a mese, a 70. oldalra már éppen lelombozódtam, ám ekkor elkezdett melegedni a sztori,míg a 150. oldal tájára határozottan felforrósodott a történet, amiben nagy része volt egyik kedvenc operámnak, a Toscának, a kellemes, de izgalmasan kavargó szerelmi szálnak, és a jól kidolgozott történelmi háttérnek. Innen már nem tudtam letenni.
