Váci Mihály:
Én szőke városom
Szeretem lányos szeleid
én szőke városom!
Kibontott hajú éjjeleid
a felhő-vánkosokon,
hullámzó szerelmeim ragyogását
a szélrázta rozson.
Szerelem-váró nyírfáid
fehér sikolyát,
mennyekbe vándorló
jegenyék fasorát,
s amivel fiadat te megáldod:
a porfelleg-glóriát.
Szeretem dűlő-utakon
bujdosó bánataid,
s a kerék-nyomokon
a szelek szimatait,
amikor keresik egeid
le-lehunyt távlatait.
Ez a táj tanított
szeretni Hazát!
Ez a por mutatott
arányaidra – világ!
Itt lett rokonom
a Három-Milliárd!
A Sors ide visszasodor
s fölötted a vágy ki-kitár,
ahogyan aranyosan a por
tetőidre szitál,
s fészek felett ölelőn
kinyílik a szárny!
Szeretem lányos szeleid
én szőke városom!
Szerelmeim ragyogását
a szélrázta rozson,
s kibontott hajú éjjeleid
