Aloha 0


Csillaghullás Csillagporral ★ Olvassunk (újra) Neil Gaiman-t! ★ Könyvek, amelyek könnyet csaltak az arcunkra America the beautiful – Amerikai (rém)álom – avagy olvassunk amerikai írókat! ★ Elmegyógyintézetek a könyvekben ★ Olvassunk fantasy könyveket Te tudsz varázsolni? ★ 1 nap, 1 könyv ★ A Halál és a Sátán, mint könyvszereplő Olvassunk meséket! ★ Olvassunk E-könyveket ! Boszorkányok márpedig vannak! ★ Téged is vár a Korongvilág! Olvassunk Neil Gaiman könyveket! ★ Olvassuk Szergej Lukjanyenkót! ★ Több mint négy éve moly ★★★★

Összes kitüntetés 17


Kedvenc könyvek 2

Raymond E. Feist: Tündérmese
Terry Pratchett: A Kaszás

Utolsó karc

+
>!
Aloha

Nagyon sokáig szemeztem ezzel a kötettel, mielőtt rászántam magamat, bármilyen vicces, elsősorban a kinézete miatt. Alapban el vagyok ragadtatva a nagyalapú könyvektől, de ez azért nekem is kicsit túlzás volt – a kötet akkora, hogy megemelni is nehéz (közel kétszáz A/4-esnél is nagyobb oldal), így csak speciális pózokban lehet olvasni :) Ha ehhez hozzáteszem, hogy gyakoriak a kétoldalas képek, melyek befogadásához minimum másfél méter távolságra kell tartani a könyvet, ráadásul az oldalak fényesek (!), el lehet képzelni, milyen vizuális élményt nyújt a kötet. A legszebbek azok a gigantikus oldalképek, melyek a múlt századi metszetekhez hasonlítanak. Olvasás közben többször olyan érzésem fogott el, mintha valamelyik klasszikus kosztümös történelmi filmet (Kleopátra, Ben Hur, stb.) nézném. Színpadias képek, agyoncicomázott ruhák, csatapáncélba öltöztetett lovak és kosok, egyszerűen csodálatos.

***
Figyelem, nyomokban spoilert tartalmazhat!
A kötet három történetet (illetve inkább történetfüzért) tartalmaz. A nyitó történet, az alig pár oldalas „A katedrális” tökéletesen megalapozza a hangulatot. Két ember történetén keresztül mutatja be egy egész emberöltő eseményeit és egy nép sorsát. Az Érsek hadseregével megtámadja az Építész városát és dacára a mester halálos csapdáinak és bevehetetlen falainak, kiéheztetve a védőket el is foglalja azt. Mindezt csupán azért, hogy meggyőződjön az Építész zsenialitásáról és rákényszerítse egy monumentális, vízen úszó katedrális megépítésére, mely halhatatlanná teszi a nevét. A történet lezárása remekül megalapozza a kötet hangulatát, melyen a bosszú állandó motívumként vonul végig – legyen az akár a felsőbb hatalmak, akár az emberek nemes, keserű, vagy aljas indokból fakadó szándéka.

A második blokk öt rövid, cím nélküli történetből áll, melyek mindegyike nagyon ütős (és sötét, megkockáztatom, hogy már-már morbid) csattanóval ér véget. Nagyon kellemes dark-low fantasy (nem tudom, van-e ilyen hibrid műfaj, én most megalkottam ;) füzért kapunk, a stílus egy kicsit a Conan történeteket idézi: nyers, fizikai erőre és komor, bevehetetlen falakra épülő világ, melyben a mágia az ésszel felfoghatatlan misztikum és babona szintjén jelenik meg. A szereplők kemény, megállíthatatlan férfiak, akik örök körforgásban élnek és halnak: a Hódító hadserege útnak indul, hogy leigázza az egész világot. A legyőzött népek behódolnak és korábbi ellenségeik oldalán hajszolják az egyébként sehol meg nem jelenő, csak a szavakban élő mitikus vezér megalomán célját. És ha egy teljes hadsereg esik áldozatul az aktuális hadjáratnak? Nem számít, hiszen a Hódító emberanyaga végtelen: „És akkor a Hódító seregei nekiindultak hogy leigázzák a világot…”

A könyv legnagyobb része az Arn bosszúja címet viseli (ez eredetileg két kötet volt, mi szerencsére megkaptuk egyben). Hú, ez egy nagyon fajsúlyos darab! Maga a története nem túlságosan egyedi: Arn, a birodalom uralkodójának fia kénytelen végignézni, ahogy nagybátyja lemészárolja egész családját, őt pedig rabszolgaként egy kőbányába veti. Arn hosszú évek kemény fizikai munkájának hatására félelmetes erejű férfivá válik, megszökik és elindul, hogy beteljesítse bosszúját. Végignézhetjük megpróbáltatásait a kegyetlen sivatagban, szembesülését a múlt árnyaival és önmagával, hadvezérré válását és hadjáratát, melynek végén vagy a halál, vagy a trón várja. Megint Howard ugrik be, de most inkább Kull, illetve Bran Mac Morn történetei, egy kis Dark Sun-os „éljük túl a kegyetlen sivatagot és a többi humanoidot” feeling-gel ötvözve . Nagyon részletesen kidolgozott, komor, véres világot ismerhetünk meg, tucatnyi népet, akik egyesülnek Arn vezetése alatt. A rajzok döbbenetes erejűek, az egyes törzsek még akkor is kultúrát és egyéniséget kapnak, ha csak pár képen jelennek meg: mindegyiknek megvan a maga fegyverzete, öltözete, szokásai. A kötetben ez az egyetlen alkalom, amikor a szereplők kidolgozottak, mint a csodálatos tájképek.

Gondolom a fentiekből látszik, hogy teljesen elvarázsolt a Hódítók végzete. Nagyon rossz képregényolvasó vagyok, a történet mindig jobban érdekel, mint a képi megvalósítás, de itt elvesztem, életemben először fordult elő, hogy egy képregényt elővettem „csak úgy” lapozgatni és nézegetni. Olyan hangulata és atmoszférája van az egésznek, amit egyszerűen látni kell. Sokan kritizálták a történetek színvonalát, nekem nagyon bejöttek, a töredékek és a hosszabb lélegzetű egyaránt.

Kapcsolódó könyvek: Jean-Claude Gal – Jean-Pierre Dionnet – Picaret – Bill Mantlo: Hódítók végzete

Jean-Claude Gal – Jean-Pierre Dionnet – Picaret – Bill Mantlo: Hódítók végzete