Már meséltem róla (http://moly.hu/karcok/155852), hogy micsoda remek hagyományunk van nekünk @Shanara-val és @borga-val, már ami a születésnapok és névnapok megünneplését illeti.
Ez a karc most az utóbbiról szól – ugyanis a 3 grácia (ez eufémizmus a tyúk kifejezésre :D) decemberben ünnepli közösen a névnapját.
A reggelemet – ahogy a szülinapit is – egy vizsgával kezdtem. A munkahelyemen az osztálytársaimtól kaptam egy csomag finom teát (sült alma karácsonyi tea néven fut, és az illata olyan, mintha a bennevalókat 2 dl jófajta rumban megáztatták volna :D) és egy szilvapálinkás bonbont, egy kolléganőm pedig egy tábla finom áfonya-darabkás étcsokival lepett meg – ilyet sem ettem még, pedig szerintem lassan már nem lesz olyan étcsoki, amit ne kóstoltam volna, imádoooom, nem is tudom, hogy lehet a tejcsokit megenni :P.
A barát-kollégáktól (igen, @sanona is közéjük tartozott most is) „csakazértsemkönyvetkapszmertmindignyígszhogynemtudszmikorolvasni” (helyette egy ruhaboltba szóló utalvány volt a meglepetés, és ez jól is jött, ideje meglepnem magam valamivel a karácsonyi bulira).
És a nap csúcslezárásaként @Shanara és @borga társaságában sor került magunk ünneplésére és az ajándékok átadására.
De mindenekelőtt @Shanara nagy titokzatos képpel egy bélelt borítékot vett elő a táskájából, és @borga-nak meg nekem a kezembe nyomott egy-egy nevünkre címzett csomagocskát, illetve felolvasta a hozzá írt levelet.
@Jeffi! Hogy Te mekkora meglepetést okoztál!!! Nagyon-nagyon szépen köszönöm a remek könyvjelzőket (a meggymagosat különösen), és persze a forrócsokit meg a teát is!!!
Kaptam még a lányoktól egy üveg gyömbérlekvárt (egyszerűen gyömbér-fan vagyok, amíg megvolt a japán étterem a közelünkben, az ecetes gyömbért én befaltam mindig, mire megjött az ételünk). És végül lehull a lepel, hogy micsoda könyveket kaptam:
Agatha 0 29
18 ismerős · 9 figyelt · 32 figyelő
Kedvenc könyvek 15
Kedvenc sorozatok: A tűz és jég dala, Az éhezők viadala trilógia, Vámpírakadémia
Aktuális olvasmányok
Forgács Imre – Ficzere Lajos: Magyar közigazgatási jog – Különös rész európai uniós kitekintéssel ↑ 11%
2013. május 4., 15:37 →
Utolsó karc
+>!



Agatha
6 hozzászólás
Kapcsolódó könyvek: Julie James: A hamis partner · A. S. Byatt: Mindenem




































