Adina1995 értékelései 26

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Hűű..hűű..azt hiszem még jobban ledöbbentem mint az első kötetnél.
Döbbenetes,hogy Suzanne Collins az elejétől a végéig az orromtól fogva vezetett. Hihetetlen,ahogy váltakoztak az események és számomra még most is furcsa,hogy csak egyetlen egy karakterrel szemben nem változtak az érzéseim minden második oldalon:Peetánál.
Amikor Collins a tudtomra adta,hogy a 75.Viadalon is részt kell venni Peetának és Katnissnek azt hiszem sokkolt állapotba kerültem. Nem hittem el,hogy ez megtörténhet és bevallom nem hittem el,hogy Collins még a 74.Éhezők Viadalánál is jobban betudja indítani a fantáziáját. Annyi zseniális ötlet, erős karakter, váltakozó érzelem volt a könyvben,hogy azt hittem mire végzek a könnyvel én is megőrülök mint szegény Annie.
A kedvenc karakterem Peeta volt egész végig. Hogy mennyire szerette Katnisst,hogy bármit feláldozott volna érte:akár a saját életét is. Lehet,hogy nem volt izmos,mint Finnick vagy olyan eszes mint Beetee,mégis túlélte(vagynem) mindkét viadalt. Több volt mint bármelyik kiválasztott,mert ő a szívével, az érzéseivel harcolt. Nem magára gondolt,nem azt akarta,hogy ő kerüljön ki győztesként, hanem tiszta érzelmekkel harcolt Katnissért. Számomra ő egy ideális férfi.
Féltem a könyv minden egyes oldalát megfogni és átlapozni,mintha legalábbis arra számítottam volna,hogy bármelyik lapból kiszállhat a mérgező köd, vagy megőríthetnek a poszáták. Rettegtem,hogy véres könnycseppekként lehulló eső takarja el a betűket. Nem tudtam mire számíthatok. Nem tudtam kiben bízhatok meg. Csak Katniss gondolait tudtam, de az nem volt elég. Tudni akartam másokét is. Így most is belebújtam Haymitch, Peeta, Finnick de még Johanna bőre alá is,hogy megtudtam a gondolataikat. De az egész csak a végén derült ki. Illetve akkor sem. A sejtelmek megmaradtak, a körzetek lázadoznak..ennek a trilógiának a 3.részét nem bírom lélegzetvisszafolytva kivárni,hogy a kezembe kerüljön..túl hamar meghalnék, mielőtt még magamba szívhatnám a Kiválasztott szavait.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Először csak pár szó: Lehetetlen. Imádtam. Fantasztikus. Eszelős. Gyilkos.
Ahogy a kezdeti döbbenet és eksztázis alább hagy úgy leszek egyre inkább képes értelmes mondatokba önteni a gondolataimat. Furcsa volt szembesülni a Kapitóliummal és a körzetek lakóival. Vajon mi jobban vagyunk mint a Kapitólium színesre festett hajú, mindent megkapó, akaratos, irányító emberei? A körzetek lakói tesszerát kérnek a „nagyhatalmúaktól”,csak azért hogy megtudjanak élni-nálunk az emberek hitelt vesznek fel a banktól,hogy legyen mit enniük és hol lakniuk- miközben a körzetek lakói pontosan tudják,hogy az életükkel játszanak,hiszen minél több tesszerát kérnek, annál biztosabb a halál(hiszen egy tesszera egy a neveddel díszelgő cetli, az a cetli pedig a belépő a Viadalra, a Viadal pedig a halál kapuja) -itt az emberek minél több hitelt vesznek fel,annál kevesebbet tudnak visszaadni a banknak,mindig fognak tartozni valakinek, ha pedig sokkal tartozol,márpedig egy idő után sokkal fogsz, az állam megmutatja hatalmas erejét és elveszi a tetőt a fejed felől..Egyszerű következtetések,mégis mennyire igazak. Vajon Suzanne Collins így akart lázadni a Kapitólium,az Állam ellen?
Mindenestre a szereplők csodálatosan vannak megírva. Amit megjelent Ruta a könyvben imádtam, ha egyetlen egy szereplőt kellene kiemelnem,hát ő lenne az. Peetával vegyesek voltak az érzelmeim,viszont mikor a végén kiderült,hogy ő végig szerette Katnisst,nem bírtam nem imádni. Haymitch pedig Haymitch..lehet utálni,imádni én inkább az imádást választom. Fanyar humora és úgy az egész piás mégis eszes ember bejött nekem. Cinna szintén pozitív karakter volt számomra. Katniss? Nem tudom..haragszom is rá meg nem is. Örülök,hogy megmenekült, voltak olyan részek ahol nem kedveltem, viszont a legtöbb fejezet olyan volt ahol szerettem.
Különös volt,ahogy folyton magával ragadott az erdő, szinte éreztem a fák illatát, hallottam a nyulak,guvatok és mókusok szökkenő lépteit és éreztem a vér illatát Katniss nyilain. Én is ott voltam végig az Arénában. Néhol Ruta,néhol Katniss,de volt olyan is amikor Peeta bőre alatt lapultam.
Szeretném végigolvasni az egész történetet a mi hősszerelmesünk szemszögéből is. Talán még jobban tetszene,mint a Katniss-es.:)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Úgy álltam neki a könyvnek, hogy ez egy drámai történet lesz elgondolkodtató szavakkal..aztán kb a könyv első harmadáig nem ezt kaptam. Belecsöppentem egy gimis, menő csaj életébe, akinek mindene a buli, a menő pasija és az, hogy minél több sört és vodkát sikerüljön vedelnie egy-egy partin. A könyv harmadáig utáltam a lányokat. Lindayt, Elodyt, Allyt és a főszereplő Samet is. Egyszerűen nem tudtam hová tenni őket és tudom, hogy léteznek ilyen emberek-túl sok is- de egész egyszerűen nagyon furcsa és megdöbbentő volt olvasni, miket gondolkodnak a „mutánsokról”. Aztán valahol, úgy Sam 4. napjánál megváltozott Sam is és a véleményem is. Kentet, az elejétől fogva imádtam, és végig reméltem hogy a végén összejönnek Sammel. Ebben a könyvben is kiderült, hogy egy igazi pasinak nem izomagyúnak és népszerűnek kell lennie, hanem aki mindig ott van melletted..és aki a te hősöd…:)
Sam átalakulása, személyiségének fejlődése pedig nagyon pozitív volt. Szintén imádtam Izzy-t és azon a részen amikor Izzyt kivitte Sam Libaorom-ra majdnem elpityeredtem. Hátborzongató volt olvasni, hogy Sam mennyire megbánta, hogy nem törődött, beszélgetett, játszott többet a kishúgával és libabőrös lettem attól a gondolattól, hogy vajon én eleget vagyok-e az én húgommal és úgy alapvetően a családommal. Habár Lindsay-éket nem szerettem meg, a baráti kapcsolatukat viszont igen..hogy mennyi közös élményük volt, a sok vicces emlék, a beszólásaik. Megborzongtam, amikor belegondoltam, hogy mennyit számít egy-egy kis cselekedetünk, a szavaink, hogy hol vagyunk és melyik pillanatban..akár életet is menthet. Sam rossz emberként szenvedett balesetet, de jó emberként halt meg. De vajon mi mennyivel vagyunk jobbak mint Sam a régi életében?

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Már régóta el szerettem volna olvasni a könyvet, ezért hatalmas reményeket fűztem hozzá, végül pedig egy ici-picikét csalódnom kellett. Ez volt Sparks-tól a második regényem és nem akarok folyton hasonlítgatni, de szerintem az Utolsó Dalhoz képest a karakterek kevésbé voltak kidolgozva, viszont a történet itt is gyönyörű volt. A szereplők szerethetőek, kivéve Claytont, akit ki nem állhattam. Bent végig, nagyon sajnáltam, hogy ilyen apa jutott neki, de aztán boldog voltam, hogy Logannal milyen jól kijöttek.. Szerintem Logannak, nem csak Elizabeth, hanem Clayton, Nana és legfőképp Ben miatt is el kellett jutnia Hamptonba. Bennek kiváló „apapótló” volt és lesz is, miután Clayton a könyv végén meghalt. Érdekes volt kicsit megismerni a tengerészgyalogosok életét és rájönni arra, hogy talán nem annak kéne a legnagyobb problémánknak lenni, hogy elfoglalták a parkolóhelyünket.. Logan karakterében egyedül az nem tetszett, hogy nagyon sokszor válaszolt hosszú kérdésekre egyetlen szóval(ami persze Logant Loganné tette, hiszen katona volt..) A könyv végén nem tudtam sírni, de Sparks most is megmutatta, hogy bizony ő, korunk egyik legnagyobb írója! Egész biztos, hogy nem ez volt az utolsó könyvem tőle!

Először olvastam Carlos Ruiz Zafóntól, de egész biztos, hogy nem utoljára. Mikor a könyvtárban voltam, félve emeltem fel az újdonságok asztaláról, rettegtem,hogy nem lesz időm elolvasni egy ilyen hosszú könyvet..aztán végül,talán mondanom sem kell pár nap alatt befejeztem. Igényesen megírt olvasmány, bárkinek ajánlom, aki érett és el tud vonatkoztatni az olvasottaktól, és szereti továbbgondolni az eseményeket. Imádtam a tornyos házat, Isabellát, azt ahogy bemutatja egy író életét, a szenvedéseket, és azt a kevés örömöt ami akadt a mi főszereplőnknek. David Martín leckéi a kis segédjének pedig igazi kincsek az olvasó számára. A sok finoman kidolgozott szereplő közül nehéz egy kedvencet kiemelni. David gondolkodása, érzései magával ragadtak, a könyv felénél mérhetetlenül szerelmes lettem egy huszonöt-harmincéves barcelonai íróba(aki ez esetben nem vámpír, vérfarkas, vagy vámpírvadász mint a régi, agyonrágott esetekben) . Isabellában pedig sokszor felfedeztem önmagamat, szintén kedvenc karakterem lett. A sok rejtély, Andreas Corelli, Marlesca, az árnyak mind-mind olyan kellékei a könyvnek amik kihagyhatatlanok és tagadhatatlanul magával vonzanak. Elragadott a "Barcelona rejtelmei"…egyszer én is szeretnék felmenni a dolgozószobámba, kinyitni az ablakaimat és engedni, hogy Barcelona csak úgy meséljen nekem…

Alig 110 oldalas könyv. Gyorsan a végére lehet érni, egy huzam alatt kiolvasható, én speciel orvosi rendelőben kezdtem el és olvastam is ki. Nem mondanám rá hogy olyan körömrágósan izgalmas vagy, hogy valami hatalmas mondanivalója van, mégsem tűnt másoltnak, a maga módján valahogy egyedi volt. Nem bántam meg, hogy elolvastam, de azt nem értem, hogy hogyan kaphatott 8!! irodalmi díjat.

A történet nem lett volna rossz, ha valóban a „sorsról, különleges képességekről” szólt volna a könyv. Az egész történet arról szólt, hogy menekülnek, ráadásul sokszor valószerűtlen dolgokat tesznek a főszereplők. Tudom, már maga a könyvnek az alcíme is az hogy menekülés én mégis másra számítottam. A nyelvezet alpári stílusú és szerintem ez nem azonosítható a „meglepően mai stílusú” nyelvezettel. Sok benne a káromkodás, a felelőtlen cselekedetek és a tartalom alapján valami misztikus, esetleg fantasy jelleggel fűszerezett történetre számíthattunk és helyette kaptunk egy menekülésről szóló történetet. Nekem személy szerint nem igazán tetszett a könyv, csak a vége, ahol már teli volt izgalommal és alig tudtam letenni. Szerintem ez egy nagyon megosztó könyv.