Schäffer Erzsébet magyar

Az ember tud egyetlen szó nélkül is utálatos lenni…

59. oldal (Nők Lapja Műhely)

Akár a rozsdás késeket,
egymással élesít
minket az Isten.

97. oldal

Hiába ért valamit az eszével az ember. Addig, amíg át nem éli, míg a saját bőrén nem érzékeli, nem tud semmit. És hiába fogadkozik…

19. oldal

Soha nem szabad elfelejteni játszani.

(03. Hajnali játékok)

Az életben maradáshoz szerencse és véletlen is kell. Mi is a véletlen? A Jóisten szeme pillantása, mondta valaki.

70. oldal

Régen élt tanítóm hangját hallottam: ne félj, ne légy óvatos, sebezd meg magad a másik emberrel. Szeresd…

118. oldal

Nem tudom hogy van ez… Az ember össze-vissza él, rohan, szalad, azt hiszi csinál valamit. Néha aztán megáll egy pillanatra. Szinte semmi nem történik ilyenkor, nézi a havat, megfőzi a főzeléket, megkeni a tízóraikat. És ez elég.

(06. Amikor semmi nem történik)

Egyik nagy betegségén túlkerülve, azt mondta egyszer Mészöly Miklós. Ott álltunk a kisoroszi házuk előtt, sütött a nap:
– Nem kell izgulni… A lét utolsó öt perce elég a teljes életre…
Akkor nem értettem szavait. Ma már kapiskálom. Még meg is toldom a magam tapasztalásával:
– Lesz idő az ember életében, amikor a nagyvilág minden dámája, öröme és fájdalmai elfér egyetlen kis szobában. Ahonnan ki se kell lépni. Mert minden megtörténik, ami két ember közt megtörténhet, akik szeretetük okán és a betegség okozta kényszerből egymás elfogadására szorulnak.

12. oldal Sanoma, Bp. 2010

Miért van, hogy minden évben, amikor az első havat meglátom, bárhol is legyek, azokra gondolok, akiket szeretek? Akik itt vannak, és akik már nincsenek itt. Tompán dobogó lépteket hallok, apám veri le a lábát, leteszi a kopott hólapátot a falhoz, húz még néhányat a vesszősöprűvel.
Őket, elsőnek minden havas hajnalon.

(06. Amikor semmi nem történik)

Hé emberek! Ha ekkora falat húztok, ha palánk mögé bújtok, hogy fog a Katika bekiabálni nektek, hogy csókolom!