Nicholas Evans idézetei
A lényeg az, ami a szívünkben van. Csak a szívünkkel láthatjuk tisztán, milyen az élet, csak így fogadhatjuk el és érthetjük meg, bármilyen fájdalmas legyen is ez. Mert ha nem fogadjuk el az életünket olyannak, amilyen, az sokkal, de sokkal nagyobb fájdalmat okoz.
445. oldal
…az örökkévalóság csupán mostok végtelenül hosszú sora, és a legjobb, amit az ember tehet, hogy mindig a mostnak él.
A dolgok együttesen alkotnak egy egészet, és a jó lovashoz hasonlóan az ember akkor cselekszik a leghelyesebben, ha a megérzéseire hagyatkozik, és, ha a lelkiismerete megengedi, kitart elhatározása mellett.
313. oldal
… ha nem fogadjuk el az életünket olyannak, amilyen, az sokkal, de sokkal nagyobb fájdalmat okoz.
A lovaknak, amelyekről olvasott, bármikor éltek, bármi volt is a nevük, egyetlen arca volt: Zarándoké. Zarándok füleibe kántált az ír, s Zarándok szemei lestek ki a vas szájfék mögül.
126. oldal
Grace először akkor gondolt az öngyilkosságra, amikor taxival hazafelé tartottak a műláb-próbáról. A láb foglalata mélyen belevágott combcsontja végébe, de ő úgy tett, mintha minden nagyszerű lenne, és vevő volt apja erőltetett vidámságára, miközben azon töprengett, mi lenne a legjobb módszer.
Két évvel azelőtt az egyik nyolcadikos lány egy külvárosi metrószerelvény alá vetette magát. Senkinek nem sikerült magyarázatot találnia a tettre és Grace-t, akárcsak mindenki mást, nagyon megrázta az eset. Őt azonban titokban ámulatba is ejtette. Micsoda bátorság kellett hozzá, gondolta, abban a végső, döntő pillanatban. Akkoriban azt hitte, ő soha nem lenne képes összeszedni ennyi bátorságot, vagy ha mégis, az izmai akkor sem engedelmeskednének.
Most azonban egészen más fényben látta a kérdést, és szinte elfogulatlanul tudott gondolkozni az öngyilkosság lehetőségéről, ha a kivitelezés módjáról nem is. Az, hogy az élete tönkrement, egyszerű tény volt, amit csak megerősített környezetének lázas igyekezete az ellenkezőjének bizonyítására. Tiszta szívéből kívánta, hogy bárcsak ő is meghalt volna azon a napon Judithtal és Gulliverrel együtt a hóban. A hetek múlásával azonban rá kellett jönnie – és ezt szinte csalódottan vette tudomásul – hogy ő talán mégsem öngyilkos alkat.
Igazából az tartotta vissza, hogy nem volt képes kizárólag a saját szemszögéből vizsgálni a dolgot. Annyira melodramatikus, szélsőséges tettnek tűnt, hogy az sokkal jobban illett volna anyjához. Az, hogy talán a Maclean-örökség, azok az elátkozott ügyvédi gének késztették még saját halálának részrehajlás nélküli vizsgálatára is, eszébe sem jutott. A családjában ugyanis csak egyvalaki lehetett hibás. Mindig minden Annie hibája volt.
Grace nagyjából azonos mértékű szeretetet és neheztelést érzett anyja iránt, gyakran egyazon dolog miatt is. Például a magabiztossága miatt és mert mindig igaza lett. De mindenekelőtt azért, amiért mindenkinél jobban ismerte Grace-t. Tudta, hogyan fog a lány reagálni a különböző dolgokra, mit szeret és mit nem, mi lesz a véleménye egy adott kérdésben. Lehet, hogy minden anya belelát a lánya lelkébe, és néha valóban nagyszerű érzés volt, hogy ennyire megértik. Gyakoribb volt azonban – különösen az utóbbi időben –, hogy Grace mindezt a magánéletébe való durva betolakodásként értékelte.
Grace most e bűnökért és anyja ezernyi más, kevésbé pontosan körülhatárolható bűnéért állt bosszút. Úgy tűnt, hogy ebben a nagy hallgatásban végre megtalálta a fegyvert ellene. Látta, milyen hatással van némasága az anyjára, és ez elégtétellel töltötte el. Annie általában szemernyi bűntudat vagy kétség nélkül zsarnokoskodott fölötte. Most azonban Grace mindkettő jelenlétét megérezte. Mintha ki nem mondottan ott lappangott volna benne a beismerés, hogy helytelen volt Grace-t rákényszeríteni az utazásra. A Lariat hátsó üléséről Grace kétségbeesett szerencsejátékosnak látta az anyját, aki az életét is felteszi az utolsó lapra.
188-190. oldal
– Választhatot volna, hogy tovább küzd az élet ellen vagy elfogadja
– Nem volt választása
– De volt. Pokolian nehéz volt, de folytathatta volna. Egyre boldogtalanabbá tehette volna magát. Ehelyett azonban azt választotta, hogy elmegy a szakadék pereméig és lenéz. És mikor látta, mi van ott, úgy döntött, hogy elfogadja azt.
Ami megadásnak tűnik, az néha egyáltalán nem megadás. A lényeg az, ami a szívünkben van. Csak a szívünkkel láthatjuk tisztán, milyen az élet, csak úgy fogadthatjuk el és érthetjük meg, bármilyen fájdalmas legyen is az. Mert ha nem fogadjuk el az életünket olyannak, amilyen, az sokkal, de sokkal nagyobb fájdalmat okoz.
