Kosztolányi Dezső magyar

A könyvesboltban. Mindig megdöbbenek, mikor a könyvesboltban a vevő így szól:
– Kérek egy regényt.
Mintha a patikába valaki azzal a kívánsággal rontana, hogy az isten szerelmére, valami orvosságot. Mindegy, hogy szódabikarbóna, hajkenőcs vagy morfium.
A segéd komolyan vallatja:
– Önnek?
– Nem nekem.
– Hány éves az illető?
– Tizenöt.
– Fiú? Leány?
– Leány.
Erre a segéd csalhatatlan ösztönnel a polcra nyúl, onnan kivesz egy könyvet, mely pont tizenöt éves leánynak való.
Csodálatos, ezt én nem tudnám ily biztosan.
Elhatároztam, hogy legközelebb magam is kísérletet teszek.
Bemegyek a könyvesboltba, megmondom koromat, foglalkozásomat, s kérek egy „nekem való” regényt.
Vajon mit adnak?
Roppant kíváncsi vagyok.

Ábécé a prózáról és regényről

A kávéház az újságíró temploma.

Nyolcadik fejezet

…egy tettet nem lehet megmagyarázni se egy okkal, se többel, hanem minden tett mögött ott az egész ember, a teljes életével…

Miért...?

A kő nem lesz könyebb, ha pehelynek nevezem és az ember sem jobb, ha istennek hívom.

politikai lecke

Ha valaki elcsépelt, érdektelen, ködös dolgokat közöl gyarlóan, zavarosan, érthetetlenül, azzal vigasztalja magát, hogy „mély”. Mi legyünk szerények. Mindazt, ami lüktet bennünk, hozzuk lelkünk fényes felületére, hogy érzéki és megragadható legyen, mint az élet, a bonyolultat fejezzük ki lehetőleg egyszerűen, a homályost lehetőleg világosan, s hadd higgyék, hogy csak szellemesek vagyunk.
Pesti Hírlap, 1933. július 23.

442. oldal

– Van egy ország, ahol mindenki szolga és úr egyszerre. És egyenlő. Mindig, az év minden napján.
– Melyik az az ország?
– Krisztus országa.
– Az fönn van, a felhőkben.
– A lélekben van.

Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?

Az igen legtöbbször nem is.

Kilencedik fejezet

Pajtás, én nem születtem arra, hogy megmentsem azt az emberiséget, amelyik, mikor nem sújtja tűzvész, árvíz és döghalál, háborúkat rendez és mesterségesen idézi elő a tűzvészt, az árvízt és a döghalált.

Az emberiség holt fogalom. És figyelje meg, tanácsnok úr, hogy minden szélhámos az emberiséget szereti. Aki önző, aki a testvérének se ad egy falat kenyeret, aki alattomos, annak az emberiség az ideálja. Embereket akasztanak és gyilkolnak, de szeretik az emberiséget. Bepiszkolják családi szentélyeiket, kirúgják feleségeiket, nem törődnek apjukkal, anyjukkal, gyermekeikkel, de szeretik az emberiséget. Nincs is ennél kényelmesebb valami. Végre semmire se kötelez. Soha senki se jön elém, aki úgy mutatkozik be, hogy én az emberiség vagyok. Az emberiség nem kér enni, ruhát se kér, hanem tisztes távolban marad, a háttérben, dicsfénnyel fennkölt homlokán. Csak Péter és Pál van. Emberek vannak. Nincs emberiség.