Jodi Picoult amerikai

Nem azért szeret az ember valakit, mert az tökéletes – mondta. – Annak ellenére szereti, mert nem az!

Minden egyes emberre, aki kap az élettől, jut egy másik, akinek adnia kell.

59. oldal

Ha egyedülállóval találkozunk, mindegy, mit mond, de biztos, hogy nem azért van egyedül, mert élvezi a magányt, hanem mert már megpróbált beilleszkedni a világba, de az emberek újra meg újra kiábrándítják.

Van az életben néhány olyan pillanat, amikor az ember úgy érzi, az életútja kettéválik előtte, s bármelyik göröngyös ösvényt választja, a szeme ezután mindig a másik felé sandít, mert azt érzi, hibázott, mégiscsak a másik irányba kellett volna mennie.

Talán nem is attól vagyunk azok, akik vagyunk, hogy mit teszünk nap mint nap; ennél sokkal többet számít, hogy mire vagyunk képesek akkor, amikor senki sem számít rá.

Néha úgy érzem, az emberi szív is csak afféle polc. Ha túl sokat pakolnak rá, valami óhatatlanul leesik, aztán szedegethetjük össze az összetört darabkákat.

88. oldal

– Hogyha a saját túlélési esélyeimnél jobban izgat valaki másé – akkor az a szerelem?

278. oldal

A gyerekek úgy gondolkoznak, hogy tárva-nyitva vannak a világra, és szerintem akkor lesznek felnőttek, amikor lassan becsukódnak.

(…) nem számít, ki vagy, a lelked mélyén mindig azt szeretnéd, hogy valaki más legyél, és amikor egy századmásodpercre teljesül ez a kívánságod, az maga a csoda.

129. oldal

Ha az ember odaadja valakinek a szívét, és ez a valaki meghal, akkor magával viszi a szívünket? Az ember meg itt marad, lyukkal a mellkasában, és ezt a lyukat nem tudja semmivel sem kitölteni?

126. oldal