Fehér Klára magyar

Májusban tizenhat éves leszek. Jövőre tizenhét. Azután tizennyolc. Istenem, maholnap vénlány…

26. oldal

…második polgárista koromban magyardolgozatot kellett írni „Az én édesapám” címmel. „Az én édesapám vállas, magas ember, tekintete tiszteletet parancsoló, karja erős…” A dolgozatot fel kellett olvasni. És amikor én kerültem sorra, az osztályban kitört a harsány nevetés. Én nem értettem, hogy miért vihognak a lányok, és a magyartanárnőnk is elnevette magát. És a lányok a tízpercben azt mondták, miket írtál össze Horváth, hogyhogy a te apád magas, erős, vállas ember, a te apád egy sovány kis ember…és én csak bámultam, mert én az édesapámat mindig óriásinak láttam…

21. oldal

Ne pityeregj, leányzó – mondja Laci. – Hiszen visszajövök.
– Küldjük Balambért repülni – mondom hirtelen. – Küldjük a jövőbe. Húsz év múlva, huszonöt év múlva…
– És mit akarsz látni ott? – kérdezte Laci.
– Egy szép házat, kertet… és béke van… és hat gyerekünk lesz. És lesz köztük egy tizenhat éves lányom is, és egyszer el akarom majd mondani neki ezt az estét, de akárhogy mondom is, nem figyel rám, csak bámul udvariasan, mintha moziban látná az egészet, vagy olvasná egy régi könyvben… És én mondjam majd tovább, hogy a járdákat fehérre meszelték, és a Dunán szomorúan, hosszan, reménytelenül búgott egy gőzhajó, és álltunk, álltunk az Erzsébet-híd íve alatt, egymás kezét szorítottuk, és úgy éreztük, hogy a szívünk meg fog szakadni… És a messzi jövőben, ezerkilencszázhatvanban vagy ezerkilencszázhetvenben, a kislányom csodálkozva hallgassa ezt a történetet, és ne értse meg… ne értse meg… ne értse meg.

226. oldal

Minden csecsemő ökölbe szorított kézzel születik: mindent akarok. Mindent magamnak akarok. És mindenki nyitott tenyérrel hal meg: nem vittem magammal semmit.

Aki egy centit hazudik, annak egy kilométer baja lesz belőle.

44. oldal

…és most ott ülnek az asztal mellett, sápadtan és görnyedten, és rémült felelősségérzet volt az arcukon, hogy mertünk mi titeket a világra kényszeríteni, megalkuvásra, megaláztatásra és menekülésre. Gyönyörű, tiszta szemük zavaros volt a rémülettől. Az anyám, akihez odabújtam, ha félelmesen besütött a felhők mögül a hold, ha a petróleumlámpa ágaskodó lángjai mögött árnyak vigyorogtak, az anyám, aki nem félt a villámlástól és a mennydörgéstől, az anyám, aki semmiből ételt varázsolt asztalunkra, az apám, aki okos szavával meg tudta magyarázni a világot, akinek dicsérő szavát szívdobogva vártam, amikor hazahoztam a bizonyítványt – most gyámoltalanok lettek és esendők, és értelmetlen lett az esti ima, amire tanítottak, mert hol volt már az isten, aki megvéd?

21. oldal

Hálóingben nem lehet iskolába menni.

(első mondat)

Nem azon múlik a barátság, hogy az ember minden héten lát-e valakit vagy sem.

203. oldal Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2005

Úgy fogunk meghalni valamennyien, hogy semmit sem értettünk a világból.

p.:154

– Jól tetted, hogy apuhoz mentél feleségül. Lehet, hogy ha máshoz mentél volna, egészen más gyerekeid lettek volna. Nagy kár lenne értem.

11. fejezet - Pacni, a szerencsekutya