Charlotte Brontë brit

Az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy huzamosabb időn át haragudjunk az emberekre, és mindent elraktározzunk, ami fáj.

Magát szeretem, maga kis kobold, így szeretem, ahogy van, mit bánom én, hogy szegény és jelentéktelen, hogy kicsi és csúnya! Imádom magát, Jane!

Huszonharmadik fejezet

Az ő társaságában éreztem csak igazán, hogy élek, benne élek, és ő bennem él.

A sors az arcvonásokban van megírva, a homlokon, szemekben, a szemek körül és a száj vonalában.

Tizennyolcadik fejezet

A figyelő fül oldja meg a mesélő nyelvét.

Legtöbbször úgy van az életben, hogy ami után sokáig, sóvárogva vágyakozunk, későn kapjuk meg.

Sokkal okosabb, ha az ember türelmesen elviseli azt, ami csak neki fáj, mint ha hirtelenében olyasmit tesz, aminek káros következményeit mások is megsínylik.

Hatodik fejezet

Szerető szem kell hozzá, semmi egyéb. Aki szeretettel nézi az arcát, az szépnek fogja találni. Azt is mondhatnám, hogy a férfias erő és bátorság nagyobb hatalom, mint a szépség.

22. fejezet, 231. oldal Európa Könyvkiadó

– Csúf vagyok, Jane?
– Nagyon. Mindig is az volt.
– Puff neki.

Harminchetedik fejezet

Nincs nagyobb boldogság, mint ha szeretnek bennünket embertársaink, s mint mikor úgy találjuk: jelenlétünk hozzájárul ahhoz, hogy jól érezzék magukat.