Hol olvashatóak kulináris hangulatok, ételleírások, receptek, lakomák, torok, délutáni teázások, piknikek, uzsonnák, fraktális tejfodrok, amik megfogtak?
Kulináris hangulatok az irodalomban 89
!Colette Rossant: Sárgabarackok a Níluson
** Hagyományos hummusz (100.oldal )
Éjszakára áztassunk vízbe egy csésze csicseriborsót. Szűrjük le. Egy serpenyőben tegyünk fel vizet, szórjunk bele fél kávéskanál sót és a csicseriborsót. Forraljuk fel, majd tekerjük lejjebb a lángot, és gyöngyöztessük körülbelül egy órát, vagy amíg megpuhul. Szűrjük le, és tegyük félre a főzőlevet. Tegyük a csicseriborsót a robotgépbe két citrom levével, három gerezd zúzott fokhagymával és két-három evőkanál főzőlével együtt. Dolgozzuk el simára. Adjunk hozzá egy evőkanál olívaolajat, fél csésze tahinit, fél kávéskanál őrölt köményt, végül ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd ismét turmixoljuk össze.Öntsük ki egy tálba, hintsük meg két evőkanál apróra vágott petrezselyemmel. Pirított pitával tálaljuk, A szárított csicseriborsó negyvenöt milliméter koznzervborsóval helyettesíthetjük. Másfél csészényit ad ki.
+Colette Rossant: Sárgabarackok a Níluson
** Babaganu (41.oldal )
Egyiptomban a padlizsánt szénparázson sütötték, amíg meg nem pörkölődött a héja. Otthon közvetlen a gáztűzhely lángján, ételfogóval gyakran forgatva pörkölöm, míg a leve csöpögni nem kezd. De süthetjük harminc percig 220 fokra előmelegített sütőben is. Láng fölött pörköljük meg a két nagy padlizsánt, amíg puha nem lesz, majd hagyjuk kihűlni. Hámozzuk meg és szitán csepegtessük le őket. Konyhai robotgépben turmixoljuk össze a padlizsánt egy evőkanál frissen csavart citrom levével, egy evőkanál őrölt köménnyel, egy gerezd zúzott fokhagymával, másfél evőkanál olívaolajjal, és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
Öntsünk ki egy tálba, és keverjük hozzá egy evőkanál finomra vágott petrezselymet. Egy csésze tahini-t is hozzákeverhetünk. Tahini nélkül kétcsészényi, tahinivel három csészényi lesz.
** Tahini (41.oldal)
A robotgépbe tegyünk fél csésze szezámmagpépet, egy csésze vizet és két citrom kifacsart levét négy gerezd apróra vágott fokhagymával és egy kávéskanál őrölt köménnyel. Keverjük jól össze, majd addig turmixoljuk, míg krém sűrűségűvé válik. A tahini szorosan záródó edényben egy hétig is eláll a hűtőben.
Egzotikus csók (33 o.):
Hozzávalók (36 db)
40 dkg liszt
2 tk sütőpor
20 dkg vaj
25 dkg barna cukor
15 dkg fehér csoki /apró darabokban/
15 dkg apróra vágott egzotikus aszalt gyümölcs /de, ha nem annyira egzotikus, az sem baj/
1 citromreszelt héja
2 tojás
1-1,5 dl víz
Szitáld a lisztet és a sütőport egy keverőtálba. A vajat morzsold el a liszttel. Keverd bele a cukrot, a felaprított csokit és aszalt gyümölcsöt. Add hozzá a citromhéjat, a tojást, és annyi vizet, hogy a tészta kellően lágy legyen.
Kikent vagy kibélelt sütőlapra helyezz evőkanálnyi tésztahalmocskákat egymástól 7-8 cm távolságra, majd a kanál hátával kissé lapítsd el őket.190 C-on süsd 10-12 percig (akkor kész, ha szép aranysárgára pirul).Hagyd sütőlapon 2 percig, majd helyezd tortarácsra, amíg teljesen ki nem hűl.
Romantikus tallér (93 o.):
Hozzávalók (32 db):
10 dkg vaj
25 dkg barna cukor
1 nagy tojás /villával felverve/
2 tk sütőpor
½ tk só
2 tk őrölt gyömbér
35 dkg liszt
10 dkg kristálycukor/ tálkába későbbre/
Olvaszd meg a vajat, és keverd össze a cukorral. Hagyd kihűlni, aztán add hozzá a felvert tojást. Tedd bele a lisztet, a sütőport, a sót és a gyömbért. Alaposan keverd össze. Legalább 1 órára rakd be a hűtőszekrénybe.(ha egy éjszakán át marad benne, még jobb)
Miután a tészta lehűlt, melegítsd elő a sütőt 190C-ra, a sütőrács középen legyen. Nedves kézzel formálj dió nagyságú golyókat. Hengergesd meg őket a kristálycukorban.
(csak ejtsd a kristálycukorba, és rázd meg egy kicsit a tálkát, hogy a cukor mindenütt ráragadjon.) Helyezd a golyókat kikent sütőlapra, egymástól 6-7 cm távolságra.
Spatulával lapítsd el őket.
190 C-on süsd 10-12 percig, vagy amíg a tallérok szépen megpirulnak.1 percig hagyd hűlni a sütőlapon, majd tedd át egy tortarácsra, hogy teljesen kihűljenek.( Ha túl sokáig a sütőlapon hagyod, a sütik ragadni fognak.)
Pekándiós rágcsa.(113 o.)
Hozzávalók (32 db)
10 dkg vaj
30 dkg barna cukor
2 felvert tojás (villával verd fel)
1 tk sütőpor
’/” tk só
1,5 tk vaníliaaroma
10 dkg finomra vágott pekándió (de bármilyen más dió is felhasználható)
30 dkg liszt
Olvaszd meg a vajat, és add hozzá a barna cukrot. Jól keverd össze, majd hagyd hűlni. Add hozzá a felvert tojásokat. És gondosan dolgozd össze. Tedd bele a sütőport, a sót, a vaníliaaromát és a diót. Alaposan keverd össze. Adagold hozzá a lisztet, és addig keverd, amíg teljesen szétoszlik a masszában.
Formálj a tésztából diónyi golyókat. Helyezd a golyókat kikent sütőlapra, egymástól 6-7 cm távolságra. Spatulával lapítsd a golyókat koronggá.
Süsd 190 C-on 10-12 percig. 1 percig hagyd hűlni a sütőlapon, majd tedd át egy tortarácsra, hogy teljesen kihűljenek.
Fekete-fehér sütemény (155 o.)
Hozzávalók (48 db)
20 dkg összetördelt csokoládé
15 dkg vaj
30 dkg barna cukor
4 tojás
2 tk vaníliaaroma
2 tk sütőpor
1 tk.só
40 dkg liszt ( nem kell átszitálni)
Kb. 8 dkg porcukor egy kis tálkában
Olvaszd meg a csokoládét a vajjal együtt.(Mikrohullámú sütőben melegítsd a legmagasabb fokozaton 2 percig, majd keverd simára.) Keverd bele a cukrot, és hagyd kihűlni. Egyenként add hozzá a tojásokat, mindegyik után alaposan keverd össze. Tedd bele a vaníliaaromát, a sütőport és a sót. Add hozzá a lisztet, és alaposan dolgozd össze.
Legalább 4 órára rakd a hűtőszekrénybe.( Ha egy éjszakán át hűtöd még jobb.)
A sütés megkezdése előtt melegítsd a sütőt 200 C-ra. Nedves kézzel formázz dió nagyságú golyókat.(Maszatolással jár, – ha gondolod, húzz műanyagkesztyűt.) Ejtsd a tésztagolyókat a porcukros tálkába, és rázd körbe őket, amíg a porcukor egyenletesen bevonja a golyókat. (Ha nagyon felmelegszik a tészta, tedd vissza a hűtőbe, amíg ismét tudsz dolgozni vele.)
Helyezd a golyókat kikent sütőlapra, egymástól 7-8 cm távolságra. Süsd 200 C-on 12-14 percig. 2 percig hagyd hűlni a sütőlapon, majd tedd át tortarácsra, hogy teljesen kihűljön.
Csokoládéba mártott meggyes csemege (215 o.)
Hozzávalók (40 db)
20 dkg vaj
40 dkg cukor
2 tojás
½ tk sütőpor
½ tk szódabikarbóna
½ tk só
2 tk vaníliaaroma
15 dkg kakaópor
45 dkg liszt ( nem kell átszitálni)
½ üveg magozott meggybefőtt
0,5 dl tej
2 dkg vaj
7 dkg keserű csokoládé
csipetnyi só
15 dkg átszitált porcukor
Olvaszd fel a vajat és keverd bele a cukrot. Hagyd kihűlni, majd add hozzá a tojásokat, Alaposan keverd össze, add hozzá a sütőport, a szódabikarbónát, a sót, a vaníliaaromát, és a kakaóport, és minden adag után keverd meg a masszát. Tedd bele a lisztet, és alaposan keverd össze. (A tészta legyen merev és egy kicsit morzsálódó.)
Csepegtesd le a meggyszemeket, a levet gyűjtsd össze. Ujjaiddal nyomkodj össze diónyi golyókat. Helyezd kikent sütőlapra, egymástól 7-8 cm távolságra. Hüvelykujjaddal nyomkodj a golyók közepére mélyedést. (Ha jelen van valaki a közegészségügytő, egy kiskanál fejét használd erre a célra! ) Mindegyik mélyedésbe helyezz egy meggyszemet.
Vízfürdő felett egy tálkában olvaszd sűrű masszává a tejet, a vajat, a csokoládét és a sót. Vedd le a vízről és keverd bele a cukrot,. Ha sűrű lenne, lazítsd fel a meggy levével.
Mindegyik süti közepére, csurgass annyi csokoládészószt, hogy éppen befedje a meggyet. Vigyázz, hogy ne csurogjon le a sütőlapra.
Süsd 200 C-on 10-12 percig. Hagyd hűlni a sütőlapon 2 percig, majd tedd át tortarácsra, hogy teljesen kihűljön.
Nosztalgia cukroskorong (227 o.)
Hozzávalók(40 db):
20 dkg vaj
15 dkg porcukor
8 dkg cukor
1 tojás
1 tk. vaníliaaroma
½ tk reszelt citromhéj
½ tk szódabikarbóna
½ tk borkősav
½ tk só
30 dkg liszt
5 dkg cukor egy kis tálkában (a végére)
Olvaszd fel a vajat. Keverd össze a kétféle cukorral. Hagyd lehűlni szobahőmérsékletre, majd add hozzá a tojást, a vaníliát, a reszelt citromhéjat, a szódabikarbónát, a borkősavat és a sót. Alaposan keverd össze. Adagold bele a lisztet, minden adagot jól keverj el.
A tésztát legalább egy óra hosszára hűtsd be.( de még jobb egy éjszakára.)
Ha el akarod kezdeni a sütést, melegítsd elő a sütőt 190 C-ra.
Kezeddel formálj a tésztából diónyi golyókat, majd hengergesd meg őket a tálkában, lévő cukorban. Helyezd a golyókat kikent sütőlapra, egymástól 6-7 cm távolságra. Lapítsd el a zsiradékkal megkent spatulával.
Süsd 190C-on 10-15 percig. (A tetejük legyen aranysárga.) Hagyd hűlni a sütőlapon 2 percig, majd helyezd tortarácsra, hogy teljesen kihűljön.
Rácsos citromos szelet (298 o.)
Hozzávalók (kb.24 kocka):
20 dkg vaj
3 tojás
10 dkg cukor
1 citrom reszelt héja
2 citrom leve
40 dkg liszt
2 tk sütőpor
4 db nagyobb alma
20 dkg porcukor
Olvaszd meg a vajat és keverd össze a tojások sárgájával. Add hozzá a cukrot, a citromhéjat és 1 citrom levét. Dolgozd simára, majd add hozzá a lisztet, a sütőport és keverd egyenletes masszává. A tésztát vedd kétfelé. Az egyik felét nyújtva tedd a tepsi aljára és 180 C-ra előmelegített sütőben, süsd 7-8 percig. Az almákat hámozd meg és reszeld le, a tojásfehérjét 20 dkg porcukorral és 1 citromlevével verd kemény habbá.
A féli megsült tésztán, oszd el a reszelt almát, és simítsd el rajta a habot. A maradék tésztából formálj rudakat, és rácsosan rakd a tetejére. Tedd vissza a sütőbe és 180 C-on süsd 15 percig, amíg a hab aranybarnára sül.(Várd meg amíg kihűl, akkor lehet szépen szeletelni.)

Fluke: Epertorta és gyilkosság
Swensen-féle epertorta (20 o.)
Hozzávalók(12 személyre)
(vagy 6 személyre, ha repetáznak)
Tejfölös tortalap
10 dkg vaj
20 dkg cukor
4 tojás
1 pohár tejföl
½ tk szódabikarbóna
1 tk vanília
40 dkg liszt
Alaposan vajazz és lisztezz ki két 22 cm átmérőjű tortaformát.( ne használj növényi zsiradékot, mert nem lesz jó)
Robotgép táljában keverd ki a puhított vajat a cukorral.(Kézzel is kikeverheted, ha elég izmos vagy.) Egyenként add hozzá a tojásokat, és verd szép habosra. Aztán add hozzá a tejfölt, a szódabikarbónát és a vaníliát. Keverd az egészet alaposan össze, majd fokozatosan adagold hozzá a lisztet, és addig keverd, amíg sima, csomómentes tésztát kapsz.
Melegítsd elő a sütőt 160 C-ra.
Öntsd a tésztát a tortaformákba, és160C-on süsd 40-45 percig.(A tortalap tetejének aranybarnának kell lennie.)
20percighagyd hűlni a formában. Késsel lazítsd meg a forma oldalánál, majd fordítsd ki a tortarácsra.
Miután a tortalapok kihűltek, egyenként szorosan csomagold be őket folpackba, majd alufóliába, és legalább 48 órára tedd hűtőszekrénybe. Tálalás előtt egy órával vedd ki a hűtőből, de csak akkor csomagold ki, amikor összeállítod a tortát.(Ha máskor szeretnéd feltálalni, a tortalapot ugyanezzel az eljárással le is fagyaszthatod.)
Az eper
(tálalás előtt jó néhány órával készítsd el)
Moss meg 2 kg epret és szedd le a szárukat. Szeleteled fel az epreket, a legnagyobb és legszebb 12 darabot tedd félre a díszítéshez. Kóstold meg az epret, ha savanykás, cukrozd meg. Keverd össze, és szorosan lefedve rakd hűtőszekrénybe.
Hannah-féle felvert créme fraiche
( ez a hab néhány óráig nem esik össze. Készítsd el előre, és hűtsd le.)
4 dl sűrű tejszín
10 dkg kristálycukor
½ pohár tejföl( natúr joghurttal is helyettesíthető, de na hab nem lesz ugyanolyan tartós, ezért az utolsó pillanatban kell elkészítened)
7 dkg barna cukor
Verd fel a tejszínt a kristálycukorral. Amikor a hab elég kemény (ellenőrizd egy fakanállal), keverd hozzá a tejfölt. Ezt végezheted kézi erővel vagy a mixer legalacsonyabb fokozatával.
A Swensen-féle epertorta összeállítása
Mindkét tortalapot vágd fel 6 egyenlő szeletre, és tedd desszertes tányérokra. Halmozd rájuk a felszeletelt epret. Erre kanalazz jó nagy tejszín-halmokat, és szórd, meg barnacukorral. Díszítsd fel a félretett eperszemekkel. Tálald fel, és arasd le a babérokat.
Barackos kenyérfelfújt (76 o.)
Hozzávalók ( 6 személyre)
8 szelet fehér kenyér
10 dkg olvasztott vaj
5 dkg kristálycukor
1/2bögre aprított aszalt sárgabarack (ne vágd túl finomra, jók benne a nagyobb darabok)
3 tojás
1 tk szódabikarbóna
0,5l zsírszegény tejszín
Öntetnek: sűrű tejszín, édesített tejszín, vaníliafagylalt
Vastagon vajazz ki egy 1,5 literes tűzálló tálat. Vágd le a kenyérszeletek héját, és minden szeletből vágj 4 háromszöget. (Csak vágjál a késeddel egy X-et.) Egy nagy mikrohullámú tálban olvaszd meg a vajat, majd tedd bele a kenyér-háromszögeket. Finoman forgasd meg őket egy kanállal, amíg mindenütt bevonja a vaj.
A háromszögek kb. egyharmadát, helyezd a tűzálló tál aljára. Szórd rá a cukor egyharmadát és a felaprított barack felét.
Erre rakd rá a megmaradt kenyér-háromszögek felét, szórd meg a megmaradt cukor felével, és terítsd el rajta a barackot.
Fedd le a maradék kenyér-háromszögekkel. Kapard rá a tálból az összes vajat. Szórd meg a megmaradt cukorral, és tedd félre.
A vajas tálban verd fel a tojásokat, és keverd hozzá a zsírszegény tejszínt. Öntsd a tűzálló edénybe, és szobahőmérsékleten hagyd állni 30 percig. (Ennyi idő alatt a kenyér beszívja a tojásos tejszínt.)
Melegítsd elő a sütőt 180 C-ra. Fedő nélkül 40-45 percig süsd a kenyérfelfújtat, amíg megdermed és a teteje aranybarna lesz.
Hagyd kicsit hűlni(kb.5 perc), majd desszertes tányérokon tálald. A tetejére tegyél sűrű tejszínt, édesített tejszínhabot vagy vaníliafagylaltot.
Mazsolás zabpehely-csemege (130 o.)
Hozzávalók(28 db)
40 dkg liszt
15 dkg olvasztott vaj
20 dkg kristálycukor
3 tk vanília
¼ tk só
2 tk szódabikarbóna
2 nagy tojás
25 dkg liszt
1 bögre mazsola
10 dkg őrölt zabpehely
Egy nagy tálban olvaszd fel a vajat mikrohullámú készülékben. Add hozzá a cukrot, és keverd össze. Majd keverd hozzá a vaníliát, a sót és a szódabikarbónát.
Miután a keverék szobahőmérsékletűre hűlt, keverd hozzá a felvert tojásokat. Szórd bele a lisztet, és alaposan dolgozd össze az egészet. Végül keverd bele a mazsolát is.
Készítsd elő a zabpelyhet. Mérj ki 10 dekányit és öntsd a robotgépbe. Durva homok állagig aprítsd a fémpengével. Add a tésztához, és jól keverd össze az egészet. ( Ez a tészta megfelelően merev lesz.)
Kézzel formálj dió nagyságú golyókat, és rakd őket kikent sütőlapra egymástól 7-8 cm távolságra. (ha túlságosan ragadna, 30 percre tedd be a tálat a hűtőbbe, és próbáld meg újra.) Villával cikk-cakkos mintát nyomva a tetejükre, lapítsd le a golyókat.
Előmelegített sütőben 190C-on süsd 10 percig. 2 percig hagyd hűlni a sütőlapon, majd tedd át tortarácsra, hogy teljesen kihűljön.
Kakaós csoda(180 o.)
Hozzávalók (32 db)
20 dkg olvasztott vaj
10 dkg kakaópor ( nem édesített)
20 dkg barna cukor
3 nagy tojás ( csak egy villával verd fel egy pohárban)
4 tk. szódabikarbóna
½ tk só
2 tk vanília
30 dkg liszt (nem szitált)
7 dkg kristálycukor egy tálban ( későbbre)
Olvaszd fel a vajat, majd keverd simára a kakaóval. Add hozzá a barna cukrot. Hagyd kicsit lehűlni, majd keverd bele a felvert tojásokat. Tedd bele a szódabikarbónát, a sót és a vaníliát, és keverd össze. Öntsd hozzá a lisztet, és alaposan dolgozd össze az egészet. A tésztát legalább 1 órára tedd a hűtőszekrénybe. ( Ha egy éjszakára hagyod benne, az is jó )
Kézzel formálj dió nagyságú golyókat. ( Ez a tészta ragadhat, ezért csak annyit formálj meg, amennyit rögtön meg akarsz sütni, a többi tedd a hűtőbe.)
Hengergesd meg a tésztagolyókat a kristálycukros tálban, majd rakd őket kikent sütőlapokra, egymástól 7-8 cm távolságra. Lapítsd le őket egy spatulával ( vagy a tenyered tövével, ha nincs a környéken az ANTSZ képviselője.)
Előmelegített sütőben 180 C-on süsd 10 percig. 1-2 percig hagyd hűlni a sütőlapon, majd tedd át tortarácsra, hogy teljesen kihűljön.
Hawaii sült puding (198 o.)
Hozzávalók( 6 személyre)
10 dkg kristálycukor
½ bögre víz
6 tojás
1 doboz édesített sűrített tej
4 dkg cukor
4 dl ananászlé
1/8 tk só
1 kis konzerv darabolt ananász
Édesített tejszínhab a tetejére (Elhagyható)
Keress egy tűzálló tálat, amelybe belefér 1,5 liternyi folyadék. Nem kell kikenni, csak legyen a kezed ügyében.
Egy nyeles serpenyőbe önts 10 dkg kristálycukrot és ½ bögre vizet. Forrald fel, egyszer keverd fel, majd addig kavargasd körbe-körbe fakanállal, amíg aranysárga szirupot kapsz. (Nagyon forró, használj fogókesztyűt.)
Óvatosan öntsd a szirupot a tálba, és mozgasd meg benne, hogy az alját és az oldalát is teljesen bevonja. Ez lesz a karamellönteted. ( Nagyon óvatosan csináld, mert rendkívül forró.) Folyass vizet a nyeles serpenyőbe, amelyet használtál, és tedd a mosogatóba. Aztán tedd félre a tepsit, amíg elkészíted a vaníliás krémet. ( Miközben a karamell hűl, pattogó hangokat hallhatsz. Ne aggódj, a karamell pattog, nem az edényed reped. )
Verd fel a tojást, amíg halványsárga és sűrű lesz. (Ha nincs elektromos mixered, ez eltart egy darabig.) Add hozzá a sűrített tejet, a cukrot, a sót, az ananászlevet, és alaposan verd fel a keveréket. Öntsd a masszát a tálba.
Fogj egy akkora tepsit, amelybe belefér a pudingos tál, és mind a négy oldalán marad még legalább 4 cm szabad hely. Rakd bele a pudingos tálat. Így együtt csúsztasd a sütőbe, majd önts 6-7 dl vizet a tepsibe, hogy a kisebbik oldalának kb feléig érjen.
Süsd egy óra hosszat, vagy amíg a közepébe szúrt kés tisztán húzható ki belőle.
Emeld ki a pudingos tepsit a vízből, és fémrácson legalább 10 percig hagyd hűlni.(Ezt a pudingot tálalhatod melegen és hidegen is.)
Tálaláshoz fordítsd ki a pudingot egy magas peremű lapos tálra.( Erre azért van szükség, hogy ne folyjék le róla a karamellöntet.) Helyezz pudingadagokat desszertes tálkákba, és a tetejüket szórd meg összetört ananásszal. Kanalazz rájuk karamellmártást, és tetszés szerint nyomj a tetejükre tejszínhabot.
Mézes ropogós (269 o.)
Hozzávalók (32 db)
20 dkg olvasztott vaj
10 dkg barna cukor
1 dl méz
2 tojás(csak villával verd fel)
4 tk szódabikarbóna
1 tk só
3 tk fahéj
1 tk szerecsendió(frissen a legjobb)
40 dkg liszt
7 dkg cukor egy kis tálban (későbbre)
Olvaszd meg a vajat mikrohullámú készülékben. Add hozzá a cukrot és a mézet, majd keverd össze. Hagyd kicsit lehűlni. Azután keverd bele a felvert tojásokat, a szódabikarbónát, a sót, a fahéjat és a szerecsendiót. Adagold hozzá a lisztet, és mindegyik adag után dolgozd össze. A tészta meglehetősen merev lesz.
Takard le, legalább 2 órára tedd hűtőszekrénybe. (Ha egész éjszakára hagyod benne, az is jó.)
Kézzel formálj dió nagyságú golyókat. Hengergesd meg őket a cukorban. Helyezd a golyókat kikent sütőlapra, egymástól 7-8 cm távolságra. Egy kicsit lapítsd le őket, nehogy leguruljanak, amíg a sütőhöz viszed a tepsit.
Süsd 10-12 percig. Szét fognak lapulni.2 percig hagyd hűlni a sütőlapon, majd tedd át a tortarácsra, amíg kihűlnek.
Hegyvidéki remete szelet (296 o.)
Hozzávalók( 16 szelethez)
15 dkg puhított vaj
7 dkg porcukor
¼ tk só
20 dkg liszt
4 tojás (villával verd fel)
15 dkg olvasztott vaj, szobahőmérsékletre kihűlve
15 dkg kristálycukor
1 tk sütőpor
1/4 tk só
8 dkg liszt
10 dkg összetört csokoládé
5 dkg porcukor, a sütemény meghintéséhez
ELSŐ LÉPÉS:
Keverd ki a vajat a porcukorral és a sóval. Add hozzá a lisztet, és alaposan dolgozd össze. Egy 22X33 centiméteres kikent tepsi alját kézzel béleld ki a tésztával. (Ez szabványos tepsi méret)
Előmelegített sütőben 180 C-on süsd 15 percig. Ez alatt az omlós tészta ropogós lesz. Vedd ki a sütőből (Ne kapcsold ki a sütőt!)
MÁSODIK LÉPÉS:
Keverd ki a tojást az olvasztott vajjal és a cukorral. Add hozzá a sütőport, a sót és a lisztet, és alaposan keverd össze. (Ha belefáradtál a keverésbe, egy kézi robotgép elvégzi a feladatot.)
Olvaszd meg a csokoládédarabokat gőzfürdőn, vagy tedd 3 percre magas fokozaton mikrohullámú készülékbe.
Add a megolvadt csokoládét a keverékhez, és alaposan dolgozd el benne.
Öntsd a keveréket a frissen kisült tésztára, és forgasd meg a tepsit, hogy teljesen befedje. Told vissza a tepsit a sütőbe, és folytasd a sütést még 25 percig. Miután kivetted a sütőből, hintsd meg az 5 dkg porcukorral.
Hagyd kihűlni, és vágd zserbó méretű szeletekre. Lehűtheted, de előbb szeleteld fel.(hidegen meglehetősen tömör)
Ensler: Tökéletes testek
A pasim imád enni. Egyszerűen imád. Felfalna mindent! Megállás nélkül eszik. A villáját csak véletlenségből használja. És főz is! Számára a főzés művészet. Ugyanúgy szól a színek összhatásáról, mint a fokhagymáról. A vörösek, sárgák és zöldek harmóniájáról. El is csábított a káprázatos padlizsánsalátájával. Elcsábított , hogy nyeljem le a szépséget. Belecsábított az életbe.
Ezt kipróbáltam is nagyon-nagyon finom.
Hamar kaja
Kapros-túrós rolád sonkával és füstölt sajttal:
A felengedett leveles tésztát kinyújtjuk és megkenjük 20 dkg túró,25 dkg natúr krémsajt és apróra vágott kapor keverékével, beborítjuk sonka és füstölt sajt szeletekkel, feltekerjük, megkenjük tojássárgájával, megsütjük, megeszük.
Szerintem egy pohár sört bátran küldhetünk utána.















