!

Gárdonyi Géza 67

Miestas 2 éve szerzői

Gárdonyi Géza 1863. augusztus 3-án született a Velencei-tó partján fekvő Agárdpusztán. Édesapja Ziegler Sándor uradalmi gépész, jószágigazgató a szabadságharc idején fegyvereket is gyártott, édesanyja Nagy Terézia. A család Gárdonyi gyermekkorában 12 településen fordult meg, például a Borsod megyei Sályon, ahol elemi iskolai tanulmányait (1870–73) kezdte, majd az utolsó évet Hejőcsabán (1873–1874) végezte.

A sárospataki kollégiumban (1874–76), és a pesti Kálvin téri református gimnáziumban (1876–78) végezte középiskolai tanulmányait. 1878-tól az egri érseki tanítóképzőben tanult. Iskolái elvégzése után segédtanító Karádon (1881–82), itt megkapta az oklevelet, majd Devecserben (1882–83), Sárvárott (1883–84) és Dabronyban (1884–85), ahol választott katolikus kántor és tanító volt.
Horvay János: Gárdonyi Géza szobra (1932), Budapest, XI.ker. Bartók Béla út 32-36. sz.

1885-ben feleségül vette Molnár (Csányi) Máriát – házasságuk boldogtalan volt. Győrött munkatársa volt a Hazánknak, a Győri Közlönynek és a Győri Hírlapnak. 1886-ban megindította a Tanítóbarát című tanügypolitikai havilapot, szerkesztője volt a Garabonciás Diák című győri élclapnak. Novellái, versei sorra jelentek meg a budapesti lapokban. A Szegedi Hírmondónak (1889), a Szegedi Naplónak (1890–91) és az Arad és vidékének (1891) volt munkatársa. 1891 őszén Pestre került és Bródy Sándor segítségével, Feszty Árpád körképvállalatának titkára. 1891-ben Argyrus librettójával elnyerte a Műbarátok Köre pályadíját. 1892–97 között a Magyar Hírlap munkatársa. Ide zenei vonatkozású cikkeket is írt. 1892-ben különvált feleségétől. 1897-ben anyjával Egerben telepedtek le, utolsó éveiben mindenkitől elzárkózva…1922. október 30-án, 59 esztendősen hunyt el. Az egri vár Bebek-bástyájában temették el. Egykori egri háza emlékmúzeum.

Forrás:http://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%A1rdonyi_G%C3%A9za

Göre Gábor (Gárdonyi Géza): Göre Martsa lakodalmaGárdonyi Géza: Égre néző lélek – Gárdonyi Géza füveskönyveGárdonyi Géza: Ábel és EszterGárdonyi Géza: Isten rabjaiGárdonyi Géza: A lámpásGárdonyi Géza: Te BerkenyeGárdonyi Géza: Arany-tömjén-mirhaGárdonyi Géza: TitkosnaplóGárdonyi Géza: Tengeren járók csillagaGárdonyi Géza – Móra Ferenc – Papp Dániel – Tömörkény István: A földhözragadt JánosGárdonyi Géza: TükörképeimGárdonyi Géza: A láthatatlan emberGárdonyi Géza: Útra-készülésGárdonyi Géza: Az utolsó boszorkányGárdonyi Géza: Az én falumGárdonyi Géza: Ki-ki a párjávalGárdonyi Géza: Az öreg tekintetesGárdonyi Géza: A kürtGárdonyi Géza: AnnuskaGárdonyi Géza: AranymorzsákGárdonyi Géza: Szüleim gyémántja voltamGárdonyi Géza: Szunyoghy miatyánkjaGárdonyi Géza: Kék pilleGárdonyi Géza: Egri csillagokGárdonyi Géza: BibiGárdonyi Géza: A mezítelen emberGöre Gábor (Gárdonyi Géza): Bojgás az világba, mög más mindenféleGöre Gábor (Gárdonyi Géza): A Pesti úrGöre Gábor (Gárdonyi Géza): TapasztalatokGárdonyi Géza: Ida regényeGárdonyi Géza: Hosszúhajú veszedelemGárdonyi Géza: PöhölyékGárdonyi Géza: Tarka-barka történetekGárdonyi Géza: Két katicabogár és más elbeszélésekGárdonyi Géza: DávidkánéGárdonyi Géza: Aggyisten Biri!Gárdonyi Géza: Amiket az útleíró elhallgatGárdonyi Géza: Az a hatalmas harmadikGárdonyi Géza: Boldog halál szekerénGárdonyi Géza: A borGárdonyi Géza: Hallatlan kíváncsiságGárdonyi Géza: Julcsa kútja / LeánynézőbenGárdonyi Géza: A kapitányGöre Gábor (Gárdonyi Géza): KátsaGárdonyi Géza: Két menyasszonyGárdonyi Géza: SzívlobbanásMóra Ferenc – Gárdonyi Géza: Sündisznócska lovagolGárdonyi Géza: A világjáró amerikaiGárdonyi Géza: A kutya meg a nyúlGárdonyi Géza: Átkozott józanságGárdonyi Géza: Földre néző szem – Gárdonyi Géza füveskönyveGárdonyi Géza: Krisztus bankójaGárdonyi Géza: Cifra meseGárdonyi Géza: NevetőkönyvGárdonyi Géza: Mai csodákGárdonyi Géza: Gárdonyi Géza verseiGárdonyi Géza: Én magamGárdonyi Géza: Fűzfalevél nyárfalevél…Gárdonyi Géza: Fekete nap / Karácsonyi álomGárdonyi Géza: Móka meg a fiaGárdonyi Géza: Nagyapó tréfáiGárdonyi Géza: Rózsaszínű cica és más vidámságokGárdonyi Géza – Szabó Endre: A világjáró angol / A szuszGárdonyi Géza: Szegény ember jó órájaGárdonyi Géza: Tüzek meg árnyékokGárdonyi Géza: Magyarul így!
!

Göre Gábor (Gárdonyi Géza): Göre Martsa lakodalma Más elmondások is vagynak az könyvbe

!

Gárdonyi Géza: Egri csillagok Bornemissza Gergely élete

!

Göre Gábor (Gárdonyi Géza): Tapasztalatok vagyis más szóval az nagy kiállításon szörzött tapasztalatok

!

Gárdonyi Géza: Hosszúhajú veszedelem Agglegény-elbeszélések

!

Gárdonyi Géza: A bor Falusi történet három felvonásban

!

Gárdonyi Géza: Szívlobbanás Kisregények, novellák, publicisztikák

!

Gárdonyi Géza: Cifra mese Mesék és hasznos történetek

!

Gárdonyi Géza: Mai csodák A természet mindenségéből