!

Delfin könyvek sorozat (1964-1990) teljes lista – 1. rész 100

pwz P 9 hónapja kiemelt

1964?

„… és akkor jött, a Tenkes kapitááánya,
Ő oda csap, hol sanyargatni lát!”
:D

Igen, többek között A Tenkes kapitánya is 64-ben jött – a TV-képernyőkön – és 13 részen keresztül „oda is csapott” rendesen a labancoknak, de mi most más miatt írunk 1964-ről. :)
A Móra Ferenc Könyvkiadónál ekkor alakult az a külön kis szerkesztőség, ami a 15 éven felüli ifjúságnak szánt könyveket gyűjtötte csokorba. Ezt a „csokrot” illik szó szerint érteni, mert az ennek a korosztálynak kiadott könyveket – ezentúl – egy Delfin megjelöléssel látták el, vagyis egy ifjúsági sorozatot hoztak létre. Ez sem volt minden előzmény nélkül. Az 1950-ben alapított Ifjúsági Kiadó 1957-ben vette fel Móra Ferenc nevét. 57 előtt már volt egy kimondottan az ifjúságnak szánt könyvsorozatuk, ami az Ifjúsági kiskönyvtár sorozatcím alatt futott. Az antikváriumokban, régiségvásárokon biztos sokan látták már a 15x11 cm-es kis könyveket. Ezek egyike a régi Ifjúsági kiskönyvtár sorozat. Az első példányok még 1954-ben jelentek meg és 1963-ig, a sorozat befejezéséig több mint 200 ilyen könyv került forgalomba. 1963-ban megszűnt az Ifjúsági kiskönyvtár, helyébe lépett a Delfin könyvek sorozat! A Móra minden kis szerkesztősége élére megtalálta a megfelelő embereket, ebben – is – nagyon jók voltak. A Kozmosz Fantasztikus Könyveknél Kuczka Péter, míg a Delfin könyveknél Rónaszegi Miklós lett a sorozatszerkesztő.
Mire kellett odafigyelni a kiadott könyveknél? Magyar történelem, európai történelem, ifjúsági kalandregények, sci-fi és lehetőleg az akkori szocialista blokk írói is képviselve legyenek, kiemelten persze a magyarokat. Az évek során nem egy „házi szerzője” (Tőke Péter, Teknős Péter, Csukás István, Fehér Tibor, Kende Sándor, Szentiványi Jenő, Szombathy Viktor) volt a sorozatnak.

Első évben öt, a következőben nyolc, majd ismét nyolc könyvet adtak ki. Az új kiadások mellett bátran merítettek a régi, Ifjúsági kiskönyvtárban korábban már megjelent (A görög gálya titka, A Pál utcai fiúk, Basa, A csodacsapat, A kőbaltás ember, A szebeni fiúk, A pergamen titka) művekből, vagy olyan szerzőktől jelentettek meg újabb könyveket (pl. Friedrich Gerstäcker: Az indián bosszúja), akik akkor – igaz, más könyvvel, de – egyszer már beváltak. Idővel olyan klasszikusnak számító írók is felkerültek a palettára, mint például Molnár Ferenc (A Pál utcai fiúk), Robert Louis Stevenson (A kincses sziget, A fekete nyíl), Sir Arthur Conan Doyle (A sátán kutyája), Jules Verne (Doktor Ox teóriája, A dunai hajós), Daniel Defoe (Bob kapitány), Jókai Mór (A nagyenyedi két fűzfa), Jack London (A kalózhajó), stb.
Erős sci-fi vonal is érződik a Delfin könyvek sorozatban, ami nem csoda, hiszen ha valaki 10-16 évesen itt rákapott a tudományos-fantasztikus művekre, a következő „állomás” – szintén a Móra berkein belül – a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozat lehetett… A sorozatszerkesztő, Rónaszegi Miklós – amellett, hogy remek történelmi és kalandregényeket írt – több sci-fi válogatást is közölt a sorozatban sőt, Beljajev és A. C. Clarke sem maradt ki a sorból.

Még néhány szó az első könyvről, vagyis az Országúton, Indiában-ról. A Móra kezdésnek valami különlegeset akart megjelentetni. A választás Aimée Sommerfelt norvég írónő 1959-ben kiadott, majd 61-ben angolra is lefordított és az Egyesült Államokban is megjelent könyvére esett. (Eredeti cím norvég és angol nyelven: Veien til Agra és The Road to Agra). Miért? Nagy sikere volt ennek a műnek az angolszász országokban. 1962-ben ez a könyv nyerte a Jane Addams Children's Book Award-ot, ami már önmagában is emelheti egy könyv értékét – emellett tényleg jó könyv! :) Később, 1962-ben elkészült a folytatás is The White Bungalow címmel. Ezzel viszont már nem találkoztam magyar nyelven…

26 év alatt három komolyabb arculati változáson/ráncfelvarráson esett át a sorozat. Az első 30 könyv, 1964-67 között, az általunk „kétrészes delfin”-nek nevezett emblémával jelent meg. 1968-ban, A Hudson vándora-val jött a „normál egybedelfin”, majd 1985-től, Aleksander Minkowski: Dagi c. könyvétől ennek az „egybedelfinnek” a kisebb változata. 1990-ben, a Móra Ferenc Könyvkiadó részvénytársasággá alakulása egyben a klasszikus Delfin sorozat „halálát” is jelentette: utolsó évben már csak négy könyv jelent meg.

A teljes lista 167 Delfin könyvet tartalmaz. Itt az első megjelenések időrendjében és borítóival láthatók az egyes művek. Mindig vannak népszerű és még népszerűbb könyvek, így például Az indián bosszúja, A fehér törzsfőnök, A földrengések szigete, Az erdőntúli veszedelem, vagy A kőbaltás ember nagyon sok kiadást élt meg. Ez látszik a különböző borítókon is, bár az egyszer már kitalált alapkoncepción ritkán változtattak.

1-100-ig, az első megjelenések időrendjében és borítóival.

Itt a 2. rész is:
http://moly.hu/polcok/delfin-konyvek-sorozat-1964-1990-teljes-lista-2-resz

2000-ben volt egy halovány kísérlet a sorozat újraélesztésére. Tíz könyv után annak is vége lett:
http://moly.hu/polcok/delfin-2000-sorozat-2000-2003-teljes-lista

Azóta @Ciccnyog révén készült egy kihívás is – bő teljesítési határidővel (2011-2014) – a polchoz, úgyhogy ezt is ajánljuk a Delfin Fanoknak :D!
http://moly.hu/kihivasok/nosztalgiazzunk-avagy-olvassunk-delfin-konyveket

Aimée Sommerfelt: Országúton, IndiábanFriedrich Gerstäcker: Az indián bosszújaKornyej Csukovszkij: Az ezüstcímerClark Darlton: A titokzatos bolygóThomas Mayne Reid: A fehér törzsfőnökErich Kästner: A repülő osztálySzentiványi Jenő: A görög gálya titkaMolnár Ferenc: A Pál utcai fiúkHosszú Toll: A sós sziklák völgyeSzász Imre: BasaFrancisco Marins: Az aranybányák titkaMándy Iván: Robin HoodEduard Báz: A csodacsapatHegedüs Géza: Az erdőntúli veszedelemTatay Sándor: Kinizsi PálRobert Louis Stevenson: A kincses szigetVéber Károly (szerk.): A néma völgybenOlesz Berdnik – E. Vojszkunszkij – I. Lukogyjanov: Titánok útja / A fekete oszlopSimone Martin-Chauffier: Kalandok a kalózhajónSir Arthur Conan Doyle: A sátán kutyájaAdam Bahdaj: A fekete esernyőSzentiványi Jenő: A kőbaltás emberTone Seliškar: A kék sirályBodó Géza: Barlang a szigetenDékány András: S.O.S. Titanic!Alekszandr Polescsuk: A pergamen titkaLengyel Balázs: A szebeni fiúkVéber Károly (szerk.): Ébred a dzsungelElek István: Merénylet a világűrbenPierre Gamarra: Tavasz kapitányLouis Vaczek: A Hudson vándoraBret Harte: AranyásókR. J. McGregor: A kis detektívekVaszilij Jan: Jégmezők lovagjaFehér Klára: A földrengések szigeteEdith Nesbit: Hárman a vasút menténSzombathy Viktor: A pénzhamisítóChristian August Vulpius: Haramiák kapitányaRónaszegi Miklós (szerk.): Meteorok viharábanSzentiványi Jenő: Tizenkét halálos percFöldes Péter: A delfin lovasaDienes András: FarkaslesAlina Centkiewicz – Czeslaw Centkiewicz: Tumbó kalandjaiArkagyij P. Gajdar: Timur és csapataDieter Ott: Az ördöngös CaprioliEwa Lach: Micsoda kölykök!Kemény Dezső: A titokzatos kecskebakKőszegi Imre: Összkomfortos RobinsonKrúdy Gyula: Rózsa SándorRónaszegi Miklós (szerk.): A nyikorgó idegenRudolf Daumann: Sárkányok nyomábanSzombathy Viktor: Holló Csete, a besenyőAlekszandr Beljajev: A repülő emberDieter Ott: Caprioli újabb kalandjaiAstrid Lindgren: Az ifjú mesterdetektívMartin Ballard: Az igazi RobinsonWilhelm Hauff: A spessarti fogadóAlaksza Tamás: Egy utas eltűntHunyady József: Hét tenger vándoraPierre Gamarra: A blagaroni fáraóVlagyimir Bogomolov: Titkos küldetésFehér Tibor: A félhold árnyékábanCsukás István: Keménykalap és krumpliorrRobert Louis Stevenson: A fekete nyílM. Eller: A láthatatlan professzorJules Verne: Doktor Ox teóriájaDáné Tibor: Négy tenger hajósaAdam Bahdaj: Az elcserélt kalapSzombathy Viktor: Cirok PetiAleksander Minkowski: Kardvirág és oroszlánBárdos László: A dzsidás kapitányTeknős Péter: Az elnök futáraAnatolij Sztaszj: Zöld útvesztőJoan Phipson: Mi legyen a borjúval?Betty Baker: A fekete ember karavánjaVlasta Radovanović: A fehér pisztolyBarabás Tibor: Végvári legendaGleb Golubjov: A kígyóisten nem válaszolCsukás István: Nyár a szigetenDávid Csaba: Buda megvételeSzürke Bagoly: Két kicsi hódJules Verne: A dunai hajósTheodore Taylor: A homokzátonyEdward Eager: FélvarázsAdam Bahdaj: A fekete sombreroBogáti Péter: A linkostowni csapdaFehér Tibor: Az ezüstkardú vitézDaniel Defoe: Bob kapitányGeréb László: Búvár KundMax Lundgren: Az aranynadrágos fiúAlekszandr Beljajev: A kétéltű emberDoán Giói: Hajsza a fegyverekértCsukás István: Vakáció a halott utcábanKrystyna Boglar: Szaniszló király órájaTeknős Péter: Háború a vadonbanRáth-Végh István: A fáraó átkaLester del Rey: A szökevény robotCecil Bodker: A szellemleopárdPadisák Mihály: Éljen a száműzetés!Szombathy Viktor: Az őrnaszád foglyai
!

Hosszú Toll: A sós sziklák völgye Egy indián törzs viszontagságai

!

Szász Imre: Basa Egy kutyacsalád története

!

Eduard Báz: A csodacsapat Csupaláb Csaba csodatizenegye

!

Véber Károly (szerk.): A néma völgyben Vadászírók elbeszélései

!

Alekszandr Polescsuk: A pergamen titka Avagy Mechanicus doktornak és Alma nevű kutyájának különös históriája

!

Véber Károly (szerk.): Ébred a dzsungel Vadászírók elbeszélései

!

Kőszegi Imre: Összkomfortos Robinson Egy balsors üldözte feltaláló fantasztikus története

!

Rónaszegi Miklós (szerk.): A nyikorgó idegen Fantasztikus elbeszélések

!

Martin Ballard: Az igazi Robinson Alexander Selkirk életregénye

!

Hunyady József: Hét tenger vándora Jetting Károly kalandjai öt világrészben