Könyvértékelés
Szép ez a gyöngyharmatos-vérboros próza.
Közönséges ez a hányós-fingós próza.
Mindkét állítás igaz.
Öklendezve gyönyörködöm
Darvasi László: A világ legboldogabb zenekara

A világ legboldogabb zenekara című gyűjtemény a kortárs szépirodalom egyik legjelesebb képviselőjének műhelyébe enged bepillantást: a kötet olvasói lépésről-lépésre nyomon követhetik a rövidebb szépprózát író Darvasi László pályájának indulását és alakulását. A könyvben az író a kilencvenes évek elején-derekán írt első négy, könyvesboltokban ma már hozzáférhetetlen novelláskötetének legjava szerepel, több olyan írás, amely megjelenése után más formában is elnyerte a közönség tetszését. Darvasi ezekben a darabokban változatosan és sokoldalúan meséli el nagy témáit, szerelem és halál, bűn és nyomozás, csábítás és megbocsátás, pusztulás és megmaradás megannyi hatalmas konfliktusát – ha kell, figyelmes melankóliával, ha kell, szókimondó humorral, ha arra van szükség, az izgalom krimiszerű adagolásával. A gyűjtemény mindegyik novellája klasszikus módon előadott, fordulatosan kitalált történetek olykor a furcsa történelmi kulissza ellenére is annak a világnak a kitapintható lenyomatai, amelyben létezünk.

Szia @blanche, már hiányoltunk :)
Szia @blanche, már hiányoltunk :)
@Juci @blanche: igen, igen.
karácsonyi szünet, tutifix :)
Én is örülök, hogy itt vagy.
Szia @blanche, már hiányoltunk :)
@Juci: Most értem ide. Úgy értem, a közel 9000 friss olvasása után (előttem még 1700). Szia, @Juci, szia, @krlany, szia, @metahari, szia, @puma, útközben belebotlottam, hogy hiányoltatok, megrendítő élmény volt:)

@blanche: uh basszus, a 9000-rel eddig te vezetsz!:) de jó, hogy újra itt!:)

@blanche: Nagyon kitartó vagy. Én nem hiszem, hogy végignéznék többezer frisset…
@blanche: uh basszus, a 9000-rel eddig te vezetsz!:) de jó, hogy újra itt!:)
@krlany: És milyen jó, hogy nem léptél le! :)
@blanche: Nagyon kitartó vagy. Én nem hiszem, hogy végignéznék többezer frisset…
@puma: Ezzel már többször találkoztam (hogy mások sem), és mindannyiszor meglepődtem. Nekem a moly-ban éppen a frissek a csemege.
ez tetszene Darvasinak
ez tetszene Darvasinak
@Ciuc_somlyó: Ki nem sz*rja le? ;)
Gyerekek, szerintem ti már nem tudjátok hová fokozni magatokat :)
Gyerekek, szerintem ti már nem tudjátok hová fokozni magatokat :)
9000? de hát hol voltál?
Gyerekek, szerintem ti már nem tudjátok hová fokozni magatokat :)
@robertjordan: Várd ki a végem :)
9000? de hát hol voltál?
@Ciuc_somlyó: kb. három hónapja, téli szüneten.
@robertjordan: Várd ki a végem :)
@blanche: :DDD