Utak a hegyre

Meglepő olvasmány volt. Tudtam, hogy számos bibliai motívum megjelenik benne, de mégis megdöbbentett, hogy Noé története szinte egy az egyben megegyezik Utnapischtim történetével. Káin és Ábel előképe is felbukkan, bár itt a vad és a civilizált ember kiegészítik egymást, ketten elég erősek ahhoz, hogy legyőzzék Chumbabát. Chumbaba az istenek erdejének őrzője, aki szembeszáll az istenekkel. Az istenek kertje az édenkerthez hasonlatos, míg Chumbaba valamiféle bukott angyal/isten. A kígyó is megjelenik benne, de nem a minden jó és gonosz tudását ajándékozza az embernek, hanem az örök élet füvét lopja el Gilgamestől, aki ebből azért nem evett, mert mindenkivel meg szeretné osztani. Ebben az eposzban csak az istenek örvendhetnek örök életnek, az embereknek földi életük során kell elérni a boldogságot, megragadni a lehetőségeket, miközben ki vannak téve az istenek szeszélyeinek.

Hát én ezt a könyvet mindig a gyerekbibliák, gyerekkönyvek között kerestem, gondolom ezért nem találtam eddig sehol. Az alcím is csalóka : Biblia képekkel és magyarázatokkal. Sokkal találóbb szerintem, ami az én példányom fedlapján áll: Biblia G. Ingwersen elbeszélésében. Nagyjából úgy viszonyul a Bibliához, mint Shakespeare-hez a Lamb féle Shakespeare mesék. Szóval ezt a könyvet olvasgatva képben lehetünk a Biblia „cselekményét” illetően, de nincsenek benne például a zsoltárok vagy az Énekek éneke, sem Pál apostol levelei. (Meg biztos sok minden más is hiányzik, ami esetleg nekem, így laikusnak nem annnyira tűnik fel.) Magyarázatokat sem igazán találni benne, inkább mondanám, hogy ez inkább amolyan bibliai történetek gyűjteménye gyerekeknek, és mint ilyen, néha idegesítően didaktikus.
Például egy részlet A teremtésből: „Teremtett hegyeket is az Isten. Némely hegy olyan magas volt, hogy a tetejét állandóan hó borította, soha nem olvast el a csúcsán a hó. Ezekről a hegyekről szép patakocskák és források indultak el a völgyek felé. Ha ezután több ilyen patak összetalálkozott, együtt folytatta útját a tenger felé, mint folyó. A tengerek nagyon mélyek. Ha feltekintünk a hatalmas hegycsúcsokra, elképzelhetjük, hogy mily hatalmas az Isten. (Na, lehet "szavazni”: bibliamagyarázat vagy sima gyerekkönyv?:)

Én szerettem, ahogy szerettem a magyar népmeséket is vagy az 1001 éjszaka legszebb meséit, de mint Biblia, ez tényleg inkább Ingwersen verziója. Annak viszont eléggé olvasmányos és nagyon alapos, ha nem is túl irodalmi. A valódi Bibliát természetesen nem pótolja, még gyerekeknek sem. Viszont érdekes „átírás”.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az első olyan Mészöly regény, ahol érzem a szavaknak, mondatoknak, nyelvnek a szikárságát, keménységét, csillogását. A történet még akkor játszódik, amikor Saulusból nem lett Paulus, hanem bőszen üldözte az eretnek zsidókat, magyarán a keresztényeket. Őreivel, segítőivel járja az országot, és próbálja horogra kapni azokat, akik elhagyták a törvény szavát. De valami hihetetlenül eltört benne, eltört, de nem igazán tudni, hogy miért. Egyszerű emberekkel járja az országot, egyszerű embereknél lakik, de eközben nagytudású rabbikkal társalog, fél tőlük, de ebben az eltörésben benne van, hogy egyre inkább kívül kerül saját életén, saját félelmén. Közben hallja Jézus történetét, aki egy volt a megfeszített messiás-jelöltek között. Iszonyatosan erős a regény, a mítosz világa: szikáran, egyszerűen élni. Az eretnekek üldözése közben a Nap ereje, a sivatagi magány, a szomjúság, és ebben az állandó gondolkodás utunk, létünk értelmén. Az emberek között járni-kelni, információkat találni, keresni, szóbeszédeket hallgatni, kiseszű és nagyeszű embertársaink szavait lesni, és eközben végig egy kicsit kívül lenni.

Szokás szerint a könyv olvasása előtt nyomoztam egy kicsit Miller után.
– Aki olvasta Hellertől a 22-es csapdáját, az valószínűleg tudja, milyen lehetett a II. vh idején az olasz fronton az amerikai légierő kötelékében több mint 50 bevetést teljesíteni. Az, hogy valaki „becsavarodik” tőle, nem meglepő. Valami ilyesmi történt Millerrel…
– Talán arról is olvastatok, vagy láttatok filmet, hogy mi történt Monte Cassino ostrománál, ahol a Nursiai Szent Benedek és követői által 530 körül alapított monostort az amerikai bombázások a földdel tették egyenlővé – csak a kripta, Szent Benedek sírjával együtt maradt épségben – majd a romok között a németek beásták magukat és még sokáig tartott a harc. A bombázásban Miller is részt vett, ami később igen csak megviselte. Ennek és későbbi kutató munkájának köszönhető Miller egyetlen regénye, remekműve, ami három novella összefűzésével lett az, amit ma Hozsánna néked, Leibowitz!-nak ismerünk.

Nem nehéz észrevenni a Monte Cassino monostor, majd kolostor és a Leibowitz rend kolostora közötti hasonlóságot. Monte Cassino az évszázadok alatt többször elpusztult, kirabolták, felégették, – ugyanez igaz a környező vidékre – de mindig talpra álltak a bencések. Főleg a korai évszázadokban a tudományos kutatás tevékeny színtere volt a kolostor, a szerzetesi könyvtár kódexállománya felbecsülhetetlen értékeket őrzött meg az utókornak. Ezek természetesen kézzel írt, másolt kódexek voltak. Szerencsére a német tisztek az amerikai bombázások előtt ezeket az anyagokat elküldték a Vatikánba, így az 1964-es újjáépítés után a kódexek nagy része visszakerült eredeti helyére. Miller a háború után katolikus hitre tért és miközben nem tudott szabadulni a Monte Cassinoi emlékektől folyamatosan kutatott. Szinte rögeszméjévé vált az, amit akkor és ott tett, illetve látott. A regény első részét alkotó novellát – ami eredetileg a Hozsánna néked, Leibowitz! címet kapta – 55-ben írta. Ezt követően jött évente az újabb két rész. Mintha csak a Monte Cassino-i monostor évszázadai elevenednének meg, persze beleszőve az új kor konfliktusait, mint pl. az eutanázia. Könyv formában, a lazán egymáshoz kapcsolódó novellákat egybefűzve 1959-ben jelent meg a regény, Miller egyetlen önálló regénye.
Egyértelműen a vallást tekintette az emberi értékek megőrzőjének, ami bár maga is változik a nagy Tűzözön utáni majdnem 2000 év alatt, de mindig, minden körülmények között betölti hivatását.
A filozófiai mélységű párbeszédek nemegyszer hirtelen humorban olvadnak fel, hogy aztán „véres” vége legyen a fejezetnek, vagy résznek.
Furcsa, hogy amikor írta, egyértelműen az öngyilkosság – és annak egyik formája, az eutanázia – ellen volt. 1996 januárjában – felesége halála után – aztán pisztollyal vetett véget saját életének…
Ilyen körülmények között született ez a remekmű, ami 61-ben nem véletlenül nyerte el a Hugó-díjat!

No, hát egy rövidebb, azaz pár napos, szentignáci csendes lelkigyakorlatot elvégezve és a tapasztaltakon felbuzdulva megvettem ezt a könyvecskét, ami egyébként nem is csak Loyolai Szent Ignác Lelkigyakorlatait tartalmazza, hanem 1-2 tanulmányfélét is az ő lelkiségével kapcsolatban, valamint életrajzot és sok-sok kiegészítő megjegyzést a Lelkigyakorlatokhoz fűzve.

Az életrajz nekem nagyon tetszett; korábban is hallottam már többet-kevesebbet Szent Ignác életéről, de ez olyan jó részletes, és nagyon olvasmányos, igazán élveztem. :)
Az életrajz után következik maga Szent Ignác munkája, vagyis a Lelkigyakorlatok. Az elején írják is megjegyzésben, hogy ez lelkigyakorlatozók és főleg a lelkigyakorlatok vezetői számára írt könyv. És végigolvasva azt mondom, tényleg inkább a lelki kísérőknek való kézikönyv – én bevallom, néhol azért kicsit untam is. :$
Ettől függetlenül van benne sok jó, elgondolkodtató dolog. De igazából olyan könyv ez, amit leginkább azok élveznek, akik vagy nagyon szeretik a lelki olvasmányokat, vagy nagyon érdekli őket Loyolai Szent Ignác munkássága. Ők viszont szerintem tényleg élvezni fogják. :)

Bővebben itt: http://hoovirag.blogspot.com/2012/04/loyolai-szent-ignac-lelkigyakorlatok.html

Nem értem, hogy ez a könyv, a Heidelbergi Disputáció magyarázata, miért nem közismertebb. Vagy az igazán fontos dolgok sosem ismertek? Luther, habár voltak tévedései (természetesen), ez egy nagyszerű írása. Amikor azt mondjuk, hogy nem a cselekedetek üdvözítenek, vajon átgondoljuk-e, hogy ez a képmutató cselekedetekre is igaz, amit alattomossággal és titkos reménnyel a szívünkben teszünk?
A borítója mindig is riasztott, és amikor Trotz Dénes ajánlotta ezt a könyvet, megrémültem, hogy ezt kell néznem kitudja meddig…Aztán rájöttem, hogy ez egy nagyon hiteles, jól kapcsolódó kép. A szenvedés, az szenvedés… Nem a mi bűnbánatunk, a mi keresztre nézésünk a lényeg… Maga a kereszt, amihez természtesen feltámadás nemhogy hozzátartozik, hanem alkotóeleme.

Egyik kollégám ajánlotta elolvasásra…kár volt. Kiakasztott! Nem tudom a többi könyve is ennyi belemagyarázást tartalmaz, és az a rengeteg bibliai utalás.
Hoztam belőle pár idézetet, amik elgondolkodtattak mind pozitív mind negatív értelemben:
„ De a nyelvet az emberek közül senki sem szelídítheti meg; fékezhetetlen gonosz az, halálos méreggel teljes.”

„Valld meg a bővölködést akkor is, ha a szűkölködés nyilvánvaló!”

„A szív kincseit nem lehet elrejteni, mert azok nyilvánvalóak a kimondott szavak által.”

„Minden kórokozó és minden vírus, ami csak érintkezésbe kerül a testemmel, azonnal elhal Jézus nevében. A testem minden szerve és minden szövete olyan tökéletesen működik, ahogy azt Isten eltervezte, és megtiltok minden működési zavart a testemben. Jézus nevében.”

Szájbarágósnak éreztem, olyan írásnak, ami ráerőlteti az emberre a hitet :(
Olyan érzések kavarogtak bennem olvasás közben, mintha egy idiótának nézne…aki elhiszi ezt a sok sületlenséget.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Tudom, hogy sokan rosszallani fogják (kaptam már érte a fejemre), hogy egy el nem olvasott könyvet értékelek, ámde szeretném kikerülni azt a kognitív disszonanciát, hogy ha elolvastam, időt szántam rá, akkor hármasnál jobban nem adhatok, ellenben mi a fenének önkínoztam magamat vele? (Egyszer meg kellene nézni, hogy itt, a Moly-on melyek a legkevesebb százalékot elért könyvek. Én 70%-nál kevesebbel nem nagyon találkoztam.)
Másfelől: engem az is érdekel, ki miért NEM olvasott el egy könyvet. Mármint, ha legalább belekezdett: az irodalomtancim lebeszélt, a lelkészem megtiltotta típusú érvek nem hatnak meg, az a hülyeség kategóriája.

Nos, akkor érdemben! Amikor tegnap este letettem, azon tűnődtem, hogy miért is tettem le? Rendben van, hívő vagyok, meg keresztény, de nem tartom magam vaskalaposnak (ami persze önmagában nem feltétlenül áll meg), különösen irodalom terén nem. Azért sem értettem, miért teszem le, mert Kazantzakisz Jézus-könyve és a belőle készült film egy cseppet sem háborított fel, még akkor sem, ha teológiai képtelenség annak is az alapállása.

Igaz, Safier sem háborított fel. Csupán becsukatta velem a könyvet.

És most kellene megndokolnom, hogy miért. Húzom még az időt, jó?

A könyv télleg humoros! Nagyon. Érdekes, hogy a szerző már a második könyvében bújik női lélekbe, de lelke rajta, én is a nőket szeretem jobban, bár ilyen szinten nem azonosulok (tiszteletem Flaubert-nek is!). Alapvetően szétrötyögtem magam a könyvön, már ameddig jutottam vele. Ilyen szempontból ötös. A szinglikérdés, mondjuk marhára hidegen hagy, arról Bridget Jones óta az a véleményem, hogy önző, lelki sérült macák szenvelgése az egész, akik nagyjából semmit nem tesznek a normális kapcsolatért, illetve ha meg jön mégis, menekülnek, aztán nyavalyognak tovább.

A könyvre való kiakadásom ott kezdődött, amikor az egykori arkangyal éppen készül megdöngetni a főhős anyját, majd megszakítja a dolgot, amikor a megvert Jézust a hősnéni bevonszolja hozzá, lefektetik, majd Gábriel megy vissza düncölni, de hatalmas szerszámával sem tud kellő módon koncentrálni, mert bármennyire várta már, hogy megkettyinthesse a ledéren vetkőzött alanyát, ő aktus közben sem tudja kiverni a fejéből Jézust, aki az Ő uralmát jött elhozni a Földre.

Mi vaaaaan?

Itt becsuktam a könyvet. Majd találomra kinyitottam. Ott azt olvastam, hogy a hősnéni éppen lekapja egy csókra az Univerzum teremtőjét, aki majd elalél, és közli, hogy szeretne teljesen emberré lenni, hogy megtapasztalhassa a szerelmet…

Ismét konstatáltam: hiába hiszem magamat alapvetően jobb oldali liberálisnak, nem vagyok az.

De a könyv teológiai szempontból mindenképpen egetverő baromság. S ha próbál is tisztelettel írni, a cselekmény tiszteletlen. S számomra innentől a humor sem menti meg. Pedig elfér a humor és Jézus egy műben: a két filmkedvencem „A lator” és a „Brian élete”. Az utóbbi még a vallást is gúnyolja, de mégis alapmű. Szóval rendületlenül hiszem, hogy nem velem van a baj.