Sportrovat

Az e havi sportrovat egotrip lett. Jön az Eb, és jön a beharangozó kis Eb-történet. Hosszú, de ez ugye nézőpont kérdése.

1960. Franciaország
Bármilyen furcsa, ez volt az első Európa-bajnokság.
Hamarabb volt világbajnokság, Copa America, és tulajdonképpen még Afrikai Nemzetek Kupája is, mint Eb. Ennek meglehetősen prózai oka volt: 1954-ig nem létezett európai szövetség. A megalakuló UEFA első főtitkára a francia Henry Delaunay volt az, aki kezdeményezte a Nemzetek Európa Kupájának létrehozását, ezzel egyesítve a meglévő versengéseket. (brit bajnokság, Északi Kupa, közép-európai bajnokság).
Az öreg kontinensen, ahol a világ első válogatott mérkőzését lejátszották (Anglia – Skócia, 1872) 1960-ra ért be az egész Európát átfogó válogatott fociversengés gondolata.
Eb-t nyerni ma is nagy dolog, mert már a kijutás rettentő nehéz, nem is beszélve a döntők mérkőzéseiről. Fokozottan így volt ez az első kiíráskor, ahol a franciaországi döntőbe csak négy csapat juthatott el. A tornát végig egyenes kieséses rendszerben bonyolították. Az UEFA tizenhat csapat jelentkezéséhez kötötte a lebonyolítást. Nos, éppen csak, hogy összejött. Olyan nagyagyúk maradtak távol, mint Svédország, Anglia és az NSZK.
Az első selejtezőkör tulajdonképpen a nyolcaddöntőnek felet meg, de a mai rendszerrel ellentétben a csapatok még két meccsen döntöttek a továbbjutásról. (Magyarország a Szovjetunióval került szembe és mindkét mérkőzésen alulmaradt. A Lenin Stadionban 120 000, a Népstadionban 90 000 ember volt kíváncsi a két csapatra.)
A kiírás szenzációját a spanyolok szolgáltatták. A negyeddöntőben a Szovjetunióval sorsolták össze őket, és Franco nem engedte meg, hogy nemzeti csapata pályára lépjen a kommunizmus fellegvárában. Hiába győzködte őket az európai szövetség, még a semleges pálya lehetőségét is felkínálták, a spanyolok nem voltak hajlandók pályára lépni a szovjetek ellen, így aztán utóbbiak nem csak a játék nélküli továbbjutást zsebelhették be, hanem a 32 000 svájci frankos bánatpénzt is, amit a spanyol szövetségnek kellett kifizetnie. Volt olyan pletyka, hogy a spanyol kapitány Helenio Herrera féltette csapatát az amúgy tényleg kiváló szovjet válogatottól, de ha felidézzük, hogy kik játszottak akkor a spanyoloknál (Di Stéfano, Gento, Gensana, Kubala), akkor ez elég nevetséges feltételezés. Könnyen lehet, hogy Franco egy Eb címtől fosztotta meg a spanyolokat.
A szovjetek mindenesetre nem zavartatták magukat, és ha már így alakult, nyertek.

Az első Európa-bajnokság végeredménye:
1. Szovjetunió 2. Jugoszlávia 3. Csehszlovákia 4. Franciaország

Az első összeurópai bajnokság tehát a „béketábor” fényes sikerével zárult, de azért nagy csinnadrattát nem kell elképzelnünk hozzá. A franciaországi torna a maiakhoz képest meglehetősen szerény körülmények között és csekély érdeklődés mellett zajlott. A bronzmeccset – ahol a házigazda játszott! – mindössze 10 000 néző látta, és a döntőn sem voltak többen 18 000-nél.

1964. Spanyolország
Négy évvel később a spanyoloknak megadatott a revans lehetősége, és éltek is vele. A döntőben 2:1-re legyőzték a Szovjetunót, aminek mi magyarok csak azért nem tudtunk maradéktalanul örülni, mert az elődöntőben minket búcsúztattak a házigazdák.
Ma már szinte hihetetlen, de a magyar sajtó fanyalgott a dánokkal szemben megszerzett bronz után. Pedig azt, hogy ez milyen értékes, azt bebizonyították a későbbi évek egyre gyengülő eredményei. A fanyalgás némileg érthetőbb, ha figyelembe vesszük, hogy a Szentmihályi Antal – Mátrai Sándor – Mészöly Kálmán – Sárosi László – Nagy István – Sipos Ferenc – Bene Ferenc – Komora Imre – Albert Flórián – Tichy Lajos – Fenyvesi Máté összeállításban pályára lépő együttes éppen csak alulmarad a spanyolokkal szembeni elődöntőben. A spanyol kapus Iribar a mérkőzés után azt nyilatkozta, hogy „ Ilyen jó csapat ellen még életemben nem védtem!”

A végeredmény:
1. Spanyolország 2. Szovjetunió 3. Magyarország 4. Dánia

A torna meglepetését nem ezek az országok szolgáltatták, hanem a futball szempontból már akkor is jelentéktelen Luxemburg szereplése, akik bizony kiverték a jóval esélyesebb hollandokat, méghozzá úgy, hogy mindkét meccsüket idegenben játszották. A hollandok edzője, egy bizonyos Schwartz Elek bele is bukott a dologba. Igaz egy évvel később BEK-döntőbe vezette a Benficát.
A luxemburgiak csaknem túlélték még a negyeddöntőt is. A dánok két döntetlen után csak egy harmadik mérkőzésen tudtak átvergődni a miniállam válogatottján. Ha belegondolunk, hogy Luxemburg legközelebb 1995-ben nyert meg Eb-selejtező meccset, akkor ez legalább akkora siker, mint a magyar bronz…

1968. Olaszország
Beledült és egyre népszerűbbé vált az Eb. A harmadik kiírásra már 31 ország jelentkezett. Ekkora részvétel mellett már el kellett gondolkodni a lebonyolítási rendszer megváltoztatásán. Bevezették a csoportkört, ahonnan a csoportgyőztesek egyenesen a negyeddöntőbe jutottak, amiket továbbra is oda-visszavágós rendszerben játszottak. (Magyarországnak 1968-ban ez volt a végállomás. Már megint a szovjetek vertek ki minket 3:2-es összesítéssel.) Az olaszországi nagydöntőbe továbbra is csak négy csapat juthatott el.
Az egyik ágon az angolokat 1:0-ra legyőző jugoszlávok értek a fináléba, a másik elődöntőben viszont a házigazda Olaszország és Szovjetunió válogatottja a hosszabbításban sem szerzett gólt, a szakadó esőben lejátszott nápolyi találkozó 0:0-ra végződött. A szabályok értelmében nem tizenegyesek, hanem pénzfeldobás döntött a továbbjutásról. „[az öltözőben] A bíró elővett egy régi pénzdarabot, és megkérdezte, mit választok. Írást mondtam, szerencsére bejött a tipp, mi jutottunk tovább. Rohantam ki, a stadionban ugyanis a hetvenezer ember még mindig türelmetlenül várta, milyen eredményt hozott a sorsolás. Az örömömet látva rögtön tudták, hogy ünnepelhetnek.” (Giacinto Facchetti) A legendához még hozzátartozik, hogy az első pénzérme elgurult, így újradobásra került sor, amely az olasz válogatott továbbjutását hozta. Később megtalálták az eredeti pénzérmét is, a szovjetek által választott oldalával felfelé…
Ha a szervezők igazán következetesek, az Európa-bajnokság győztesét is pénzfeldobás döntötte volna el, hiszen a római döntőben Olaszország 1:1-es döntetlenre végzett Jugoszláviával. A nyilvánvalóan abszurd megoldásra azonban nem került sor. Újra lejátszották a mérkőzést, a megismételt csatát pedig már simán, 2:0-ra megnyerte a hazai csapat.

A végeredmény:
1. Olaszország 2. Jugoszlávia 3. Anglia 4. Szovjetunió

1972. Belgium
A negyedik Európa-bajnokság nem hozott semmilyen újítást. Továbbra is négy csapat került a záró szakaszba, aminek helyszínét még mindig a selejtezők után sorsolták ki, így lett ezúttal Belgium. Ami bejött az előző két tornán, hogy a rendező ország nyer, az itt szinte elképzelhetetlen volt. A Sepp Maier, Franz Beckenbauer, Paul Breitner, Uli Hoeness és Gerd Müller nevével fémjelzett nyugat-német válogatott fölénye olyan egyértelmű volt, hogy az aranyérmet előre oda is adhatták volna nekik.
A négyes döntőben ismét érdekelt volt Magyarország is. A csoportkör megnyerése után Romániával kerültünk össze a negyeddöntőben. Itthon 1:1-et játszottunk, majd Bukarestben 2:2-t, végül semleges pályán, Belgrádban 2-1-re győztünk Kocsis Lajos és Szőke István góljával. (Akkor még nem számított az idegenben lőtt több gól.)
És kivel kerültünk össze az elődöntőben? Úgy van. És megint kikaptunk, mint ahogy elvesztettük a bronzmeccset is a verhető belgákkal szemben.

A végeredmény:
1. NSZK 2. Szovjetunió 3. Belgium 4. Magyarország

A német szövetségi kapitány, Helmut Schön két évvel később, a hazai rendezésű világbajnokságon is az első helyet szerezte meg a csapattal, ezzel mindmáig tartja azt az egyedülálló csúcsot, hogy edzőként Európa-bajnokságon és vb-n is győztes lett. Schön egyébként egy olyan együttessel is nyerhetett volna világbajnokságot, amellyel később bizonyosan senki más nem érhetett a csúcsra. Ő volt az, aki a hat éven át létező Saar-vidéki labdarúgó-válogatottat irányította története egyetlen jelentős selejtezősorozatában. A sors fintora, hogy éppen az NSZK fosztotta meg attól, hogy a svájci tornán szerepeljen. Pedig ha az NSZK nem jutott volna tovább…

1976 Jugoszlávia
A minden idők egyik legszínvonalasabb Eb-jének tartott jugoszláviai torna volt az utolsó négy csapatos nagydöntő. Idáig a házigazdán kívül az NSZK, Hollandia és Csehszlovákia válogatottja jutott el.
Izgalomban nem volt hiány, az összes meccs hosszabbítást hozott. A csehek a hollandokkal elődöntőztek, és Ondruš két góljával 1:1-re álltak a rendes játékidő végén (az egyik ugyebár öngól volt), de aztán a hosszabbításban lőttek még kettőt, csakúgy mint Dieter Müller a jugoszlávok ellen. A döntőben nem bírt egymással az NSZK és Csehszlovákia, hosszabbítás után is döntetlen maradt az eredmény, és a csehek már vonultak le a pályáról, lélekben az újrajátszásra készülve, amikor szóltak nekik, hogy tizenegyesek következnek.
3:3-ig mindenki belőtte. A negyedik német rúgó, Uli Hoeness egy elrontott bűntetővel fejezte be válogatott pályafutását, majd jött Antonin Panenka és az azóta már legendássá vált, pimasz mozdulat. Így mesélt erről: „Bár más nem rúgott így korábban büntetőt, az ötlet mégsem volt teljesen új. A Bohemians edzései után rendszeresen gyakoroltuk a tizenegyeseket Zdenek Hruska kapussal. Sörben, csokoládéban fogadtunk. Rendkívüli érzéke volt a büntetők hárításához, nehéz volt túljárni az eszén. Éjszakákat töltöttem álmatlanul, hogy kitaláljam, mi ként verhetném meg. Megfigyeltem, hogy egy ideig kivár, aztán viszont elvetődik az egyik oldalra, vagyis ha az utolsó pillanatban középre emelek, nincs esélye visszaérni oda. A terv bevált, később edzőmérkőzéseken, bajnokikon is kipróbáltam. A Hruskával szembeni párharcaimban pedig változás állt be, ami a testsúlyomon is érződött: általában enyém lett a csoki vagy sör.”

A végeredmény:
1. Csehszlovákia 2. NSZK 3. Hollandia 4. Jugoszlávia

1980 Olaszország
Ha az előző EB úgy vonult be a futballtörténelembe, mint minden idők egyik legjobb tornája, akkor az olaszországit úgy említhetjük, mint minden idők egyik legunalmasabb tornáját.
A legtöbb figyelmet tulajdonképpen a lebonyolítás változásai érdemlik. Most először döntötték el előre, hogy melyik lesz a rendező ország, éppen ezért Olaszországnak nem kellett selejtezőt játszania. A nagydöntőbe kerülő csapatok számát nyolcra emelték. A nyolc csapatot két csoportra osztották és eltörölték az elődöntőt (ami utólag teljesen elhibázott döntésnek bizonyult), a két csoportelső került a döntőbe, a két második játszhatott a bronzért. Ezen az Eb-n utoljára, ugyanis azóta nincs bronzmeccs az Európa-bajnokságokon. A harmadik helyért Csehszlovákia megint bűntető párbajba keveredett, és csak a kilencedik sorozat döntött a javukra.

A végeredmény:
1. NSZK 2. Belgium 3. Csehszlovákia 4. Olaszország

1984 Franciaország
Erre meg mondhatom, hogy az én kedvenc Eb-m. 14 éves voltam és a szívem a kékekért dobogott. (Még most is, sok csalódás után is.) Az a francia válogatott minden idők egyik legjobb futballcsapata volt. Nem bírom ki, hogy na írjam le a döntőbeli összeállítást: Bats – Battison (Amoros) – Bossis – Le Roux – Domerque – Tigana – Fernández – Platini – Giresse – Lacombe (Genghini) – Bellone
Ez volt az első Eb, amin az összes UEFA-tagállam képviseltette magát, a nagydöntő még mindig nyolccsapatos volt, de a szervezők rájöttek, hogy hiba volt eltörölni az elődöntőt, ezért ezek visszakerültek a programba.
De minden szerkezeti változást, sőt minden mást elhomályosított egy játékos: az Isten Michel Francois Platini.
Kilenc gólt rúgott a nagydöntőben. Sem előtte, sem utána nem jutott senki öt fölé. Övé volt az Eb első gólja, egy Dánia elleni győztes találat, aztán jött egy mesterhármas a belgák ellen (5:0), és még egy a jugoszlávok ellen (3:2). Az ő hosszabbításban lőtt góljával verték Portugáliát az elődöntőben (3:2), és ő lőtte ez első gólt a spanyolok elleni döntőben is (2:0)
Ráadásul a két hármas „tökéletes mesterhármas” volt: egyet jobbal, egyet ballal, egyet fejjel.
Na erre varrjon gombot bárki is!

A végredemény:
1. Franciaország 2. Spanyolország 3. Dánia és Portugália

1988 NSZK
Ahogy közeledünk az időben egyre élesebbé válnak az emlékek. Ez nem feltétlenül jó – ez volt ugye a Bundesliga frizurák fénykora, meg az a holland mez is…
De azért a hollandok nem erről maradtak igazán emlékezetesek, hanem a szuper játékukról, amit a Rijkaard, Gullit, Van Basten tengely vezérelt, és SuperMarco csodagóljáról a szovjetek elleni döntőben. Ez volt az utolsó alkalom, hogy a Szovjetunió Eb-n szerepelt, és az egyetlen alkalom, hogy a többször is nagyszerű játékosokból álló holland válogatott nagy tornát tudott nyerni.
Ezen az Eb-n volt a legmagasabb az átlag nézőszám (54900). Nem volt egyetlen kiállítás, sem gól nélküli meccs, sem hosszabbítás.
A vesztét érző béketábornak sikerült elérni, hogy a problémás Nyugat-Berlin ne rendezhessen meccset. Amikor még erősek voltak ez nem zavarta őket: az 1974-es VB három meccsét is ott rendezték, sőt az egyiken még az NDK is pályára lépett az Olimpiai Stadionban…

A végredemény:
1. Hollandia 2. Szovjetunió 3. NSZK és Olaszország

1992 Svédország
Ez az EB több okból is emlékezetes maradhat, annak, aki végigkövette. Akár a teljesen hibbant Thomas Ravelliről, akár arról, hogy a játékosok először viseltek névvel ellátott mezt, megkönnyítve, de egyben meg is nehezítve a kommentátorok dolgát. De alighanem mindenki a beugró dánok miatt emlékszi élesen erre a tornára. Ugyanis Európa két országa osztódással szaporodott ebben az időben. A selejtezőkön a továbbjutást kiharcoló jugoszlávokat a Délszláv háború miatt kizárták a versenyből, és helyettük a csoport második helyén végző Dánia indulhatott. A játékosokat kvázi a strandról kellett összeszedni (Richard Möller-Nielsen szövetségi kapitánynak le kellett mondania a nyárra tervezett konyhafelújítást), de ha már így összeálltak végigmasírozták az Eb-t. Persze kezdetben ezt senki sem gondolta volna. Egy Anglia elleni döntetlennel kezdtek, aztán kikaptak a svédektől. Az utolsó csoportmeccsükön azonban győztek, és a bénázó angolok és franciák előtt továbbcsusszantak a csoportból. És ha már így alakult, egy nagy meccsen kiverték az esélyesebb hollandokat, és a döntőben leiskolázták a friss világbajnok Németországot.
A másik politikai szempontból érdekes csapat a FÁK, amely még Szovjetunióként jutott ki az Eb-re, de ott már mint Független Államok Közössége szerepelt le. Persze ez nem csoda. Nem minden korábbi tagállam vett részt a „szövetségi” rendszerben — például Észtország, Litvánia és Lettország sem — Grúzia viszont Kahaber Cskadadze személyében annak ellenére képviseltette magát, hogy amúgy nem tartozott a FÁK-hoz.
A dán győzelem pikantériáját fokozta, hogy az országban éppen abban az időben tartottak népszavazást az európai uniós tagságról, és a lakosság úgy döntött, nem akar a nemzetközi közösség tagja lenni. Egy anekdota szerint Uffe Ellemann-Jensen dán külügyminiszter az Eb megnyerése után kijelentette: „Ha már csatlakozni nem tudtunk hozzájuk, legalább megvertük őket.”

A végeredmény:
1. Dánia 2. Németország 3. Hollandia és Svédország

1996 Anglia
Az első Eb, amire már 16 csapat juthatott ki. Az UEFA taglétszáma ugyanis néhány év alatt 33-ról 47-re kúszott fel az új államok létrejöttével. A 16 csapat miatt némileg át kellett szervezni a lebonyolítást is. Nagyobb szerkezeti változás nem történt, csak annyi, hogy négy csoportba osztották az indulókat, és ezért negyeddöntőket is be kellett iktatni a programba.
„A futball hazatér”, ez volt az Eb szlogenje és az angolok be is vetettek mindent, hogy 1966 után újra győztesen hagyhassák el egy nagy torna gyepét. Még Uri Gellert is. Először az Anglia – Svájc nyitó mérkőzés előtt igézte meg a régimódi, narancssárga futball-labdát, amellyel az angol válogatott 1966-ban megnyerte a világbajnoki döntőt, és amely az újabb jeles esemény apropóján előkerült. A labda fotója megjelent Daily Mirrorban, és Geller arra kérte az angoloknak szurkoló tömegeket, hogy a találkozó kezdete előtt pontban huszonnégy órával nézzék erősen a fényképet, és két percig összpontosítsanak a válogatott sikerére. Jelezte továbbá, hogy az újságot nem érdemes eldobni, mert a mérkőzés alatt a papírlabdát a televízió képernyőjén látható kapu felé mozgatva előidézhető a valós gólhelyzetet. (Hát igen.) Valami hiba csúszott módszerbe: Svájc ellen végül csupán 1:1-es döntetlenre futotta. De a skótok ellen állítólag már működött a mágia, saját állítása szerint Geller az oka, hogy McAllister kihagyta az angolok elleni tizenegyest. Az angolok végzete a német válogatott lett, és ilyen művelt társaságban már le sem merem írni Lineker híres mondását ez ügyben.
A döntőben a totálisan idióta aranygól lett csehek (Nedvěd, Berger, Šmicer, Poborský!) végzete, akiknek szerintem itthon egy fél ország drukkolt. (A másik fele meg a horvátoknak – Prosinečky, Boban, Šuker, Bokšić! És volt a közös halmaz, amelyik mindkettőnek, pl. én.)

A végeredmény:
1. Németország 2. Csehország 3. Anglia és Franciaország

2000 Belgium – Hollandia
Itt jött divatba, hogy két ország közösen rendez Eb-t, ami egyrészt szemétség, mert elvesznek egy selejtezős helyet, másrészt nekünk is az egyetlen esély, csakúgy, mint Belgiumnak volt. (Nem is élték túl a csoportkört.) Ennek az Eb-nek is voltak nagy örömei (a németek kiesése a csoportkörben, a franciák győzelme – nem is akkora marhaság ez az aranygól) és nagy bánatai (a cseheket a továbbjutás esélyétől megfosztó bírói tévedés) és felejthetetlen meccsei (a portugál – angol 3:2, a jugoszláv – spanyol 3:4, vagy az olasz – holland tizenegyes párbaja).
Viszont térjünk vissza egy percre az aranygólhoz, ami itt szerepelt utoljára az Eb-k kiírásában, mert ehhez fűződik a futballtörténelem egyik legidiótább meccse. Ennek ugyan semmi köze az Eb-k történetéhez, de annyi baj legyen. Az 1994-es Karibi Kupán történt az eset. Az egyik selejtezőn, az egy góllal vezető Barbados szándékosan szerzett öngólt Grenada ellen három perccel a játékidő letelte előtt, hogy hosszabbításra mentse a mérkőzést. Abban a sorozatban ugyanis az aranygól duplán számított és a barbadosiaknak kétgólos sikerre volt szükségük a továbbjutáshoz. Abszurd jeleneteket hozott a találkozón a 87. és a 90. perc közötti rövid idő. Az egygólos vereséggel már továbbjutó grenadaiak mindkét kapura próbáltak gólt lőni, Barbados válogatottja pedig két kapura védekezett. Hát így.

A végeredmény:
1. Franciaország 2. Olaszország 3. Hollandia és Portugália

2004 Portugália
A legkisebb fiú meghódítja Európát. Kár, hogy a legkisebb fiú egyáltalán nem szimpatikus. (Magánvélemény.) A teljesen esélytelen görög válogatott, aminek győzelmét 100 az 1-hez adták, olasz taktikával és német mentalitással begyűjtötte története első (és egyetlen) tornagyőzelmét, úgy, hogy az egyenes kieséses szakaszban mindhárom meccsét 1:0-ra nyerte.
Na de más is történt még ezen az Eb-n. Volt fantasztikus cseh – holland „visszavágó”, égbe rúgott Beckham tizenegyes, megint a csoportkörben kieső németek (hehe), és svéd – dán, kedélyeket borzoló, remi: 2:2 – ez volt az az eredmény, amivel a két csapat kéz a kézben továbbjutott és kiejtette a olaszokat. Én láttam a meccset, nekem nem tűnt csalásnak, de azért megértem, akik több mint meglepőnek tartották az eredményt. A William Hill’s fogadóiroda hét a kettőre fizetett a 2:2-es eredményre. A híres társaság története során addig soha ilyen alacsony szorzóval nem kínálta a négygólos döntetlent. „Hat számjegyű fontösszeget kell kifizetnünk a végeredményt nagy számban eltaláló fogadóknak, de Olaszország kiesésével jelentős pénzt nyertünk is, úgyhogy azért van öröm is az ürömben.” – mondta Graham Sharpe, a bukmékeriroda szóvivője. Az olaszok azért nyilván másképp gondolták.

A végeredmény:
1. Görögország 2. Portugália 3. Csehország és Hollandia

2008. Ausztria – Svájc
Megint egy olyan Eb, amit két ország közösen rendezett. Ráadásul két olyan ország, amelyik egyébként alighanem ki sem jutott volna a tornára. Ausztriának ez volt az első Eb-je. Tükörsimán estek ki a csoportból, csakúgy, mint a svájciak, és ha már itt tartunk, mint a címvédő görögök, utóbbiak három vereséggel, az Eb leggyengébb teljesítményét produkálva. Sic transit…
Az Eb talán legemlékezetesebb produkciója a törökök menetelése volt, akik egészen elképesztő küzdőszelemmel (és mázlival) az elődöntőig jutottak. Az első csoportmeccsükön simán kikaptak a portugáloktól, de aztán… Jött a Svájc elleni meccs: a házigazdák szereztek vezetést Murat Yakin (igen, török származású) góljával, de a törökök fordítottak, a győztes gólt a 92. percben lőtték. Következtek a csehek. A törökök kétgólos hátrányba kerültek, de ismét sikerült fordítaniuk. Nihat a 87. és a 89. percben szerzett két góljával 3:2 lett az eredmény. A negyeddöntőben a horvátok voltak az ellenfelek. A rendes játékidő 0:0 lett, a hosszabbítás utolsó előtti percében Klasnić továbblőtte a horvátokat. Legalábbis mindenki így gondolta, de jött Semih és a hosszabbítás hosszabbításában egyenlített, a tizenegyeseket pedig sokkal jobban lőtték a törökök. Az elődöntőben a németek jöttek, és egy rendkívül izgalmas meccsen szakad meg a törökök sorozata. Talán az volt a baj, hogy ők szerezték meg a vezetést, mindenesetre utolérte őket a „török átok”: Lahm az utolsó percben lőtte be a németek győztes gólját. Kár, hogy ebből a meccsből vagy húsz percet nem látott senki, a norvégokat kivéve. A bécsi átjátszóállomásra lesújtó óriási vihar miatt megszakad a közvetítés, és egyedül a norvég TV2 riporterének, Öyvind Alsakernek volt annyi esze, hogy fogta a mobiltelefonját, és annak kamerájával vette a pályán zajló eseményeket, majd küldte tovább élő adásban.

A végeredmény:
1. Spanyolország 2. Németország 3. Oroszország és Törökország

Következik:
2012 Lengyelország – Ukrajna, amin nem vagyunk érdekeltek, majd
2016 Franciaország, amin már 24 csapat vehet részt…