Sci-fi

!

Sziasztok!
Februárban fel sem tűnt mennyi jó sci-fi könyvet olvastak a molyok, és mikor összesítettem, akkor láttam, hogy legalább 37 jó értékelésből válogathatok.
Ebben a hónapban Philip K. Dick nagyon népszerű volt, 7 értékelést is beválogathattam volna, mert mindegyik egytől-egyig jó. Kettőt azért kiválasztottam.
További PKD értékelések:
@Fröccsöntő Philip K. Dick: Galaktikus cserépgyógyász
http://moly.hu/ertekelesek/899763
@Miriam Philip K. Dick: VALIS
http://moly.hu/ertekelesek/903556
@iamgki Philip K. Dick: Várjuk a tavalyi évet
http://moly.hu/ertekelesek/902819
@Brigi007 Philip K. Dick: VALIS
http://moly.hu/ertekelesek/896933
@szigiri Lawrence Sutin: Isteni inváziók – Philip K. Dick élete
http://moly.hu/ertekelesek/886801


+
!

Nemrég jelent meg A Frolix-8 küldötte, az Agave gondozásában. Ajánlanám hozzá @RandomSky értékelését.
Megemlíteném még @irasalgor értéklését: http://moly.hu/ertekelesek/905421, és @ppayter blogbejegyzését: http://kultnaplo.blogspot.com/2012/02/philip-k-dick-frolix-8-kuldotte.html


+
>!
RandomSky

Egy ideig azt gondoltam, hogy ez még első PKD-nek is jó, mert egész pörgős, és viszonylag kevesebb és követhetőbb benne az agymenés, aztán persze csinált pár olyan trükköt, amilyet csak ő tud. Mondhatni, nála akkor kerül minden a helyére, amikor minden épp széthullik… Mindenesetre jó volt, az utóbbi években olvasott PKD-k közül talán ezt élveztem a leginkább. Bármit jelentsen is ez.
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2012-02-17+12%3A00%3A00/philip-k-dick-a-frolix-8-kuldotte

4 hozzászólás
!

@n ritkán olvas sci-fit, de igazán értő és szép értékelést írt az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? -ról


+
>!
n MP

Tetszett. Ennyi is elég lenne (nekem) ahhoz, hogy ezt a könyvet ne egy könnyen felejtsem el. Nem fogom elfelejteni és amennyire távol állt tőlem ez a műfaj, most annál közelebb engedtem. Hallgattam a jószóra (ajánlóra) jól tettem. Már a címe is jó (az ilyenekre felszoktam figyelni) és most már azt is tudom, hogy Dick könyveit már a borítóról meg fogom ismerni. Na, de nézzük mi van belül. Egy történet, amit 68’-ban írtak és én, most 2012-ben már meg sem lepődők a leírtakon. Ez nem biztos, hogy jó hír. Nem biztos, hogy jó, ha az elembertelenedésről kell olvasnom. A lélek nélküli, imitált emberekről és állatokról. Arról, hogy a másság, már valami olyasmit jelent, ami nem emberi. Itt már komoly filozófiai és morális kérdéseket vet fel az identitás és az önazonosság témája. Az én és az öntudat , a szintetikus személyek és a (talán) hús vér ember , az embermivolt örök kérdésének keskeny határán való elmélkedésére késztet ez a könyv. Micsoda az ember? Ki vagyok én? Hol vagy Ádám? Öntudatra ébredés reggel , hangulatorgonával és empátiadobozzal. Érzelemhiány és programozott érzelmek. Van-e igazán különbség az ember és az android között? Talán az élet hossza, a lejárati idő? Sokkal több nem. Dick nagyon profi módon ír mind az emberekről, mind az androidokról. Van, hogy azt hiszed, androiddal van dolgod, aztán kiderül, hogy ember. Vagy akár fordítva. Döbbenetes, hogy alig van különbség. Maguk a szereplők is kétségek közt élnek. Ha viszont az én önazonosságom a másik ember elismerésén múlik, de a másikról soha nem állapítható meg teljes bizonyossággal, hogy valóban „olyan, mint én”, akkor az androidokhoz való viszony asszimetriája a minden interszubjektív viszonyban ott rejtőző bizonytalanság kiteljesedése, és a másik elpusztítása – szétszerelése- az egyetlen valóban biztos módja annak, hogy eldöntsem, persze túl későn: a másik valóban olyan-e, mint én. Szóval, vagy a szétszedem és megnézem a kábeleket (közben azon gondolkodom, hogy bennem mi lehet) vagy tesztelem és meglátom az eredeti és a másolat közti különbséget. Itt már nem a szem a lélek tükre. Már a lélek vagy akár a lelkiismeret, amitől ember (lehet) az ember, már szóba sem jön.(?) A másolatok kezdenek túl valóságosak lenni. De mi tarthat meg akkor az emberségemben? A mercerizmus, mint egyetemes vallás megoldást kínál-e a lélek ismeretére? És minek, ha már mindenki más lesz? Rajtam kívül mindenki más robot? Készült a könyvből film, hangoskönyv, színdarab,képregény és díjat is kapott. Minden adva van ahhoz, hogy aki Dick jövőképére kíváncsi, az ha akarja se tudja elkerülni a találkozást. Ne akarjátok! A könyv végi esszé egyik címe: A jövő mint sci-fi passió. Ez nekem is az eszembe jutott. Passió-játék. A vége miatt nekem mindenképpen az.
Lefekszel?Beállítsam az orgonát 670-re?
Az melyik?
Megérdemelt békesség.

2 hozzászólás
!

Orson Scott Card már volt téma a múlt hónapban, de @Bobzen értékelése nagyon ott van:


+
>!
Bobzen

Végjáték
Rendkívül komoly ellenérzéseket táplálok az előítéleteken/tudatlanságon alapuló világnézetek iránt. Ezelőtt nem olvastam semmit Orson Scott Cardtól, főként mert az utóbbi években adott nyilatkozatai alapján leginkább egy neokonzervatív írástudó, mégis „redneck” beállítottságú republikánus benyomását keltette, akivel az előbb említett okból kifolyólag képtelen vagyok szellemi közösséget vállalni. Egyedül azért szántam rá magam mégis a Dáin kiadó gondozásában megjelent új kiadás megvételére, mert több általam tisztelt science fiction rajongó szerint Card csak 1990 után „kattant be”, s sem a Végjátékot, sem pedig a Holtak szószólóját nem itatja át az a merev, doktriner jelleg, ami még a legtökéletesebben megírt regények élvezeti értékét is alááshatja. Igazuk volt, Card több oldalról mutat be egy igen komplex szituációt, s az szerző állásfoglalása sem dönthető el az így felmerülő morális kérdésekben. A premissza és a kivitelezés dinamikáját illetően nincs mit sokat ragozni – ha még csak nem is olvassuk el a fülszöveget, már az első fejezetből megtudható, hogy pontosan milyen végkifejlet felé tart a regény, s hogy várhatóan milyen útat jár majd be, s a történet végi csavar is mérföldekkel előre látható. Mégsem annak a fajta kiszámíthatóságnak lehetünk tanúi, amit a jobb írók már a karrierjük ellején tudatosan próbálnak kerülni – Card nemes egyszerűséggel olyan monomitikus sémákat követ, amikre az emberiség az írásbeliség feltalálása óta nem unt még rá, legfeljebb akkor, ha a történet hősei nem lépnek túl a túlzott megszokottság dimenzióján, s egyszerűen kiegyenesítik azt a bizonyos hermeneuitikai kört. Cardnak sikerült ezt a hibát el- vagy talán inkább kikerülnie, mégpedig úgy, hogy bár a felvonultatott karakterek többsége gyerek, sajátos strukturalizmusa révén nem rendel a felnőttektől megkülönböztető minőséget a gyermeki tapasztalathoz. Hogy ez a regény világának sajátos pedagógiai gyakorlata miatt van így, vagy pedig Card eleve nem is tesz különbséget gyermek és felnőtt között, sajnos egyedül a Végjáték elolvasása által nem feloldható dilemma: a regény egyetlen valamire való felnőtt karaktere ugyanis kizárólag a motivációi és gátlástalansága révén ismerszik meg. Hogy ez hiányosság vagy éppen ez lett volna a mondanivaló? – szintén feloldatlan dilemma. A regény legfurcsább aspektusa mégis Ender testvéreinek történetszála – amilyen felületesen integrálódik a történetbe Peter karakterének ambíciója és Val kapcsolat- illetve helyzetkezelése, a végkifejlet tekintetében majdnem akkora jelentőséggel bírnak, mint Ender monomitikus állomásai, mégsem érezzük úgy, hogy a szerző a kelleténél jobban elhanyagolta volna az ő személyes történetüket. Összességében a szerzőt illetően pozitívan, a magasztaló kritikákat ismerve pedig egyáltalán nem csalódtam.

!

@Juci Alastair Reynolds: The Prefect c. könyvét olvasta el.
Reynoldstól magyarul hamarosan megjelenik a House of Suns az Alexandra kiadónál.


+
>!
Juci P
Alastair Reynolds: The Prefect

Szeretem Reynoldsot, na. Még akkor is, ha ez a könyve most nem volt egetrengetően zseniális (mert tőle ahhoz vagyok szokva), csak simán jó. Öt regénye elolvasása után már kijelenthetem, hogy iszonyú szemét a regényalakjaival (ami nekünk jó, mert ebből lesz az izgalmas cselekmény): lehetetlen helyzetekbe hozza őket, embertelen döntések elé állítja, gyakran elviselhetetlen felelősséget helyez a vállukra. Ennek megfelelően gyakran hibáznak is a hősei, többnyire gyarló emberek, a múltjuk rendszerint valami sötét titkot rejt, mégis nagyon szimpatikusak. Kiváló archetípusai a világűrbe vettetett, minden technikai tudása és felszerelése ellenére is rendkívül kiszolgáltatott, morális kérdések között vergődő embernek.
Volt némi hiányérzetem ebben a könyvben, talán mert kisebb léptékű a történet, mint ahogy megszoktam Reynoldstól, inkább csak kamara(űr)opera ez most, el sem hagyjuk a Yellowstone körüli teret. A jellemek sem olyan komplexek, mint más regényeiben, itt mindent visz a történet, az viszont a szokásos tempóban, mellébeszélés, fölösleges kitérők nélkül. Kicsit nagyobb durranás is lehetett volna a végén, szóval mondom, valamivel többet vártam, de attól még nagyon olvasmányos, izgalmas, szórakoztató könyv.

4 hozzászólás
!

@Pintyőke második próbálkozása Heinleintől A Galaxis polgára.


+
>!
Piintyő
Robert A. Heinlein: A Galaxis polgára

hááát…….. *szeretlek is meg nem is*….. ami jó volt benne: a távoli bolygók különféle lényeinek , életformáinak részletes leírása, életük bemutatása – ez nagyon jó, érdekes volt. de…. Heinlein papi! ez a kedélyeskedő stílus nekem nagyon nem jön be…. mondjuk nem lehet tudni konkrétan, hogy hány éves a főhős (az elején még gyerek az biztos), de később a kamaszkorban…. nem hiszem, hogy ilyenek, ilyen gyermetegek a fiatalok, még akkor sem, ha ötven évvel ezelőtt íródott a könyv, nem beszélve arról, hogy gyerekekre bíz olyan dolgokat, amelyeket felnőtteknek is elég végrehajtani….hümm, hümm…… valahogy nem kerültünk közelebb egymáshoz a *Fenevad száma* óta sem…… asszem, inkább csalódás… egy kicsit olyan gyerekes. persze az is lehet, hogy ifjúsági regénynek szánta…….. pedig vannak benne jó gondolatok is pl. rabszolgaság, szabadság kérdéskörében, és mégis…. kevés…… lehet, hogy egyedül az írói stílusával van bajom?…. mindegy, nálam nem több: 3,5 *

!

@greeneyedgirl China Miéville különleges világával ismerkedett meg, és újra találkozást ígér.


+
>!
rlb_32557241

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Szátyár szerelmére, ez egy zseniális alkotás. Teljesen beleéltem magam, és sajnáltam, hogy ennyi ideig tartott, míg el tudtam olvasni. Kedvenc könyv(ek) lett(ek), annak ellenére, hogy Coldwine az egyik legellenszenvesebb nő, akivel olvasmányaim során összefutottam. Kis túlzással 732 oldalon keresztül picsog és nyafog, hogy haza akar jutni, hogy nem akar ott lenni, ahol van, hogy őt kihasználták és manipulálták. Ugyan, kérlek. Elmenekültél, mert féltél. Összeálltál Silas-szal, mert kellett valaki, aki támogat, mert féltél. Ő felhasznált, mert el akart menekülni, közben (és utána) te picsogtál. Amikor megtámadta Armadát Új-Crobuzon flottája, nem menekültél el – mert értelmetlen lett volna, azt mondtad –, holott más, aki haza akart jutni, meghalt inkább, mintsem Armadán éljen. Aztán azt mondod, kihasznált Uther. Nyilván megvolt a lehetőséged, hogy nemet mondj neki. De nem, könnyebb mást hibáztatni.
Sékel és Uther az, akik miatt folytattam, Coldwine ellenére is, és mert a cselekmény, a történet magával ragadó. Mr. Miéville, fogunk még találkozni.

2 hozzászólás
!

Brandon Hackett Az ötödik gyarmat c. könyvét @Razor olvasta, @sed pedig a Poszthumán döntést. http://moly.hu/ertekelesek/896486


+
>!
Razor SP
Brandon Hackett: Az ötödik gyarmat

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Nem mondom, hogy minden történetnek feltétlen happy enddel kell zárulnia, de valami pozitívabb kicsengésű befejezés lehet nem ártott volna a sötét hangulatú, erőszakban gazdag, kellően fordulatos történet után.
Marcus Barbess ezúttal már jóval nagyobb szerepet játszott, ráadásul a kötet végén ismét szóba került a Terv, bár sok újat nem tudott meg az olvasó.
Hackett leírásmódja továbbra is lendületes, az olvasó beleéli magát a cselekménybe, különösen az űrcsaták ábrázolásában érzem nagyon kiemelkedőnek. Az ember tényleg átéli őket, nem csupán monotóni módban olvassa a flották összecsapásait.
Viszont: lehet szőrszálhasogatás, de ami szemet szúrt: talán Dawian „Jézusom!”-ot kiált, ami kissé furcsa egy wanctentől (legalábbis a történet azon pontján még mindenképp), illetve, hogy hallgathat a gyarmatvilágiak hajója az angol Freedom névre? (Az Inwazer mintájára lehetett volna Freezom, és egy szavam nem lett volna.) Kicsit sok volt az egyéb hiba is, legalábbis A Negyedik Gyarmathoz képest többnek éreztem a nem odaillő szavakat, melléütéseket.
Összességében persze tetszett, a mínusz egy csillag részben a szerkesztési hiányosságok, részben a túlzott erőszak miatt van. Értem én, hogy háborús történet, de ez egy csöppet túlzás volt itt-ott.
18-as karikát neki :P

!

@Noro Vernor Vinge: A Deepness in the Sky könyvéről ír a megszokott tetszetős formában:


+
>!
Noro MP
Vernor Vinge: A Deepness in the Sky

Feltűnően realista űroperával állunk szemben. Nyolcezer évvel a jövőben a Cseng Ho kereskedők űrflottái a fénysebesség egyharmadával utaznak a csillagok között, féregjáratok, antigravitáció vagy bármi más egzotikus játékszer nélkül. Miközben az emberlakta bolygók néhány évezred után visszasüllyednek a barbarizmusba, hogy aztán – jó esetben – újra feltornásszák magukat, az űrutazók ugyanilyen hosszan képesek mélyálomban heverni, hogy megszerezzék a legtávolabbi, elszigetelten fejlődő világok különlegességeit.
De még őket is érheti meglepetés, például a magukat Emergenseknek nevező, hi-tech rabszolgatartók képében. És ha még egy roppant gyorsan fejlődő nem-emberi civilizáció is bekerül a képbe, az évezredes tapasztalat is kevés lehet…
Vinge igen szemét oldaláról mutatkozik meg a könyvben, hőseit újra meg újra megtapossa, de sok szerzővel ellentétben nem tobzódik az erőszakban. Sőt, a legtöbb atrocitást éppenséggel két fejezet között, a háttérben követi el. Főgonoszai szerintem kissé sablonosak, annál érdekesebbek viszont az „algonoszai”, az emergens tisztek, akik nagyon sokat változnak a történet során. Első számú főhőse persze Pham Nuwen, a Cseng Ho legendás alapítója, egy nagyon érdekes karakter. Az idegen lényekről szóló részek elsőre zavaróan „emberi” környezetet mutatnak be, de ennek később nagyon fontos szerepe lesz a történetben. Végül talán az választja el leginkább a „jót” a „rossztól”, hogy képes-e meglátni a – valljuk be, nagyon ocsmány kinézetű – idegenben az embert.

(A Cseng Ho/Pham Nuwen regények közül ez jelent meg másodikként, de évezredekkel korábban játszódik, mint a Tűz lobban a mélyben)

5 hozzászólás
!

@Hatodik_Alabardos Wells régi klasszikusát olvasta el, és azt írja igazából nincs is benne különös… csak jönnek a marslakók. ;)


+
>!
Hatodik_Alabardos
H. G. Wells: Világok harca

Sok olvasata van. A klasszikus „jön az idegen lény”, persze az alap… Meg az, hogy mennyire nem vagyunk felkészülve… egy világégésre, amikor egy erőszakos elme játszóterének tekinti a Földet, és benne hangyáknak [bár mondhatnám azt is hogy statisztikai adatnak – mint például a marhaállományt – az embereket]
Előtte is tudtuk, azóta is tudjuk, hogy a „hódító” elme kellő elszántsággal és technikai tudással borzalmakra képes.
Wells elmeséli, milyen lehet a borzalmat megélni. De aki nem élte át a maga borzalmát, az úgy sem hiszi… annak csak mese. És egy mesét – ha nem is illik – de célszerű happy enddel zárni.

A marslakókon kívül nincs benne semmi különös. Halott idealisták, élő fantaszták, muszáj Herkulesek, szerencsés és peches emberek… csak most éppen az idegen lény jön…

!

@darthred sok érdekes kérdést tett fel az értékelésében. Isaac Asimov – Robert Silverberg: A pozitron-ember


+
>!
darthred
Isaac Asimov – Robert Silverberg: A pozitron-ember

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy pozitron-favágó, aki az Amerikai Robot és Gépember Rt. termékeként került le a (talán éppen sárga) gyártószalagról. Az új fejlesztésű multifunkciós háztartási készülék egy befolyásos kansasi… akarom mondani észak-kaliforniai családhoz került. Minő szerencse: kétdimenziós karakterével kompatibilisnek bizonyult a papírmasé figurákból épített Martin családdal. Itt véget is érhetne a történet, boldogan élnek, míg meg nem halnak, vagy az ócskavastelepre nem kerülnek. Csak hogy az NDR-113-as jelzésű pozitron-favágónak különös vágya támadt: ember szeretett volna lenni. Ember! No-o-ormá-á-ális? Mert mi hajtotta NDR-113 (Andrew) ezen irányú törekvését, vágya miből fakadt, miből táplálkozott? Mivégre volt a robotfeletti erőfeszítés? A filmváltozatban a család iránti szeretet, majd a szerelem az, ami folyamatos upgrade-ekre készteti a robotot – talán még a megvalósítás sem olyan rossz –, azonban a könyv lapjain ennek nyomát sem találni. Lapos család (bárki bárkivel felcserélhető), lapos emberiség (bárki bárkivel felcserélhető).
Andrew Martin életének kétszáz esztendeje alatt jelentős változásokon ment keresztül. Rendszeresen visszatért „Smaragdvárosba”, a Világbíróság színe elé, hogy először szabad robottá (egyébként ez nem ütközik a robotika 2. törvényébe?), végül pedig emberré válhasson. Mégis maradt az, ami már a történet legelején is volt: egy jószívű bádog favágó. A karakterfejlődése elromlott, voltaképpen alig volt hová fejlődnie, csupán a külcsín változott.
Sajnos azt kell, hogy mondjam, az Asimov és Silverberg által megrajzolt Andrew Martin a nyomába sem ér a zseniális Robin Williams alakította robotnak.

2 hozzászólás
!

További jó értékelések februárban, amiket megemlítenék:
@pwz
http://moly.hu/ertekelesek/907794
Olesz Berdnik – E. Vojszkunszkij – I. Lukogyjanov: Titánok útja / A fekete oszlop
@HAri
http://moly.hu/ertekelesek/907277
Stanisław Lem: A Legyőzhetetlen
@Noro
http://moly.hu/ertekelesek/906070
Joe Haldeman: Örök háború
@pwz
http://moly.hu/ertekelesek/904920
Anthony Sheenard: A csonkolás művészete
@vöri
http://moly.hu/ertekelesek/904845
Stanisław Lem: Kiberiáda
@RandomSky
http://moly.hu/ertekelesek/901147
Ray Bradbury: Marsbéli krónikák – Kisregények és elbeszélések
@ppayter
http://kultnaplo.blogspot.com/2012/02/ray-bradbury-marsbeli-kronikak.html
Ray Bradbury: Marsbéli krónikák – Kisregények és elbeszélések
@flynn
http://moly.hu/ertekelesek/900325
Dan Simmons: Ilium
@greeneyedgirl
http://moly.hu/ertekelesek/897942
Robert J. Sawyer: FlashForward – A jövő emlékei
@pwz
http://moly.hu/ertekelesek/897106
Frank Herbert: A zöld agy
@Dominik_Blasir
http://moly.hu/ertekelesek/893311
Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Nehéz istennek lenni


+

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!