Májusi Molymazsolázó

!

Kedves Molymazsolák és Molymazsolaszülők!

Május, május – mondogattam magamban, miközben a Merítés májusi számához válogattam könyveket és értékeléseket. Május, május… miről is írjak, mivel is forduljak hozzátok, hogy minden korosztálynak megfelelő és érdekes olvasnivalókat találjak? A május, május mondogatása eszembe juttatta és fülemben marasztalta ezt a pár soros tavaszi dalt a gyerekkoromból:
”Május, május, az idő csodaszép,
Nézd csak, nézd csak, fenn az ég, csupa kék
Menjünk együtt, gyere hát szaporán,
Nótát fújja a fiú, meg a lány.”
Ez egy könnyed, vidám dalocska. A válogatás során igyekeztem én is ezt a dalocskára, magára a májusi hónapra jellemző vidámságot és könnyedséget megőrizni. Az utolsó könyv kivételével sikerült is. Olyan könyveket találhattok a májusi Merítésben, amelyet gondolkodás nélkül vinnék magammal én is a közelgő nyári pihenésekre, választanék olvasnivalóul vakációra, strandra, kirándulásra, nyaralásra barátokhoz, nagyszülőkhöz, ill. kivétel nélkül ajánlanám könyvjutalomként is a tanév végi szép tanulmányi eredményeket tartalmazó bizonyítványokért, óvódás ballagásra, nyárra eső születés- vagy névnapra.

A Merítés gyerekrovatának, a Molymazsolázónak májusi számában az alábbi könyvekről merítettem értékeléseket:

1/ Elisabetta Gnone: Fairy Oak – Az ikrek titka
2/ Bálint Ágnes: Foltoskönyökű
3/ Prakter Mariann: Paprika és Rózsa (Udvarlós mesék)
4/ Marék Veronika: Kavicsmese
5/ Benedek Elek: A táltos kecske
6/ Németh András: Rocksztár leszek, mama! – Képregényes útikalauz menthetetlen zenészpalántáknak
7/ Sven Nordqvist: Amikor Findusz kicsi volt és eltűnt
8/ Takács Tibor: Tiszai mesék
9/ Csukás István: A lesből támadó ruhaszárító kötél – Pom Pom meséi
10/ Alessandro D'Avenia: Fehér, mint a tej, piros, mint a vér

1/ Elisabetta Gnone: Fairy Oak – Az ikrek titka
Az ikrek születésével kapcsolatban merített idézettel hangolódjatok rá a könyv olvasására: – http://moly.hu/idezetek/60205.
Elisabetta Gnone: Fairy Oak – Az ikrek titka a Fairy Oak trilógia 1. része. Fairy Oak falujában, Zöldlapályvölgyben történő varázslatos dolgokról olvashatunk, különös és furcsa, hogy éjfél után tündérek kezdenek mesélni történeteket boszorkáknak – gyerekekről. A könyvet a Molyon 194-en olvasták, a könyvre eddig érkezett 91 értékelés közül 34 szöveges; 25 olvasónk tette várólistára, 18 kívánságlistára; tetszési indexe 84%, 18 moly kedvencelte. Ez a könyv bátran ajánlható olvasni nem olyan rég tudó gyereknek, olvasásra ösztönzésre kiváló, nyári szünidei szórakozáshoz is kitűnő választás, de a varázsmesékből még ki nem nőtt, azokat kedvelő felnőtt molyoknak is érdekes és maradandó élményeket okoz.

Elisabetta Gnone 1965. április 13-án született Genovában. 1992-ben, a gimnázium befejezése után újságíróként kezdett dolgozni: „Topolino” (Miki egér) című hetilap munkatársa lett. Ez volt az első lépés karrierje útján, mely során neve összefonódott a The Walt Disney Company Italia legnagyobb kiadói sikereivel; közreműködött a Bambi, a Minnie és a The Little Mermaid (Kis hableány) hetilapok létrehozásában, s 1997-ben ő alapította meg a Winnie the Pooh (Micimackó) havi folyóiratot.
2000-ben a Disney óvodásoknak és lányoknak szóló magazinok főszerkesztőjeként megálmodta a később világsikerré váló W.I.T.C.H. sorozatot és havi képregény-magazint. Ezekhez megírta az első két szám történeteit is, Halloween és Twelve Portals (Tizenkét kapu) címmel. A sikeren felbuzdulva 2005-ben újra munkához látott és az elmúlt néhány évet Fairy Oak, e mágikus világ ötletének megalkotásával és kidolgozásával töltötte; a sorozatot a De Agostini Kiadó jelentette meg. 2005. februárja óta a Mattel gyermek-magazinjainak főszerkesztője.

Források:
http://it.wikipedia.org/wiki/Elisabetta_Gnone és
http://periwinkle.mindenkilapja.hu/html/18573187/render/selisabetta-gnones

Szerzői polc:
http://moly.hu/szerzok/elisabetta-gnone
Sorozatpolc: http://moly.hu/polcok/elisabetta-gnone-fairy-oak
A sorozat kötetei:
Elisabetta Gnone: Fairy Oak – Az ikrek titka
Elisabetta Gnone: Fairy Oak – A sötétség bűvölete
Elisabetta Gnone: Fairy Oak – A Fény Hatalma
Elisabetta Gnone: Fairy Oak – Grisam kapitány és a szerelem
Elisabetta Gnone: Fairy Oak – Shirley varázslatos napjai
Elisabetta Gnone: Fairy Oak – Flox őszi bolondságai

Kapcsolódó kihívások:
Ebben az évben, 2012. december 31-én ér véget az Olvassunk Fairy Oak-ot! címet viselő kihívás, melynek keretében egyszerű a dolgod: Olvasd el a Fairy Oak trilógiát! Élményeidet kibővítheted Grisam Kapitány és a szerelem vagy a Shirley varázslatos napjai című könyvekkel is. 25 moly vesz részt benne: http://moly.hu/kihivasok/olvassunk-fairy-oak-ot

Fairy tale – azaz a kedvenc (tündér)mesém:) a kihívás jövő év elején ér véget, 2013. január 5-én, feltételei: kedvenc (tündér)meséd elolvasása vagy újraolvasása bármilyen nyelven, értékelése, a kedvenc választásának indoklása. Eddig 172 molytag csatlakozott a kihíváshoz: http://moly.hu/kihivasok/fairy-tale-azaz-a-kedvenc-tunder-mesem

Boszorkányok, márpedig vannak! – És össze is gyűjtöttük őket. Közeleg a kihívás vége, 2012. július 31. úgyhogy aki még nem választott ide illő könyvet, az tegye meg, és olvassa, akinek pedig még tart az olvasása, kívánom, hogy sikerüljön is befejezni. Jelentkezni is lehet még, (és részletek) itt: http://moly.hu/kihivasok/boszorkanyok-marpedig-vannak-es-ossze-is-gyujtottuk-oket. Ez egy népszerű és népes kihívás a molyon, 654 jelentkezővel.

Testvérkihívás:
http://moly.hu/kihivasok/kis-molyokat-a-molyra-azaz-javitsd-a-moly-korfajat

@Fairy értékelésével kezdem a májusi Merítés értékeléseit a gyerekkönyvekről:


+
>!
Fairy

Nagyon szép gyerekkönyv.A külső borító levehető és csillog,a belső borító más és kemény fedeles. Nagyobb betűkkel van szedve ezért a gyerekeknek könnyebben olvasható.Mutattam is a kisfiamnak (még óvodás) annyira megtetszett neki,hogy elvette tőlem,és azt mondta,hogy ez az ő könyve el akarja olvasni nézegette benne a gyönyörű képeket.
Aranyos történet tündérekről,boszorkányokról,varázslókról és még a gonosz is gyermekbarát.
Nekem nagyon tetszett a beszélő tölgyfa, nem tudom miért de imádom a fákat. Egyszóval ezt a könyvet nyugodtan oda lehet adni egy olvasni tanuló gyereknek.

3 hozzászólás
!

2/ Bálint Ágnes: Foltoskönyökű

Bálint Ágnes: Foltoskönyökű című mesét a Molyon mindössze 10-en olvasták, a könyvre eddig érkezett 7 értékelés közül 6 szöveges; 6 olvasónk tette várólistára, 3 kívánságlistára; tetszési indexe 87%, 2 moly kedvencelte. A mesére @Uzsonna értékelése hívta fel a figyelmemet: http://moly.hu/ertekelesek/883380 és a fülszöveg ajánlója is izgalmasnak ígérkező mesét rejt: „A boltok ajtaja fölött lógó cégérek élete néha mozgalmasabb, mint hinnénk. A tarka dolmányos, hiú fahuszár belepottyan egy tócsába, és leázik róla a festék. Ütött-kopottan már nem díszítheti a bolt ajtaját. Egy padlásra kerül, ahol a környék táncos tappancsú macskái folyton a bolondját járatják vele. Aztán Hamuka, a szürke kiscica segítségével varázslatos erejű foltokra tesz szert, amelyekkel bosszút áll a sérelmekért. Mindent hótakaróba burkol. Szerencsére az erdészék vizslája és Hamuka kiszabadítja a virágszoknyás Tavaszt, aki nem csak a havat, de a foltoskönyökű fahuszár szívét is megolvasztja.” Ezt a szeretetre méltó történetet már a 4-8 éves gyerekek is megértik, sőt képesek erőt meríteni belőle. De maga az írónő leginkább családi mesélésre szánta, és talán a felnőttek is sokat okulhatnak majd belőle.
„A történet első ízben 1962-ben látott napvilágot, tehát éppen ideje volt az újrakiadásnak, ami szerencsére nem pusztán az eredeti reprodukálást jelentette, hanem teljesen új illusztrációkat is. Tóth Zoltán rajzai nagyon tetszenek, mert mentesek a túlzásoktól, a felesleges modernségtől, alakjai felismerhetőek, nem hivalkodóak, egyszóval a képek remekül kiegészítik a szöveget. Neki köszönhetően a 2008-ban elhunyt írónő macskaszeretete teljes mértékben érvényesül. Mellékelem a régi borítót, hogy nyilvánvaló legyen a két felfogás közötti különbség.”
Forrás:
http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2011-10-10+09%3A00%3A00/balint-agnes-foltoskonyoku

Olvass bele:
http://lapozgato.mora.hu/index2.php?option=com_flippingbook&view=book&id=26

Szerzői polc:
http://moly.hu/polcok/balint-agnes

Kapcsolódó kihívások:
Olvassunk Bálint Ágnest! – http://moly.hu/kihivasok/olvassunk-balint-agnest 2012. december 31-ig a kihívás teljesítéséhez elég egy könyvet elolvasni, eddig kereken 100 résztvevője van ennek a kihívásnak.

Miaúúú, avagy olvassunk cicás könyveket =^.^= – a 2016. december 31-ig tartó kihívás célja, hogy lehetőleg minél több, macskákkal kapcsolatos könyvvel ismerkedjünk meg. Leginkább a képregények (pl.: Simon's Cat, Garfield, stb.) számítanak, de bármi jöhet, amiben sok szó esik a cicákról. A 2011-es olvasások is beleszámítanak a teljesítésbe, amelyért kitüntetést lehet átvenni. Várjuk a macskaimádó, olvasni tudó molymazsolák jelentkezését is, az eddig benevezett 267 macskakedvelő molyolvasó közé itt: http://moly.hu/kihivasok/miauuu-avagy-olvassunk-cicas-konyveket

Most pedig megtudhatjátok, miként élvezte @Véda és gyermeke ezt a szeretetre méltó történetet:


+
>!
Véda MP

Inkább nagyobbacskáknak ajánlanám, bár az én ötévesem is tökéletesen élvezte. Tündéri, tanulságos mese huncut és gúnyos cicákkal, akik a padláson muriznak, míg szegény fahuszár a pocsolyában „lecsupaszodván” a cilinderekkel egyezkedik selyembélésért. :) Aztán egy napon egy kedves kis szürke cicus, Hamuka, varázslatos foltokból varr könyököt a köpönyegére, és minden megváltozik…Nagyon szerettük!

!

3/ Prakter Mariann: Paprika és Rózsa (Udvarlós mesék)

Prakter Mariann: Paprika és Rózsa című könyvét a Molyon egyetlen molytag olvasta, eddig csak az ő értékelését olvashatjátok a könyvről. 1-1 fő tette váró-, ill. kívánságlistára. Kisiskolások, elsősorban alsós fiúk és lányok közt lehet ez a könyv népszerű elsősorban, de megkockáztatom, hogy a téma miatt, felsős kamaszok közül is érdeklődve fogják néhányan ezt a könyvet kézbe venni. Mivel közeledik az év vége, tanító- és tanár nénik, szeretném ajánlani a kiváló tanulmányi, ill. bármilyen más, iskolák hírnevét öregbítő eredményeket elért tanulóknak jutalomkönyvként!

Belelapozó olvasóajánló: http://lapozgato.mora.hu/index2.php?option=com_flippingbook&view=book&id=94

Prakter Mariann 1975-ben született Tapolcán. Gyermekkorától kezdve érdeklődik a rajz, a festés és az animáció iránt. Így vall magáról és tevékenységéről: „A Kaffka Margit Gimnázium rajztagozatán érettségiztem, majd festő szakra jártam a Novus művészeti iskolába. Az Iparművészeti Egyetemen (MOME) diplomáztam vizuális kommunikáció szakon 2004-ben. A diplomamunkám a DNS című animációs film volt (…). A diploma után Bartók Béla: A csodálatos Mandarin c. koncertfilm figura-látványtervezője és animátora voltam a Kedd Stúdióban. (…) Mesével 5-6 éve kezdtem foglalkozni, sorozatok forgatókönyveit és pilotfilmjeit készítettem el. (Kacatbolygó meséi – Péterffy Zsófival, Magyar Rajzfilm Kft-ben, Robinzon, Juhartündér meséi Para-Kovács Imrével.) A Paprika és Rózsa az első mesekönyvem, amiben számomra az volt a legfontosabb, hogy a magyar és cigány kultúra képviselőit harmóniában, szeretetben ábrázoljam.”
Az írónőről:
http://www.mora.hu/szerz%C5%91k/prakter-mariann

Szerzői polc:
http://moly.hu/szerzok/prakter-mariann

Prakter Mariann válaszol az ekulturaTV körkérdéseire a 2012-es Könyvhéten: http://indavideo.hu/video/Prakter_Mariann_-_ekulturaTV_korkerdes_-_2012_Konyvhet
Sajtótájékoztató a 2012-es Könyvhéten: http://www.youtube.com/watch?v=W2ccmk0I-2c

Kapcsolódó kihívások:
Kortárs írók virtuális világtalálkozója – ez a kihívás kifejezetten a kortárs írókra koncentrál. Lehet magyar, angol, japán, török, stb., a lényeg, hogy „barátkozzunk” a kortárs irodalommal. Nincs sem nyelvi, sem nemzetiségi, sem műfaji megkötés. Fontos, hogy ismerkedjünk a kortárs írókkal, ezért a teljesítési minimum 5 könyv elolvasása, amely feltételt 2013. szeptember 1-jéig kell teljesíteni. Eddig 153 résztvevő van. Jelentkezni lehet: http://moly.hu/kihivasok/kortars-irok-virtualis-vilagtalalkozoja

Magyarok előnyben – ez egy igazi nagyszabású kihívás, amely ebben az évben ér véget. Lehet még jelentkezni az eddig regisztrált 492 fő mellé itt: http://moly.hu/kihivasok/magyarok-elonyben. FIGYELEM! A kihívás záró időpontja 2012. augusztus 31-re módosult!

Móra Kiadó – http://moly.hu/kihivasok/mora-kiado, 2014. december 31-ig, 10 Móra Kiadó által publikált könyvet kell elolvasni. A kihívásnak eddig 74 részvevője van.

Most olvassátok @Pável kedvcsináló és könyvbemutató értékelését:


+
>!
Pável 

Paprikás övcsat: ez ragadott magával a leginkább, kissé túlkoros vagyok a kötethez, ma még nemigen látni ilyet, de már világsztárok tűnnek fel kalocsai és matyó mintákban, bármikor divatelem lehet ez is, nem kell szégyellnünk, regény is született róla, és nem is magyar író tollából (Viviane Chocas: Magyar bazár).

Paprika egy juhászbojtár kisfiú, aki szinte transformersszé válik, ha belekóstol a mindig nála levő kincsbe, a hegyes erősbe, és akkor teszi ezt, ha bizonyítani szeretne kis szíve szerelmének, a helyes cigánylánynak, Rózsának, hogy ő az igazi.

folyt.: http://pavelolvas.blog.hu/2012/05/25/prakter_mariann_paprika_es_rozsa

!

4/ Marék Veronika: Kavicsmese

„Kavicsok hevertek a homokban. Megbújt közöttük egy icipici fekete kő. Három gyerek érkezett a folyópartra. Azért jöttek, hogy kavicsokat gyűjtsenek.”

Ezzel az idézettel szeretnélek visszavinni benneteket, felnőtt mazsolaszülők, a gyerekkorotokba, és nemcsak a folyó-, hanem egy tó-, egy tengerpartra, vagy egyszerűen egy emlékezetes sétára, amely során néhány gyönyörű, vagy ha nem is gyönyörű, de számotokra formája, színe, erezettsége, simasága stb. miatt kedves kővel telt meg a zsebetek. Jó magam is őrzök egy-két kisebb követ, kavicsot, amelyhez valamilyen emlék kapcsolódik, de a gyerekeim zsebében is gyakran találok ottfeledett kivicseket-kavicsokat.

Maga az írónő is így van ezzel, őt is egy pici fekete kövecske ihlette ennek a könyvnek a megírására: „Sokáig hordtam a zsebemben egy háromszögletű fekete kövecskét. Pici volt, csillogott – és semmire se volt jó. Hol eltűnt, hol előkerült. Mindig megörültem, ha láttam, és gyönyörködtem benne. Ő adta az ötletet ehhez a meséhez.”- mondja a szerző. Marék Veronika mesekönyvében egy kis, fekete kavics nem mindennapi útját kísérhetjük végig. A kis kavics_, aki nem találja a helyét, a gyerekek pedig biztos nem őt keresik a játszáshoz, a várhoz, az úthoz és a toronyhoz, hiszen se nem szép, se nem különös, és még csak nem is nagy. Sőt, egészen picike. A kavics csak szomorkodik, de végül minden jó, ha vége jó, nem akármilyen szerepet kap egy kavics-kép elkészülésében. Marék Veronika sokszor ragadja meg azt az oldalát a gyerekeknek, ahol az együttérzés, barátkozás, kedvesség, figyelmesség önmagától értetődik, de nem árt, ha fel is hívjuk rá a figyelmet, úgy, mint A csúnya kislányban, vagy ebben a kis Kavicsmesében.

Marék Veronika: Kavicsmese című könyvét a Molyon 15-en olvasták, a könyvre eddig érkezett 12 értékelés közül 3 szöveges; 3 fő tette várólistára és 4 fő kívánságlistára; tetszési indexe 92%, 1 fő kedvecelte. Ez a képeskönyv a kavicsokról (felnőtt olvasókon kívül) 2-5 éveseknek melegen ajánlott.

- „A mese az van, valahol a levegőben, csak el kell kapnom a csücskét és húzni lefelé, s ha már megvan, akkor le kell írnom.” – Ezt mondta Marék Veronika egy interjúban. És valóban úgy olvashatjuk meséit, hogy pontosan ezt a könnyedséget érezhetjük rajtuk. Sok generáció nőtt már fel Marék Veronika meséin, figuráin, Boribon, Annpanni, Kippkopp és Tipptopp, a Csúnya kislány, Laci, a Kockásfülű nyúl. Nincs olyan gyerek és felnőtt, aki ne ismerné, és ne szeretné őket. Történeteikben meglelhetjük gyerekkorunk történéseit és érzéseit, magunkra ismerhetünk a kedves, csetlő-botló művészgyerekben, Menyusban, a talpraesett Krisztában, vagy épp a romboló Mozdonyban. Ha betegek vagyunk, ott van Boribon, akinek mesélnek, és ha karácsony van, együtt leselkedhetünk Kippkoppal az emberek ablakában. Marék Veronika kezdetben bábosként dolgozott, majd készített képeskönyveket, animációs filmeket, gyerekregényeket, diafilmeket, és híre Japánig is eljutott, több művét kiadták és rajongva kedvelik figuráit.
Forrás: http://www.pagony.hu/kavicsmese

Szerzői polc: http://moly.hu/szerzok/marek-veronika
Írónő honlapja: http://www.marekveronika.hu/marek.html

Kapcsolódó kihívások:
Nyári ó, ió, ció, áció, káció, akáció, vakáció!!! – A kihívás teljesítésének feltételei: 2012. szeptember 1-jéig elolvasni és értékelni min. egy olyan könyvet, ami egy nyári vakáció történetét meséli el! Az olvasás kezdő- és befejező időpontja legyen 2011. szeptember 1. és 2012. szeptember 1. közötti! A többi részletről itt olvashatsz: http://moly.hu/kihivasok/nyari-o-io-cio-acio-kacio-akacio-vakacio. Eddig 64 fő csatlakozott a játékhoz.

Ajándékkönyvek olvasása – A kihívás teljesítésének feltételei: 2012. október 21-ig elolvasni és értékelni min. egy olyan könyvet, amiket ajándékba kaptunk valakitől; az olvasás linkjén kívül karcban meg kell írnotok, hogy kitől kaptátok a könyvet, milyen alkalomra, és a hozzá kötődő szép emléket is. A többi részletről itt olvashatsz: http://moly.hu/kihivasok/ajandekkonyvek-olvasasa. Eddig 207 fő csatlakozott a játékhoz.

Ebben a hónapban @Uzsonna értékelését merítettem elétek, de előtte ismerjétek meg @bozs egy régebbi, mindössze egy mondatos értékelését, és őrizzétek meg magatoknak – „Amiről először azt hisszük, hogy értéktelen, az a legértékesebb.”


+
>!
Uzsonna 

Sokszor azt hisszük, hogy ami kicsi és jelentéktelen külsejű, az nem kell már senkinek, nem lehet felhasználni semmihez. És már az kicsi és jelentéktelen külsejű valami/valaki is azt hiszi magáról, hogy ő már nem kell senkinek… pedig…. de erről szól a mese!
Mindenki járjon utána!

4 hozzászólás
!

5/ Benedek Elek: A táltos kecske

Benedek Elek: A táltos kecske című könyv első kiadása még 1960-ban jelent meg, 2007-ben adta ki ismét a Noran Kiadó. Az egyik legnagyobb magyar meseíró történeteit foglalja magába. A Molyon mindössze 3-an olvasták; a könyvre eddig csupán 2 értékelés érkezett, ezek közül a kimerített az egyetlen szöveges; egyetlen moly kívánságlistáján szerepel. Úgy érzem, méltánytalanul elfeledett könyv, ezért mostani merítésemmel szeretném ezt a mesekönyvet a polcotokon előrébb tolni, jobban szemetek elé hozni. Szeretném, ha ez a könyv a kis alsós gyerekek körében még népszerűbb lenne, ezért ajánlom anyukák és kisgyerekeik figyelmébe egyaránt az esti közös mesélésekhez, sőt alsós tanítók is felolvashatnak belőle pl. a napköziben, ha kész a lecke, de akár „kötelező olvasmány” formájában is feldolgozhatják pl. a másodikos gyerekek egy-egy délelőtti óra magyar óra keretében, meséről-mesére. Nemcsak az olvasást szerettethetjük meg a mesék olvasásával, de a népi hagyományaink tiszteletét, ill. megőrzését is átörökíthetjük ezzel a választással a gyerekekbe. Ez lehet az első lépés az olvasásra nevelés és az olvasás megszerettetésének folyamatában, ill. a kultúránk népi hagyományainak megőrzésében. Ezt a könyvet 5-8 éves gyerekek számára ajánljuk

Benedek Elek szerzői polc:
http://moly.hu/szerzok/benedek-elek
Az íróról:
http://hu.m.wikipedia.org/wiki/Benedek_Elek#_
A táltos kecske című könyv letölthető: http://mek.oszk.hu/04800/04833/04833.htm

Bábszínházi előadás: http://www.csemadok.sk/hu/143/video_galeria/24/xxxiv_duna_menti_tavasz/1/275/a_taltos_kecske_taltosmese/9
Meghallgatható (regisztráció után) http://tematikus.nava.hu/main/box/345
Meseelemzés: http://www.eredet.eoldal.hu/cikkek/irasok/meseelemzes.html

Kapcsolódó kihívások:
Olvassunk Benedek Elektől! – http://moly.hu/kihivasok/olvassunk-benedek-elektol, melynek keretében a kihívás végéig: 2012. december 31-ig, 3 db Benedek Elek meséskönyvet kell elolvasni; a kihívásnak eddig 50 regisztrált tagja van.

Olvassunk Benedek Eleket! – ez egy lényegesen könnyebben teljesíthető kihívás, ui. ebben az esetben a teljesítés és a plecsniszerzés feltétele csupán három Benedek Elek-mese elolvasása, és a legkedvesebb meséről rövid értékelés írása! Jelentkezni: http://moly.hu/kihivasok/olvassunk-benedek-eleket. Időszűkében lévőknek és kihívások vállalásában bővelkedőknek ez utóbbit ajánlom, hátha ezután gyarapodik az eddig mindössze 11 regisztrált tag létszáma.

Elfeledett könyvek felfedezése: – a kihívás célja, hogy 3, azaz három olyan könyv elolvasása, 2013. december 31-ig, aminek a játék kezdetekor, azaz 2011. január 15-én vagy a kiszemelés pillanatában csak 1 vagy maximum 2 olvasása volt/van, esetleg még senki nem olvasta. Jelentkezni itt lehet: http://moly.hu/kihivasok/elfeledett-konyvek-felfedezese, a kihívás igen népszerű a molyoldalon, eddig 263 regisztrált tagja van.

@bozs értékelésével szeretném a figyelmet felhívni erre a mesekönyvre és Benedek Elekre, a nagy mesélőre, vegyétek ti is elő gyakrabban:


+
>!
bozs P

Minden estére két mese előírásával haladtam a könyvben. Nem éreztem kötelezőnek, kellemesen szórakoztam rajtuk. Volt köztük nem annyira oktató jellegű, de a többségének megvolt a mondanivalója.
Régen olvastam Benedek Elektől, gyakrabban kéne tennem.

!

6/ Németh András: Rocksztár leszek, mama! – Képregényes útikalauz menthetetlen zenészpalántáknak

„Imike: „Eki, egész jól dobolsz. Duplázó nélkül ennyit verni a lábdobot, bámulatos. A pergőt is szétütötted, a Slayer is megirigyelné. Hogy csinálod?”
Eki: „Van egy kezelt idegbetegségem. A próbák előtt nem szoktam bevenni a gyógyszerem.” 11. oldal

Németh András: Rocksztár leszek, mama! is elindult hódító útjára – legalábbis merem remélni, mert az olvasott kritikák alapján nagyon szeretném én is a kezembe venni. A nemrég megjelent képregényt eddig összesen 3-an olvasták a molytagok közül, a könyvre eddig érkezett 1 szöveges értékelés érkezett; már 3-an tették várólistára. Remélhetőleg a képregény olvasóközönsége fokozatosan megnövekszik. Kamaszoknak, nagyobbaknak, talán inkább srácoknak, mint lányoknak kiváló kikapcsolódást jelent vakációban, nyáron a strandon, vagy vízparton, utazás közben buszon, vonaton.

Történetünk főhőse a basszusgitáros Johnny, aki múló fiatalsága ellenére sem adja fel a reményt, hogy Ócskavas nevezetű punk zenekarát a csúcsra juttassa. Miután egy kedvező fordulat következtében esélyt kap arra, hogy neves hazai bandák előzenekaraként mutatkozhasson be a színtéren, minden erejét annak szenteli, hogy a félnótás dobosával, Ekivel megtalálják a megfelelő gitárost és a lehető legjobb produkciót állítsák össze a várva várt turnéra. Az álmodozásokban és kínlódásokban gazdag történeteik megismerésével bepillantást nyerhetünk az amatőr zenészek életének mindennapjaiba, valamint arra is sikerül választ kapni, hogy mennyire nehéz elindulni a ranglétrán, főleg, ha mindenki a te lábadba kapaszkodik.

„Már több mint egy éve biztosít képregényes útikalauzt menthetetlen zenészpalánták számára Németh András, akinek színes és szórakoztató webképregényét népes olvasótábor követi. A Rocksztár leszek, Mama! képsorait olvasva megismerhetjük a kifejezetten amatőr Ócskavas zenekar szárnypróbálgatásait Johnny és különleges barátai segítségével. A képregény első és második szériáját felölelő gyűjteményes kötetben helyet kapott számos más kiadványban (Rockélet, Pinkhell) megjelent különkiadás és jó néhány illusztráció is. A 8. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválon debütáló Rocksztár-kollekció tuti ajándék lehet minden zenésznek, leendő zenésznek, volt zenésznek, és elsősorban mindenkinek, akinek soha semmilyen köze nem lesz a zenéléshez.”
Forrás: http://www.kepregeny.net/rocksztar-leszek-mama-comics-mania/

Szerzői polc:
http://moly.hu/szerzok/nemeth-andras
Magyar Narancs cikk: http://magyarnarancs.hu/trafik/kepregeny_-_rocksztar_leszek_mama-76801
A képregény megjelenését üdvözlő cikk: http://zizz.dumaujvaros.hu/2012/05/18/541/
Blog: http://rocksztarleszekmama.blog.hu/
Viseld és hord magadon kedvenc szereplődet: http://rocksztarleszekmama.polomania.hu/

Kapcsolódó kihívások:
Olvassunk képregényeket! (akár felnőtteknek szólókat is, de kivéve manga) – 2012. augusztus 19-ig, a felnőtteknek szóló képregények világából a kihívás teljesítéséért, legalább 100 oldalnyi képregény elolvasása – kivéve manga és Twilight képregény – szükséges. Részletek itt: http://moly.hu/kihivasok/olvassunk-kepregenyeket-akar-felnotteknek-szolokat-is-de-kiveve-manga. FIGYELEM! Jelentkezni már csak 2012. július 1-jéig lehet, eddig 42 tagja van a kihívásnak.

Téma:
Webcomic – internetes képregények – ez egy kissé elfeledett téma a molyon, talán ezek után sikerül újra elővenni, mások szeme elé tenii ezt a témát, és a jövőben születik majd ehhez több bejegyzés, hozzászólás – itt találhatjátok: http://moly.hu/temak/webcomic-internetes-kepregenyek.

Május 31-én este 20:00-tól hallható volt egy beszélgetés a képregényfesztivál kapcsán az Aranyalap műsorban a Kossuth rádión, és az egyik interjúalany a Comicsmania vezetője, a Rocksztár képregény kiadója, Orosz László volt: http://www.mr1-kossuth.hu/
Rocksztár leszek, mama! megrendelhető a kiadótól: info@comicsmania.hu (jómagam is örülnék egy példánynak)

Visszhangok:
“A fesztivál (a 8. Nemzetközi Képregényfesztivál, a Millenáris Teátrumban) meglepetése számomra a Rocksztár leszek, mama! volt. Eredeti szándékom szerint nem akartam megvenni, de ahogy belelapoztam, meggondoltam magam. A kiadvány megjelenése, az igényessége igen meggyőző – nem is bírtam otthagyni.” (MateMatuszka)

„A Rocksztár leszek mama! tulajdonképpen teljes keresztmetszete a rock/punk/metal társadalomnak.” „A rock és a metál halhatatlanok!” A rockzene és az édesanyák kapcsolata két rendkívül módon eltalált szlogenben is visszaköszön: amiért anyukám nem akarta, hogy rockzenész legyek és a Rocksztár leszek, mama!. „Néha azt érzem, a gyerekkori önmagamról olvasok.” „A fájó hiányt végre remekül pótoló Németh András gyanúsan jól ismeri a bandaalapítás és a nagy nehezen összeállt csapat egyben tartásának valamennyi buktatóját.”
Forrás: http://www.kepregeny.hu/component/virtuemart/shop.product_details/28/flypage.tpl/510.html

„Az utóbbi idők leghumorosabb magyar képregénye!” – tartja Etlinger Edmond, a Mondo Magazin szerkesztője.

Itt pedig @RandomSky értékelése, aki már a folytatást várja, és ezzel együtt az Ócskavas koncertjeinek krónikájára is kíváncsi lenne:


+
>!
RandomSky

Németh András: Rocksztár leszek, mama! Képregényes útikalauz menthetetlen zenészpalántáknak

Jól kitalált, rendesen megcsinált cucc ez, a (kezdő) rock zenész életének, meg nagyjából általában a mai rocker/punk világnak kb. minden fontos részletét felvonultatja, az összes klisével, sztereotípiával, de spontán és egyéni humorral is. Bátran használja az ezen szubkultúrára jellemző szlenget (a borítón a szabadszájú szórakozás felirat teljesen helytálló, ahogy a piros körben 18 is), és merészel beszólogatni ide-oda, ami valahol üdítő. A rockzene soha sem a politikai korrektségről szólt, szóval ez így kerek. És sokat nevettem meg mosolyogtam rajta, pedig jó sok olyan poén került bele, amin több rőfnyi szakáll lóg (de tudom, én vagyok a vén). Meg eleve zsír, hogy egy ilyen webes strip meg tud jelenni könyvben is, s hozzá ilyen jó minőségben. Remélem, lesz folytatás, azért is, mert valami még kellene bele – az pl. fura nekem, hogy az Ócskavas koncertjeiről nincs egyetlen képsor sem.
Bővebben: http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2012-06-15+13%3A00%3A00/nemeth-andras-rocksztar-leszek-mama

!

7/ Sven Nordqvist: Amikor Findusz kicsi volt és eltűnt

”Pettsonnak most már százszor könnyebben teltek a napok. Nem volt már üres a ház. Findusz ott lakott a konyhában, és amikor az öreg kiment fát vágni vagy bogarászni a kertbe, becsukta rá az ajtót.
Egy ideig biztos ellesz magában, gondolta. Azt mondják, a macskák jól elboldogulnak egyedül. De azért be kéne menni egy csésze kávéért.
Az öreg még sosem ivott annyi kávét, mint akkoriban”.

”– Szia, Findusz, zöldborsó! – üdvözölte Pettson, és úgy érezte magát, mint amikor egy nyári reggelen az ember felhúzza a redőnyt, és a meleg napfény beáramlik az ablakon. – Engem Pettsonnak hívnak, és ez a konyhám. Itt lakhatsz ezentúl, ha akarsz. Kérsz kávét?”

Sven Nordqvist: Amikor Findusz kicsi volt és eltűnt című kötetét a Molyon eddig 45-en olvasták, a könyvre érkezett 34 értékelés közül 15 szöveges; 8-an tették várólistára, 3 fő kívánságlistára; eddig 3 fő kedvencelte, tetszési indexe igen magas, 98%. Ezt a könyvsorozatot a bölcsis-ovis korosztálynak ajánlom, és természetesen nagyobbacska testvéreiknek, szüleiknek, nagyszüleiknek – együttmesélésre, rajzokban való elmerülésre, beszélgetésre.

„Sven Nordqvist Stockholm Söder kerületében lakik a feleségével és a kisebbik fiával, Petterrel, aki diák. Itt található a műterme is. Legismertebb műve a Pettson és Findusról készült 8 részből álló képeskönyv sorozat. Az első kötet 1984-ben jelent meg.
-Hát, egy kicsit Pettson-érzés van itt bent – mondja –, amikor megmutatja a műtermét, ahol könyvek, kitömött madarak, legóból készült építmények, dísztárgyak és mindenféle jó-ha-van dolgok sorakoznak a polcokon, a szekrényekben és a nagy íróasztalon.
Sven korán kezdett rajzolni, az első levelező rajztanfolyamot 12 éves korában rendelte meg, 18 évesen pedig egy amerikai levelező rajztanfolyamon vett részt. Illusztrátor szeretett volna lenni. Építészként fejezte be tanulmányait. Munkája mellett tankönyveket kezdett illusztrálni. „Azt, hogy milyen szórakoztató képeskönyvet írni, 1981-ben fedezte fel, amikor az Opal Kiadó pályázatán nyert az Agaton Öman och Alfabetet c. könyvével. A nagy áttörést a következő könyve, a Pettson és Findus első része jelentette: A kandúr szülinapi tortája.
– Nem került nagy erőfeszítésembe, hiszen egy olyan idős férfiról írtam, aki sokban hasonlít hozzám, és Findus könyvről-könyvre egyre inkább olyan gyerek lett, mint az idősebbik fiam, Jesper – meséli Sven Nordqvist.
Hogy lesz-e újabb könyv a sorozatban, bizonytalan.
– A Pettson-könyvekben ismétlem magamat, és nem akarok unalmas lenni. Akkor már jobb, ha nem írok többet erről – mondja, és válasz nélkül hagyja a kérdést.”
Még többet olvashattok róla és terveiről: http://melissaofficinalis.blogspot.hu/2007/12/sven-nordqvist.html

Szerzői polc: http://moly.hu/szerzok/sven-nordqvist

Interjú az íróval: http://kritikusvagyok.hu/?p=190
2007-ben az August-díj nyertese, gyerekkönyv kategóriában: http://melissaofficinalis.blog.hu/2007/12/11/www_melissaofficinalis_blogspot_com_2

Skandináv kitérő:
Svéd irodalmi ajánló: http://moly.hu/cimkek/sved-irodalom
Norvég irodalmi ajánló: http://moly.hu/polcok/norveg-irodalom
Finn irodalmi ajánló: http://moly.hu/cimkek/finn-irodalom
Dán irodalmi ajánló: http://moly.hu/cimkek/dan-irodalom

„Ami különösen szerethetővé teszi a Pettson és Findusz történeteit tartalmazó sorozatot, azok a szerző saját rajzai. Minden történetnél ékesebben írja le a zsémbes öregembert, és a kicsit dilinyós, de nagyon jószívű macskát. Érdemes a képeket külön is nézegetni, mert sok apró részletet rejtett el bennük a szerző, amik rejtve maradnak a kevésbé figyelmes szem elől. Az örökké mozgásban lévő macska, miközben mókás arcokat vág, az apró lények, akik a lakás legkülönbözőbb zugaiban bújnak meg, és lépnek elő váratlanul, mondjuk egy teásbögre mellől. Vagy a tyúkok, mind külön egyéniség, a vezérük Prillan, aki mindig „kiosztja” az öreget. A kertben lévő, hatalmas fáról kiderül, hogy törzse tulajdonképpen egy nagyra nőtt sárgarépa, és a tárgyak sem mindig a hétköznapi értelemben vett helyükön várják, hogy valami egészen más dologra használják, mint szokták rendesen.”
Forrás: http://hu.shvoong.com/books/children-and-youth/1631345-amikor-findusz-kicsi-volt-%C3%A9s/

Rajzfilmek:
A palacsintatorta: http://www.youtube.com/watch?v=-q1Uy9PKKPo
Szegény Pettson: http://www.youtube.com/watch?v=SGbuzZIY7_8
Ribillió a veteményesben: http://www.youtube.com/watch?v=EFhsmR1Js8Y&feature=relmfu
Kempingezés: http://www.youtube.com/watch?v=3eGtlWqMalc&feature=relmfu

Kapcsolódó kihívások:
Olvassunk állatos könyveket – A kihívás teljesítéséhez minimum 5 könyvet kell elolvasni és mindegyikhez írni egy pár mondatból álló értékelést. Ezen kívül legalább egy idézetet kiírni valamelyik könyvből. Részletek itt: http://moly.hu/kihivasok/olvassunk-allatos-konyveket. Ehhez a kihíváshoz 2013. december 31-ig lehet jelentkezni; akkor a kihívás véget is ér. Eddig 36 fő csatlakozott a játékhoz.

Miaúúú, avagy olvassunk cicás könyveket =^.^= – a 2016. december 31-ig tartó kihívás célja, hogy lehetőleg minél több, macskákkal kapcsolatos könyvvel gyarapítsuk elolvasott könyvélményeinket. Leginkább a képregények (pl.: Simon's Cat, Garfield, stb.) számítanak, de bármi jöhet, amiben sok szó esik a cicákról. A 2011-es olvasások is beleszámítanak a teljesítésbe, amelyért kitüntetést lehet átvenni. Várjuk az macskaimádó, olvasni tudó molymazsolák jelentkezését is, az eddig benevezett 267 macskakedvelő molyolvasó közé itt: http://moly.hu/kihivasok/miauuu-avagy-olvassunk-cicas-konyveket

Név a címben – ez a kihívás 2013. április 30-án ér véget, és minden olyan könyv elolvasása beleszámít, amelynek a címében személynév szerepel. Azok az olvasások az elfogadottak, amelyek 2011. december 2. után történtek. Nem játszik: Micimackó (csak Róbert Gidával együtt), Mosó Masa, Mickey (ha egér), Garfield, Pom Pom, Vuk, Kele… – tehát ahol a címben szereplő illető nem ember. A teljesítéshez 10 könyv olvasása szükséges. Több részlet: http://moly.hu/kihivasok/nev-a-cimben. Jelenleg 250 fő csatlakozott.

Testvér kihívás:
norvég irodalom – Ez a kihívás 2016. december 31-ig tart. A könyvek elolvasása után, értékelést nem szükséges írni, elegendő az olvasásokat linkelni, és mivel a határidő engedi, minimum három könyv elolvasása után számít teljesítettnek a kihívás. Cél: a hazánkban nem túl ismert, norvég irodalom, továbbá írók, stílusok megismerése, felfedezése. További információ: http://moly.hu/kihivasok/norveg-irodalom. Jelenleg a résztvevők száma: 79 fő.
Ötletforrások, ha nem találnál norvég irodalmat a közeledben:
http://moly.hu/polcok/norveg-irodalom
http://moly.hu/cimkek/norveg
http://moly.hu/cimkek/norveg-irodalom

Még márciusban, @f_andi értékelése olvastán szerettem volna ezt a Pettson-könyvet ajánlani: http://moly.hu/ertekelesek/917796, de akkor nem sikerült, most @ppeva értékelése kapcsán érkezett el ennek a lehetősége:


+
>!
ppeva MP

Nem is értem, hogyan felejthettem el olvasottként megjelölni. Brunocska kapta a születésnapjára december végén, és azóta már egy csomószor kiolvastuk együtt…
Nagyon aranyos, szerethető, böngészhető, nevetős-beszélgetős könyvecske. A rajzok meg tüneményesek.

!

8/ Takács Tibor: Tiszai mesék

”Mert éppen elég látni a vízbehulló tiszavirágok sokaságát, amint megbabonázottan röpdösnek, szállnak, keringenek a levegőben, a víz fölött, és mire lehull a nap, belehullanak a névadó Tisza vizébe.” (A Tiszavirágok meséje – 24. o.)

"Csongrád fölött, Csongrád alatt
elszakadt a háló,
Szeged fölött, Szeged alatt
vizes a kaszáló

megáradt a Tisza vize
mi lesz még tavasszal,
ki kell foltozni a hálót
úgy lesz teli hallal! "
(Mese a széphangú Bálintról – 63.o.)

Ezzel a két idézettel szeretnélek ösztökélni benneteket, Tisza-partiakat és nem Tisza-partiakat, hogy növeljétek ennek a minden bizonnyal felejthetetlen élményt nyújtó könyvnek az olvasottságát. Egyik idézet a leírás szépségeit, a vers pedig a népies stílus elemeit hordozza. Személy szerint nagyon kíváncsi vagyok erre a könyvre, remélem egyszer majd én is elolvashatom.

Takács Tibor: Tiszai mesék című könyvét a Molyon 2-en olvasták, a könyvre eddig 2 szöveges értékelés érkezett; 2-en tették várólistára, 3 fő kívánságlistára. Ezeket a kedves, Tisza partján született igaz történeteket elsősorban felnőtteknek ajánlom, de ne féljünk felolvasni őket gyermekeinknek sem – az igaz történetek csakis tanulságul, mintául szolgálnak, képet adnak arról, milyen volt az élet akkor, milyenek voltak az emberek, a közöttük lévő kapcsolatok, milyen problémákkal, nehézségekkel kellett az akkor élt embereknek szembenézniük, de azt is megtudhatjuk, hogy milyen eszközeik, lehetőségeik voltak pl. a szórakozásra. (mulatságok, lakodalmak, bálok, lakmározások, disznótor stb.)

A fülszövegtől alkalmasabb, érdeklődést és személyes kíváncsiságot felébresztő ajánlót nem tudnék én sem írni: „A szerző annak idején, a ’30-as években kisgyermekként a Tisza-parton hallgatta cimboráival együtt az öreg halász, Hajagos Illés történeteit. Az egykori kisfiúból mára szintén tiszteletreméltó mesélő lett – ezt bizonyítják ezek a hangulatos „vízi-fabulák” is, amelyekből pontosan tízet találunk a könyvben. A klasszikus stílusú, gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt ajánlható írásokat színes rajzok, Majzik Andrea grafikus munkái illusztrálják.”

Kapcsolódó kihívások:
Kék Duna, Szőke Tisza – Ez a kihívás 2014. március 1-jéig tart. Kihívás teljesítéséhez, jelentkezni kell a játékra, és ha az olvasások közben olyan részletre bukkantok, amelyben a Dunáról, vagy a Tiszáról van szó, akkor az olvasás linkje mellett 5-5 db tiszai ill. dunai történetet kell idézni, igen szép kitüntetés a jutalmatok. További részletek: http://moly.hu/kihivasok/kek-duna-szoke-tisza. Jelenleg a résztvevők száma: 13 fő.

Földrajzi nevek a könyvcímekben – A kihívás, amely 2013. május 1-ig tart, teljesítése látszólag igen egyszerű, feltételek a következők: a kihívásra történő jelentkezést követően, ha elolvastál 2012. május 1-jétől kezdve minimum 5 szépirodalmi alkotást (nem szakkönyvet), amelyeknek címében létező földrajzi név szerepel, akkor az 5 olvasás és értékelés linkjét egyszerre, egy kommentben küldd el a kihívás oldalához. További részletek: http://moly.hu/kihivasok/foldrajzi-nevek-a-konyvcimekben. Eddig: 25 fő regisztrált a játékra.

@olvasóbarát így ismerteti Szeged „főutcájáról” a Tiszáról szóló írásokat tartalmazó könyvet:


+
>!
olvasóbarát MP

Szeged „főutcája” a Tisza, a környékben lakó embereknek mindent jelentett. A halászoknak a mindennapi kenyeret. Hajagos Illés az öreg halász minden meséjét továbbadta a körülötte lábatlankodó gyerekeknek, akik közül az egyik Takács Tibor összegyűjtötte a meséket és Majzik Andrea színpompás illusztrációival mi is megismerhetjük ezeket a történeteket a Tiszáról, Tápéról, a Maros torkolatáról és az itt élő nép életéről.

12 hozzászólás
!

9/ Csukás István: A lesből támadó ruhaszárító kötél – Pom Pom meséi sorozat

Nemcsak az az idézet cseng gyerekkorunk óta a fülünkben, hogy „kicsoda Pom Pom, mi? Hogy nem ismeritek? Óh, hát igazán senki sem ismeri, mert…” stb. stb. hanem ez is, ahogyan elkezdődnek Pom Pom, a legtöbbször szőrsapkára hasonlító kedvesen köhögős, jóságos figura, Picurnak szóló meséi: ”Gyerünk gyorsan, keressünk egy sötét rejtekhelyet, ott majd elmesélem világosabban!”

Csukás István: A lesből támadó ruhaszárító kötél – Pom Pom meséi című könyvét a Molyon 27-en olvasták, a könyvre eddig érkezett 16 értékelés közül 6 szöveges; 4-en tették várólistára, 3 fő kívánságlistára; eddig 1 moly kedvencelte, tetszési indexe 95%. Ez a könyv, maga a könyvsorozat, valamint a rajzfilm és a figurái is, egyaránt kedvelt gyerekek és szüleik között is. Gyakran válik örök kedvenccé, felejthetetlen olvasmányélménnyé.

Szerzői polc: http://moly.hu/szerzok/csukas-istvan
Pom Pom meséi sorozatpolc: http://moly.hu/konyvek/csukas-istvan-a-lesbol-tamado-ruhaszarito-kotel-pom-pom-mesei

Rajzfilm: http://www.youtube.com/watch?v=dHFMTDr3VfE
A Pom pom meséi egy magyar animációs rajzfilmsorozat, melyet Dargay Attila rendezett, és Sajdik Ferenc rajzolt. A sorozat két főszereplője Pom Pom és Picur. Két sorozatból állt: az első 1980-ban (13 epizód), a második 1981-ben (13 epizód) készült el. 1979-től 1988-ig megjelentek még könyvek a „Pom-Pom meséi” könyvsorozatcímmel, amiket Csukás István írt, és Sajdik Ferenc pedig rajzolt. 1999-ben az összes 11 mesekönyvből átdolgozott kiadás került a „Pom Pom összes meséi” címmel, 2005-ben már a „Pom Pom újabb meséi” című könyvben pedig újabb 15 történetet írta a szerző a rajzfilmsorozat forgatókönyve alapján. A hangoskönyvek viszont 2003-ban és 2008-ban jelentek meg.
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Pom_Pom_mes%C3%A9i

Kapcsolódó kihívások:
Hogy kicsoda Pom Pom? Hogy nem ismeritek? – olvassunk Csukás Istvántól (hogy megismerjétek) a kihívás végéig: 2015. december 31-ig legalább 5 Csukás-könyv elolvasása, amelyek közt lennie kell egy kötet Pom Pom, egy kötet Mirr-Murr, és egy ifjúsági regény, a többi kettő szabadon választott. Részletek: http://moly.hu/kihivasok/hogy-kicsoda-pom-pom-hogy-nem-ismeritek-olvassunk-csukas-istvantol-hogy-megismerjetek. Eddig: 89 fő regisztrált a játékra.
Segítségül: http://moly.hu/polcok/csukas-istvan
Kitekintő: http://moly.hu/polcok/csukas-istvan-mirr-murr-sorozat

Kis és nagymolyoknak feltétlenül figyelmébe ajánlom a: KIS MOLYOKAT a Molyra! azaz: Javítsd a Moly korfáját! kihívást, amelyeknek feltételei itt részletesen olvashatók: http://moly.hu/kihivasok/kis-molyokat-a-molyra-azaz-javitsd-a-moly-korfajat – 2014. március 1-ig egy „öreg-molynak” egy olvasni tudó „kismolyt” kell delegálnia a moly-hu-ra. A delegált életkorát a kihívás befejező időpontja mínusz 14 évben határozta meg a kihívás kiírója, azaz születési ideje 2000 január 1. vagy utána kell, hogy legyen.

@Morn egy régebbi értékelésében újratalálkozásáról mesél egy viharvert, gyermekkori példánnyal: http://moly.hu/ertekelesek/648214; @Juci értékelése pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a folyamatos visszaélések bizony nem maradnak következmények nélkül:


+
>!
Juci MP

Rendkívül tanulságos mese arról, hogy a folyamatos abúzusnak micsoda rettenetes következményei lehetnek. Szerencsére jól végződik, bárcsak Michael Douglast is ilyen szakszerűen fel tudta volna tekerni valaki az Összeomlás végén.

!

10/ Alessandro D'Avenia: Fehér, mint a tej, piros, mint a vér

„Az igazi álmoknak az akadályok adnak erőt. Máskülönben nem változnak tervekké, hanem csak álmok maradnak.”

Alessandro D'Avenia: Fehér, mint a tej, piros, mint a vér című könyvét a Molyon 103-an olvasták, a könyvre eddig érkezett 72 értékelés közül 47 szöveges; 151-en tették várólistára, 129 fő kívánságlistára; 23-an kedvencelték, tetszési indexe 92%. Ez a népszerű regény főleg a kamasz fiúk és lányok körében népszerű, de hasznos olvasmány szüleiknek, tanáraiknak.
Ne tekerj tovább, ha a fülszöveg alapján csak egy kicsit is magadra ismersz – ha így van, olvasd el ezt a könyvet!: http://moly.hu/konyvek/alessandro-d-avenia-feher-mint-a-tej-piros-mint-a-ver/fulszovegek

Alessandro D'Avenia – író és tanár, aki a valóság szerelmese. Szeret tanítani. Szeret írni. És a földi paradicsomot keresi a mindennapok útporában, és azoknak a szívében, akikkel ezen útján szembetalálkozik. Palermoban született, 1977. május 2-án, egy derűs éjjelen – az első dolgok, amelyeket meglátott és megérzett, azok városának, Palermonak és szülőföldjének, Szicíliának színei és illatai, amelyek élete során elkísérik. „Őrült” egy családban nő fel, „őrült”, mert a szülők úgy határoznak, hat gyermekkel gazdagítják ezt a világot. Édesapja fogorvos, édesanyja pedagógus, a görög és latin nyelvek tökéletes tudora, ebben a környezetben szerzi ismereteinek 90%-át. Elemi iskoláit még nem veszi komolyan, de felsőben kezdi megszeretni az irodalmat. Gimnáziumban szerencsés, mert különleges tanárok kísérik tanulmányai során, mint pl. Puglisi atya és az irodalom tanára. Olvas, sportol és egy csomó barát veszi körül.
1995-ben érettségizik, 18 évesen úgy dönt, hogy egy római egyetemen tanul tovább antik irodalmat. Itt is szerencsés, mert jó tanárok tanítják, nagy lelkesedéssel tanul. 2000-ben görög irodalomból diplomázik, és elnyer egy kutatói doktorandusz ösztöndíjat a Sienai Egyetem Antropológia Tanszékére. Doktori címét a homéroszi szirénekről, és a szirének ill. az ókori Múzsák közti kapcsolatról írott dolgozatával szerzi meg.
Időközben elkezd tanítani is – ez mindig is gyerekkori álma volt. Oktató-tanítói munkája három éve alatt szinte mindent megtanult, amit a tanításról tudni kell. Miután befejezte doktoranduszi kutatásait, úgy dönt, hogy inkább a tanítást választja a kutatás helyett. Görögöt és latint tanít, inkább saját, mint tanítványai örömére.
2006-ban, tizenegy csodálatos Rómában eltöltött év után Milánóba költözik, egy rendezői mesterképzés végett. Miután elvégezte, írni és rendezni kezd. Ismét tanít.
Megírja az első regényét. Barátai és tanítványai segítik munkájában. Kéziratát a Mondadorinak küldi el. Jelenleg egy milánói gimnáziumban tanít olaszt és latint. Tanul, olvas (mindenfélét a képregénytől Dosztojevszkijig), ír, sportol, filmeket, sorozatokat néz, blogot ír. Sok időt szentel barátainak. Gyakran láthatjuk biciklivel a városban.
Nem akar semmit tanítani senkinek (kivéve tanítványait), inkább azt szeretné bizonyítani, hogy az élet mindig a legjobb copyright. (Forrás: http://blog.librimondadori.it)
Második regénye 2011-ben jelent meg a Mondadori-nál: Cose che nessuno sa (Dolgok, amiket senki sem tud) címmel.
Forrás: http://www.wuz.it/biografia/780/avenia-alessandro.html
„Leo középiskolás, nagyon nem találja önmagát. a helyettesítő filozófiatanár, az Álmodozó ülteti el benne a gondolatot, hogy találja meg az álmát, és a fiú rájön, hogy az nem más, mint Beatrice, a gyönyörű vörös hajú csoda az iskolából. Leo legalább annyira odavan a vörös színű tincseiért, mint amennyire retteg a fehérségtől, ez a szín testesít meg mindent, ami a félelem. ezt én is ismerem, nem jó, mikor eljön a fehérség, pillanatok alatt beszippantja az embert, és rohadt nehéz kikecmeregni belőle. Leo lelkiállapota folyamatosan attól függ, hogy mennyire kerül közel az álma eléréséhez, azaz Beatricéhez, és amikor megtudja, hogy Beatrice leukémiás, teljesen kikészül és semmi nem érdekli, felborít mindent maga körül. legjobb barát(nő)jét, Silviát, aki mindig mellette áll sikerül eltaszítania magától, és az iskolából is majdnem kicsapatja magát. nagy nehezen megtalálja az utat Beatricéhez, azonban talán fel sem fogja, hogy a lány haldoklik, és hogy lehet, hogy nincs közös jövőjük.” Forrás: http://konyvjelzozo.freeblog.hu/archives/2011/12/28/Alessandro_DAvenia_Feher_mint_a_tej_piros_mint_a_ver/
Szerzői polc:
http://moly.hu/szerzok/alessandro-d-avenia

Video irodalom óra a tanár úrral – téma: a szerelem, nézzetek bele! Ne csak az olaszul tudók, éljétek át ti is azt az érzést, azt a légkört, ami a középiskolás tömeget körülveszi, szabadtéren kivetítőről nézik – tipikus olasz környezetben, egy téren – irigylem őket. Az előadása pedig egyenesen felemelő, magával ragadó, nagyszerű, olaszul valamit is értőknek – feltétlenül meghallgatandó:
http://vimeo.com/41906987
Blogajánló: A szerelem színei – írta: Boros Ágota: http://olvassbele.com/2011/11/09/a-szerelem-szinei-alessandro-davenia-feher-mint-a-tej-piros-mint-a-ver/

Kapcsolódó kihívások:
Mert nem minden fekete és fehér – ez a kihívás 2015. november 7-én ér véget, és min. 5 könyv elolvasása szükséges, amelynek címében színek találhatóak. Több részlet: http://moly.hu/kihivasok/mert-nem-minden-fekete-es-feher

Olvassunk olasz irodalmat! – A kihívás teljesítéséhez olasz szerzőktől kell szépirodalmi műveket olvasni és írni egy pár mondatból álló értékelést. Részletek itt: http://moly.hu/kihivasok/olvassunk-olasz-irodalmat. Ehhez a kihíváshoz 2012. december 31-ig lehet jelentkezni; akkor a kihívás véget is ér. Eddig 136 fő csatlakozott a játékhoz.

Miután megismertem @f_andi: http://moly.hu/ertekelesek/931402
@Miestas: http://moly.hu/ertekelesek/914512,
ill. @suhakata http://moly.hu/ertekelesek/925826 értékeléseit, azóta szeretném nektek is bemutatni ezt a könyvet.

Remélem, sokan közületek találtatok ízléseteknek megfelelő olvasnivalót, és ha ez így van, remélhetőleg ti is olyan könnyedek és vidámak lesztek, mint én, a kis májusi gyerekdal dúdolgatása közben.

Az értékeléseket @petibácsi szavaival zárom.

Kívánok nektek a továbbiakban is jó olvasást– @Gelso.


+
>!
petibácsi

Nincs nekem ezzel semmi bajom, maximum túlságosan hozzászoktam már az olyan szövegekhez, amik okosabbak nálam, ez meg egy ízig-vérig pubi regény. De tényleg. Tinikről szól tiniszemmel.
Vagyis szerintem hiteles az elbeszélő 16 éves srác karaktere. Igazi érzékeny, ingerlékeny, dacos kamasz, félkész emberke, aki (bár erről sokáig fogalma sincs, de) szinte semmit sem tud a helyén kezelni. Gyakran lett volna kedvem leinteni, hogy „öcsi, mikor érted már meg, hogy ezek a dolgok nem így működnek?” vagy „jól van, haver, ez azért nem ilyen egyszerű”. És a szöveg megmunkáltsága is ennek megfelelő: néhol (mintegy random) gazdagabb, néhol teljesen sekélyes, tele elbénázott, komolytalan metaforákkal és egydimenziós, felszínes gondolatokkal (mint a címszereplő színszimbolika is), de hát ez van, asszem, tényleg ilyen gagyik vagyunk 16 évesen.
Azért az az alapkoncepció, miszerint egy ilyen izgága, zavarodott jellem egyszer csak szembetalálkozik a leukémiával és a halállal, akár még izgalmas is lehetne, de túl sűrűn csúsznak be amerikai matinéfilmekbe illő klisék, mint: az eltévelyedettet helyes útra terelő különc új tanár, szülők elől szökdösés, a mindent eldöntő focibajnokság napja, stb. stb.
Tiniknek és szülőknek ajánlható, de amíg a kettő között vagyok, nekem inkább csak egy vállrándítást jelent.

4 hozzászólás

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!