Klasszikus magyar irodalom

Jókaiban megvan az a jó magyar természet: nem szeret más házában lakni. Pesten is háziúr volt ő örökösen. Ami azért is érdekes, mert ahány költőnk volt, amióta írni-olvasni tud a magyar, sohase tudott Pesten házat szerezni egy se. Jókai szerzett Balatonfüreden is.
Ahol a Savanyúvízről kihajlik az út Füred falva felé, ott a templom mögött szerzett egy szélső, puszta telket. De olyan telket, aminőt a zalai ember kübörcnek nevez. Kübörc azt teszi: kőbérc. Nem volt azon a telken egy talpalatnyi termőföld sem. Ide épített egy szép villát öt-hat kisebb-nagyobb szobával, emelettel és kerttel. A kertnek való földet virágcserépben kellett tartani, máskülönben megette a kavics. A villát egy dűlőút választotta el a víz partjától. Itt a parton is megszerezte nyaralótelkének folytatását. Itt termesztett aztán gondosan szúnyogot, szőlőt, nádat és gyümölcsöt.
Itt lakott nyaranta vagy húsz éven át. Boldogult neje nagy gazdasszony volt, a színművészet múzsáit ritkán fogadta ekkor már, ehelyett nagy gondot fordított a konyhára és éléskamrára és a téli főzelékek, aszalékok és befőttek elkészítésére. Néha minden szoba, szék, asztal, pamlag úgy tele volt mindenféle konyhai és éléstári készséggel, valamint Jókai szobája is papirossal, levéllel, kézirattal, újsággal és könyvvel, hogy ha odamentünk, alig tudtuk a kalapunkat hova tenni. De meleg szívet, jó szót mindenki talált.
Itt készült Az aranyember

Jókai Mór Börtön virága című könyvét olvasva érdekes bekezdésekre akadtam arról, mi volt a kor – vagy talán csak Jókai? – véleménye a csecsemők gondozásáról-neveléséről:

"A kis ember megszólalt az oldalszobában. Arra mindkettőjüknek át kellett menni. A gyermek toalettet akart csinálni. Abban segíteni kellett a nagyanyának.
Pszt! Nem szabad gyermeket dicsérni! Attól megbetegszik. Inkább azt kell neki szemébe mondani: „heh, te csúnya!” Majd csak az anyának mondja azt el a nagyanya, hogy mit látott az unokáján. Szakasztott olyan, mint az ő fia volt, a Dezső, ilyen idős korában. Mi lesz belőle, mire megnő?
Ne beszéljünk erről. Az anya gondoskodott róla, hogy elhallgattassa a sivalkodó porontyot.
– Nem kell annyit csókolgatni: néha rá kell tapsikolni, mikor rosszalkodik, attul iperedik a gyerek.
A kibékített gyereket aztán rá lehetett bízni a dajkára, aki értett a danoláshoz." (iperkedik:erősödik)

A maihoz képest drasztikus volt a menete az elválasztásnak (az sajnos nem derül ki a szövegből, hogy a gyermek mennyi idős):
„Majd mikor elkövetkezik az emberéletnek első keserves csalódása, amit úgy hínak, hogy „elválasztás”. Amikor az anyát kicserélik a szárazdajkával. Ez a szerep jut a Zsófinak; ő tud komédiázni. A gyermek sír, akaratoskodik, nem akar belenyugodni a zsarnokságba: követeli az élet kútforrását. „Csincs”. – „Táttá!” A Zsófi főz neki drága jó pépeket, és kínálja édes tengerihagyma-szörppel. Nem kell neki: eltaszítja a kiskanalat a szájától, míg nagy kérésre, unszolásra meg hagyja magát etetni. Majd inni is megtanul, csévés edénykéből cukros tejet. Míg egy hét múlva mint kész ember lép be a világba, s bámulatra ragad mindenkit, mikor a kiskanál nyelét ökölre fogva, sajátkezűleg rakja a csészéből a szájába az édes kását. Soha életében ennél nevezetesebb hőstettet nem fog elkövetni.”

A csecsemők, gyerekek beszédéről érdekes elméletet találhatunk a 23.fejezetben:
"A fiatalember mély bókkal üdvözölte Violát, aztán a bölcső fölé hajolt, s az új ember szemébe nézett, aki bátran visszanézett rá, s azt mondta: „bábá”, ami annyit tesz, hogy „bácsi”.
Mert az újszülött embervakarcs már hatvannégy szót hoz magával a világra, amit senkisem tanított neki: bibi az, ami fáj; csecse, ami tetszik; bebe, amit megvet; cici a szopás; boti a fej; bábó a láb; kacsó a kéz; tente az alvás; táttá azt teszi, hogy elment, akit hív; tütü az ital; mám-mám a tápszer; nyanya az anya; nenne az idegen nő. Ki tanította ezt neki odaát, valahol az ismeretlen világban? Mért nem téveszti össze azt, hogy „bábá”, azzal, hogy „papa”?"

A gyermekek beszéde témaként már korábban is megjelenik Jókainál: A magyar nép élce c. munkában (http://moly.hu/konyvek/jokai-mor-a-magyar-nep-elce) szereplő A gyermekek nyelve című humoros adomában, mely a MEK-en olvasható.

Így ír még erről Mikszáth: Jókai Mór élete és kora c. könyvében:
„Az írásnak szánt időt most is íróasztalánál töltötte, csakhogy most már gyakran beengedte jönni a kis Mariskát, Fesztyék leánykáját, aki rendszerint virágot hozott a nagypápinak és pacsit jött adni. Az öreg sok időt töltött a gyermekkel, igen szerette és gügyögő korában csak ő tudott vele elbeszélgetni. Mert ez az ember, akinek sohase volt gyermeke s nem volt alkalma csecsemőkkel bíbelődő magyar anyákkal hosszú időket tölteni, jobban ösmerte a magyar csecsemő nyelvét, mint bármely dada.”
„Bródy Sándor a Jövendőben közölte Jókai egyik hátrahagyott kéziratából baba-nyelv szótárát, egy egész kimerítő közleményt aminő egyetlen etnográfiai munkánkban sincs.” (előző idézet lábjegyzete)

Mikszáth aztogrammot oszt – Szeged, 1900 körül

AZTOGRAMM? oszt' jó napot!

Forrás: http://www.kulturpart.hu/irodalom/29248/mikszathot_nem_lehet_nem_szeretni

Kissé eredménytelen hírverés a Nyugatnak, avagy a pedagógusbérek kérdése a huszadik század elején

Egy csütörtöki délután a főként úri hölgyekből álló közönség előtt a fővárosból érkezett irodalmi művészek egyike, egy bizonyos Ignotus álnéven bemutatkozó újságíró arról beszélt, hogy nem szabad kőfallal körülzárkóznunk, hanem tárt karral kaput kell tárnunk a nyugat minden áramlatai előtt, hogy azokon kiépült elmével s kiélesedett szemmel magunk is ki tudjuk selejtezni a silányát. Szavait kevéske taps és hosszú csend fogadta. Végül az öntelt budapestieknek a helybéli értelmiség nevében az iskolaigazgató úr válaszolt, elmondva, hogy meggyőződése és napi tapasztalatai szerint a községi és hitfelekezeti tanítók fizetésének felemelése, a magyar nyelvoktatásra kötelezés és a címerek felszereltetése sokkal többet használ a magyar politikai nemzetnek, mint holmi gonddal csiszolgatott, s csekély példányszámú fővárosi kiadványokban megjelentetett rímek és versezetek.
37. o.

A kép forrása: http://nyugat.oszk.hu/html/alkotok/karikaturak/nagy/ignotus_mh017.jpg

„A boldogság szigetet mindenki ismeri. Mikor napi foglalkozásunk egyhangúsága fojtogat, mikor kicsinyes gondok elszürkítik a látóhatárt, mikor úgy érezzük, nem bírjuk tovább elviselni szomszédainkat és felebarátainkat – a Sziget, távolban lebegve, úszva, mint egykoron Délosz, a horgonytalan sziget, ahol Apolló született, megjelenik szemünk előtt. "Elmenni egy szigetre, ahol nem lakik senki, vagy legalábbis engem nem ismer senki, egy boldog szigetre, ahol csak a fa gyümölcse után kell nyúlnom, és másra nincs szükségem” – ennek a szigetnek fáradt vágyódásainkban mindnyájan polgárai vagyunk. De ennél is több a távoli sziget: mindnyájan vágyódunk az ismeretlen, a csodálatos, a kimondhatatlanul messzi után, ami mindenen túl van, óceánok közepén."
Kép innen: http://indafoto.hu/durcka/image/14013853-de945258