Megemlegetve
kaleIDÉZkóp
+

Nemrég olvastam egy érdekes cikket arról, hogy az irodalom tulajdonképpen |fraktál. S bár a cikk másfelé járt, bennem mégis az rémlett fel, hogy minden szövegben újra megszületik a másik minden író másik minden szövege, és így tovább. És még csak nem is észrevétlen öntudatlanságban. Az irodalmi fraktál újabb csavarjai boldogan, sőt akarattal csatlakoznak, megvallják ezt, néven nevezik egymást: és együttesük kiadja a végső, teljes nagy szöveget, mely a kellő távolságból talán már az első és nagy olvasó maga.
A cikk: http://chronolect.com/archives/830
A kép alkotójának honlapja: http://www.koehnline.com/
A karc bevezetőül szolgál a |Merítés júniusi számának |kaleIDÉZkóp rovatához:
http://moly.hu/merites-rovatok/kaleidezkop-4
És bővebb és szabadabb kifejtése továbbgondolása ebben a karcban olvasható:
http://moly.hu/karcok/164692
Mindig inferióris marad az asszonyi állat, nem is lehet másképpen. Hisz az életideje kétharmad részét elfoglalják a fajfenntartással járó öntudatlan, állati gondok, kötöttségek, s az értelmét ösztönök igazítják. Ha ezek alól felszabadítja magát, iránytalan, korcs, helyét nem lelő figura lesz, idétlen és boldogtalan. Az asszony vak eszköze a természet céljainak, öntudatra nem jutott, félig még gyökérző, növényéletű lény, kinek minden értéke az akaratlan báj és szépség, mely olyan, mint a virágoké, s a magvak hallgatag, igénytelen, váró termékenysége. Mind a a bölcsészek, Platón, Spinoza, Kant, Schopenhauer, Nietzsche megegyeznek ebben. Csak a mai beteges mívelődés játszik erőlködve azzal, hogy komolyan számba vegye a nőt.
22. fejezet
Jobban teszed, ha nem hívsz bulizni. Nem fogok karaokézni, ruhástul a medencébe ugrani, nem tetováltatok a bicepszemre gombolyaggal játszó kismacskát, nem engedem, hogy gumikötelet kössenek a bokámra, és nem veszek fel rózsaszín parókát. (Ha ezek közül valamelyik mégis megtörténne, másnap, józanul nagyon fogom szégyellni magam miatta. És ha ráadásul még emlékeztetsz is rá, utálni foglak. Nem bocsátom meg neked, hogy infantilis voltam.) És ez baj. Nem kicsi. Mert körülöttem a világ látványosan megfiatalodott. Boldog gyermekek népesítik be. (Majd nézz utána Nietzschénél a Zarathustrában, mit ír a szellem változásairól…
214. oldal
Leslie-vel egy Victorról elnevezett étterem taraszán ülünk, s már kapatos vagyok. Ekkora nemi villanyáram még sose rázott. Ennek a zsidó sellőnek a körme alatt több az érzékiség, mint Virginia és Észak-Karolina valahány lányszobában epedező szendéjének együtt. Az esze is tökéletes, és Henry Millernek azt a tételét erősíti, hogy az érzékiség ész dolga, értsd: buta nő, buta kúrás. Beszélgetésünk árapálya váltakozó, akár a tengeré – Hart Crane, szex, Thomas Hardy, szex, Flaubert, szex, Schopenhauer és Nietzsche, szex, Huckleberry Finn, szex.
És egy zárójel – vagy zsákutca? önmagára utalás? a titok maga? vagy a megfejtés?
„Életünk első negyven esztendeje a szöveget adja, a többi harminc a hozzá való kommentárt, mely megtanít rá, hogy a szövegnek igazi értelmét és összefüggését tanulságával és minden finomságával együtt igazán megértsük.” (Schopenhauer)
http://moly.hu/idezetek/114604 @egy_ember
+
Észrevették már, hogy a legkiemelkedőbb irodalmi alkotások – a Moby Dick, a Huckleberry Finn, a Búcsú a fegyverektől, A skarlát betű, A bátorság vörös kokárdája, az Iliász és az Odüsszeia, a Bűn és bűnhődés, a Biblia és A könnyűlovasság támadása – mind arról szólnak, hogy mekkora szívás embernek lenni?
18. oldal (Nyitott Könyvműhely, 2009)
Boldogan vártam az estét, mert szeretem a szlovák nőket, és több okból előnyben részesítem őket a cseh nőkkel szemben: elsősorban, mert elegánsabbak, másodsorban, mert kevésbé emancipáltak és harmadszor, mert az eksztázis pillanataiban azt mondják: joj.
(Milan Kundera: A hírnök)
I. (egy Pobjeda hátsó ülésén) - mottó
És még egy zárójel: hogy de, azért is, mindig mindenki ugyanaz, önhasonló, bizony, csak nem éppen ott – ki erre fraktálgat, ki amarra:
http://moly.hu/idezetek/10779 @zuzm
„UGYE TUDJA, HOGY MAGA NEM EGY ESTERHÁZY PÉTER? – vont kérdőre az Állítsátok meg Terézanyut! című könyvem bemutatóján, szigorúan összehúzott szemöldökkel, egy neves lap irodalmi szerkesztője.
Szaporán bólogattam.
Milyen hülyén is festenék fiatal nő létemre hullámos ősz sörénnyel – gondoltam.”
+
Egy idézet Thomas Manntól – vagy Goethétől?, minden idézet vagy Thomas Manntól, vagy Goethétől való – mutatja az irányt: Író az, akinek gondot okoz az írás. Azért ez meglepő. Mert például pék az, akinek nem okoz gondot pékezni. Schumacher az, akinek nem okoz gondot autót vezetni. A Ferrari meg az, akinek nem okoz gondot a Schumacher. Elnézést.
Temető az egész kultúránk, itt nyugszik Jézus Krisztus, Szókratész, Mozart; Haydn, Dante és Goethe.. és ha legalább egyetlen őszinte, komoly szót tudna bárki is szólni a gyász és elkeseredés hangján erről a pusztuló világról, de senki sem képes rá, mindenki csak zavart vigyorral ácsorog a sír szélén.
És ahelyett, hogy bezárnánk, szemünket a tűrőképesség határáig meresztjük, hogy meglegyen az a kellő távolság, a már észlelhetőig hátráló perspektíva, és már látjuk is, ahogy a számlálhatatlan betű – hipp-hopp – testet ölt:
http://moly.hu/idezetek/101778 @HAri










