kaleIDÉZkóp

Valami olyasmi munkál a lelkemben, amit nem értek. Én voltaképpen szorgalmas vagyok – valósággal kicsinyes; munkásember, aki szorgosan és lelkiismeretesen végzi a munkáját, de emellett ott él bennem a csodák szerelme, a hit a csodában, s ez szövi át minden tervemet, ez térít le a szokott emberi ösvényekről, kerget ki a vad tengerekre, ember nem látta vidékekre, amelyeket annyira szeretnék földeríteni.

13-14. oldal (Kozmosz Könyvek, 1977)

Úgyhogy végül, sok-sok tűnődés és tépelődés után megszólaltam az óvodában.
Ennyit mondtam:
– Húzzatok a francba.
Három és fél éves voltam, és romokban hevert az életem.

20. oldal

– Mi történt? – suttogja.
– Leestem a térképről.

255. oldal

Nem arról volt szó, hogy Ottlik „beállt” volna a Kádár-rendszer szolgálatába – miközben kötésig benne állt. Benne élt, és nem vett róla tudomást. S ez a magatartása nemcsak ismerős volt olvasói számára, hanem követhető és követendő példa lett. Az Iskola a határon boldog idill jelenetének politikai jelentőségével, jelentésével Ottlik nyilván teljes mértékben tisztában volt. A „felejtés” ebben az esetben nem elvétés, nem elszólás, nem elfojtás kérdése. Sokkal bonyolultabb ez ennél.

54. oldal

Anyuka nem volt lágerben, uram, anyukát elrejtették egy zárdában, nem lett semmi baja, akkor még, csak aztán megviselte a hosszú béke, ez a kelet-európai vircsaft, mint magát is, azért viszont már nem jár kárpótlás.

275-76. oldal (Szappanopera)

A környezet tényleg sokkal oldottabb volt, és ha nem jutott volna újra és újra eszükbe, hogy mi van a kerítésen túl, meg hogy mi mindent láttak, talán még el is hitték volna, hogy a világgal minden rendben van.

164. oldal (Ad-Librum 2010)

Rekkenő nyári délelőtt. Templomban. Hűvös Máriák, viaszcsecsemők, néhány imádkozó. A taglejtések, a térdhajtások, a bókolások, az egymást lopva figyelő, hiú áhítat. El lehet-e fogadni a világ értelmetlenségét, az egyszeri életünket követő teljes megsemmisülés gondolatát anélkül, hogy kétségbeesnénk, sőt erőt merítve a gondolatból? Itt kezdődik pedig a szabadság. Bizonyos értelemben az áhitat is.

13. oldal

Nem tudom, más is érezte már ezt: az ember alól egyszerre csak kiesik a világ. Az egész világ, a maga hegyeivel és templomaival, a maga szokásaival, a maga rendjével, a maga törvényeivel. Az emberek, a vágyak, az örömök, az aggodalmak: minden kiesik. És csak az ember marad egyedül. Egyedül. Mint egy vadállat a sziklán, amelyiken semmi sincs, se fű, se bokor, se moha, csak áll magában, körülötte köd, s a köd alatt félelmetes és fekete szakadék. S az ember áll rajta, egyedül. Magányos sziklán egy magányos vadállat, akit már nem érdekel semmi, ami ezután következik. Hogy van-e mit enni, vagy nincsen mit enni. Hogy van-e, hol meghúzódjék az eső elől, vagy nincs hol meghúzódjék. Hogy üldözik-e, vagy már nem üldözik. Mindegy. Az ember alól kiesik a világ, és az ember áll egyedül, és csak áll és olyan, mintha hirtelen elfújtak volna egy gyertyát, ami az egész világnak addig a percig értelmet adott. És az ember áll a sötétben, a vaksötétben, és nincs sehol semmi, és nincsen értelme többé semminek.

93-94. oldal

Mert van az adatszerű igazság. Ez és ez történt. Így és így történt. Ekkor és ekkor történt. Ezt nem nehéz megtudni. A tények beszélnek, mint mondani szokták, az élet vége felé az összes tények árulkodnak és ordítoznak, hangosabban, mint a kínpadon a vádlottak. A végén minden megtörtént, s ezt nem lehet félreérteni. De a tények néha csak szánalmas következmények. Az ember nem azzal védekezik, amit csinál, hanem a szándékkal, amellyel elköveti ezt vagy azt. Minden a szándék. A nagy, a régi, vallásos jogrendszerek, melyeket tanulmányoztam, tudják ezt és hirdetik. Egy ember elkövethet hűtlenséget, aljasságot, igen, a legrosszabbat is, gyilkolhat, s belülről tiszta marad. A cselekedet még nem az igazság. Mindig csak következmény, s ha az ember egy napon bíró és ítélni akar, nem érheti be a rendőri jelentés tényeivel, meg kell tudnia azt, amit a jogászok indítóoknak neveznek.

66. oldal - 13. (Akadémiai és Helikon Kiadó, 1990)

A régiek mit sem ismertek a mi alkonyi félhomályunkból s habzó szürkületünkből. Az eső vagy zuhogott, vagy pedig egyáltalán nem esett. A nap ragyogott, vagy minden sötét volt. S a költők mindezt, szokásuk szerint, a szellem síkjára vetítették, s gyönyörűen énekeltek sziromhullásról s rózsahervadásról. A pillanat rövid, így daloltak; a pillanat már el is múlt, s egyazon hosszú éj vár mindnyájunkra. Nem ismerték azt a szokást, hogy a szegfű vagy rózsa friss színét üvegházban őrizzék és dédelgessék. Nem ismerték a mi lassú és kétkedő korszakunk sorvasztó bonyodalmait és kétértelműségeit. Az erőszak uralkodott. A virág bimbóba szökkent s elhervadt. A nap felkelt és lenyugodott. A szerelmes szeretett és továbbállt.

Első fejezet, 14. oldal

Most azt kellene mondanunk, hogy nem létezik valóban és totálisan kaotikus lista, csupán olyan esetek, amikor a szerző kaotikus helyzetet akart kifejezni. A kaotikus felsorolás közismert példái találjuk Rimbaud-nál, de hadd sorolja fel azokat a jelzőket, amelyekkel Cole Porter halmozza el szerelmesét a You are the Top! -ban: a Colosseumhoz hasonlítja, a Louvre-hoz, Strauss-szimfóniához, Shakespeare-szonetthez, Miki egérhez, a Nílushoz, Mona Lisa mosolyához, Mahatma Gandhihoz, a Napóleon konyakhoz, egy spanyol nyári éjszaka ibolyaszín fényéhez, a National Galleryhez, Greta Grabóhoz, a celofánhoz, Fred Astaire lábaihoz, O'Neill drámájához, Whistler anyjá-hoz, a camembert-hez, egy rózsához, Jimmy Durrante orrához, egy Botticellihez, Keatshez, Shelley-hez, a holdhoz, Mae West vállaihoz, a Zuiderzeen sikló csónakhoz, egy régi holland mesterhez, Lady Astorhoz, az orosz sztyeppéhez és gy tovább semmilyen különbséget sem téve Dante Pokla és a brokkoli között.

149. oldal

(60)
Ízlésre többfélék a camembert-ek;
ám mind: úrilány. Csak a héjuk merev,
belül képlékeny gyerekanyag remeg.

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

ANYTHING WORTH DOING IS WORTH DOING SLOWLY.
Amit érdemes csinálni, azt érdemes lassan csinálni.
Mae West, amerikai színésznő

Elemér úgy ivott, ahogy Liszt Ferenc zongorázott.

121. oldal