Heterocera scientia

Az e havi szám talán kicsit rendhagyó lesz – mondhatjuk úgy is, hogy populáris témát választottam, Hockley-Gardner: House a sebzett gyógyító a televízióban c. könyve alapján készült a mostani írás.
Először arra gondoltam, hogy meg sem próbálok indokot találni arra, hogy miért is House-ról a sebzett gyógyítóról fogok írni – egész egyszerűen annyira megfogott ez a könyv, hogy eltérve eredeti tervemtől úgy döntöttem hogy ez lesz az ehavi téma. De, valójában még jó okom is van: február 11. a betegek világnapja, úgyhogy azt hiszem ez az aktualitás is alátámasztja, hogy orvoslásról és jungiánus pszichológiáról legyen szó ebben a februári rovatban. Mielőtt azok, akik esetleg nem szeretik House-t ezen a ponton elhúznák a szájukat, szólok, hogy nem csak róla lesz szó, úgyhogy akár még nekik is érdemes elolvasni.
A további felhördülésre ok lehet még, hogy House egy fiktív személy, mégis mit keres a tudományos rovatban? Ez tény és való, ráadásul nem is könyvszereplő, hanem televíziós sorozatszereplő. De mostanra már mémmé vált, nem is keveset alakított kultúránkon, és több könyvet is írtak róla. Ezek közül használom fel a fent említett tanulmánykötetet, amely szerintem meglehetősen tudományos igényű, ezért is merészeltem bevenni a rovat kereteibe.
A legelső, amire kitérnék az House-nak és a detektívekkel való rokonsága (konkrétan a Sherlock Holmesszal vonható párhuzam). Az egyik legvonzóbb attribútuma a sorozatnak, hogy House úgy ered a betegségek nyomába, mint Sherlock Holmes a bűnözők nyomába. Deduktív logikával próbálja a fehér táblára felvezetett diagnózisók közül kiszűrni a megfelelőt. (Sherlock Holmesszal való egyezése nem csak erre redukálódik: már a nevük is tükröz némi rokonságot: House – Holmes, ezen felül Holmes hűséges segítőtársa Dr. J. Watson, míg House-nak Dr. J. Wilson. Holmes hegedül, House zongorázik, illetve gitározik, Holmes kokainfogyasztó, míg House Vicodin-függő, végül pedig House házszáma 221B, Holmes pedig a Baker Street 221B cím alatt lakik.)
House tehát egyfajta „kóroknyomozó” szerepében tűnik fel, így a néző ugyanúgy izgulhat, mint egy szokványos krimi alatt, hogy elkapják a tetteseket.
„Szinte minden detektív egy megérzését követi, amikor megpróbál megoldani egy bűntényt, miközben logikai ugrásokat hajt végre, és az intuíciójára hagyatkozik. Ezt azért tudják megtenni, mert lélekben közel állnak a bűnözőkhöz, és tudattalannak ugyanabban a lélektani terében tartózkodnak. (…) a detektív árnyéka maga a bűnöző, és a detektív, illetve a bűnöző tulajdonképpen ugyanannak az éremnek a két oldala – ellentétek, amelyek találkoznak egymással” ebből pedig az következik, hogy House árnyéka maga a patológia, és mint láthatjuk a rossz lábában magával hordja a betegséget. Így meg is érkeztünk a könyv címadó archetípusához a „sebzett gyógyítóhoz”. Sokan tudni vélik, hogy House gyógyítási képessége abban rejlik, hogy szó szerint közel áll a betegséghez. Szerintem nem csak az övé, hanem sok más orvosnak az erőssége is ebben rejlik.
Az első sebzett gyógyító maga a gyógyítás istene Aszklépiosz volt.

Aszklépiosz Apollón és Korónisz fia. Korónisz már terhes volt, amikor szeretőjéül fogadott egy halandót, amiről tudomást szerezve Apollón megölette Koróniszt. Mikor értesült arról, hogy Korónisz állapotos volt, elküldte a halotthoz Hermészt, hogy mentse meg a magzatot. Hermész kivágta a nő méhéból a gyeremeket, akit aztán Kheirón, a kentaur nevelt fel. A mítoszok szerint fel tudta támasztania halottakat – amit Hádész nem nézett jó szemmel, így közbenjárására Zeusz halálra sújtotta Aszklépioszt. Később Zeusz megbánva tettét, feltámasztotta Aszklépioszt, és felemelte maga mellé az Olümposzra – az alvilágban tett látogatásának azonban nyoma megmaradt: sánta istenség lett belőle.
A könyv egyik tanulmánya a sebzett gyógyító négy típusát különbözteti meg:
Az első az a gyógyító, aki egyszerre megsebez és meggyógyít, a második, aki tartós sérülést szenvedett el, a harmadik, aki közel került a halálhoz és felépült, a negyedik pedig aki a sérüléseivel gyógyít.
Az első kategória „aki megsebez és meggyógyít” még a betegségek ősi szemléletéhez nyúl vissza: „a betegségeket égiek teremtették, tehát nekik is kell meggyógyítaniuk”. Apollónt gyakran tekintették ennek az archetípusnak a megtestesítőjeként, „aki öl, ugyanakkor megtisztít és gyógyít is”. Az „aki megsebez, az meggyógyít” rímel a modern orvoslásban a sebész munkájára. Gyakorta alulértékelik, hogy mekkora hatással van az orvosokra, hogy meg kell sebezniük a pácienseiket. Az, hogy bele kell vágni egy betegbe magának az orvosnak és a nővérnek is sérülést okozhat. „Feltehetően a sebzett gyógyító fogalmának hátterében egy olyan elképzelés áll, hogy a sérülés valamilyen módon növeli a gyógyító empátiáját.” Jól látható, hogy ebben az értelemben House nem sebzett gyógyító, sérülése következtében nem fejlődött ki empátia benne a betegek iránt, legalábbis nem abban az értelemben, ahogy szeretjük értelmezni az empátiát. Ha belegondolunk, az empátia átérző képesség, és House-nál jobban kevesek tudják átérezni magát a betegséget. Más kérdés, hogy House ezt nem arra használja, hogy megvigasztalja a beteget, hanem hogy meggyógyítsa.
„A gyógyító, aki tartós sérülést szenvedett el” – ennek prototípusa Kheirón a kentaur, aki Aszklépioszt nevelte fel. A sérülése Héraklész nyílvesszőjétől származik, és ő az egyetlen olyan istenség, akinek gyógyíthatatlan sebe van. Ugyanakkor ennek köszönhetően tesz szert jártasságra gyógynövények használatában, miközben saját sérülésére keres gyógyírt. A másik példa a Halászkirály, a Szent Grál legendájában. Neki is éppen a combján van egy tartós sérülése, mint House-nak. Azonban ahelyett, hogy a gyógyulás útjait keresné, addig sebzett marad, amíg át nem tudja ruházni másra a Szent Grál őrzését. Paradox módon amíg a Grál közelében tartózkodik, addig nem tud a gyógyító erejében részesülni, „mivel csak az ágyán tud feküdni, nyöszörögve. Ha valami gyönyörűnek és értékesnek a közelében tartózkodunk, ugyanakkor nem részesülhetünk abból az élményből, amit nyújtani tud,(…) az a kínzásnak az egyik legkifinomultabb formája.” House tehát egy kórházban dolgozik, orvosokkal és modern felszereléssel körülvéve, de nem tudja meggyógyítani magát, sőt senki más sem tud segíteni rajta, miközben ő nap mint nap mások betegségeit gyógyítja.
„A gyógyító, aki közel került a halálhoz és felépült” rokon az előző csoporttal olyan értelemben, hogy mindkettőben olyan gyógyítók találhatóak, akik közel kerültek a halálhoz, és vagy felépültek, vagy ott maradtak a határmezsgyén, közel maradva a halál élményéhez. Aki felépült, az talán pozitívabban állhat magához a gyógyításhoz, mint folyamathoz – hiszen ő maga is felépült. House ebben az értelemben nem sebzett gyógyító.
A „sérüléseivel gyógyító sebzett gyógyító” viszont nem idegen tőle. Olyan orvost vagy inkább sámánt kell ezalatt elképzelni, aki magára vállalja mások sérüléseit. House gyakran kísérletezik a sorozatban magán bizonyos kezelésekkel, illetve gyógyszerekkel, ilyen szempontból ő és ezt a típust képviselő orvosok átveszik pácienseiknek betegségeit, hogy aztán önmagukban dolgozzák azt fel.
Fontos megemlíteni a sebzett gyógyítón kívül még egy jungi archetípust, akivel House rokonságot mutat, ez pedig a trickster („csaló”) alakja. Ezt Hermész testesíti meg.

Hermészre leginkább úgy tekintenek, mint a hellén panteon hírvivőjére és mint puerre (örök gyermek). „Ravasz, nyájasszavú, csalfa, nyájható tolvaj, rabló, álmok vezetője, éjszaka is figyelő, kapukon beleső, ki csodákat volt hivatott gyorsan cselekedni az égilakók közt”.
Hermész már születésekor igazi „trickster” volt: ellopta féltestvére, Apollón teheneit és megette, aztán pedig visszabújt bölcsőjébe, és teljes ártatlanságot színlelve, amikor faggatták a csínytevésről. Ugyanezen a napon Hermész megalkotta az első lantot egy teknősbéka páncéljából, ezzel teljesen lenyűgözve Apollónt, aki rengeteg ajándékért cserébe megkapta Hermésztől. Hermész tehát gyors észjárású, és igen intuitív istenség, aki gyakran folyamodik trükkökhöz, határvonalon jár (sőt, határsértő), ő maga a változás hírnöke, aki szembesíti az embereket és az istenek is a változás fontosságával.
„House alakját a trickster archetípikus funkciója vezérli: úgy tanít, hogy az embereket az árnyékukkal szembesíti.(…) Az a képesség, hogy „elgáncsolja” a pszichét a fortélyos viselkedésével a tudattalan elszólásokkal, ugrásokkal, a morális kétértelműséggel vagy a bohóckodással, képessé teszi a trickstert arra, hogy megváltoztassa az észlelésünket, és ebből következően személyes és kollektív szintű változást hozzon létre.”
Fontos megjegyezni, hogy a trickster mások individuációját segíti elő, de a saját magáét nem tudja, hiszen megmarad puernek, azaz olyan gyereknek, aki sosem nőtt ki az önmagával való kényszeres foglalatosságból, akinek természetes, hogy érdeklődésének legbecsesebb tárgya saját maga legyen. House-nál is érzékelhető ez a tendencia, hogy csípős megjegyzéseivel és drasztikus tetteivel, másokat sarkall életük megváltoztatására, ugyanakkor elég egyértelmű, hogy ő maga nem igazán képes jellemfejlődésre, nem tudja feladni azt a kényelmet, amivel kisded játékai szolgálnak.
Ha Hermészt viszont a jó „kommunikátor”, vagy „mediátor” szerepében látjuk, akkor az már nyilván nem House. Legalábbis az igazság kertelés nélküli kimondása, nem feltétlenül a legjobb módja a betegség hírének közlésére.
További érdekesség, hogy Hermész és Aszklépiosz rokonok: Hermész Apollón féltestvére, Aszklépiosz pedig Apollón fia. További párhuzam, hogy mindkettejüknek van pálcája, Aszklépiuszéra egy kígyó tekeredik (mivel a kígyóktól tanulta a halottak feltámasztását), Hermészt általában caduceus botjával szokták ábrázolni: két kígyó tekeredik köré, illetve két szárnyat visel, annak jelképeként, hogy békét tudott tenni két kígyó között, illetve, hogy ő a gyorslábú hírnök.

Ráadásul 1837 után a caduceust kezdték Aszklépiosz botja helyett az orvoslással társítani. Míg a caduceus a nyomdászok jelvényén szerepelt 1516 óta, „erős kapcsolatot láttak önmaguk, mint nyomdászok és Merkúr (Hermész) alakja, az ókori istenek hírnöke között, és természetesen a nyomtatott szó és az üzenet között”.1837-ben viszont John Churchill, egy orvosi könyvkiadó kezdte használni a caduceust az egykígyós bot helyett: „Az egyik kígyón a Medicina, a másikon a Literis szó szerepel. Más szóval az orvostudomány és az irodalom fonódik össze, és így a kettő egyesül, és összeforr”. Ezáltal a caduceus észrevétlenül átalakult az Angliában, illetve Egyesült Államokban az orvoslás jelképévé – míg Kanadában, Kínában és a legtöbb európai országban, köztük hazánkban is továbbra is Aszklépiosz botja jelképezi a gyógyítást. Ez House-nál is összemosódik, egy élő caduceus bottá válik a 6. szezon plakátján:

House-t még szívesen társítják a kötetben a sámán alakjával: „A sámánizmus a sámán tudatának transzperszonális mozgására összpontosít a tudat és a lét világának magasabb és alacsonyabb szintjei között (Edwards, 1995, 7. old.). Amikor House a képzeletében ellátogat a betegségek sötét világába, ugyanúgy az alvilágba merül le, mint a sámánok.” Azok a képsorok, melyekben a test belsejét mutatják, mikor a néző együtt áramolhat az erekben folyó vérrel, vagy betekinthet egyéb belső szervekbe ugyanezt a hatásit hivatott elérni.
A könyv még szót ejt a többi szereplő által képviselt archetípusokról, illetve, hogy egyáltalán miért olyan népszerű Dr. House alakja. A tanulmányokat jobbára orvosok illetve pszichológusok jegyzik, akik House példáján keresztül vázolják a jungiánus pszichológia egyes elemeit, illetve általánosságban is fennálló egészségügyi állapotokat. Szinte minden tanulmány magával ragadó, bár van hasonlóság közöttük, mindegyik élvezhető volt önmagában. Jó szívvvel ajánlom a könyvet mindenkinek, akit érdekel a mai orvosok helyzete, az archetípusok elmélete vagy a Dr. House sorozat.

A hónap embere megint @HAri, rengeteg színvonalas aktivitása volt Az éden sárkányairól, kezdve az értékeléssel:

Ehhez kapcsolódik a következő idézet:

Társul még több kitűnő karc, például:

továbbá:

végezetül:

Nagyon tetszett @n karca a Szaturnuszról:

illetve @alie értékelése Dawkins: A valóság varázsa c. könyvről:

végül de nem utolsósorban a személyes kedvencem @Riam-tól: