Búvár - merülj mélyebbre!

„A könyv az az embernek , ami szárny a madárnak.”
/Bonus/

"Áldott az első meztelenség."

"Amarnai hercegnő szobortorzója, amelyet Nofertiti ábrázolásának tartanak (Párizs, Louvre). A szobrász kiemelkedő tehetségére vall a test megformálása, a bőr ráncainak érzékeltetése az átlátszó, szinte nedvesnek tűnő ruha alatt. Finom érzékiség árad a kecses vállak és a széles csípő formáiból. Különleges – az Amarna-korra jellemző – a vízszintesen bemélyített köldökvonal."

* * *
Weöres verseskötetében Szántó Tibor egy az erről a szoborról választott képet tett az egysoros vers párjává.
A Művészet kezdetei kötetben pedig – ettől függetlenül, ezt már rég elfeledve (?) – ez a szobor, ez az a műalkotás az, ami a leginkább megfogott. Nagyon.
A képet is onnan szkenneltem be, mert ebben a csodálatos zöld-arany színben a neten nem találtam.

Mivel az eszkimós karcom nagy sikert aratott, lássuk hát, hogyan alkalmazkodott az ember a Kalahári sivatag szélsőségesen forró és száraz éghajlatához:

„A jelek szerint a busman az egyedüli emberfajta, aki specifikusan, anatómiailag alkalmazkodott a sivatagi élethez. Minden ember testében vannak zsír formájában tápanyagtartalékok. Ám az a hasat és a végtagok egyes részeit körülvevő zsírréteg, amely legtöbbünkön megtalálható, a sivatagban súlyos hátrányt jelent, mert nagyon megnehezíti a bőrön át való hőleadást. Ha az ember mozog és hőt gerjeszt az izmaiban, nagyon nehéz elkerülnie a felhevülést. Egyes busmanoknál – rendszerint a nőknél – ez a hatás úgy küszöbölődött ki, hogy zsírtartalékuk a fartájékra koncentrálódott, amely igen nagyra nőhet, éles ellentétben a test többi sovány, izmos részével. Kívülállók számára talán furcsa látványt nyújtanak, de valójában nekünk, egy másik emberfajtához (rasszhoz) tartozó, izzadságban fürdő utazóknak, akik a busmanok sivatagába merészkedünk, csak irigyelnünk kellene őket.”
156.oldal – A perzselő sivatagok

Borostyánszoba

Az eredetileg I. Frigyes porosz király által a berlini Charlottenburg kastélyban borostyánból készült műkincsekkel berendezett szobát fia, I. Frigyes Vilmos 1716-ban az orosz cárnak ajándékozta. 1941-ben a német egységek visszahozták Königsbergbe, ahol eltűnt. További sorsa ismeretlen.

A képen a Szentpétervárott újjáalkotott szoba látható.

Múlt-kor portál cikke a borostyánszobáról: http://mult-kor.hu/20100120_naci_bunker_alatt_rejtozhet_a_borostyanszoba

Vajon a bálnák között is van fahangú? Meg természetesen olyan is, aki sztárrá avanzsálna egy bálna tehetségkutatón? :)

Elsőre az idegeimre másztak a meghallgatott cetek. Kiszavaztam kapásból őket. :D Olyan földöntúli, hátborzongató stb. Aztán minél többet hallottam, annál kedvesebb lett a füleimnek. Meghatódtam, na…

"Nemcsak a szárazföldön némítottuk el a természet hangjait. Katy Payne, aki férjével, Rogerrel közösen tanulmányozta a bálnákat, azt írta, hogy a világ „elveszti a mélység hangjait – és a valaha hallott leggazdagabb hangok a bálnák énekei közt találhatók”. A hosszúszárnyú bálna dala valóban egyike a leggyönyörűbb és állandóan a fülben motoszkáló hangoknak, amelyet valaha hallottam, és én csupán felvételről hallottam az éneklést. Azoknak köszönhetően, akik ezeket a lenyűgöző élőlényeket tanulmányozták, tudjuk, hogy a hosszúszárnyú bálna éneke igazi ének, rendezett, ismétlődő szekvenciákkal, akárcsak az énekesmadaraké. A bálnák ráadásul folytonosan változtatják az éneküket, átrendezve a hangokat. A legmeghökkentőbb módon, amikor a hawaii hosszúszárnyú bálnák megváltoztatják énekeik motívumát, más hosszúszárnyú bálnák olyan távolságban, mint az Azori-szigetek, ugyanezeket a módosításokat fogják végrehajtani."
(i. m.: p. 123.)

A kép forrása: http://wallpaperstock.net/

http://youtu.be/WabT1L-nN-E

A 'Budapesti kalauz Marslakók számára' c. fejezetben Szerb Antal ezt írja: „Itt állt, kérem, a Mélypince, a Poldi bácsié, ötszáz éves pinceboltozatával, ahol egykor török urak örömtanyát tartottak fenn közköltségen. Itt volt a fürjmadár a falon, Vahot Imre keze írása mellett, és Krúdy Gyula mámoros, megszentelt emlékezete.”
Hát hogy is nézett ki ez a Mélypince? S ki is volt ez a Poldi bácsi?

Krausz Poldi és a Mélypince lgendája.
Szerző Csordás Lajos

"Ki tudja már, hol is volt a tabáni Görög utca és a Fehér Sas utca. Rég benőtte helyüket a fű. De biztos, hogy e két utca találkozásánál ott állt a Mélypince vendéglő. A föld alatt talán még megvan valami abból a pincerendszerből, amely után nevét kapta a régi kocsma. Nem tudom, hány szint volt egymás alatt: utolsó gazdája, a sokat emlegetett Krausz Poldi szerint három. A legalsóból állítólag alagút vezetett a Várba, a középsőben befalazott kazamata volt, a legfelsőben pedig a borát tartotta Poldi bácsi. Más emlékezők ellenben azt állítják, hogy csak két pinceszint volt, az alsó jégverem, a felső borospince (és régebben ivó). Ma már nehéz eldönteni, mi az igazság. A kisvendéglő tarka legendáriumához tartozik még az alapítás éve: 1549. A török időkben állítólag örömtanya volt, a mélypince kéjpinceként szolgált.

Az első biztos adatok az 1780-as évekből valók: ekkor a görög származású Nesztorovics Péter bérelte, s halászok, hajósok kocsmája volt.

Irodalmi nyomok viszonylag koránról kimutathatók, a XIX. század elején Virág Benedek és Vahot Imre járt ide. Majd száz év múlva Ady koccintgatott itt Szűts Dezsővel, az újságíróskodó nagyváradi főjegyzővel – tudhatjuk meg Pereházy Károlytól. Akkoriban Burger Józsefnek hívták a bérlőt. De korántsem volt még akkora kultusza a pincének, mint a húszas-harmincas években, Poldi bácsi idejében.

Az utolsó bérlő, a legendás hírű Krausz Poldi (vagyis Krausz Lipót), akit irodalmi művek, visszaemlékezések tucatja örökített meg, az első világháborút követően vette át a kocsmát. Mit is tudunk erről a derék vendéglősről azon kívül, hogy az írók, művészek jó barátja volt? Nemrég találkoztam unokájával, Kürti Györggyel, s kikérdeztem Poldi bácsi felől. Az unoka, aki maga is nyugdíjas már, elmesélte, hogy nagyapja korábban Zsámbékon volt vendéglős. Onnan származik a família, s az ősök is kocsmárosok voltak. Krausz Poldi öt gyereket nevelt, két lányt és három fiút. Közülük már csak egy él, New Yorkban, a 92 éves Béla. Az apai mesterséget egyik sem vitte tovább. Poldi egyik lányáról Dutka Ákos így emlékezett: “Volt Poldi bácsinak egy roppant érdekes lánya, lehetett 18–20 év között. Formás, egészséges zsidólány volt, szépen gitározott és oda állt rendesen Krúdy asztala mellé s halkan, szordínósan régi avasi nótákat pengetett.” A Mélypince a Tabán legolcsóbb vendéglője volt. Helybeliek és messzebbről ide járó írók, művészek kiskocsmája. Poldi papa és felesége, Lina néni személyesen szolgálta ki a vendégeket tányérról lelógó bécsi szeletekkel s jó zsámbéki borral. Pincért nem tartottak. Egyetlen zenész volt, a Jócó cigány, egy alacsony, köpcös ember, aki ifjúkorában Londont is megjárta, de öregségére már csak Poldinál muzsikált, ha az íróvendégek le nem intették.

Hogy ki mindenki volt a Mélypince vendége, hosszú lenne felsorolni. Poldi számára a legkedvesebbek közé tartozott Krúdy Gyula, Bródy Sándor, Szerb Antal, Márai Sándor, Várkonyi Titusz és Székely Mihály.

Krúdy Gyula neki csak “a Gyula” volt, Szerb Antal “a Tóni”. Székely Mihállyal még a háború után is tartotta a kapcsolatot. De tisztelte és szerette minden művész- és íróvendégét. Külön kis emlékkönyvet nyitott számukra, amely talán legféltettebb kincse volt."

A kép Jászapáti K Ferenc munkája, címe: A tabáni Mélypince.
/J K F egyébként nagyon sok képet készített Tabánról, itt megnézhetők: http://taban-galeria.blogspot.com/2011/01/jaszapati-kferenc.html /

Esti szössz'

tavaszi illatokon át
figyeltem buja játékát
hogy csábosan ölelte át
a világ természetanyát

örök forgásba olvadva
lassan tavaszt is otthagyta
mert újjá született nyara
a szokásos pár hónapra

az alkony mégis oly szürke
ráomlik járókelőkre
a tér feszes vásznaira
mélabús éjszakáimra

cikázó éjjeli lepkék
magukat fényre vetették
mint a gondolatok pont úgy
rajzolták meg a kontúrt

elkerített időközök
feketére kitöltött
pontjai a csillagok
az éjszakai gondolatok

kipárolognak a földből
ha éjre fordul a földgömb
majd megszüli a hajnalt
mit reggel a teraszon hagynak

a konklúzió harmata
ül meg mindent gyarmatra
reggeli illanó gőzök
ablakon ha kávét főzök

Blaise Pascal (1623-1662) híres fogadása:
Isten létére vagy nemlétére fogadhatunk; fej vagy írás. Pascal szerint akkor járunk jól, ha a „fejre” fogadunk, tehát arra, hogy van isteni gondviselőnk, és nem véletlenül vagyunk a világon, mert ezzel elnyerhetjük örök boldogságunkat; viszont ha tagadjuk, és mégis van Isten, akkor elkárhozunk. „Ha nyersz, akkor mindent megnyersz; ha veszítesz, akkor semmit sem vesztesz.” – így Pascal. A felvilágosodás ellenben erre azt a választ adta, hogy mindent az „írásra” kell feltenni, mivel ezzel nyerhetjük el a szabadságunkat. Aki közömbös, az nem vesz részt a fogadásban.

Heller Ágnes Pascal fogadásáról: „Magam azt javaslom, fogadjunk arra, hogy nem veszünk részt a fogadásban. Ez nem közömbösség (hiszen maga is fogadás, melyre mindenünket feltesszük), arra fogadunk ugyanis, hogy sem hazudni nem akarunk, sem áltatni nem akarjuk magunkat. Schiller költeményére* hivatkozom. Nem azért hozzuk ki a hölgy kesztyűjét az oroszlán barlangjából, mert jutalmat kaphatunk érte, de azért sem, hogy bizonyítsuk a szabadságunkat. Csak azért tesszük, mert így vagyunk önmagunk, s ez becsület dolga.”
(217. o.)

(Szerintem itt az az elsődleges kérdés, hogy melyik Istenről van szó. Talán Joseph Heller, helyesebben Yossarian „oldja meg” a legfrappánsabban ezt a kérdést A 22-es csapdájában: "Egymás közt élvezzünk kissé nagyobb vallásszabadságot. Te abban az istenben nem hiszel, akiben akarsz, és én is abban az istenben nem hiszek, akiben én akarok. Áll az alku?" )

*Friedrich Schiller: Der Handschuch (A kesztyű), 1797.
(kép: http://matematica-old.unibocconi.it/betro/pascal.jpg )

|filozófia

VizsgaidőSUCK kőkeményen. És hogy mitől lesz könyves ez a karc? Merthogy itt kérem szépen olvasnak a zzzemberek. Sőt, tovább megyek: értőn olvasnak.
A magyar társadalom 70-80%-a rosszul teljesít az olvasási feladatokban. Egy igen széles réteg pedig funkcionális analfabéta.
Feltételezné az egyszeri ember, hogy egyetemre többé-kevésbé a fennmaradó 20 % jár, még inkább bízik benne, hogy az előadók ebbe a csekély arányba esnek bele. Hát nem.
A minap szívhez szóló levélben érdeklődtem nagybecsű előadónktól, hogy mikor szíveskedik bevésni az aláírást a Neptunba, mert nekem sürgősen le kéne vizsgáznom.
A válasz igencsak meglepett. Ugyanis megtudtam a ZH jegyemet és a gyakorlati jegyeim átlagát, azonban csak arra az egy kérdésre nem válaszolt egyáltalán, amit feltettem.
A fenti információkat volt szerencsém megtudni korábban, mert olvasni legalább megtanítottak általános iskolában…