A hónap magyar írója: Ottlik Géza

Értékelés helyett, ceruzás firkálgatásaim, műhelytitkaim
– Ha attól jó egy könyv, hogy le sem teszed és két nap alatt elolvasod, akkor ez most stimmelt.
– Ha attól jó egy könyv, hogy azonosulni tud az olvasó a szereplőkkel, akkor csak részben stimmelt, ha korábban olvasom, talán ez meg is történik.
– elmerülni, belefeledkezni nem tudtam, mert Ottlik folyton kizökkentett az idősíkokkal, a beszélőkkel, tehát végig gondolkodtam a könyvet.
– egy kollégiumban (egyházi) olvastam, ez még hozzátett
– Hol a határ az alkalmazkodás és a megalkuvás között?
– közöny
– mennyi kell ahhoz, hogy a határainkon átlépjünk, akár jó vagy rossz értelemben.
– átalakulás, fejlődés (?) az alkalmazkodás vagy megalkuvás következményeként.
– Volt bennem kétely, hogy kinek a viselkedése, cselekedete „helyes” és az én mit tennék az ő helyébe – így, kényelmesen hátradőlve olvasva, nem tűnt okos kérdésnek.
– mire is nevelték ezeket a gyerekeket? volt jövőképe bárkinek is, ki és mi lesz belőlük?
– mi volt a nevelési alapelv,
– (a Páli gondolat inkább az esélytelenséget sugallja vagy az „Igazságos” reményt kecsegteti?)
– A vallási utalások, reggeli ima stb, ha hitben ha hit nélkül, akár egy „mindenki felett álló” hatalmat is jelképezheti. A meghallgatást, a Valaki mindezt látja – reményt, menekülést(?)
– köd, sár jelképek
Tízévnyi csiszolás után készült el a könyv végleges változata és ez érezhető is. Ottlik gyermekkorát viszonylag védett környezetben élte és onnan került a katonaiskolába. Ezért a regényben felmerült kérdések (életrevalóság, emberség, erkölcs, lázadás) jogosan foglalkoztathatták. Hogyan kell vagy kell-e egyáltalán beállni a sorba?
Mindenki meg és kiismerhető, mert valahogy viselkedik, a magatartásával, szavaival képvisel valamit. De a csend is nagy hírmondó és jelzés tud lenni.

és a fejemben maradt (fél)mondatok, merengések:
akkor még nem tudtuk…
Vigyél haza.
otthonról hozott, de szükségtelen és nem használt fésű tisztogatása
Lázadás a Bountyn
tenyér és öt ujj nyom a falon
finoman összetett boka…

Elolvastam ezt, és most már kíváncsi vagyok az Iskolára is. Eddig nem olvastam ilyen vagy ehhez hasonló témáról, de érdekel. Érdekel, mit kellett eltűrniük, hogyan fogadták, hogyan változtak, keresték-e egyáltalán a kiutat egy idő után.
Ez a katonai nevelés durva és igazságtalan, éppen ezért lehetetlen, hogy ne bolygassa meg a fiúk addigi jellemét és nézeteit. A vége nekem egy furcsa fél-lezárás volt. Részben ezért is szeretném majd elolvasni ennek az „előzménynek” a híresebb, kidolgozottabb(?) változatát.

Bár Bébé megpróbál hűvös, kívülálló, érett pozíciót felvenni, az egész novellát átlengi a várakozás, hogy Petárból mégis-mégis ember lesz, hogy kezd magával valamit ebben az életben. Az Iskolához képes nyilván csak „körülírás”, a Mű, ott és akkor született, ez csak egy IaH körül keringő holdacska, de mivel azt is szereti az ember, ezt nem veszi zokon; szeretem Ottlik hangját, jó.
(Aki cselekményt és akciót vár egy könyvtől, az inkább menjen szélesvásznú kommerszet nézni a plázákba. Mindent a maga helyén…)

Ha a 007 -s ügynöknek ebből a műből kellett volna akciójelenetet kiírnia,mélységesen csalódott volna-hiszen cselekmény és izgalmas történet híján-, ezt nem tehette volna meg.Pár ember lődörög ittasan a pesti éjszakában,életunt,koravén fiatalemberek akiknek semmi céljuk.Modoros párbeszédek és hiteltelen leírások taszítják az olvasót a teljes lelombozódás felé.Ottlik Géza egyszer nyilatkozta, sokat kínlódott ezzel a könyvvel,hogy végleges formába öntse.Kár volt a belefektetett energia, a nagy akarásnak nyögés lett a vége.Mivel film is készült a könyvből,ez csak egy dolgot bizonyít,hogy mi magyarok mindenre képesek vagyunk.Még a lehetetlenre is.A filmből arra emlékszem: végig ittak benne és vágni lehetett a cigarettafüstöt.Elképzelhető,hogy magvas gondolatait egyéb műveiben sűrítette zamatos irodalommá az alkotó,de ez a „menzaleves” megfeküdte gyomromat.

Ottlik jó író. Ezt már az Iskola a határon után is tudtam. Nem is mindig a történeten van a hangsúly, mert én a Budát személy szerint nagyon untam, de abból is ki tudott hozni valami, ami miatt élesen emlékszem arra a regényére is. A hangulat magával ragad, és onnantól nem bírom lerakni a könyvet.

Ezt a kötetet nagyon sokáig olvastam, pedig nem hosszú. De egyszerűen nem lehetett sokat olvasni belőle egyszerre, apró dózisokban tudott hatni, például amikor napokig arról elmélkedtem, milyen szép dolgokat is írt a Nyugatról .
Ottlik jó író. Én pedig nagyon szeret(t)em olvasni! :)