Értékelések
Monumentális, zseniális regény. Sci-fi és történelem egyben. Az egyik legjobb a műfajban…
Egy, a Földre nagyon hasonlító, csak alacsonyabb technikai szinten lévő bolygón játszódó alternatív történelmi regény, amely olyan alaposan követi végig egy nép sorsának alakulását, mint egy történelem tankönyv, mégis olyan izgalmas és fordulatos, akár Alfred Bestertől a Tigris, Tigris!.
A magyar sci-fi irodalom egyik legnagyobb teljesítménye. Pont.
Jó, ha A Viking visszatérre négy és fél csillagot adtam, akkor erre jár a maximum.
Igazából az elejétől a végéig élveztem, (bár amikor nekiálltam, még nem tudhattam, hogy) ez a könyv rángatott ki az olvasási kedvetlenségemből. Egyszer-kétszer fordult csak elő, hogy éreztem, kicsit bő lére lett eresztve a mese, de erről majd ott beszélek.
Szerettem benne egy csomó mindent. A népeket, a vallásokat, az újabb és újabb felfedezéseket; hogy történelmet olvasok, és mégsem olvasok történelmet, szerettem a kalandokat, a sakkjátszmákat, azt, ahogyan Avana lépésről lépésre fejlődik, szerettem, ahogy a többiek közül kitűnnek a meghatározó személyek (igaz, azt már annyira nem, ahogy ők letűnnek). És ha már személyek – igazi, érthető, csodálható, megvethető szereplőket kaptam, és kivédhetetlen lett a rajongásom Inimma és Numda iránt. De ott volt Demgal, Dimmu, Ordsu, Pilagu, akiket szintén nagyon megszerettem.
Még a kontrasztok is tetszettek az elbeszélés tempójában. Bár említettem már talán, hogy néha kicsit hosszúnak éreztem a leírásokat (pl. a járványnál a pörk szó ismételt felbukkanása kezdte kiverni a biztosítékot), és ehhez képest nagyon hamar lezárult a vége, szívesen olvastam volna még tovább, de azért egyáltalán nem érzem befejezetlennek a könyvet.
Ja, és az elbeszélés stílusa? A sok ezt akkor még nem tudhattam és csak később derült ki, hogy igazam volt… Ez is tetszett. Hajtott előre, tudni akartam, miről beszél ez az ember, hogyan ugorhattunk hirtelen éveket előre, hogyan és miért jutottak el idáig, addig a mondatig, amivel elkezdődik az újabb mese, és ami messze nem az a mondat, amire az ember lánya számít. Igazán mély meghajlás Zsoldos előtt, hogy annyira szorosan tudta fogni a szálakat, hogy ezekre a kérdésekre mindig meg tudta adni a választ.
