Távoli tűz (Gregor Man-trilógia 2.) 92% 126 csillagozás

Ennek a regénynek először a címe ragadott meg, sokat ígérő volt, olyan elvágyódó: Mi is az a távoli tűz? De aztán furcsán alakult a viszonyom vele. Első negyedében csak forgattam, mi végre az ez sok név és város, kik ezek az emberek, mi ez sok elbeszélés? Aztán azt vettem észre, hogy folyton agyalok rajta, olvasni akarom, végül álmodtam vele, Avana tengerparti utcáit járom.
Zsoldos érdekes fantáziavilágot teremt fantázialények nélkül. Azt az érzést kelti, hogy egy letűnt korba pillantunk bele, mégpedig a társadalom és kultúra fejlődésébe. A nagy csaták, hódítások és a cserekereskedelem, a városállamok történetébe. Történelem íródik le a szemünk előtt, ami mégsem valódi, és ez adja meg a különlegességét, semmi sem szabhat határt a fantáziának. Mindezt olyan látomásszerű aprólékossággal, erős képi világgal, töményen átadva, egybefüggő vízióként.. csak csodálni tudom.
Délután van, amikor befejezem a könyvet. Ha kinézek az ablakon, parkolót, autókat, siető embereket látok. De volt egy másik világ, az emberiség hajnalán, ahol valaki agyagtáblára írta a történelmet. És ezt jó volt elolvasni.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az író ott folytatta, ahol az előző résznél abbahagyta Gregor Man életútját, aki a bolygón ragadt.
A Gáma egy egyedülálló bolygó, ahol több, különböző fejlettségi szinten, kulturális szinten, léteznek egymás mellett civilizációk. Már találkoztunk az ősközösséggel, most megismerhettük az ókor városait (akik néha a görög városállamokat idézték nekem, a maguk viszálykodásaival, harcaival), és a vörös hajúakat.
Főhősünk, aki sokkal fejlettem civilizációból származik, rányomja a maga kézjelét Avana város életére, és így egy emberöltönyi történelem részese, irányítója lesz. Szinte felgyorsítja a fejlődést, hisz csak a történelem órákra kell visszaemlékeznie, de ez a fejlődés sem érheti el a, másik kontinens uralkodó népét, a vörös hajúakat, akik csak idő kérdése és hódító szándékkal megérkeznek. Szépen felépített történet, tele csemegével, fordulatokkal. Zsoldos Péter nem az az író, aki a karaktereket pátyolgatja, ha kell kegyetlenül kiírja, egy egyszerű mondattal. (Nekem személy szerint Nogo elvesztése ilyen volt.)
Eddig a sci-fi hiánya miatt nem volt öt csillagos a könyv, de akkor az utolsó résszel mindent megváltoztatott. Hatalmas húzás, le a kalappal.
Külön öröm volt számomra, hogy az első kiadás van meg, ami még kisebb illusztrációkkal is meg van tűzdelve. Emelt az olvasási élményen.
Összességében azt kell mondjam aki kedveli a sci-fi, fantasy műfajt, annak el kell olvasnia.

Mit tennél, ha visszamehetnél pár ezer évet az időben és te lennél az istenkirály? Mit tanítanál meg abból, amit tudsz, és vajon sikerülne?
Nagyon jó könyv, történelem és sci-fi egyszerre, le vagyok nyűgözve. És kezdem is a folytatását.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Már nagyon rég, hogy olvastam (valamikor kislyánykoromban :) ) Zsoldos Pétert, ráadásul ennek a trilógiának éppenséggel a közepével sikerült kezdeni.
Jó hangulatú, gördülékeny stílusú történet, még a fejezetek eseménysorának függőben hagyása, az egyes részek közti nagy időugrás és a következőből visszafejthető kihagyott szakaszok is tetszettek, mozgalmasságot vittek bele.
Asszem ideje lesz elolvasni az 1. és 3. részt is.
Aztán ahogy olvastam, végig az járt a fejemben, ha engem kiraknának egy hasonló fejlettségű világban – mint a tökre fejlett civilizáció júzer egyedét –, ugyan mit tudnék újraképezni, megvalósítani abból, amit most teljes természetességgel használok.
A számadás vége elég elkeserítő volt, mert ugyan vannak elképzeléseim egyes dolgok működéséről, de mire lenne ez elég, ha majdnem nulláról fel kellene építeni, és elég értelmesen következetesen végigmagyarázni másnak úgy, hogy be/elfogadják?

Micsoda szerencse, ha egy égből pottyant zseni él köztünk, aki olyan dolgokra tanít minket, amikről nem is álmodhattunk. Mindenét odaadja, hogy megkönnyítse számunkra az életet. Mennyire tudjuk mi ezt értékelni? Mire használjuk azt a mérhetetlen sok tudást, amit átad nekünk?

Nagyszerű regény.Legjobb sci-fi,amit eddigi olvasó pályafutásom során sikerült elolvasnom.
Zsoldos Péter jóvoltából egy rendkívül érdekes világot ismerhetünk meg.Egy olyan civilizációt,amely sok mindenben hasonlít a mi ókori világunkra,de mégis teljesen idegen.Végig kísérhetjük Gregor Man sikerekben gazdag,de ugyanakkor csalódásokkal is teletűzdelt Avanai életét.Érdekes volt figyelni a város fejlődését,ami a főhős újításainak köszönhetően hihetetlen sebességre kapcsolt.Sorban jöttek az Avanai emberek számára csodálatos felfedezések,mégis szinte mindig meggyűlt a baja az emberek maradiságával,és a berögződött hagyományokkal.Gondolatban teljesen beleéltem magam,és eltöprengtem,hogy én hogyan is cselekednék hasonló helyzetben.
Egyetlen problémám akadt regénnyel.Eleinte zavaró volt a sok egyforma név.
Összességében csak dicsérni tudom, remek történelmi sci-fi.

A történet maga szépen ki van dolgozva, és lekötött, viszont maga az ötlet már kicsit lerágottnak érződik. Mármint ilyen könyvek jutottak eszembe; Egy jenki Artúr király udvarában, Az időgép, stb stb, ahol a technikailag és morálisan időben fejlettebb ember próbálja felgyorsítva tanítani az „elmaradottabb” népességet. Szép, szép, de túl sok helyen megjelenik, így már nem sok újat tud adni.
Ami miatt megragadott, az Zsoldos úr csodálatos leíró képessége, és az, hogy nem volt rest szépirodalmi fordulatokat belefűzni a történetbe, így nem süllyed a történet egy ponyvaSF szintjére.
Ami viszont a legidegesítőbb, hogy a hatvanas-hetvenes évek SF-jeinek túlidealizált szereplői általában nem túl hitelesek, gondolok itt arra, hogy már a csillagközi utazás korában vannak, a huszonötödik században, viszont, a kapát, vagy bármilyen középkori dolgot meg kell keresniük a történelem adatbázisban, mert fogalmuk sincs róla, mi az. Ennyiből nekem fals, mivel most is tisztában vagyunk olyan dolgok mibenlétével, amit mondjuk csak az időszámításunk előtti korok emberi használtak, ha innen számítva 500 év múlva ezt a tudást már vissza kell keresni archívumokban, az azt jelenti, hogy az oktatás vagy a kollektív emlékezet csappan rettenetes mértékben. Ettől a problémakörtől származtatható szerintem az ami, nekem azt eredményezi, hogy a ’60as, ’70es évek SF szereplői általában elég együgyűen idealisták és többnyire képtelenek megállni a helyüket a magukétól eltérő környezetben, nehezebben „illeszkednek be”.

Nagyon nehezen tudom szövegesen értékelni ezt a könyvet (nem akarok cselekményleírást, ezért nem akarom felsorolni, mi tetszett benne), de hónapokkal az elolvasása után sem jut semmi olyan értelmes az eszembe, amivel én is hozzájárulhatnék az olvasására buzdító eddigi gondolatokhoz. Mégis megpróbálom összeszedni, kinek ajánlom olvasásra:
– Akiknek tetszett a Viking visszatér, és szeretnék tudni, mi lett Gregor Man további sorsa. (De szerintem az előzmény ismerete nélkül is élvezhető a könyv.)
– Akik nagyon szeretik a történelemet és a Settlerst :).
– Akik a sci-fit nem az űrcsatákért, űrhajókért, robotokért szeretik, hanem a „mi lenne, ha…” gondolatáért.
– Akiket érdekel más ember vívódása, magánya, küzdelme, bukása és vesztesége, és az embereiért, a jövőjükért érzett felelőssége.
– Akik szeretik azt a fajta történetmesélést, amiben néhol apró-cseprő részletességig kifejtett epizódok után 10 évet ugrunk az időben, és olyan meglepetéssel ér véget az egész történet, hogy nem tudod napokig eldönteni, ez most jó megoldás volt az írótól vagy rossz (szerintem nagyon jó!).
Jó olvasást!

Jó, ha A Viking visszatérre négy és fél csillagot adtam, akkor erre jár a maximum.
Igazából az elejétől a végéig élveztem, (bár amikor nekiálltam, még nem tudhattam, hogy) ez a könyv rángatott ki az olvasási kedvetlenségemből. Egyszer-kétszer fordult csak elő, hogy éreztem, kicsit bő lére lett eresztve a mese, de erről majd ott beszélek.
Szerettem benne egy csomó mindent. A népeket, a vallásokat, az újabb és újabb felfedezéseket; hogy történelmet olvasok, és mégsem olvasok történelmet, szerettem a kalandokat, a sakkjátszmákat, azt, ahogyan Avana lépésről lépésre fejlődik, szerettem, ahogy a többiek közül kitűnnek a meghatározó személyek (igaz, azt már annyira nem, ahogy ők letűnnek). És ha már személyek – igazi, érthető, csodálható, megvethető szereplőket kaptam, és kivédhetetlen lett a rajongásom Inimma és Numda iránt. De ott volt Demgal, Dimmu, Ordsu, Pilagu, akiket szintén nagyon megszerettem.
Még a kontrasztok is tetszettek az elbeszélés tempójában. Bár említettem már talán, hogy néha kicsit hosszúnak éreztem a leírásokat (pl. a járványnál a pörk szó ismételt felbukkanása kezdte kiverni a biztosítékot), és ehhez képest nagyon hamar lezárult a vége, szívesen olvastam volna még tovább, de azért egyáltalán nem érzem befejezetlennek a könyvet.
Ja, és az elbeszélés stílusa? A sok ezt akkor még nem tudhattam és csak később derült ki, hogy igazam volt… Ez is tetszett. Hajtott előre, tudni akartam, miről beszél ez az ember, hogyan ugorhattunk hirtelen éveket előre, hogyan és miért jutottak el idáig, addig a mondatig, amivel elkezdődik az újabb mese, és ami messze nem az a mondat, amire az ember lánya számít. Igazán mély meghajlás Zsoldos előtt, hogy annyira szorosan tudta fogni a szálakat, hogy ezekre a kérdésekre mindig meg tudta adni a választ.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Nekem ez a regény A kedvencem, amit évente végigolvasok. Tetszik a szomorkás, kiábrándult hangulat, és tetszik a történet, amely megrázóan emberi, a jó szándék, amely pusztulásban végződik, a személyes kudarcok…

Na és a vége a két régésszel igazi csattanó, szórakoztató, kiváló fricska, és ókorral foglalkozó emberként gyakran eszembe jut, hogy talán mégsem nekünk van igazunk, és nem jól értelmezzük a megmaradt jeleket…