Ünnep ​és hétköznap a középkori Budán 0 csillagozás

Zolnay László: Ünnep és hétköznap a középkori Budán Zolnay László: Ünnep és hétköznap a középkori Budán

A ​könyv azt a – tatárjárás és törökkor határolta – három évszázadot karolja át, amely a budai Vár építésével kezdődik, s az 1541. évi török megszállással zárul.
Az író hosszú időn át részt vett a budavári palota ásatásaiban, az utóbbi években pedig a régebbi királyi rezidenciának, majd a budai zsinagógának régészeti feltárását irányította. Ebben a munkájában, az olvasóval együtt mintegy vándorútra, történeti körsétára indul a gótika Budáján. Rendre felkeresi a város – rég elomlott – középületeit, palotáit, templomait, várfalait, sőt barlangpincéit is. Betekintünk király és polgár, főember és iparos otthonába. Megismerjük, miképpen védekezett a régi világ embere a természet s az ellenség csapásai ellen. Hogyan építette, szépítette házát, városát, hogyan erősítette várát? Megtudjuk: mióta van tiszta, vezetett vize a városnak. Kiderül: mit ettek, ittak, miképpen öltöztek elődeink. E múltba vezető bolyongás során ellátogat az író a budai magisztrátus széke elé, felkeresi a város… (tovább)

>!
Gondolat, Budapest, 1975
280 oldal · ISBN: 9632802969
>!
Gondolat, Budapest, 1969
226 oldal

Kívánságlistára tette 3


Hasonló könyvek címkék alapján

Braskó Csaba: Múzsa
Báthory Nándorné: Asszonyi életművészet
Márai Sándor: Budán lakni világnézet
Schirilla György: A legnagyobb hazugság
Gyurgyák János – Környei Anikó – Saly Noémi (szerk.): Élet a régi Magyarországon
Zoltán József – Gaal György: Népi szórakozások a reformkori Pest-Budán / A' tudós palótz avagy Furkáts Tamásnak Mónosbélbe lakó sógor-urához irtt levelei
Létay Miklós: Az utca népe Pest-Budán (1848-1914)
Fábri Anna: Hétköznapi élet Széchenyi István korában
Gaál Zsuzsanna: Az őrségi konyha kincsei
Kulcsár Zsuzsanna: Így éltek a lovagkorban – Nyugat-Európa a XI-XV. században