A ​négy szél útja 90% 28 csillagozás

A lappok (önelnevezésükön számik) Európa egyik legrejtélyesebb népe, lakhelyük pedig az utolsó európai vadon. Legalább is népük azon tagjai számára, akik még hagyományos, félnomád, réntartó életmódot folytatnak. Velük kapcsolatban is felmerül a szokásos kérdés: áldásos-e a civilizáció vagy inkább ősi életmódjuk feladását, a gyökértelenséget hozza meg számukra?
Ez a 60-80 ezer főt számláló, 4 északi ország (Norvégia, Svédország, Finnország, Oroszország Kola-félszigete) területén élő népcsoport, Európa egyik őslakos népe a veszélyeztetett etnikumok közé tartozik. Így volt ez már a 40-es években is, amikor Yrjö Kokko karjalai származású finn állatorvos a lappok között élve megírta A négy szél útja című (1947) nálunk szinte ismeretlen, de számos más idegen nyelvre lefordított regényét. A könyv 1978-ban jelent meg magyarul.
Jellemző módon úgy jutottam a regény egy példányához, hogy egy könyvtár kiselejtezte, mert senki sem kölcsönözte, majd az antikváriumból sem kelt el, a tulajdonos ezért nekem ajándékozta.
Az ok, amiért ezt a könyvet ajándékba kaptam egy antikváriustól, az volt, hogy egyebek (finn, mordvin stb.) mellett lapprajongó vagyok, sokat foglalkoztam az elmúlt harminc évben nyelvükkel, életmódjukkal, történetükkel. Háromszor jártam is a Lappföldön, a finnországi lappoknál, de átdugtam a lábam norvéglapp területre is.
Gyűjtöttem mindent, ami lapp (persze ugyanígy vagyok a finnel és a mordvinnal is), több filmem, könyvem, újságom, prospektusom, képeslapom, cikkem, képem van róluk, populáris zene tőlük. Jó pár ismerősöm (finn, lengyel, magyar) akad, aki hozzám hasonlóan a számi nép és nyelv szerelmesének mondható.
Ezek után úgy véltem, Kokko regényéből nem sok újat fogok megtudni az én „szívem csücskéről”. Tévedtem. A néprajzi szempontból is értékes mű a számi embert közel hozza az olvasóhoz, más képet alkothatunk róluk, mint a fellelhető – amúgy bőséges mennyiségű – adatok, dokumentumok alapján. A finn Kokko lappok iránti szeretete és megértése páratlanul szép regénnyé avatja ezt a különleges alkotást.

Fantasztikusan érdekes könyv a lappok életéről és a madárvilágról. Néha az volt a benyomásom, hogy a lassacskán döcögő, meg-meglóduló cselekmény csak ürügy ennek bemutatására. Nem tudom eldönteni, hogy akkor ez most nagyon jó vagy nagyon rossz. Remek a háttér, érdekesek az emberi jellemek és sorsok. Ugyanakkor egészen furcsa szerkezete van, mint regénynek, az egyes történetszálakat néha meglepően gyorsan zárja le. (Nem hagy elég ideig izgulni egy-egy szereplőért, egy-egy bontakozó konfliktust szinte kegyetlenül, fél mondatban juttat el a végkifejletéhez. Azazhogy lehet sokáig izgulni, mert nyúlik mint a rétestészta, főleg hogy ugrál a cselekményszálak között, csak aztán nincs íve a lezárásnak hanem egy-egy mondatot kap az ember hirtelen, amire túl régen várt hogy valahogy alakuljon. És az egy mondat kevés befejezésnek). Többször eszembe jutott az is, amit a Trónok harca szerzőjéről mondanak, hogy sokszor nem egyértelmű, ki lesz a „főszereplő” és váratlanul meghal valaki akit lényeges szereplőnek hittél.
Illetve zavart, hogy a legkedvesebb szereplőmet negatívan ítéli meg, holott szebb lett volna, ha a szerző nem ítélkezik hanem pártatlan marad. (Főleg, hogy szerintem egy depressziós, és egyáltalán nem egy önző, hanem sérült valakiről van szó).

Az élővilág és a néprajzi dolgok bemutatása mindenképpen rendkívül érdekes és jó benne lenni. Az emberi kapcsolatok alakulása és a sugallt értékrend tőlem nagyon idegen volt és sokszor keltett bennem heves ellenkezést.

Akit érdekel az északi táj, és a természet, a lassú sodrodás, a monotonítás, a fehérség, a hideg, a réncsorda, és a számi nép annak ajánlani tudom ezt a könyvet. A történet, a táj, és az északi hangulat egyaránt alkotják a könyv tartalmát. Yrjö Kokko finn emberként úgy ír (valószínűleg) hitelesen a számikról, hogy érződik a sorokból a tisztelet, és az, hogy kedveli ezt az egyszerű, mégis még tiszta, nyugati civilizáció által (akkor) még meg nem rontott népet. Jól kiegészíti a regény a Lappok élete című néprajzi könyvet, az ember ott érezheti magát északon, ott lehet a rénszarvasokkal, és jobban megértheti ezt a kis népet, és a szellemiségét.

Jó dolog a komfortzónámból kilépni. Ez a könyv a maga komótos elbeszélési stílusával, mégha az néhol kissé ügyetlennek és szögletesnek is hat (bár ki tudja, lehet a fordítás a ludas ebben), bepillantást ad egy természeti nép letűnt életmódjába.
Tiszteletet ébresztő a tudásuk, a türelmük és az alkalmazkodó képességük, mosolyogtató a babonás hitük. Ugyanakkor elképzelhetetlen, hogy mint Ahkunak, az idő fogalma ne jelentsen semmit.
spoiler

Először nem igazán tudtam mit kezdeni a regénnyel, mert jó szokásomhoz híven nem olvastam el a fülszöveget, és valami teljesen másra számítottam. De nem bántam meg, mert így csak a végén bizonyosodhattam meg teljesen arról a fordulatról, amit a fülszöveg lelő spoiler.

Nehéz szavakba foglalni a könyvvel kapcsolatos érzéseimet. Ha a történetre gondolok, inkább képek jelennek meg a szemeim előtt: nyírfaligetek, a messzeségben magasodó kékes hegyhátak, sziklás hegyoldalak és szurdokok, zuzmó után kutató rénszarvascsorda, rénszarvashúst füstölő lapp nagyanyó, lasszóval játszadozó és rohangáló lapp gyerekek. Lappföld annyira távol van tőlem fizikailag, mégis valamiféle nosztalgikus érzés lett úrrá rajtam olvasás közben: nyugalom, békesség és vágyódás a végtelen hómezők, a hideg telek és a a hűséges rénpásztor kutyák iránt. Pedig soha nem voltam Lappföldön, és ezelőtt igazán még csak könyvet sem olvastam róla.

Bármi mást is sikerülne még megfogalmaznom, a lényeg ugyanaz maradna: ez a könyv csodálatos.

Lassan haladtam az olvasással, nem egy eseménydús, pörgős történet. A rénszarvas tartással foglalkozó lappok mindennapi életével ismerkedhetünk meg a könyvben. Hihetetlen az ott élő emberek kitartása es mindennapi küzdelme, számunkra elképzelhetetlen, hogy a sarkvidéki hideget, hogy lehet sátrakban élve túlélni. A lassú események mellett nekem tetszettek a tájleírások, kiérződik belőle az állatorvos-író szeretete az iránt a világ iránt, amit még nem ért el a mai világ minden felemésztő építkezése, zaja, ahol még csak a lappok élnek teljes összhangban a természettel.

Öt csillagot érdemel, mert szerettem és jól éreztem magam olvasása közben. Sajátos stílusú regény egy sajátos világról, amely úgy édeni, hogy szinte az alapvető életfeltételeket is nélkülözi, azokért naponta meg kell küzdeniük a benne élőknek. Az inkább töltelékmondatokból álló fülszöveg nem említi sem a formát, sem a történetvezetést, pedig Kokko virtuóz mindkettőben. Nem leírja a messzi Észak-Európa gyönyörűen kietlen tájain küszködők életét, lappokét és odatelepült „déliekét”, hanem a regény minden elemével érzékelteti azt. Ez pedig zseniális, nem kevesebb… A regényen végigvonuló látszólagos távolságtartás ellenére hol a döbbenet, hol a fájdalom, hol a részvét hasít belénk, hol pedig hosszú, megkönnyebbült sóhajjal lapozunk tovább. Sem klasszikus lektűr, sem tudálékoskodó vagy éppen modernkedő „nagyon mai” mű ez a könyv, inkább időtlen és kortalan, az időt másképpen mérő szerteágazó történet, amelyben a konfliktus maga az élet – mindannyiunké ezen a bolygón.

Megvallom jobbra számítottam. Valahogy nem volt elég érdekfeszítő, hiába a sok újdonságnak és a rengeteg meglepő avagy számunkra „furcsa” történetnek, sok benne az ismétlés és a leírások színvonala sajnos nem volt tökéletes. Ilyen szempontból az oroszok jobban tudnak írni. Viszont rengeteg mindent meg lehet tudni a lappokról, én megvallom, szívesen elüldögélnék és eléldegélnék közöttük egy ideig, bár nekem szomorú is arra gondolni, hogy ennyire „egyformán”, számunkra egyhangúan telnek el az éveik és élik le az életüket. A könyv azért is furcsa, mert érezhető, hogy van igazságalapja, de ugyanakkor van kitaláció is bőven, én egy valós regényre számítottam, egy dokumentum-leíró regényre, ebben viszont érezni, hogy lett hozzáadva sok olyan dolog, amelyet az író talált ki. Ez zavaró volt, inkább olvastam volna csak és kizárólag megtörtént eseményeket, életutakat a könyvben. Összességében viszont ajánlott olvasni azoknak, akiket érdekel az északi népek élete, és nem valami túlromantikázott-idealizált stílusban.

Az az igazság, hogy jobban szeretek az engem érdeklő témákról regényt olvasni, mint ismeretterjesztő, illetve tudományos könyvet. A regény formában írott könyvek szórakoztatóbbak, olvasmányosabbak és kevésbé direkt formában tudnak rámutatni összefüggésekre, amitől én, az olvasó, jobban belevonódom az olvasási folyamatba.
Na persze az ilyen könyveknél még jobban kell figyelni arra, hogy vajon autentikus forrás-e a szerző a területen, amiről ír.
Yrjö Kokko, azt hiszem, annak számít, ha lappokról (számikról) van szó.
Engem mindig is lenyűgöztek a lappok. Számomra az ő létezésük bizonyíték arra a tézisre, hogy az élet még a legzordabb körülmények között is utat talál magának. Számomra csodálatos az egymásrautaltságuk a rénszarvasokkal, az, ahogyan követik a csordát vándorlásukban, ahogy a rének utolsó szőrszálát is hasznosítják, megbecsülik, és tulajdonképpen az egész életük, megmaradásuk ezen az állaton alapszik. Szeretem a színes népviseletüket, ahol minden színnek és szalagnak megvan a maga jelentése, szeretem a sátraikat, ahova behúzódnak a hideg elől, míg én a fűtött szobában kucorgok, szeretem a jojkáikat, hiedelmeiket, varázslataikat, szeretem azt, ahogyan összhangban élnek a természettel, nem próbálják leigázni, elismerik, hogy erősebb náluk, viszont kihasználják az adományait is.
Pár évtized már eltelt ennek a könyvnek a megírása óta, nyilván sok minden történt a lappokkal azóta, gondolom, egyre kevesebben vannak, gondolom, egyre többen választják a letelepedést, gondolom az élőhelyük is szűkül ilyen-olyan okoknál fogva, gondolom, a modern technológia hozzájuk is elér valamennyire (motoros szánok stb.), tehát talán most kicsit más képet festene róluk Kokko, de akit érdekel ez a nagyon különleges nép, annak mindenképpen tudom ajánlani ezt a könyvet, akár kiindulásnak is, hiszen, ahogy már említettem is, ez egy regény, ami ismeretterjesztő jellege mellett még izgalmas is, szép is.

De szeretnék eljutni egyszer a számikhoz, természetesen csak nyáron. Most már jó pár róluk szóló könyvet kivégeztem, de talán ez volt az, ami hangulatilag elvarázsolt. Természetesen könnyű volt nekem meleg ágyban olvasni, hogy milyen zord a tél. S ilyen körülmények között is képesek élni, a legegyszerűbb körülmények között. Betegség elkerüli őket, edzettekké válnak, s a szülés is csak úgy megtörténik két hóbucka között. Valamelyik könyvben olvastam, hogy megkérdezte egy lapp férfi a német vendéget, hogy nálatok milyen állatok élnek. Erre felsorolta, majd a számi így válaszolt, milyen ország az, amelyikben nem élnek rénszarvasok.!:)