Nana ​5. (Nana 5.) 121 csillagozás

Yazawa Ai: Nana 5.

Komatsu Nana hazalátogat – méghozzá egy Trapnest koncertre! Persze magával rángatja Oosaki Nanát is, abban bízva, hogy Ren majd valahogy kiszúrja a tömegben. Azzal viszont nem számol, hogy O. Nana talán nem is akar újra összejönni Rennel – hiszen egyszer már szakított vele, és úgy tűnik, most végleg le akarja zárni kettejük ügyét…

Eredeti megjelenés éve: 2002

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Mangafan, Budapest, 2009
190 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639794221 · Fordította: Basa Zsófia · Illusztrálta: Yazawa Ai

Enciklopédia 7

Szereplők népszerűség szerint

Oosaki Nana · Honjou Ren · Komatsu Nana (Hachi) · Terashima Nobu · Takagi Yasushi (Yasu) · Ichinose Takumi · Saotome Junko


Kedvencelte 10

Most olvassa 2

Várólistára tette 15

Kívánságlistára tette 26

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Nikolett0907 P>!
Yazawa Ai: Nana 5.

„Itt igazából mindenki egy másik világból jött, csak az én unalmas hétköznapjaim lógnak ki.
Csak azért jó fejek velem, mert Nana lakótársa vagyok.”

Ren és Nana…na végre, ez egy nagyon jó páros én érzem. :)
Maga a történet itt kezd igazán elindulni, talán ez a rész a legizgalmasabb számomra eddig.

diamondfox>!
Yazawa Ai: Nana 5.

OH DEAR LORD ANNYIRA NEM SZÁMÍTOTTAM, NEM EMLÉKEZTEM, HOGY ITTMÁR ENNYIRE BENNE IS VAGYUNK A SZTORIBAN.
Tehát: ez a sorozat még mindig felnőtteknek szól. És én ezt nagyon, de nagyon szeretem benne. Yazawa kisasszony még mindig felnőtteknek mesél a felnőttek életéről – Shin pedig üde színfoljt az ifjú önkeresésével az egésznek. Hachi és Nana pedig nem ül unatkozva otthon, máris haverkodnak a Trapnesttel, egyre több közös múlt derül ki, csupa vicces és fájdalmasabb sztorival. Viszont, amit én nagyon bírok: spoiler

Kitti_Kinczer>!
Yazawa Ai: Nana 5.

„Korábban azt gondoltam, soha többé nem leszek szerelmes. De akkor elhatároztam, hogy újra megpróbálok szeretni valakit, és újra próbálok hinni az álomban. Bármilyen keserű és fájdalmas is legyen.”

Még amikor önzetlen akar lenni is önző. Az előző kötetben még nem akart többé szerelmes lenni most meg vár a herceget keresi fehér lovon, kár, hogy egy szemét ládát kap Mercedesben… Takumi és Hachi megérdemli egymást… de mégis jobban örültem volna, ha Nana az eszét használja ebben a részben. De már feladtam a reményt, hogy előveszi a jobbik énjét.
Oosaki Nanának viszont nagyon örültem, na végre!!! Tetszik, hogy Ren karaktere többet szerepel. Bár Yasut nem értem, kíváncsi vagyok, hogy a folytatások még mit hoznak a Nanák életében :)

Lilla_Miko>!
Yazawa Ai: Nana 5.

Ennek a kötetnek az olvasása közben már kicsit nyugodtabb voltam. K.Nana elejtett mondata kicsit megnyugtatott Shoujival kapcsolatban. Rennek annyira, de annyira örültem. *-* Az ő történetük a legmeghatóbb, ahogy évek múlva is úgy omolnak egymás karjaiba, mintha csak tegnap váltak volna el. K. Nanára viszont nagyon kíváncsi leszek, mert szegénynek lassan már mindenki bejön. :'D Yasu is nagyon birizgálja a fantáziámat, hogy ki iránt és mit is érez pontosan.

Ancsúr>!
Yazawa Ai: Nana 5.

…na, ennyi ideig tartott. Még magam sem hiszem el.
És én még azt hittem, hogy Rennel nem lesz több rész! Á-á, súlyosat tévedtem. Szerencsére, mert ebben a részben nagyon megszerettem Rent. Totál szimpatikus egy srác. O. Nana meg pláne örülhet neki.
Ááá, kezdek belezúgni a sorozatba!

szabina_books>!
Yazawa Ai: Nana 5.

Végre megtörtént Nana és Ren nagy találkozása.

Szereplők jönnek mennek , hatással vannak egymásra ahogy kiderül a Blast -Trapnest kapcsolatára. A többi szereplő történetét is megismerhetjük

Hachi mit sem változik, annyira szeretet éhes , hogy bárkibe képes belelátni egy romantikus kapcsolatot. Kirekesztve érzi magát a számára sok híres ember között akik életük egy szakaszában már megismerték egymást , és ő csak tartozni akart ehhez a világhoz ezért is követi el talán élete legnagyobb hibáját., pedig tudja , hogy ennek nem lesz jó vége
Én ebben a kötetben megtaláltam Hachi tökéletes párját és remélem ezt ő is befogja látni.

O.Nana újra boldog és úgy érzi sinen van az élete ezért egy kedves meglepetéssel szolgál Hachinak amivel megmutatja , hogy a kemény punkos külső mögött hatalmas szíve van .

„Tudod Nana….Akkor nem Takumi miatt sírtam. Hanem mert rögtön tudtam, hogy ez a valóra vált álom….Ez a te ajándékod nekem. Jobban éreztem , hogy szeretsz, mintha milliószor megköszönted volna. Ez volt életem legszebb ajándéka.„

Yasu pedig nagytestvér módjára egyengeti a lányok és a banda életét. Talán ő a legrejtélyesebb szereplő mind közül, Remélem a következőkben megismerjük őt jobban.
Azért ez a kötet is sok szívfájdalmat rejt magában , mégha egy kellemes baráti majong parti az álca.

MewIchigo_Fan_Daniel P>!
Yazawa Ai: Nana 5.

Zajlanak az események rendesen.
Nem volt benne akkora fordulat vagy esemény, hogy megdöbbentő lett volna, de így is szórakoztató volt a kötet. ^^
Hachi Nana-t sajnálom most… de valahogy agyban helyre kellene tennie magát és kicsit változnia is kellene.

Skeletrino>!
Yazawa Ai: Nana 5.

Olyan édes volt Hachiko. Amikor az animét néztem, időnként kimondottan idegesített. Most minden gondolatát szerettem, minden döntését értettem. Talán én is így tennék, mint ő. (Ha Takumira gondolok, mindenképpen úgy tennék, mint ő. :D) Most nagyon élveztem, hogy ilyen őrülten szerelmes történetet olvashatok.

chibizso>!
Yazawa Ai: Nana 5.

A két banda összetalálkozik. És ők is szimpatikusak! Hihetetlen.
Maga a történet itt kezd igazán elindulni, izgalmasabbá válni. Az öt kötet közül, amelyeket olvastam, talán ez a legjobb.

10 hozzászólás
bbabri>!
Yazawa Ai: Nana 5.

Buta Hachi…
A két lány teljesen különböző, de mindkettejük meg lehet érteni.
Hachi többre vágyik annál amije van, de nem igazán tesz érte. Kicsit haragszom rá, mert felelőtlen, és pillanatok alatt változik a véleménye.
De örülök hogy a két banda „kezd egymásra találni”.


Népszerű idézetek

Lolle>!

Tudod, Nana, te voltál a példaképem. Rajongtam érted, olyan akartam lenni, mint te, és ez ma sincs másképp. Kérlek, énekelj nekem még egyszer.

Kapcsolódó szócikkek: Komatsu Nana (Hachi) · Oosaki Nana
Lolle>!

Tudod, Nana… Akkor nem Takumi miatt sírtam… Hanem mert rögtön tudtam, hogy ez a valóra vált álom… Ez a te ajándékod nekem.

Kapcsolódó szócikkek: Ichinose Takumi · Komatsu Nana (Hachi) · Oosaki Nana
Krenai P>!

– Ren… komolyan gondoltad…?
– … Mit?
– Most még nagy terveim vannak… Nem élhetek veled úgy, mint régen. De tök jó lenne, ha néha tudnánk találkozgatni, mint most… Beszélgetni, szeretkezni… És ha majd megöregedtem, és már elszálltak a nagy tervek, és belefáradtam az éneklésbe… akkor én is visszamehetek abba a lakásba melléd?

60-61. oldal (Mangafan, 2009)

Kapcsolódó szócikkek: Honjou Ren · Oosaki Nana
Dávidmoly>!

– Eressz el! Nem azért jöttem, hogy szexeljünk! Hallod?!
– Annyira hiányoztál…

Kapcsolódó szócikkek: Honjou Ren · Oosaki Nana
ℕnabella>!

Akkoriban a Nanát körülvevő világ úgy tündökölt, hogy szinte elvakított a fényével. Nem arról volt szó, hogy bárkivel jártam volna, csak én is szerettem volna része lenni ennek a világnak.

14. fejezet - 136. oldal

Dávidmoly>!

Most még nagy terveim vannak… nem élhetek veled úgy, mint régen. De tök jó lenne, ha néha tudnánk találkozgatni, mint most… beszélgetni, szeretkezni… és ha majd megöregedtem, és más elszálltak a nagy tervek, és belefáradtam az éneklésbe… akkor én is visszamehetek abba a lakásba melléd?

61. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Honjou Ren · Oosaki Nana
Dávidmoly>!

– Tényleg, Yassan… az imént azt mondtad a csajoknak, hogy aláfűtöttél kicsit Rennek. Mit mondtál neki? Halljuk, hadd tanuljunk belőle!
– Nincs semmiféle terv. Spontán intéztem, ahogy jött.
– Hű, tök okos vagy!
– Ez nem ész kérdése.
– ?
– Shin, vannak dolgok, amikhez még gyerek vagy.

45. oldal

1 hozzászólás
Dávidmoly>!

– Shin… ! Mi a.. ! Hogy kerülsz az ágyamba… ?!
– Úgy, hogy finom, puha, jó benne aludni.
– Csináltunk valamit?
– Dehogy. Nem fizettél, szivi.

123. oldal

Dávidmoly>!

Ettől az álombeli csóktól egyből felébredtem. Ez nem egy tündérmese, Takumi pedig nem a herceg fehér lovon. Csak lefektet, és már dob is.

144. oldal

Apocalypto >!

Annyi mindent megéltem már, és azt hittem felnőttem. De valójában ugyanaz a liba vagyok, mint 17 évesen.

149. oldal


A sorozat következő kötete

Nana sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Leiner Laura: Egyszer
Bogár Erika: Széttört akkordok
Stella Albright: Holdfény szonáta
Anne Percin: Hogy intézd (el jól) a love storyd
Joss Stirling: Angel
Jenny B. Jones: Tiéd leszek!
Steven Ricks: Charles dala
Amy Ewing: Az Ékkő
Kyoichi Katayama: Kiáltsd ki a szerelmed a világ közepén
Rachel Cohn – David Levithan: Nick és Norah végtelen éjszakája