Mint ​az állatok (Brenner nyomozó történetei 5.) 85% 35 csillagozás

Te jó ég, már csak két rész van a sorozatból? Ha majd kifogyok a Brennerből, az felér egy kisebbfajta természeti katasztrófával. Mondom ezt egy olyan rész után, mely kissé még az eddigieknél is zűrzavarosabb. De azért egyet ne felejts el, hogy a Brenner lubickol a zűrzavarban! Lényegtelen, hogy se te, se ő nem érti mi történt, de megoldja. Sőt meg is ússza. S ami a legnagyobb csoda, hogy még csak kutyaszarba sem lép. Pedig ennek a kötetnek a legfontosabb üzenete, hogy Bécs legalább olyan aknamező kutyagumi tekintetében, mint a magyar főváros. És természetesen ott is késhegyig menő harc folyik a kisgyerekesek és a kutyatulajdonosok között a csöppnyi zöld területért. És persze ott is kiderül, hogy az embernél nagyobb állat nem létezik a földön.

Kicsit unalmasabb volt ez a Brenner, de így is röhögtem a kutyaszaros Bécs városában a kutya- vs gyerekvédők harcán. A szexgyógyító kéjlabirintusban lakó Brenner megtanulhatta volna már, hogy odafigyeljen a zenére, ami a fejébe ragad, az mindig nyomravezető. Kicsit véres a zárlat, kicsit félek is, hogy kifulladt a dolog, de azért folytatom. Illetve elkeserít, hogy korai nyugdíjra épp oly esélytelen vagyok, mint Brenner.

Ez volt a negyedik Brenner-sztori. Ez volt leginkább lélektani – a kisgyerekes anyukák és az unatkozó feleségek lélektanáról kaphatsz nem túl hízelgő képet, és ez nagyon szórakoztató. :))
Ja, és a krimi-szál is izgalmas.

Frenetikus krimi, amelyik erénye az utánozhatatlan elbeszélői stílus. A röhögés, amit bennem keltett, teljességgel másodlagossá tette a bűnügyi szálat. Olyan elemi erejű iróniával szedi szét, röhögi ki az osztrák társadalom bemutatott szubkultúráit a könyv mesélője, és nyomozója, hogy az felér egy sértéssel. Jelen esetben a kutyások és a játszótéri családos anyukák metafizikai konfliktusán röhögtem át a gyilkosságokat.

Kutyások versus gyerekesek Bécs egyik közparkjában. Ha mindenképp tudni akarod, az Augartenben, ahol az baromi nagy légvédelmi torony van. Az egész meg van még bolondítva egy szexbárral, néhány hullával, és egy gyerekkórussal, akik folyton azt a nyálas slágert éneklik a Heintjétől, hogy aszondja: Mama.
Kicsit fáradt volt a többi részhez képest, de remélem, a Brenner nem fáradt ki egészen, mert egyébként meg nagy kedvenc, mi sem természetesebb.

Pozitív mellékhatás

Amióta a Brenner kilépett a rendőrség kötelékéből, nem viselte túlságosan szívén a hivatásbeli előmenetelét. Amúgy sem volt jellemző rá a karrierépítés. Megelégedett ő azzal is, hogy az innsbrucki SoHoban (értsd a Souvenir Hollingerben) jól fizetett áruházi detektívként futkoshatott a vásári szarkák után.

Az efféle bevásárlóházban az eladók között rendszeresen megy a munkaközi csevej. Egy ilyennek volt a fültanúja a Brenner. Korkedvezményes-nyugdíjazás. Ez a szó valahogy megtetszett neki. Ha hiszed, ha nem, emiatt ment vissza Bécsbe. Nem azért, hogy fényt derítsen arra, hogy ki teszi ártalmatlanná labellós kupakokba rejtett, gombostűvel bélelt kutyakekszekkel az Augartenben szaladgáló házi kedvenceket. Ennek az égvilágon semmi köze ahhoz.

A méltán népszerűtlen felnőtt szórakozóhely, a White Dog (a Black Cat már foglalt volt) tulajdonosának megbízása jó ürügy arra, hogy utánajárjon, vajon Bécsben tényleg könnyebben nyugdíjazzák idő előtt az embert?

Na, most azért egyet szögezzünk le, a Brenner nem egy szuperhős. Sőt! Időnként igen nehéz a felfogása. Mire észbe kap, már benne is van a slamasztikában. Vagy épp egy kutya szájában. Persze nem irigyelem őt. Bármennyire is egyszerűnek vagy első ránézésre pitiánernek tűnjön az ügy, ha a Brenner elkezd nyomozni, biztos lehetsz benne, hogy ott valami történni fog. Többnyire nem szép dolgok. Mondok neked valamit, lesz emberáldozat, nem csak kutyahulla.

Elég, ha csak azt mondom: egyik oldalon a felháborodott nyugdíjasok állattartó falkája, a másik oldalon a Bogyócska Egylet kutyaellenes anyuka-különítménye. És akkor ott vannak ezek a nőügyek. Magdaléna, aki vagy lakkozza a körmét vagy folyamatosan beszél. A szigorú tekintetű tisztiorvosnő. Az egyetlen kedves bogyócska mama és annak koraérett lánya. Meg az állatmenhely változatos akcentusú tulajdonosnője. Na, most akkor tégy te rendet a fejekben és a saját gondolataidban. Te is hallod a helikopter zümmögését? Na, ugye. Nincs könnyű dolgod.

És akkor képzeld el a Brennert. Akinek valóban meg is kell oldani ezt a rejtélyt. Különben össztűzszerű indulatzáporral kell szembenéznie. Érthető, ha a korkedvezményes nyugdíjazásán kezd el gondolkozni. Én biztosan nem ítélem el őt ezért.

Azt kell mondanom őszintén, a szerző, ez a Haas ismét csak ügyesen csavarja a szót. Zseniális a nyelvi humora. Remekül használja az ő mindenlátó szócsövét. Olvasás közben jókat derülsz a sok körülményes fecsegésen. Az ember már azt gondolná: csak kap az olvasó valami kis információt arról, ki is a mesélő. Mert ez foglalkoztat mindenkit. De nem. Mert egyet azért ne felejts: ez adja a Brenner nyomozó történeteinek báját.

Most figyelj. Wolf Haas krimijeiben van némi kronológia. Fejben visszacsatolhatsz a korábbi kötetekre. Régi ismerősként köszönhetsz a detektívre. De tudd meg: bármelyik könyvet kézbe veheted, épp úgy fogod élvezni, ha nem is olvastál korábban egyet sem. Így van ez az új regénnyel is.

És még valami feltűnt nekem. Nagyon egységes a színvonal. Akár az író oldaláról, akár a fordító (Bán Zoltán András), akár a könyvkiadó oldaláról nézzük. Persze lehet kedvence az embernek. De nehéz választani az öt kötet közül. A legújabb műben, a Mint az állatokban, mondjuk, van egy vicc. A 18-as karikás besorolású vendéglátó-ipari egység főnöke meséli a Brennernek. De sosincs alkalma arra, hogy befejezze. Na, a poén pont a végén csattan. Ez aztán a pozitív mellékhatás.

Kicsit nyögve nyelősen indult ez a sztori, mert ugye kutyások kontra gyerekesek a parkban, nekem meg se gyerekem kutyás meg pláne nem vagyok és nem a parkról szólt, ami meg érdekelne. Ezt mondjuk megkaptam, mert Brenner annyit bóklászott az Augartenben, hogy már én is kiismerném magam ott. Szokásos katyvasz, mindenfelé vezető szálak, hirtelen halál és már nem is annyira érdekes a kiinduló bűntény, mert aztán már emberrablás, és a kis Berti színre lép!
A vége elég akció dúsra sikerült, nincs is vele gond, az pedig ahogy oldalakon keresztül egy nyaktól elvált fej repülését és azt, hogy mit nem látott már ez a fej, írja le Haas, az valami gyönyörű!

Hát ez nem volt most egy pikk ász, viszontag ez mégis csak a Brenner, úgyhogy jöhet a következő kötet, akár hiszed, akár nem.

Szigorú leszek, és azt mondom, hogy kezd a stílus az olvashatóság rovására menni. Az a legjobb, ha le tudsz ülni két-három órára, és egyvégtében elolvasni, mert annyira csapongó, hogy ha csak részletekben olvasod, akkor eléggé szétesik a sztori. Persze megint jókat röhögtem olvasás közben, meg megvannak ezek a kis vicces gondolatmenetek a Wolferl (vagyis a narrátor) sajátos világlátásával, aminek muszáj mindig igazat adnom, de azért na. Most már ennél többet várok.

A stílus rendben, kvázi: misem természetesebb. A történet számomra egy kicsit zavarosnak tűnt.