Versek 91% 10 csillagozás

Harcot fogadok érted magam ellen,
Akit te gyűlölsz, nem szabad szeretnem.

Szelid pacsirta, túl a pihenésen
Harmatos fészkéből magasba csap,
Hajnalt hív, melynek ezüst kebelében
Teljes fenségében felkel a nap,
Néz a világra diadalmasan;
Domb s cédrus fényesre-dörzsölt arany.

Venus és Adonis

A természet csak kölcsönöket ád

II. szonett

Mivel halott vagy, megjövendölöm:
Ezentúl bánat vár a szeretésre,
Féltékenység köríti, nem öröm,
Mézes lesz kezdete, rosszízű vége;
Fent, vagy lent, nem egyenlőn párosúl,
Kéj mámora keserűségbe fúl.

Állhatatlan lesz, csaló, és hamis,
Bimbózik, s hamar elveri a jég,
Alja méreg, ha föle édes is,
Rászedi a hűség tekintetét.
A legerősebb test lesz roncs kisértet,
Bölcset némít és ostobát beszéltet.

Fukar lesz, de bujaságban pazar,
Ütemre lépni aggokat tanít,
Garázda zsiványt elrejt és takar,
Nemest kifoszt, silányat gazdagít,
Dühöngő örült lesz s maflán szelid,
Ifjat vénít, vént ifjúvá butít.

Gyanakszik, ahol nincs ok félelemre;
Nem fél, ahol a társ hűtlen ravasz;
Rosszat elnéz, jó iránt nincs kegyelme;
Legcsalárdabb, ha látszatra igaz;
Önfejű lesz, amikor szinleg enged,
Gyávába szuszt fúj, hősbe ijedelmet.

Okoz sok háborút és szörnyüséget,
Otromba viszályt apák és fiak közt,
Szolgálja mindazt, aki rombol, éget,
Ad száraz rőzsét, lobbanékony eszközt.
Őt virágjában a halál letépte,
Már minden szerető bűnhődjön érte.

Venus és Adonis

Idő győz, míg csatáznak fejedelmek,
Csalást leálcáz, igazságra fényt vet,
Avítt lomot pecséttel bélyegez meg,
Keltője a napnak s őre az éjnek,
Sértvén sértőt jóvátételre késztet,
Órái palotákat döntenek le,
Arany kupolákat porral lepetve;

Kevély oszlopokba szújáratot rak,
Málló lombból a feledést tenyészti,
Vén könyveket mivoltukból kiforgat,
Öreg hollók szárnytollait kitépi,
Agg tölgyet száraszt s a rügyet becézi;
Ércmívű munkát rozsdával maratván
Ül Fortuna szédült szekere bakján;

Nagyanyának mutatja unokáit,
Révén lesz gyermek férfi s férfi gyermek,
Tigrist gyilkol, mely csak gyilkolni vágyik,
Egyszarvút s vad oroszlánt sírba kerget,
Fittyet hány önhitt pernahajdereknek,
Földművelőt vidít dús aratással,
S nagy sziklát porlaszt kis vízcseppek által.

Lucretia meggyalázása

„Add vissza kezem, miért szorongatod?”
„Add vissza szívem, s visszavonulok;
Vagy vas-sziveddel megacélozod
És nem véshetik selymes sóhajok;
Mit nékem a gyötrelmek mély nyögések,
Ha szíved megedzette az enyémet.”

Venus és Adonis

Trója gyötrelmét szívből megsiratja,
Mert mint mázsás harang, olyan a bánat:
Ha meglódították, önsúlya hajtja,
S bús kongása csekély erőt kíván csak;
Így mond ő is gyászos históriákat
A pingált búnak és színes panasznak;
Szavait adja, s tőlük arcokat kap.

Lucretia meggyalázása

A méla éj gyászlépésben pokolra
Szállott; s lám, hajnal rózsaujja perget
Kölcsön-fényt kölcsönkérő szép szemeknek;
De a csüggedt hölgy, hogy magát ne lássa,
Temetkeznék tovább is éjhomályba.

Lucretia meggyalázása

Nehezen-hívő szerelem, de furcsa
Nem hinni, mégis hiszékenynek lenni!
Javad s bajod egyformán ész kudarca:
Csüggedni, vagy remény lépjére menni;
Az egyik téves gondolattal áltat,
A másik igazzal, mint tőrrel, áthat.

Venus és Adonis

Most irányt változtatnak könnyei,
Szemébe zárulnak, gyöngyök kehelyben,
Egy csöpp mégis kicsordul, oly teli;
S orcája elolvasztja, ne peregjen
A mocskos föld arcát mosdatni meg:
Ne részegüljön, mikor ő beteg.

Venus és Adonis