William Shakespeare: Romeo és Júlia 4.06 / 1447

ROMEO
Szentnek s zarándoknak hát nincs-e ajka?

JÚLIA
Van, ámde csak imádkoznak vele.

ROMEO
Ó, szent, kezed ajkad kövesse, rajta,
Halld meg imám, ne lökj pokolba le.

JÚLIA
A szent csak áll, bár hallja az imát.

ROMEO
Állj s a jutalmat én veszem im át.
Ajkadtól ajkam így lesz bűntelen.

Megcsókolja

JÚLIA
De ezzel az én ajkam bűnösebb lesz.

ROMEO
Bűnös? Te unszolsz bűnre szüntelen.
Add vissza bűnöm.

I. felvonás 5. szín

Szilaj gyönyörnek vége is szilaj,
lázába pusztul el, mint tűz s a lőpor,
mely csókolódzva hal meg: lásd,
a méz is csömörletes, mihelyt túlontúl-édes.

ROMEO
Hát így bocsátasz el, ily éhesen?

JÚLIA
Hát mit kívánsz ma éjjel, édesem?

II. felvonás, 2. szín

JÚLIA
(…)
Jaj, elfeledtem, mért is hívtalak….

ROMEO
Hadd álljak itt, amíg eszedbe nem jut!

JÚLIA
De hogyha itt állsz, mindent elfelejtek,
Csak arra tudok gondolni: de jó, hogy itt vagy!

2. felvonás, 2. szín

Eh, mi a név? Mit rózsának hívunk,
Bárhogy nevezzük, éppoly illatos.
Ha Romeót nem hívják Romeónak,
Szakasztott oly tökéletes marad
Akármi néven… Dobd el hát neved!
És egy élettelen szóért cserébe –
Tiéd az életem.

2. felvonás, 2. szín

Ő az… valóban ő… az én szerelmem!
Ó, bár tudná, hogy ő az!

2. felvonás, 2. szín

Olvasd gyönyörrel arca tiszta könyvét,
Melyet a szépség tolla néked írt.
Minden vonáson jártasd meg szemed;
S együtt figyeld: hogy összeillenek!
S ha titkot rejt az írás itt vagy ott,
Megoldását szemében megkapod.

1. felvonás, 3. szín

Futunk a kedveshez, mint kisdiák,
Ki könyveit vidáman sutba vágja,
S úgy válunk tőle, mint a kisdiák,
Ki szontyolodva ballag iskolába.

Az arcomon az éj álarca, látod,
Másképp leányos pír kendőzné arcom,
Azért, amit ma éjjel elkotyogtam.
Az illem – ó –, az illem azt kívánná,
Hogy visszaszívjam, ámde félre illem!
Szeretsz-e? Majd így szólsz – tudom -: "szeretlek" –
S bízom szavadban, ámde mégsem esküdj,
Mert a szerelmeseknek hitszegésén
Jupiter is kacag. Ó, Romeo,
Valld meg nekem nyíltan: szeretsz-e, kedves:
Ha azt hiszed, hogy könnyen kapsz meg engem,
Morcoskodom, nemet mondok kacéran,
Hogy udvarolj, másképp nem, a világért.
Szép Montague, lásd, lágy vagyok, nagyon,
S azt véled így, hogy könnyűvérű voltam,
De bízz te bennem, hűbb leszek tehozzád,
Mint kik ravaszdin kelletik maguk.

Második felvonás, második szín (Kosztolányi Dezső ford.)

ROMEO
Hadd fogjalak szavadnál.
Hívj édesednek s újra megkeresztelsz.
Így nem leszek már Romeo soha.

Második felvonás, második szín (Kosztolányi Dezső ford.)